Orvosi Hetilap, 1970. január (111. évfolyam, 1-4. szám)
1970-01-04 / 1. szám - Folyóiratreferátumok
Sexuálpathológia Transszexualizmus és a biológiai nem műtéti megváltoztatása. A sebészeti szakirodalom régtől fogva számon tartja, hogy vannak olyan férfiak, akik a kasztráció igényével keresik fel a sebészt. Ugyancsak ismert, hogy egyes emberek maguk kísérelik meg vagy hajtják végre a kasztrációt. Az ilyen eseteket korábban egyértelműen elmebetegség megnyilvánulásainak tartották. A pszichiátriai szakirodalomban számos ilyen esetet írtak le, kiemelve a kasztrációs vágy vagy kísérlet pszichopathológiai hátterét. Csak az utóbbi években derült arra fény, hogy milyen sok embernek — férfinek és nőnek — igénye, hogy biológiai nemét műtétileg megváltoztassa. Ezeknek egy része a műtét érdekében komoly áldozatokra is hajlandó. 1953-ban jelent meg először közlemény, amelyben részletesen közöltek ilyen esetet, fiatal embert kasztráltak, mesterséges hüvelyt képeztek ki nála és női hormonkezelésben részesítették (C. Hamburger, et alii: JAMA, 152, 391—396 ). A közlést az ilyen fajta műtétekkel szemben elítélő, helytelenítő állásfoglalások követték. Ennek ellenére e műtétek ma már rendszeresen folynak, Baltimoreban külön klinika (Johns Hopkins Gender Identity Clinic) foglalkozik a nem műtéti megváltoztatásával. A klinika létrejöttét azzal indokolják, hogy a nemüket megváltoztatni akarók külföldön operáltatták magukat (Nápolyban, Mexikóban stb.), az eredmények igen rosszak voltak, igen sok ilyen beteget kellett újraoperálni és utókezelni, ezért kívánatosnak látszott az ilyen műtétek indikációihoz, elvégzéséhez és utókezeléséhez biztosítani a speciális feltételeket. A műtéti kérelmeket team bírálja el, a teamben pszichiáterek viszik a vezető szerepet. Rendkívül figyelemre méltó, hogy a nemét megváltoztatni akaró egyén kérelmét azzal indokolja, hogy ő gyermekkorától kezdve az ellentétes nemhez tartozónak érezte magát, meggyőződése, hogy biológiai neme valamiféle fejlődési rendellenesség, szervezeti hiba. Fontos tény, hogy az ilyen ember— az irodalomban meghonosodott szóval: a transszexuális — nem homoszexuális! A nővé változni akaró férfi transszexuális pl. irtózik a homoszexuálisoktól, egészséges heteroszexuális férfit kíván partnerként, önmagát nőnek érzi. Az ellentétes nemhez való tartozás érzése és ennek az érzésnek következetesen megfelelő viselkedése miatt szokták a transszexualizmus fő ismérvének tekinteni az ellentétes nemi identitás (Gender Identity) fennállását és ennek megvalósítási szándékát. A transszexuális vonzódik a másik nem ruházatához, igyekszik a másik nem szokásai szerint öltözködni, de ezt nem azért teszi, mint a transzvesztita, hogy ebben külön szexuális öröme legyen, és a másik nem tagjának adja ki magát, hanem azért, mert ő ezt a fajta öltözködést tartja illőnek, jogosnak önmaga számára. Az eddigi adatok szerint négyszer annyi férfi kér nemátalakítást, mint nő. A férfiak műtétei anatómiailag és funkcionálisan jól sikerülnek, új nemükben jó kapcsolatokat alakítanak ki, szexuálisan kielégülnek, esetenként házasságot is akarnak kötni. Amerikában van mód a műtétet követően az új nem törvényes elismerésére is. A nők átoperálása kevésbé sikerül, funkcionáló péniszt még nem tudnak készíteni, de kísérleteznek vele, ennek ellenére a műtétet — a női elsődleges és másodlagos nemi jegyek eltávolítását — pszichológiailag sikeresnek írják le. Hormonkezeléssel és kozmetikai eljárásokkal a leírások szerint az új nemre jellemző másodlagos nemi jegyeket férfiak és nők esetében egyaránt sikeresen alakítják ki. Az első műtét leírója, Homburger 485 kérést kapott rövid időn belül hasonló műtétre. A Johns Hopkins klinika kétéves fennállás után több mint ezerötszáz kérelemmel foglalkozott és több tucat műtétet végzett. Ez is mutatja, hogy a transszexualizmus jelensége nem tekinthető ritkának. A kérelmezők között orvosok, egyetemi tanár, teológus stb. volt. Akadt olyan transszexuális, aki nős volt, és felesége is támogatta átoperálási kérelmét. Meglepő, hogy a vizsgálatok szerint a kérelmezők nagy része nem elmebeteg, gyakran nem is mutat komolyabb személyiségzavart, nem egy sikerekben gazdag pályán működik, melyet az új nem érdekében hajlandó abbahagyni. A sajtó bőven foglalkozik a transszexuálisokkal (pl. New York Times, 1966, Nov. 16, Newsweek, 1968, dec 2. 