Orvosi Hetilap, 1978. június (119. évfolyam, 23-26. szám)
1978-06-04 / 23. szám - Csákány György: A röntgendiagnosztika dilemmája
Orvostovábbképző Intézet, Budapest, Radiológiai Klinika (igazgató: Csákány György dr.) A röntgendiagnosztika dilemmája Csákány György dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 30. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány A „klinikai szervezéstan” létjogosultságának gondolata éppen az Orvosi Hetilap hasábjain kapta első megfogalmazását (6, 8). Trencséni szerint egyebek között ezen egészségügyi szervezéstani szubdisciplína körébe vág: „A speciál szakmák kialakulásának és fejlődésének tervszerű irányítása” (8). A röntgendiagnosztika kereken 80 éves fejlődése, jelenlegi helyzete és jövője a klinikai szervezéstan szemszögéből vizsgálva sok olyan tanulsággal szolgál, amelyet gyakorlati fejlesztő-tervező munkánkban a jövőben tudatosan figyelembe véve elkerülhetjük a spontaneitás és a szubjektivizmus buktatóit. Természetesen az itt következő gondolatok és elemzések a felmerülő kérdések röntgendiagnosztikai aspektusából fakadnak, de alapjában érintik az egész klinikai-gyakorlati orvoslást és mutatis mutandis más szakágazatokra is vonatkoztathatók. Mindenekelőtt a korszerű orvoslás néhány általános és alapvető ismérvének tézisszerű meghatározásából indulok ki. Tehát a modern medicina diagnosztikailag orientált; a korszerű orvoslásban a hatékonyság elemi előfeltételei a korai és pontos diagnózis, minthogy a kifinomodott, differenciált és egyre inkább célzott therápiát csak a pontos és lehetőség szerint minél koraibb diagnózis alapján lehet bevezetni és sikerrel végigvinni (itt értelemszerűen diagnosztikát jelent a legszélesebben értelmezett szűrővizsgálatok rendszere is, amelynek célja a betegségeket lehetőleg még a praedispositio szintjén felderíteni, hogy azok manifesztációi megelőzhetőek legyenek; másrészt a therapiás effektus ellenőrzése is diagnosztika, a betegség lefolyásának dinamikus észlelése); — robbanásszerűen fejlődő műszaki bázisra épül; a tudományos-technikai forradalom csaknem minden vívmányát szinte azonnal adaptálja a modern medicina, így az orvosi tevékenység körében megjelentek a fizika, kémia, biológia legújabb eredményeivel a legkorszerűbb méréstechnika, érzékelő és leképező rendszerek és a számítástechnika vívmányai; — egyre gyorsabb ütemben specializálódik, s hovatovább csak szélesen, szorosan és fegyelmezetten szervezett de rugalmas interdisciplináris. Orvosi Hetilap 1978. 119. évfolyam, 23. szám kollektív team-rendszerben képes működni; úgy is mondhatjuk, hogy modern nagyüzemi szervezettséget követel, s ezen belül egyre nélkülözhetetlenebb fizikusok, kémikusok, elektromérnökök, matematikusok, biológusok és pszichológusok integrált, szervezett és állandó részvétele a közvetlen betegellátó teamekben, (vagyis az interdisciplináris gyógyító-megelőző munkaközösségek határai ma már messze meghaladják a hagyományos orvosi diplomások körét); — végül rendkívül költséges és egyre drágább, azaz bármennyire is humanitárius jellegű annak ellenére — vagy inkább éppen ezért, hiszen sehol nincsenek végtelen anyagi forrásai az egészségügynek — a „költség-haszon” elvének szigorú érvényesülését kell benne biztosítani, s ennek egyik leglényegesebb mozzanata az egészségügyi ellátás koncentrált és centralizált fejlesztésének kényszere: a modern medicinát nem lehet „közel vinni a beteghez” (1, 7). Előzmények A röntgendiagnosztika 8 évtizedes történetében, vizsgálódásunk szemszögéből, három korszak körvonalai bontakoznak ki: — az első szakaszban — az első 20—25 évben — a röntgendiagnosztika úttörői általában belgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, vagy éppenséggel kórbonctani tevékenységük mellett foglalkoztak az új diagnosztikai eljárással, s csak a korszak vége felé jelentek meg a röntgeneljárásokra specializálódott szakemberek, a röntgenológusok, — a második szakaszra — ez a két világháború közötti korszak — a sugaras eljárások szakorvosainak szervezeti-módszertani elkülönülése jellemző; a radiológus szakorvosok általában a röntgendiagnosztika valamennyi ágazatát integráltan űzték és a sugár-therápiát is kézben tartották; ez a szakasz az önálló betegellátó egységként szerveződött röntgenosztályok létrejöttének korszaka; — a harmadik szakaszra, amely a második világháborút követő évtizedben kezdődött és jelenleg is tart, a radiológia differenciálódása jegyében álló fejlődés jellemző: fokozatosan önálló disciplínává vált és elszakadt a röntgendiagnosztikától a sugár-therápia, az alig negyedszázados múltra visszatekintő izotópdiagnosztika és a sugárhigiénia; de megindult a differenciálódás folyamata magán a röntgendiagnosztikán belül is, s olyan „subdisciplínák” alakultak ki, vagy vannak kialakulóban mint a neuroradiológia, gyermekradiológia, a cardio-pulmonalis röntgendiagnosztika. Ezzel tulajdonképpen megkezdődött a fejlődés negyedik szakasza, mégpedig számos ellentmondás és konfliktus jegyében. A radiológia, majd a röntgendiagnosztika felbomlásának folyamata analóg a „nagy szakmák”, a belgyógyászat, sebészet, szemünk előtt lezajlott és zajló bomlási folyamatával, sőt annak mintegy vetülete. A cardiopulmonológia, gastroenterológia, nefrológia, endokrinológia, haematológia, másrészről a mellkas- és szívsebé% 1395 1*