Ózdi Vasas, 1977 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1977-01-07 / 1. szám
2 ÓZDI VASAS Évforduló előtt ,íz év kora tavaszán lesz 20 éve annak, hogy intézményesen megalakult a Munkásőrség. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága 1956 decemberében politikai feladatként jelölte meg a gyári munkások felfegyverzését. 1957. január 29-én született meg a határozat, s február 18-án látott napvilágot az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Munkásőrség megszervezéséről. Márciusban itt, Ózdon is létrejött a munkásőregység, acélszürke egyenruhájukban már akkor találkozhattunk velük. Mintegy 12 éve ismerem közelebbről a munkásőrök életét. Kedvesek, felemelöek, komoly vidám hangulatot őrzök azok az emlékeim, amikor egy-egy éleslövészeten, a kiképzést záró nagyobb gyakorlaton ott lehettem velük. Az egyenruhát kezdettől olyan elvtársak öltötték magukra, akiknek helytállása, hitvallása és eltökéltsége világos és egyértelmű volt barát és ellenség előtt. Nyílt volt a célja is: mint a szocializmusban uralkodóvá vált munkásosztály osztályszervezeteinek természetes eleme jelent meg, hogy védje az osztály hatalmát, szolgálja politikai céljait. Teszi ezt ma is — szoros egységben a fegyverbarátokkal , önként vállalt társadalmi, pártmegbízatásként, egyben esküvel fogadott kötelező jellegű tevékenységként, szigorú követelményeknek eleget téve. Mindenkor készen áll a szocialista haza védelmére. Ugyanakkor tagjai aktív, élenjáró részesei a szocializmust építő termelőmunkának. Nagy többségük az építőmunka különböző területein szocialista brigádokban dolgozik példamutatóan. Máskor zömmel szabad időben, fáradtságot nem ismerve, fegyelmezetten részt vesz a kiképzési és szolgálati feladatokban, önzetlen áldozatvállalásukról nem egy legendába ülő igaz történet van már, amikor természeti csapások, pusztító árvizek, tűzvészek megfékezését, az emberi életek, javak mentését vállalták. Mindezeknek részese az ózdi egység is. Húszéves krónikájuk fejezeteit fellapozva, sok izgalmas, lélekemelő eseménnyel, szép emberi helytállással találkozhatunk. Sokat tudnának beszélni ezekről az idősebbek, az egyenruhát 20 évvel ezelőtt magukra ölték. Az évforduló jó alkalom arra, hogy népünk, ifjúságunk még jobban megismerje a mu nkásöröm, öntudatos, önzetlen szolgálatát. A szerény ünneplés, az emlékezés elsősorban ezt a célt kell, hogy szolgálja. Felmutatni ennek a viszonylag rövid időszaknak azokat a nemes hagyományait, amelyek a mai helytállásunknak, szocialista hazaszeretetünknek, humanizmusunknak, internacionalista eszméinknek a tükörképei. Olyan jellemvonások, amelyek a holnap felé mutatnak. win a munkásőrökben mindig is, amióta ismerem őket, azokat az embereket láttam, akik legalább egy lépéssel előbbre járnak, akikhez igazodni érdemes, méltó emberi elhatározás és törekvés. Mert kik is öltötték fel 1957 kora tavaszán a jelképessé vált acélszürke egyenruhát? Azok, akik már korábban, az ellenforradalom tobzódása idején felismerték, de legalábbis munkás voltukból eredően ösztönösen megérezték, hogy a nép ellen indult támadás. Az alapító tagok és utódaik ma együtt vállalják a feladatot, szocialista hazánk, a néphatalom építését és védelmét. Köszönet érte mindnyájuknak. D. S. A disznónak lesz...? Az idők