Orvosi Hetilap, 1995. november (136. évfolyam, 45-48. szám)
1995-11-26 / 48. szám - Ringelhann Béla: Az első laboratóriumi kézikönyv társszerzője : Vas Bernát (1864-1930)
HORUS Az első laboratóriumi kézikönyv társszerzője: Vas Bernát (1864—1930) Ha az orvoslás kiemelkedő kérdéseivel fogalkozunk, mindig a tudomány kimagasló alakjai jutnak eszünkbe: Semmelweis, Mendel, Billroth, Koch stb. Vannak azonban kisebb jelentőségű tudományágak, amelyek sohasem szolgáltattak világraszóló egyéniségeket és művelői sohasem kerültek „premier plánba”. Ilyen tudomány a klinikai kémia, amely csak az 1840-es években kezdett Bécsben fejlődni. Azért Bécsben, mert ez volt az orvostudomány egyik legfontosabb központja. A bécsi egyetemen Heller J. F. vezette be ezt a tudományt, aki Prágából mint gyógyszerész került Bécsbe, de ott olyan kiváló munkát végzett (pl. a vizelet kémiai vizsgálata), hogy laboratóriumot létesítettek részére és az orvosi kar tanára lett (14). Ha a mai időket vizsgáljuk, 1995-ben megjelent folyóiratok közleményeiben vagy kézikönyvekben el sem képzelhető olyan mű, amelyből hiányozna a kémiai vizsgálat. Igaz, ha jól megtekintjük a vizsgálatokat, a legtöbb közleményben olyan leírások vannak, mintha azokat nem is orvosok írták volna: biokémia, vegyészet, genetika stb.; úgy tűnik, az orvostudomány oroszlánrésze nem foglalkozik gyógyítással. Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk: az orvosi gondolkozás, a tudományos felfogás, a betegség kimenetele és gyógyítása a legfontosabb orvosi tevékenység, melyből e határtudományok nem hiányozhatnak. Magyarországon az első összefoglaló klinikai kémia kötetét 1894-ben Vas Bernát és Gara Géza publikálta (12). ,,Klinikai laboratóriumi útmutató” címmel, és mint írják, orvosnövendékek és gyakorló orvosok számára. Áttekintést ad az útmutató: 1. a vérről, 2. a légzőszervekről, 3. a tápcsatorna váladékairól, 4. a vizeletről, 5. az anyagcserevizsgálatokról, 6. és az egyéb testváladékokról. Mint látjuk, a bakteriológia hazánkban még nem volt olyan fejlettségi fokon, hogy azt ismertessék. A könyv két szerzője közül csak Vas Bernáttal foglalkozunk, mert Gara Géza mint szakmailag kitűnő gyógyító orvos más kategóriában érdemelne jelentős méltatást. Vas Bernát 1864-ben Budapesten született és az orvosi egyetemet Budapesten végezte, diplomáját 1889-ben kapta (3). Tanulmányai után Korányi Sándor I. Belklinikájára került, ahol szorgalmasan dolgozott. 1890-ben Tauszk Ferenc tanársegéddel megírja: „Rubidium ammonium bromid physiologiás hatása” c. művét (6). Ezután munkatársaival és egyedül számos tudományos közleményt publikál az antipeptidekről (5), újabb fehérje kémlésről (6), kolerabetegek anyagcseréjéről (7), és Vámossyval a jódthyrinnel végzett vizsgálatokról (13). Az idő haladt, és Vas Bernát tudományos fokozattal való kitüntetésre érdemesült. 1899-ben a magántanárságnak 3 fokozata van és az Orvoskari Ülés csak a legfelső (3.) fokozatot tárgyalja. Két kiváló professzor: Plósz Pál és Klug Ferenc az „opponensei”. Plósz megállapítja, hogy a klinikán 22 közleményben volt társszerző vagy egyedüli szerző. Kémiai, mikroszkópiai és bakteriológiai vizsgálatai alapján megállapítható, hogy „teljes jártassággal” rendelkezik. Klug szerint a klinikai vizsgálatai azt mutatják, hogy önálló „búvárkodásra” képes. A Kari Ülés 11 „igen” és 3 „nem” szavazattal magántanárrá képesíti (1). Vas azonban ebben az évben kilép az egyetemről és a Budapesti Általános Polyklinika főorvosává nevezik ki. Itt több művet is írt, majd 1908-ban, vagyis 13 évvel Röntgen felfedezése után, tanulmányt ír: „Anyagcsere-vizsgálatok röntgensugárral kezelt leukaemiás betegeken” címmel (10). Két betegről referál: egyikük mieloid, másikuk limfoid leukaemiás. Májuk, lépük megnagyobbodott, duzzadt nyirokcsomóik vannak. Rtg-besugárzás után mieloid leukaemiában a nitrogén kiválasztásban nincs különbség; limfoid leukaemiában a húgysav változó kiválasztást mutat. Kezelés után az erőbeli állapot javult, a testsúly gyarapodott, de a kezelés abbahagyása után egy idővel a javulás csakhamar megszűnt. Leírja, hogy biztos gyógyulási eseteket az irradiációs kezelés után, az irodalomban nem közöltek. Felmerült a kérdés, vajon a rtg-kezelés után a visszafejlődés a sugaraknak köszönhető-e? Erre a szerző nem tud válaszolni. 1910-ben már abbahagyja a klinikai orvosi vizsgálatokat és a közegészségügy színterére lép. Kiadja ,,A budapesti ivóvíz baktérium tartalma” művét. Ebben megírja, hogy a budapesti ivóvíz a higiénés követelményeknek teljesen megfelel (8). A Városi Szemlében: „A Székesfővárosi Közegészségügyi és Bakteriológiai Intézet működése és fejlődése” c. munkáját 1928-ban közli. Ekkor már hosszú idő óta az intézet igazgatója. Leírja, hogy az intézmény Gebhard Lajos működésével kezdődött 1889-ben és a Szent István Kórház épületében funkcionált. 1892-ben Portik Ottó 2000 fertőző betegségben meghalt egyént boncolt és ebből 120 kolerás volt (9). 1893-ban az intézet bővült, és bevezették a diftéria vizsgálatokat. 1917-ben Közegészségügyi és Bakteriológia Intézet nevet kapta és bevezették a kötelező bakteriológiai vizsgálatokat. A népbetegségek közül a tuberkulózis és a szifilisz állandóan foglalkoztatta az intézmény dolgozóit. Orvosi Hetilap 136. évfolyam 48. szám