Orvosi Hetilap, 1968. március (109. évfolyam, 9-13. szám)

1968-03-03 / 9. szám - Bugyi István: Korszakok, átalakulások a sebészetben

ORVOSI HETILAP nem tudta garantálni, hogy egy újabb széria épp olyan hatásos lesz, mint az előző. A biochémiai munka quali­tatív kontrollja még 40 évet váratott magára. A stan­­dardizálás akkor még lehetetlen volt és a pyocyanazét hamarosan elhagyták mint túl hazárd gyógyszert. Ezután alig történt említésre méltó az antibiosis történetében 1928-ig. Alexander Flemming, a londoni St. Mary’s Ho­spital bakteriológusa 1929-ben észrevette, hogy egy közönséges gomba (a Penicillium notatum) valami­féle anyagot termel, amely a baktériumok szaporo­dását gátolja. „Penicillin”-nek nevezte el, mely sok­szorosan hatásosabbnak bizonyult a pyocyanazénál, az első antibioticumnál. Flemming félretett felfedezését az oxfordi egyete­men Florey és Chain támasztotta fel halottaiból a má­sodik világháború éveiben. A két kutatót Rene­ Dubos munkája ösztönözte, aki időközben felfedezte a tyro­­thrycin nevű, sajnos az emberre túlságosan toxikus an­­tibioticumot. Florey és Chain, a Flemming félretette Penicilin notatum törzset kezdte tanulmányozni. Né­hány hónapi munka után elegendő penicillinjük volt ahhoz, hogy a gyakorlatban is kipróbálják hatását. A penicillin csodákat művelt. Az előállítása azonban igen körülményes volt; fáradságos munka után is csak na­gyon kevés anyag állt rendelkezésre. Felfedezik azon­ban a Penicillin chrysogenum törzset, mely óriás fer­mentor tankokban is tenyészik és kétszázszor több pe­nicillint termel, mint a notatum. Egyidejűleg a kutatók ezrei láttak hozzá, hogy felfedjék a növényvilág parányi flóráinak antibio­ticum termelését. A munka megállás nélkül folyik, jelenleg már az antibioticumok százait ismerjük. A fermentatio kémiája napról napra fejlődik, a bio­­chemia gigászi léptekkel halad előre. A gombakul­túrákból nyert antibiotikus anyagok egy részét syn­­thetikusan is előállítják. Ma már a penicillinnél ha­tásosabb, a legkülönfélébb „széles spectrumú” anti­biotikumok sorozata áll a gyógyítás rendelkezésére. A kórokozó identifikálása után lehetségessé vált a „célzott” antibioticum therapia, a leghatékonyabb antimikróbás szer alkalmazása. Néhány antibioti­cum specifikus hatása is ismertté vált, például a legnehezebben megszüntethető pyocyan gennyedés esetén a Polymyxin, a Proteus vulgarisszal szemben pedig a Neomycin bizonyult fajlagos antibioticum­­nak. Az antibioticumok rövid történetében könnyű követni a kezdeti fázis enthusiasmusát, majd az ezt követő kiábrándulást az ötvenes évek körül, amit a resistens staphylococcusok okoztak. Végül legutóbb, az új fázisban az óvatos optimizmust, amint újabb antibioticumok jöttek forgalomba, melyek úgy lát­szik, nem termelnek aquirált resistentiát a staphy­lococcus törzsekben. Az elmúlt évtizedben a fertőző csírok változtak a sebészeti osztályokon. Míg a penicillinérzékeny streptococcusok gyakorlati szempontból elvesztették jelentőségüket (az orbánc ma már ritkaságszámba megy), helyükbe léptek a staphylococcusok, melyek valamennyi fertőzött sebben megtalálhatók. Továb­bá mintegy 30%-ban fellelhető a coli és az entero­­bacteriaceae­ k csoportjába tartozó proteus törzsek. Ritkábban és csak hetek múlva, idült gennyedések esetén mutatkozik a pseudomonas (pyocyaneus). Je­lenleg a staphylococcus aureus a praedominans pa­thogen coccus a kórházi fertőzésekben. Ezzel szem­ben a streptococcusok közül a legfontosabb szerepet játszó human pathogen törzs, a str. pyogenes (Lance­­field streptococcus haemolyticus-A csoport) sebészi jelentősége lényegesen csökkent az antibioticumok alkalmazása óta. Ezt a változást tükrözi a Bostoni Városi Kórház klinikai jelentése (Finland, 1960). Míg 1935-ben a sep­­ticaemiát 23%-ban Streptococcus pyogenes okozta, 19%-át Staphylococcus aureus és 9%-át a Gram-nega­­tív bacilusok és enterococcusok, addig 1957-ben már a Streptococcus pyogenes csak 1,4%-ban, a Staphylococ­cus aureus 40%-ban, a Gram-negatív bacilusok és ente­rococcusok 48%-ban szerepeltek a halálos septicae­­miában. Nyilvánvaló, és nem is várhattuk, hogy a bak­tériumtörzsek egyszerűen feladva a biológiai küz­delmet, ellenállás nélkül kapituláljanak az antibio­ticumok előtt. Új generatiók, antibioticum-resistens törzsek is fejlődtek, melyekre a régebben hatásos antibioticum hatástalanná vált. A két évtized bőséggel elegendő volt ahhoz, hogy kellőképpen méltányoljuk az antibioticumok nyújtotta felbecsülhetetlen előnyöket, kitapasztal­juk alkalmazásuk helyes módozatát és egyben meg­ismerjük használatuk kockázatát, veszélyeit. Megmutatkoztak a toxikus mellékhatások (pl. a streptomycin kezelésben az acusticus és vestibularis ár­talom, az erythro- és leukopoetikus rendszer, a máj, a vesék bántalmazása); a megszokott antagonisták ki­pusztításával az élettani symbiosis megzavarása, mely­nek következtében az apathogen csirok pathogenné vál­nak [pl. mikor a sporgomba (Candida albicans) makacs sporpneumoniát vagy enterocolitist okoz]; a bélbakté­­riumok közreműködésével történő vitaminképzés vagy a vitaminfelszívódás zavarai a vastagbél bacteriumfló­­rájának kiölésével; az emésztő-fermentumok activitásá­­nak elvesztésével járó zavarok; enyhébb, súlyosabb, sőt, némely esetben halálos anaphylaxiás shockkal végződő allergiás jelenségek, a hospitalizmus, a kórházakban, gyógyintézetekben kirobbanó, súlyos, az antibioticu­­mokkal szemben resistens fertőzések veszélye. Mindezek a tehertételek eltörpülnek szembeál­lítva azokkal az értékekkel, amiket nyújtanak. Paul Ehrlich utópiának tűnő elképzelése, a therapia ma­gna sterilisans megvalósultnak tekinthető. A che­mo- és biotherapia nélkülözhetetlen fegyvertára lett a gyógyító orvostudománynak. Az antibiotikumok azonban sohasem pótolhat­ják a tökéletes sebészi munkát, nem helyettesíthe­tik a klasszikus asepsist — viszont a legkitűnőbb se­bész sem képes kiaknázni technikai ügyességét an­tibioticumok segítsége nélkül. A vértransfusio Mióta a vérátömlesztés, a „folyékony szövet” homotransplanta­ti­ójának kérdése megoldott, az an­tibioticumok mellett az embervér lett korunk leg­értékesebb orvosszere. A vérátömlesztés gondolata a görög mondák ködé­be nyúlik vissza. A varázserejű Medea oly módon fia­talította meg apósát, hogy ereibe ifjak vérét fecsken­dezte. A gondolat a középkor orvosait is sokat foglal-

Next