Orvosok Lapja, 1948. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1948-09-05 / 36. szám - Puder Sándor dr.: Visszapillantás a Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium Egyesületének 50 éves munkájára
Visszapillantás a Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium Egyesületének 50 éves munkájára* írja : PUDER SÁNDOR dr. egyetemi m. tanár, az Egyesület I. titkára A Szegény sorsú Tüdőbetegek Szanatórium Egyesülete igazgató tanácsa elhatározta, hogy Magyarország első tüdőbetegekkel foglalkozó Egyesülete fennállásának 50 esztendős évfordulóját megünnepli. Régi időkre visszanyúló szokás: a haladó idő útjára helyenként távolságjelzőt, mértföldkövet felállítani, azoknál egy pillanatig megállni és visszatekinteni. Visszatekinteni a megtett út elejére, annak későbbi szakaszaira, az eseményekre, amelyek útközben megtörténtek, megemlékezni az emberekről, akikkel útközben találkoztunk vagy akikkel együtt tettük meg részben vagy egészben az utat. Az ilyen alkalmakkor emlékek idéződnek fel, amelyeket ápolni kívánunk, tanulságok szűrődnek le, melyek a jövő számára értékessé válhatnak. Ez történik ma, amikor Magyarország legrégibb és egyben legkimagaslóbb tuberkulózis intézményének 50 éves jubileumát ünnepeljük, a fasiszta dúlásban mártírhalált halt dolgozóink emlékét márvány táblában megörökítjük és Egyesületünket alapító Korányi Frigyes szobrára koszorút helyezünk. Lássuk, hogyan jött létre, mikép fejlődött, mint küzdött és milyen eredményeket ért el Egyesületünk csendes, de következetes munkájával, amelynek gyümölcsében véli feltalálni működésének egyedüli jutalmát. Korányi Frigyes, a nagy magyar orvostudós, évekig küzdött, míg 1898 májusában néhány úttörő társával a Szanatórium Egyesületet megalkotta. Az Egyesület indulását országos gyűjtés vezette be. A hírlapi gyűjtést megindító felhívás megírására Jókai Mórt kérték fel, aki maga is fiatal korában súlyos tuberkulózisban szenvedett. A magyar írónak az emberiséghez intézett gyönyörű szózatából a következőket idézzük : »Felhívás a magyar emberiséghez ! Fölszólalok, mint ember és mint magyar. Van egy pusztító vész, mely áldozatait könyörtelenül elragadja. Ez a tüdővész. A rettegett ragályok, az ázsiai kolera, a keleti pestis nem oltanak ki annyi emberéletet, mint a tüdővész. Amazok ellen védekezhetünk határzárakkal , ez itt táboroz közöttünk. És hazánk, a szép Magyarország, az erőteljes magyar faj hazája, elsősorban áll azon országok között a statisztika ítélése szerint, ahol a tüdővész a legtöbb áldozatot követeli. Hogy ez emberbaráti ügyben én szólalok föl, arra engemez Isten iránti hála kötelez. Évtizedek előtt, harminc évnél is régebben oly nagyfokban mellbajban szenvedtem, hogy soha egy új tavaszt nem ígérhettem magamnak : az orvosi tudomány minden gyógyszerét kipróbálta rajtam, kétséges sikerrel. És íme, most, késő aggkoromban, Isten kegyelméből épen, egészségben bírok a rámnehezült kötelességeknek megfelelni. * * Az Egyesület 50 éves jubileumi ünnepélyén az Erzsébet Szanatóriumban 1948 június 6-án megtartott előadás. Teljes elismeréssel viseltetem az orvosi tudomány minden gyógyszerei és szérumai iránt, melyekkel a romboló népbetegséget leküzdeni időtlen idők óta törekszenek , de mindazoknál hathatósabb az istenáldottaég. Ezt az áldást kívánja megadni a felállítandó szanatórium a szenvedő emberiségnek Magyarországon. Egy nagyszerű gyógyintézet emelendő fővárosunk legegészségesebb részében, a budai hegyek szélvédte völgyében, mely orvosi vélemény szerint a legszerencsésebb fekvéssel bír. Én magam, ki őseimtől nem örököltem nagy birtokot, kinek a szerencse nem osztott kincseket, ki folytonos munkám után élek , ezer koronával járulok a szent cél eléréséhez.« Az országos gyűjtésből az első intézetet, az Erzsébet szanatóriumot megépítették. Az alapkőletételről szóló jegyzőkönyvből idézzük : »1900 november 17-én történt nagy ünnepiességgel az Erzsébet Szanatórium alapkőletétele a budakeszi erdőn. Késő ősz köde borult az utcákra ama szombati reggelen, majd elézáródott az ünnepen megjelent fényes társaságnak a remek szép vidék egész festői képe, amelyen a szanatórium fekszik. Mire az előkelőségek érkező fogatai a Petneházy-rét tájáig jutottak, déli 12 óra felé verőfényes napsütés ragyogta be a szemhatárt és az ünnepségre üde békéjével mosolygott alá az ég. Az Egyesület részéről megjelent : Harkányi Frigyes, Korányi Frigyes, Ormódy Vilmos, Cziegler Győző, a szanatórium építője és Kuthy Dezső, a szanatórium első igazgató-főorvosa. Felolvastatott az alapkőokmány. Majd megtekintették a nagyszabású építkezést... A jelenlevők mindannyian a nagy ügynek szentelt érdeklődéstől áthatva, hagyták oda a humanitás magasztos ünnepének színhelyét.« így emlékezik meg az alapkőletételről a 48 év előttről keltezett jegyzőkönyv. Az országos gyűjtésből felállított első intézetet 1901 novemberben nyitották meg. Erzsébet királyné szanatóriumnak nevezték. Kilenc esztendővel később az Egyesület a törzsépületet egy újabb szárnnyal bővítette. Majd kibővült a szanatórium azáltal, hogy Weiss Mannfréd beteg katonák részére létesítendő szanatórium céljaira alapítványt tett, amelynek orvosi és adminisztratív kezelését a mi Egyesületünkre bízta. 1918- ban készült el ez a rész és Weiss Manfréd Szanatóriuma néven kapcsolódott a mi szervezetünkbe. Az első világháború az Egyesületet anyagiak terén erősen megtépázta. Azután fokozatosan normális viszonyok alakultak ki. Egyesületünk munkásságából néhány kimagasló adatot jelenítek meg. Egyesületünk létesítette Magyarországon az első Tüdőbeteggondozó Intézetet Budapesten a