Orvosi Hetilap, 1968. március (109. évfolyam, 9-13. szám)
1968-03-03 / 9. szám - Bugyi István: Korszakok, átalakulások a sebészetben
ORVOSI HETILAP nem tudta garantálni, hogy egy újabb széria épp olyan hatásos lesz, mint az előző. A biochémiai munka qualitatív kontrollja még 40 évet váratott magára. A standardizálás akkor még lehetetlen volt és a pyocyanazét hamarosan elhagyták mint túl hazárd gyógyszert. Ezután alig történt említésre méltó az antibiosis történetében 1928-ig. Alexander Flemming, a londoni St. Mary’s Hospital bakteriológusa 1929-ben észrevette, hogy egy közönséges gomba (a Penicillium notatum) valamiféle anyagot termel, amely a baktériumok szaporodását gátolja. „Penicillin”-nek nevezte el, mely sokszorosan hatásosabbnak bizonyult a pyocyanazénál, az első antibioticumnál. Flemming félretett felfedezését az oxfordi egyetemen Florey és Chain támasztotta fel halottaiból a második világháború éveiben. A két kutatót Rene Dubos munkája ösztönözte, aki időközben felfedezte a tyrothrycin nevű, sajnos az emberre túlságosan toxikus antibioticumot. Florey és Chain, a Flemming félretette Penicilin notatum törzset kezdte tanulmányozni. Néhány hónapi munka után elegendő penicillinjük volt ahhoz, hogy a gyakorlatban is kipróbálják hatását. A penicillin csodákat művelt. Az előállítása azonban igen körülményes volt; fáradságos munka után is csak nagyon kevés anyag állt rendelkezésre. Felfedezik azonban a Penicillin chrysogenum törzset, mely óriás fermentor tankokban is tenyészik és kétszázszor több penicillint termel, mint a notatum. Egyidejűleg a kutatók ezrei láttak hozzá, hogy felfedjék a növényvilág parányi flóráinak antibioticum termelését. A munka megállás nélkül folyik, jelenleg már az antibioticumok százait ismerjük. A fermentatio kémiája napról napra fejlődik, a biochemia gigászi léptekkel halad előre. A gombakultúrákból nyert antibiotikus anyagok egy részét synthetikusan is előállítják. Ma már a penicillinnél hatásosabb, a legkülönfélébb „széles spectrumú” antibiotikumok sorozata áll a gyógyítás rendelkezésére. A kórokozó identifikálása után lehetségessé vált a „célzott” antibioticum therapia, a leghatékonyabb antimikróbás szer alkalmazása. Néhány antibioticum specifikus hatása is ismertté vált, például a legnehezebben megszüntethető pyocyan gennyedés esetén a Polymyxin, a Proteus vulgarisszal szemben pedig a Neomycin bizonyult fajlagos antibioticumnak. Az antibioticumok rövid történetében könnyű követni a kezdeti fázis enthusiasmusát, majd az ezt követő kiábrándulást az ötvenes évek körül, amit a resistens staphylococcusok okoztak. Végül legutóbb, az új fázisban az óvatos optimizmust, amint újabb antibioticumok jöttek forgalomba, melyek úgy látszik, nem termelnek aquirált resistentiát a staphylococcus törzsekben. Az elmúlt évtizedben a fertőző csírok változtak a sebészeti osztályokon. Míg a penicillinérzékeny streptococcusok gyakorlati szempontból elvesztették jelentőségüket (az orbánc ma már ritkaságszámba megy), helyükbe léptek a staphylococcusok, melyek valamennyi fertőzött sebben megtalálhatók. Továbbá mintegy 30%-ban fellelhető a coli és az enterobacteriaceae k csoportjába tartozó proteus törzsek. Ritkábban és csak hetek múlva, idült gennyedések esetén mutatkozik a pseudomonas (pyocyaneus). Jelenleg a staphylococcus aureus a praedominans pathogen coccus a kórházi fertőzésekben. Ezzel szemben a streptococcusok közül a legfontosabb szerepet játszó human pathogen törzs, a str. pyogenes (Lancefield streptococcus haemolyticus-A csoport) sebészi jelentősége lényegesen csökkent az antibioticumok alkalmazása óta. Ezt a változást tükrözi a Bostoni Városi Kórház klinikai jelentése (Finland, 1960). Míg 1935-ben a septicaemiát 23%-ban Streptococcus pyogenes okozta, 19%-át Staphylococcus aureus és 9%-át a Gram-negatív bacilusok és enterococcusok, addig 1957-ben már a Streptococcus pyogenes csak 1,4%-ban, a Staphylococcus aureus 40%-ban, a Gram-negatív bacilusok és enterococcusok 48%-ban szerepeltek a halálos septicaemiában. Nyilvánvaló, és nem is várhattuk, hogy a baktériumtörzsek egyszerűen feladva a biológiai küzdelmet, ellenállás nélkül kapituláljanak az antibioticumok előtt. Új generatiók, antibioticum-resistens törzsek is fejlődtek, melyekre a régebben hatásos antibioticum hatástalanná vált. A két évtized bőséggel elegendő volt ahhoz, hogy kellőképpen méltányoljuk az antibioticumok nyújtotta felbecsülhetetlen előnyöket, kitapasztaljuk alkalmazásuk helyes módozatát és egyben megismerjük használatuk kockázatát, veszélyeit. Megmutatkoztak a toxikus mellékhatások (pl. a streptomycin kezelésben az acusticus és vestibularis ártalom, az erythro- és leukopoetikus rendszer, a máj, a vesék bántalmazása); a megszokott antagonisták kipusztításával az élettani symbiosis megzavarása, melynek következtében az apathogen csirok pathogenné válnak [pl. mikor a sporgomba (Candida albicans) makacs sporpneumoniát vagy enterocolitist okoz]; a bélbaktériumok közreműködésével történő vitaminképzés vagy a vitaminfelszívódás zavarai a vastagbél bacteriumflórájának kiölésével; az emésztő-fermentumok activitásának elvesztésével járó zavarok; enyhébb, súlyosabb, sőt, némely esetben halálos anaphylaxiás shockkal végződő allergiás jelenségek, a hospitalizmus, a kórházakban, gyógyintézetekben kirobbanó, súlyos, az antibioticumokkal szemben resistens fertőzések veszélye. Mindezek a tehertételek eltörpülnek szembeállítva azokkal az értékekkel, amiket nyújtanak. Paul Ehrlich utópiának tűnő elképzelése, a therapia magna sterilisans megvalósultnak tekinthető. A chemo- és biotherapia nélkülözhetetlen fegyvertára lett a gyógyító orvostudománynak. Az antibiotikumok azonban sohasem pótolhatják a tökéletes sebészi munkát, nem helyettesíthetik a klasszikus asepsist — viszont a legkitűnőbb sebész sem képes kiaknázni technikai ügyességét antibioticumok segítsége nélkül. A vértransfusio Mióta a vérátömlesztés, a „folyékony szövet” homotransplantatiójának kérdése megoldott, az antibioticumok mellett az embervér lett korunk legértékesebb orvosszere. A vérátömlesztés gondolata a görög mondák ködébe nyúlik vissza. A varázserejű Medea oly módon fiatalította meg apósát, hogy ereibe ifjak vérét fecskendezte. A gondolat a középkor orvosait is sokat foglal-