Orvosok Lapja, 1946. július-december (2. évfolyam 13-26. szám)
1946-07-01 / 13. szám - Farkas Károly dr.: Kísérleti féregnyúlvány-gyulladás
ORVOSOK LAPJA 1946. 13. sokszoros és mély elhalásaival. Ez a kép az ulceronekrotikus féregnyulvány-gyulladásnak felel meg. Phlegmonét nem észleltem, a sejtes beszűrődés a legsúlyosabb ulceronekrotikus esetekben is túlnyomóan eozinofil szemcsés és endothelialis fehérvérsejtekből áll és mértéke nem sokkal haladja meg az első fokozatban említetteket. A vázolt górcsövi jelenségek lényegükben megfelelnek a Rössle és mások által is túlérzékenységi szöveti ellenhatásnak, illetőleg gyulladásnak megjelölt képnek. Természetesnek látszanék az elváltozás súlyosságát párhuzamba állítani a kísérlet tartamával. Ez azonban csak olyan értelemben sikerül, hogy a legsúlyosabb képet abban az állatban találtam (E3 jelzésű), amely egyfolytában 20 órát tartózkodott 7000 méternek megfelelő alacsonynyomáson, de hasonló súlyos volt annak a patkánynak féregnyúlvány gyulladása is, amely egy ízben hat és a rákövetkező alkalommal három órát töltött a 7000 méteres névleges magasságban. Több olyan állatban viszont, amelyek az előbbinél többször és hosszabb ideig voltak megfelelő alacsony nyomáson és az ott tartózkodás összidőben messze meghaladta még az E3 jelzésű állat 20 órás csúcsidejét is, az elváltozás viszonylag szelídebb volt. Ezek szerint úgy látszik, hogy nem az alacsony nyomáson tartózkodás összideje a döntő, hanem az, hogy a megszakítás nélküli tartózkodás ideje elég hosszú legyen. Szembetűnő összhang látszik az elváltozás súlyossága és a kísérleti állatok kora között : a kisebb testsúlyú, általában fiatalabb állatokban a legtöbbször súlyosabb elváltozást találtam. Ezek szerint valószínű, hogy az egyéni adottságok, tehát lényegében ismeretlen tényezők mellett döntő lehet az állatok kora és pedig olyan értelemben, hogy a fiatalabbak érzékenyebbek. Mint külső tényező fontosnak látszik, az alacsony nyomáson tartózkodás megszakítás nélküli időtartama. A fenti észlelések tehát azt mutatják, hogy az elhúzódó magassági tartózkodás alatt a kísérleti állatok féregnyúlványában durva szövetkárosodás alakulhat ki, amelynek legsúlyosabb alakja az ulcero-nekrotikus féregnyúlványláb. Bár a Selye által közölt phlegmonés gyulladást nem észleltem, mégis felvehető, hogy az elváltozás lényegében "megegyezik azzal, amit a nevezett szerző a histaminnak gyűjtőérbe, illetőleg formatinnak a hasüregbe való adagolása után észlelt. E feltevés igazolására elvégeztem a Selye által ismertetett kísérleteket. Riehter-féle 12%-os histamin dihydrochlorid-oldatból 2 ccm-t adtam aetherrel bódított, 100—120 gr-os hímpatkányok farokvénájába. Az állatok egy része percek alatt, más része 1 óra után és végül a III. csoport 12 órával a histamin beadása után pusztult el vagy került leölésre. Sorozatonként egy-egy állat 24 órával is túlélte a histamin-mérgezést. A féregnyúlványokban talált elváltozás lényegében és részleteiben is megegyezik a magassági kísérletek kapcsán észleltekkel annyira, hogy részletezés helyett utalhatok az azokról elmondottakra. Összefüggés ismerhető fel az állatok befecskendezés utáni élettartama és az elváltozás súlyossága között. A legszelídebb, elsőfokú szöveti reakció , a hajszáleres vérbőség és szöveti vizenyő, már 5—10 perccel a histamin i. v. adagolása után megtalálható, a III. fokozatbeli súlyos, már makroszkóposan is észrevehető nyálkahártyakárosodások pedig már két óra után megjelenhetnek. Ennél súlyosabb kép még azokban az állatokban sem volt, amelyek legalább 24 órával túlélték a histamin beadását. A következő kísérleti sorozatban a hasüregbe adott formalin hatását vizsgáltam. E célból a histamin kísérletre használt állatokkal megegyező súlyú patkányok hasüregébe cseppenként adagoltam %.ccm 4%-os formalint. Az így alkalmazott formalin igen heves ellenhatást váltott ki és sok állat azonnal megdöglött. Tartósabb hatást csak igen lassú adagolással érhettem el, de még így is több állat percek alatt elpusztult, mások viszont 12—24 órát is éltek. A 10—20 percet élt állatokban a hashártya élénken belövelt, a legalább pár órát éltekben pedig e mellett savós folyadék is található a hasüregben. A legalább 12 órát élt állat féregnyúlványában már szabad szemmel is jól láthatók a nyálkahártya-vérzések. A szövettani elváltozás súlyosságában ugyanazokat a fokozatokat találjuk, mint amilyeneket a magassági kísérletekben vagy a histamin visszérbe adagolása mellett észleltünk és ez elsősorban azzal az időtartammal áll párhuzamban, ami eltelik a formalin beadása és az állat elhullása között. Úgy látszik, hogy a formalin mennyisége csak másodsorban döntő. Már 10 perc után megtalálható az első fokozatbeli hajszáleres vérbőség és szöveti vizenyő, majd nem sokkal később a lebenyes magvú fehérvérsejtes és hisziocytás beszűrődés, a formalin beadása után 24 órával leölt állatban pedig már a legsúlyosabb fekélyes gyulladás mutatkozhat. Phlegmonés elváltozást e sorozatban sem észleltem. Egy további kísérleti sorozatban a feltételezett histaminhatást állati szénnek, a histamin közismert ioo%-os adsorbensének alkalmazásával próbáltam semlegesíteni. E célból az 1 egr histamint tartalmazó 2 ccm oldatot 1 ccm 1%-os állati szén-suspensióval kevertem össze. Az így beadott histamin hatástalan maradt, de ugyanígy elmaradt a hatása, ha 1 ccm szén-suspensio lassú visszeres beadását követően jutott be a histamin. Ha a histamin megelőzte a szén bevételét, a leírt elváltozásoknak első és második fokozata kialakulhatott, de ennél súlyosabb még akkor sem, ha a histamin 2 egr-nyi, tehát a szokásos adag kétszeres mennyiségében került az állat szervezetébe. A formatinnal befolyásolt állatok megvédése állati szénnel nem sikerült. Ugyanígy sikertelen volt a próba annál a patkánynál is, amelyik i cem szén beadását követően került alacsony nyomásos kamrába és ott megszakítás nélkül 22 órát töltött 7000 méteres névleges magasságon. Viszont négy fiatal, 80—90 gr súlyú patkányban, amelyek négy egymásutáni nap 6—6 órát tartózkodtak 7000 méternek megfelelő alacsony nyo- 770