Orvosi Hetilap, 1982. február (123. évfolyam, 6-9. szám)
1982-02-07 / 6. szám - Littmann Imre: A 125 éves Orvosi Hetilap és a modern sebészet kialakulása. Merre tart ma a sebészet?
324 is operáltak gyomorperforatiót, appendicitist, ileust stb. Az ebben a korszakban az Orvosi Hetilapban megjelent cikkek akár ma is megjelenhetnének, hiszen olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint „A pepticus gyomor- és duodenumfekélyek és azok szövődményeinek sebészi kezelése és annak értéke” („Borszéky, 18), ,,A járulékos csontok jelentősége a kéz- és lábtőcsontok törésénél (Bakay, 19), „Adatok az emlőrák sebészeti gyógykezeléséhez” (Steiner, 20), „A gyökeres rákműtéteknél követendő elvek” (Kuzmik, 21), „Az úgynevezett essentialis vesevérzésekről” (Milkó, 22), „A fiatalkorúak végbélrákjáról” (Róna, 23), „Adatok a pajzsmirigy és a parathyreoideák kortanához” (Verebély, 24), „A Gasser-dúcz kiirtásával és a háromosztatú ideg ágainak resectiójával elért eredmények” (Dollinger, 25), „Sacralis (coccygealis) úton végzett végbélrákműtétek és késői eredményeik” (Herczel, 26), „A sérvhajlamosság bonczolástani alapja lágyéksérvekben” (Manninger, 27), „Nagy vesedaganatok transperitonealis kiirtásáról” (Winternitz, 28), „A modern rákgyógyítás módjai és eredményei” (Pólya, 29), „Az urachus-sipolyról” (Lobmayer, 30), „Gyermekfejnyi angioma cavernosum hepatis operált esete” (ifj. Genersieh, 31). Így vonul fel előttünk annak a nemzedéknek sok kitűnő tagja, akiknek a szorgos tevékenységén a mi generációnk munkája is nyugszik. Ezt a korszakot jól jellemzi Babits Mihály néhány sora: „Én hiszek a harcban, az ész harcában a vak erők ellen. Az erők a múlt, az ész a jövő, egymásba kapaszkodó fogaskerék. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen.” Újabb ötven évvel később (1957—1959) ismét változik a szín az Orvosi Hetilap hasábjain. Közben megint fordult a világ, hazánkban is széles körben alkalmazzák az intratrachealis altatást, az infusiós és transfusiós kezelést, az antibioticumokat, bevonul a sebészetbe a transplantatiós immunológia tana stb. A Hetilap hasábjain újból szerepelnek hasi és általános sebészeti problémák, de most már magasabb fokon, az eredményeket is értékelve, a jövő útját is kirajzolva, és megjelenik a tüdősebészet, a szívsebészet és a szervátültetés is. Az is jellemző, hogy alig akad dolgozat, amit egy szerző írt, összekovácsolódtak már különböző munkacsoportok: „A splenektomia indicatiói és contraindicatiói” (Hedri, Sztankay, Kelemen, 32), „Az emlőrák sebészeti gyógyításának időszerű kérdései” (Jaki, 33), „A gyomorcsonkolás utáni panaszok sebészi analysise” (Klimkó, 34), „Kétéves túlélés 90 éves betegen végzett radikális végbélrák-műtét után” (ifj. Incze, 35), „A portalis hypertonia sebészi kezelésének mai állása” (Koiss, Szécsey, 36), „A pécsi I. sz. Sebészeti Klinika 3200 gyomorresectiós műtétének korai szövődményei” (Daróczy, 37), „A végbélrák korszerű gyógyítása” (Daróczy, 37), „A végbélrák korszerű gyógyítása” (Hedri, 38), „Felnőttkori feszülő többszörös tüdőcysta operákt esete” (Keszler, Szécsi, 39), „150 tüdőcarcinomás eset kritikai feldolgozása” (Erdélyi, Padányi, Ungár, 40), „Cortriatriatum pitvari septum defectussal” (Árvay, Szűcs, 41), „A nitrogénoxydus narcosis” (Gergely, Csillag, Jakabffy, Somkúti, 42), „Mitralis recommissurotomiával szerzett tapasztalataink” (Temesvári, Lányai, Sárközi, Pálos, Árvay, 43), „A szem kontrollja mellett végzett intrakardiális műtéti eljárások” (Kudász, Gömöry, Húsvéti, Szabó, Löblovics, 44), „Izolált pulmonalis stenosis műtéti megoldása hypothermiában, nyitott szíven” (Temesvári, Böröcz, Pálos, 45), „Mitralis recommissurotomia jobb oldalról” (Littmann, 46), „Az extracorporális teljes perfusióról” (Petri, 47), „A transplantatio és szerepe a gyógyításban” (Csillag, Jelinek, 48). A fenti összeállítás természetesen csak villanásszerűen kiragadott képeket ad, a teljességre való minden törekvés nélkül. Ezt a korszakot élik meg a költők is: „Kések között halok meg én, a műtőasztalon. A bordáim most metszi el a sebész — ő is belenyög —” (Váci Mihály: Kések között) Ha azt vizsgáljuk, hogy hol tart ma, újabb 25 évvel később, a sebészet, akkor azt látjuk, hogy rohamos és megállíthatatlan a szuperspecializálódás. Már a múlt században levált a „nagysebészetről” a nőgyógyászati, a szemészeti, a fül-orr-gégészeti, majd fokozatosan az urológiai sebészet. De a sebészet tovább fejlődik, gyorsan rutin eljárássá lesznek a szívmotorral végzett nyitott szívműtétek, széles körben elterjed az atraumatikus varrási technika, megszületik az érsebészet, majd a mikro-érsebészet. Tovább „atomizálódik” a szakma is, már van olyan hasi sebész, aki csak vastagbelet operál, olyan szívsebész, aki olyan csecsemőket operál, akiket a másik szívsebész el nem mer vállalni, külön szakma lett az agysebészet, a kézsebészet, a nyelőcsősebészet, a gyermek nyelőcsősebészet (ezt a felnőtt nyelőcsősebész, de a hasi sebészettel foglalkozó gyermeksebész sem tudja megoperálni), az