változnak, tartja a szólásmondás. Így igaz. Változnak a szokások, ízlések, a divatok és egyebek. Ma már például legtöbben nem vásárolnak az üzletben barna kenyeret, még akkor sem, ha netán néha-néha a változatosság kedvéért jó lenne. Mert hát ugye barna kenyeret kérni az eladótól, s utána beülni az üzlet előtt álló Zsiguliba, ez mégis rangon aluli dolognak hatna. Én a magam részéről szívesen fogyasztom a barna kenyeret, nem szárad hamar ki, nem morzsálódik, jó íze van. Így hát legtöbb esetben barna kenyeret veszek. Egy >kalommal megkérdezte tőlem az eladó: „a disznónak lesz?" — Hát nem valószínű — válaszoltam —, hacsak... Az igazsághoz tartozik, hogy sajnos nincs kellő becsülete sem a fehér, sem a barna kenyérnek. Nem övezi megfelelő tisztelet. Talán azért, mert soha nem hiánycikk és még olcsó is. A kukaedények tartalmának egy részét a kenyérmaradékok teszik ki. A minap tanúja voltam, amikor gyerekek azzal szórakoztak, hogy kifliket kettétörtek, s a hóba dugdosták nagy nevetés közepette. Napok óta figyelem környékünkön, amint egy kivájt félkenyérben verebek tanyáznak. Legyen rangja, tisztelete a kenyérnek még akkor is, ha bőven van belőle! Kerékgyártó M. Kényszerhelyzetben Egy s más a kereskedelemről A képlet elvileg roppant egyszerű: a gyártó cég megtermeli az árut és átadja a nagykereskedelemnek, a nagykereskedelem a kiskereskedelemnek, amely boltjai révén eljuttatja a termékeket a felhasználókhoz. Ha azonban valaki például Rádión mosóport akar vásárolni, hiába megy a boltokba. Az olcsó tisztítószer után érdeklődve azt a választ kapja, hogy nem szállít a nagykereskedelem. A nagykereskedelem így védekezik: nem kap — hiába igényel — a gyártó vállalattól. Ördögi körbe kerül tehát a Radion-ügy: mindenki tehetetlen. Ezt az ördögi kört vizsgálták nemrégiben a népi ellenőrök a Borsod—Heves megyei Élelmiszer- és Vegviáru Nagykereskedelmi Vállalat ózdi fiókjánál (népszerűbben: a Füzértnél). Megállapításaik legalábbis figyelemre méltóak... Például a cirokseprü Élelmiszert, italféleségeket és vegyi árut rendel és juttat a kiskereskedelem üzleteibe a vállalat ózdi fiókja. Természetesen az áruk döntő többségét (több mint 80 százalékát) az élelmiszerek alkotják. Igyekeznek az áruösszetételt a lakosság igényeihez igazítani, ez a törekvésük azonban túl gyakran bilisül meg a gyártó vállalatok rapszodikus szállításain, a "vakok hiánycikkeke n. Ennek igazolására álljon itt el vi'orán tsem teljes lista az elmúlt hór*ar*ok leOCF1Takoribb hiánycikkeiről: befőttek, készének, konzervek, savanyúságok, édesség díszdobozok, Csokoládék, száraztészta, cérnametélt, kiskocka, tarhonya, bab, borsó, lencse, festéshez szükséges budai föld, gipsz, cirokseprű, mosópor és így tovább. A vállalat ózdi fiókja egyre-másra küldi a megrendeléseket a gyártó vállalatoknak, amelyek az esetek többségében bár visszaigazolják, mégsem teljesítik az igényeket. A szállítás gyakran vontatott és hiányos. Úgy tűnik, a gyártó vállalatok sok árucikk esetében figyelmen kívül hagyják a valóságos lakossági igényeket, s a számukra kedvezőbb termékeket igyekeznek rákényszeríteni a fogyasztókra. Példát, sajnos, vég nélkül sorolhatunk. Ejnye, szerencsiek! A Gyümölcsfőzelék és Konzervgyártól tizenegyféle bébiételt igényeltek októberi szállításra. A gyár 21 mázsára fogadott