Orvosi Hetilap, 1999. november (140. évfolyam, 45-48. szám)

1999-11-14 / 46. szám - Szállási Árpád: A XIX. század végi magyar egészségügy tükörképe a Természettudományi Közlönyben

Az óriási emberismerettel rendelkező Petri Gábor professzor írta 1984-ben: „Ez az áldott lelkű, jóságos ember, akinek arcáról szinte sohasem tűnt el a szelíd mosoly, nem maszkot viselt, mert barátságos tekintete, a szívjósága, a megértés, az emberi szenvedés iránti szánalom, a valódi ember­szeretet visszatükröződése volt. Nagyon sokat tudott a medicinából és az emberi életről, alapos és sokoldalú is­merője volt a kultúra javainak és épp ez tette szerénnyé. Ez a békés, szelíd, mosolygó arc nem gyengeséget jelen­tett, mert mögötte olyan tiszta és kemény jellem rejtő­zött, amelyet nem rendítettek meg sem a sors csapásai, sem a méltánytalan sérelmek.” IRODALOM: 1. Berkessy L: Dr. Purjesz Béla. (Gyászbeszéd) SZOTE Évkönyve az 1959/60. tanévről. Szeged, 1964. SZOTE, 106-108. old.­­ 2. id. Jancsó M.: Purjesz Zsigmond. Orv. Hetik, 1918,7, 92-94. - 3. Petri G.: Emlékezés Purjesz Béla professzorra (1884-1959). Orv. Hetik, 1984,125, 3057-3059. - 4. Rávnay T: Dr. Purjesz Béla 1884-1959. (Nekrológ) SZOTE Évkönyve az 1959/60. tanévről. Szeged, 1964. SZOTE, 103-105. old. - 5. Szabó T, Zallár A.: Dr. Purjesz Béla. Szeged, 1993. SZOTE, 65. old. Zallár Andor dr. A XIX. század végi magyar egészségügy tükörképe a Természettudományi Közlönyben Első közegészségtan-professzorunk rendkívüli tudomá­nyos teljesítményének a szerkesztői oldala bizonyára ke­véssé ismert, bár az is szerves része a nagy egésznek. Nem feltétlenül az általa alapított Egészség című folyóirat­ra gondolunk, hanem a Természettudományi Közlöny 1880-1886 közötti évfolyamaira, amelyek címlapján Szily Kálmán és Paszlavszky József mellett Fodor József neve is olvasható. Szily főtitkár szerint ekkor valójában ő volt a főszerkesztő (6). Az igényes népszerűsítő szaklap or­vostörténeti méltatása még várat magára, pedig ahova Balogh Kálmán, Hőgyes Endre, Fodor József, Laufenauer Károly és illusztris társai szívesen küldték írásaikat, akkor is figyelemre méltó, ha ez ismeretterjesztő szinten történt. A legkiválóbbak vettek részt a természettudo­mányos közművelődésben. Érdemes felidézni, milyen történelmi körülmények között született meg a címbeli tárgykör írásos közvetítő­je. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat már 1841-től „összefogta” a nem humán érdeklődésű hazai szakembereket, de önálló folyóirat helyett csak időszakos kiadványokra telt. A szabadságharc idején még arra sem, mert a papír a mozgósításra kellett. A Bach-korszakban viszont minden népszerűsítést politikumnak véltek, ezért csak az 1867-es kiegyezés utáni szabadabb légkör tette lehetővé - sőt kívánta meg - egy létszámában nem nagy, de mégis létező művelt közönség korszerű tájékoz­tatását. Ahogy az első egyszemélyes szerkesztő, Szily Kál­mán írta: „Az, amit eddig elé magyar természettudo­mányi irodalomnak lehet nevezni, majdnem kivétel nélkül, akadémiai és hasonnemű kiadványokból vagy tankönyvekből, iskolai kézikönyvekből áll.” (6). Tehát egyik felette, a másik alatta volt az igényeknek. A közöt­tük lévő űrt töltötte ki 1869 januárjától a havonta megje­lenő Természettudományi Közlöny, a német Natur­forscher mintájára. Tárgyjegyzéke ábécé-sorrendben az állattantól a vegytanig terjed. Nyolc témakörben negye­dik az orvostudomány eredményeit tárgyaló fiziológiai fejezet. Színvonalát Fodor szerkesztéséig Balogh Kálmán biztosította, miközben az Orvosi Hetilap főmunkatársi teendőit szintén ellátta. Az első évfolyam szomorú köte­lességet rótt mindjárt a kitűnő kutatóra: a kar büszke­ségét, Balassa János professzort kellett búcsúztatnia (2). Ha a kései érdeklődő belelapoz a Természettudományi Közlöny korai évfolyamaiba, elképed némely írás idősze­rűségén. Dapsy László például azt feszegeti, miként be­folyásolja majd a Tisza szabályozása a talajviszonyokat, vagy miért esett az 1879. esztendőben világszerte annyi eső? Igaz, nem orvosi problémák ezek, de érdekesebbek néhány azóta már megoldott közegészségügyi kérdésnél. A Természettudományi Közlönyt kis személyes köz­játék után 1871-től a fizikus Szily Kálmán, a vegyész Lengyel Béla, valamint a geológus Petrovics Gyula alkot­ta hármas állította össze, a szerkesztőbizottság helyé­re szakértő rovatvezetők kerültek. Az élettanra a már említett Balogh Kálmán, a természettanra pedig báró Eötvös Loránd. A redaktori felállás 1877-től újra válto­zott, Szily mellé az ásványtanász Paszlavszky József tár­sult, és 1880-ig ketten szerkesztették az egyre népszerűbb folyóiratot. Csak „találomra”: az 1879-es évfolyamban olvashatunk A hibás színlátásról (Imre József), Az asztra­­h­áni pestisről (Rózsahegyi Aladár), Az orvosi tudomány újabbkori haladásáról és népszerűsítésének szükségéről (Scheiber Henrik). Olyan, a mai napig nem egyértelműen megválaszolt kérdés is, hogy „ártalmas-e az egészségre a salicylsavnak kis adagban való huzamosabb élvezete?” (10). Kolbe lipcsei professzor klinikai tapasztalata alap­ján a referens az ellenkezőjét állítja, mert ha valaki egész télen tartósított befőttet fogyaszt, mellékhatások bizto­san jelentkeznének. A Szily-Paszlavszky kettős neve között 1880-tól Fodor Józsefé olvasható, ő lett ugyanis A Kir. M. Termé­szettudományi Társulat választott első titkára. Szerkesz­tésében az orvos szerzők száma szembetűnően megsza­porodott. A fiziológus-farmakológus Balogh Kálmán, a fülész Beke Gyula, maga Fodor József, a később ko­lozsvári közegészségtanász Rózsahegyi Aladár, a debre­ceni Török József tanár, valamennyien országosan ismer­tek. A nem orvosi jellegű írások közül Szily Kálmánnak Orvosi Hetilap 1999,140 (46), 2585-2587. 2585

Next