Orvosi Hetilap, 1978. június (119. évfolyam, 23-26. szám)

1978-06-04 / 23. szám - Csákány György: A röntgendiagnosztika dilemmája

Orvostovábbképző Intézet, Budapest, Radiológiai Klinika (igazgató: Csákány György dr.) A röntgendiagnosztika dilemmája Csákány György dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 30. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány A „klinikai szervezéstan” létjogosultságának gon­dolata éppen az Orvosi Hetilap hasábjain kapta első megfogalmazását (6, 8). Trencséni szerint egyebek között ezen egészségügyi szervezéstani szubdisciplína körébe vág: „A speciál szakmák ki­alakulásának és fejlődésének tervszerű irányítása” (8). A röntgendiagnosztika kereken 80 éves fejlő­dése, jelenlegi helyzete és jövője a klinikai szer­vezéstan szemszögéből vizsgálva sok olyan tanul­sággal szolgál, amelyet gyakorlati fejlesztő-terve­ző munkánkban a jövőben tudatosan figyelembe véve elkerülhetjük a spontaneitás és a szubjekti­vizmus buktatóit. Természetesen az itt következő gondolatok és elemzések a felmerülő kérdések röntgendiagnosz­tikai aspektusából fakadnak, de alapjában érintik az egész klinikai-gyakorlati orvoslást és mutatis mutandis más szakágazatokra is vonatkoztatha­tók. Mindenekelőtt a korszerű orvoslás néhány ál­talános és alapvető ismérvének tézisszerű megha­tározásából indulok ki. Tehát a modern medicina­­ diagnosztikailag orientált; a korszerű or­voslásban a hatékonyság elemi előfeltételei a ko­rai és pontos diagnózis, minthogy a kifinomodott, differenciált és egyre inkább célzott therápiát csak a pontos és lehetőség szerint minél koraibb diag­nózis alapján lehet bevezetni és sikerrel végigvin­ni (itt értelemszerűen diagnosztikát jelent a leg­szélesebben értelmezett szűrővizsgálatok rendsze­re is, amelynek célja a betegségeket lehetőleg még a praedispositio szintjén felderíteni, hogy azok manifesztációi megelőzhetőek legyenek; másrészt a therapiás effektus ellenőrzése is diagnosztika, a betegség lefolyásának dinamikus észlelése); — robbanásszerűen fejlődő műszaki bázisra épül; a tudományos-technikai forradalom csak­nem minden vívmányát szinte azonnal adaptálja a modern medicina, így az orvosi tevékenység körében megjelentek a fizika, kémia, biológia leg­újabb eredményeivel a legkorszerűbb méréstech­nika, érzékelő és leképező rendszerek és a számí­tástechnika vívmányai; — egyre gyorsabb ütemben specializálódik, s hovatovább csak szélesen, szorosan és fegyelme­zetten szervezett de rugalmas interdisciplináris. Orvosi Hetilap 1978. 119. évfolyam, 23. szám kollektív team-rendszerben képes működni; úgy is mondhatjuk, hogy modern nagyüzemi szerve­zettséget követel, s ezen belül egyre nélkülözhe­tetlenebb fizikusok, kémikusok, elektromérnökök, matematikusok, biológusok és pszichológusok in­tegrált, szervezett és állandó részvétele a közvet­len betegellátó teamekben, (vagyis az interdiscip­­lináris gyógyító-megelőző munkaközösségek hatá­rai ma már messze meghaladják a hagyományos orvosi diplomások körét); — végül rendkívül költséges és egyre drá­gább, azaz bármennyire is humanitárius jellegű annak ellenére — vagy inkább éppen ezért, hi­szen sehol nincsenek végtelen anyagi forrásai az egészségügynek — a „költség-haszon” elvének szi­gorú érvényesülését kell benne biztosítani, s en­nek egyik leglényegesebb mozzanata az egészség­­ügyi ellátás koncentrált és centralizált fejlesztésé­nek kényszere: a modern medicinát nem lehet „közel vinni a beteghez” (1, 7). Előzmények A röntgendiagnosztika 8 évtizedes történeté­ben, vizsgálódásunk szemszögéből, három korszak körvonalai bontakoznak ki: — az első szakaszban — az első 20—25 évben — a röntgendiagnosztika úttörői általában bel­gyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, vagy ép­penséggel kórbonctani tevékenységük mellett fog­lalkoztak az új diagnosztikai eljárással, s csak a korszak vége felé jelentek meg a röntgeneljárá­sokra specializálódott szakemberek, a röntgenoló­­gusok, — a második szakaszra — ez a két világhá­ború közötti korszak — a sugaras eljárások szak­orvosainak szervezeti-módszertani elkülönülése jellemző; a radiológus szakorvosok általában a röntgendiagnosztika valamennyi ágazatát integ­ráltan űzték és a sugár-therápiát is kézben tar­tották; ez a szakasz az önálló betegellátó egység­ként szerveződött röntgenosztályok létrejöttének korszaka; — a harmadik szakaszra, amely a második világháborút követő évtizedben kezdődött és je­lenleg is tart, a radiológia differenciálódása je­gyében álló fejlődés jellemző: fokozatosan önálló disciplínává vált és elszakadt a röntgendiagnosz­tikától a sug­ár-therápia, az alig negyedszázados múltra visszatekintő izotópdiagnosztika és a su­gárhigiénia; de megindult a differenciálódás fo­lyamata magán a röntgendiagnosztikán belül is, s olyan „subdisciplínák” alakultak ki, vagy vannak kialakulóban mint a neuroradiológia, gyermek­radiológia, a cardio-pulmonalis röntgendiagnosz­tika. Ezzel tulajdonképpen megkezdődött a fejlődés negyedik szakasza, mégpedig számos ellentmondás és konfliktus jegyében. A radiológia, majd a rönt­gendiagnosztika felbomlásának folyamata analóg a „nagy szakmák”, a belgyógyászat, sebészet, sze­münk előtt lezajlott és zajló bomlási folyamatával, sőt annak mintegy vetülete. A cardiopulmonoló­­gia, gastroenterológia, nefrológia, endokrinológia, haematológia, másrészről a mellkas- és szívsebé­% 1395 1*

Next