18. old. stb.), a sok műtéti igény ennek nyomán éri el a klinikát. A leírások szerint közéleti személyiségek, főpapok stb. foglaltak állást az ilyen operációk mellett. A klinika igyekszik igen gondos vizsgálatokkal kiszűrni és műtétre indikálni azokat az eseteket, amelyekben a transszexualizmus régi keletű, megváltoztathatatlan, erőteljes, és a személyiség nem kóros, ill. ahol jó postoperatív állapot várható. Nil mortalibus ardus... mégis, az ilyen műtét és problematika meghökkentő, ellenszenves megszokott orvosi gondolkodásmódunk számára. Az irodalom számos etikai dilemmára nem ad kielégítő választ. De ha a transszexualizmus műtéti megoldását nem is tartjuk követendő gyakorlatnak, a jelenség maga és a műtétekkel kapcsolatos vizsgálatok, valamint a postoperatív eredmények pszichológiai és pszichiátriai szempontból rendkívül figyelemre méltóak. Az ilyen adatok alapján számos közhelyszerű nézet válik kérdésessé az emberi szexualitásról, többek között a szexuális viselkedés biológiai meghatározottságának tétele. A transszexualizmus kialakulási folyamatának megismerése a normális pszichoszexualitás fejlődési folyamatéról ígér teljesebb képet. A felvetődő pszichológiai és pszichiátriai problémák fontossága miatt az egyik tekintélyes amerikai folyóirat, a The Journal of Nervous and Mental Disease egész számot szentelt a transszexualizmus és a nemátalakító műtétek kérdésének (1968. Nov. No. 5. Vol. 147). E szám tanulmányait ismertetik az alábbi referátumok. „ . A nem megváltoztatását célzó műtétek által felvetett kritikus problémák. Lawrence S. Kubie, James Mac've (The Psychiaric Institute, University of Maryland Baltimore, Maryland 21201). The Journal of Nervous and Mental Disease, 1968. 147, 431—443. A dinamikus pszichiátria nesztora, Kubie, és a folyóirat főszerkesztője, Mackie áttekintik a transszexuálisok műtéteinek problémáit. Kifogásolják a transszexualizmus fogalmát, jelenlegi ismereteinket nem tartják elegendőnek ahhoz, hogy a transszexualizmust megbízhatóan elkülönítsük, mint klinikai entitást a homoszexualitástól. Felhívják a figyelmet arra, hogy a műtétet kérőket célképzet vezeti, ez közléseiket meghamisíthatja, pl. olyan irányban, amelytől kérésük könnyebb teljesülését várhatják. A műtétet kérők tájékozottak a műtéttel kapcsolatos kérdésekben, tudják, hogy a „tudományos” felfogás az, hogy az igazi transszexuális mindig ellentétes neműnek érezte magát, és ez a nézete megváltoztathatatlan, így eszerint nyilatkoznak. A szerzők a transszexuális kifejezés helyett helyesebbnek látják csupán nemüket megváltoztatni akaró személyekről beszélni. A műtét ebben esetleges, az ilyen személyek minden eszközt szívesen igénybe vennének. Azt az állapot jellegzetességének tartják, hogy az ilyen személyekben a nem megváltoztatása obszesszív jellegű igény. Felhívják a figyelmet a változási igény tudattalan és neurotiform motivációira, amelyről még keveset tudunk. Általában mind az igény jelenségével, mind a műtétekkel kapcsolatban ismereteinket töredékesnek, hiányosnak tartják. Párhuzamba állítják a nem megváltoztatásának igényét a plasztikai sebészeti gyakorlatban előforduló esetekkel, amelyekben normális egyéb testrészek megváltoztatását kérik, ill. amikor deformitások eltávolítása ellen tiltakoznak, nem racionális okokból. A probléma összefügg a testsémával, az összefüggések természetéről keveset tudunk. Nem tartják kielégítőnek ismeret