el megrendelést. Látszólag majdnem eleget tett az igényeknek: küldött 19 és fél mázsa bébiételt. Csakhogy e nagy mennyiség összesen négyféle konzervet tartalmazott! A Budapesti Konzervgyár 1976 utolsó negyedévére igazolta vissza a kért 40 mázsa töltött káposztát. November 11-ig mindössze 19 mázsát szállított Ózdnak. Az ugyancsak visszaigazolt 40 mázsa rakott káposztából egy dekát sem láttunk Ózd boltjaiban! Ugyancsak hiába várták a 100 mázsa vajbabot: a Békéscsabai Konzervgyár októberben és novemberben a 640 mázsás igényből mindössze 130 mázsát teljesített. Nem maradt ki a sorból a Budapesti Csokoládégyár sem, amely 12 mázsa helyett mindössze 2 mázsa árut küldött a kohászváros lakóinak ..Még rosszabb a Szerencsi Csokoládé CTyár eljárása — írják a tájékozódásról készült anyagban. — Az ózdi fiók a gyártól szeptember 28-án kapott 22 mázsa édesség díszdoboz szállítására visszaigazolást, ezt követően október 15-én bejelentette, hogy egyetlen grammot sem küld.” (Ehhez annyi megjegyzés kívánkozik, hogy Szerencs Borsodban található, műanyag fóliával Kazincbarcika látja el; annyit elvárnánk tőlük, hogy legalább a szűkebb pátria, a megye lakosságának az igényeit első helyen tartsa számon.) A cérnametélt az egyik leggyakoribb tétele a hiánycikkek listájának. Nem csoda, hiszen 400 mázsás igényre visszaigazoltak 230 mázsát, végül mindössze 50 mázsát küldtek! A vegyi áruk közül kirívó például a gipsz hiánya. Tavaly egész évben nem volt cirokseprű. De nem volt Rádión mosópor sem. Ebből az olcsó, kedvelt tisztítószerből 5 ezer dobozt rendeltek Ózdnak, a gyártó cég azonban egyetlen darabot sem szállított. A szavatosság lejárt... A hiánycikkek nagy számán, a késedelmes és nem a megrendelt mennyiség szerinti szállításon kívül sokszor okoz gondot a szavatosság közeli volta, vagy az, hogy mire az áru Ózdra ér, már nem fogyasztható. Többek között októberben kaptak olyan mézes sütemányt, fahéjat és konzervált zöldborsót, amelynek a szavatossági ideje októberben lejárt. Gyakran a beérkezés napján már túl rövid a szavatossági idő ahhoz, hogy a lakosság elfogadható minőségű áruhoz juthasson. A Füszért igyekszik odafigyelni e problémákra, ez azonban nem sokat enyhít a vásárlók gondjain, hiszen eleve nem juthat hozzá bizonyos árukhoz, ha azok a lejárt szavatosság miatt nem kerülnek a boltok polcaira. A boltot az eltarthatósági idő kétharmad része illeti meg, ezt az időt azonban az esetek többségében nem biztosítják a számukra. A gyártó cégek rendre figyelmen kívül hagyják a szavatossági időt. Tény, hogy a konzervált élelmiszerek a kedvezőtlen időjárás miatt kerültek elsősorban a hiánycikkek listájára. Ezt meg lehet érteni. Érthetetlen viszont az, hogy mi a csudának igazoljuk vissza a megrendelést, ha nem képesek teljesíteni! A szállítás rendszertelenségét, a gyártó cégek mulasztását tetten lehet érni az eőírástól függetlenül termelhető áruk hiányán is. Nyilvánvaló, hony a cineg vagy a cirokseprű hiányát nem lehet ráfogni a rossz időloírásra, a nem megfelelő termésre. Boltjainkban ámdőcég van. Ez azonban nem oldja meg a vásárlók gondjait, hiszen hiába van tele h °nsnánföldi lakkcipővel egy áruház raktára, ha a vásárlói cérnametéltet szeretnének vásárolni! A legbosszantóbb az egészben az. bngy méo a területileg kö".Q]i borondi üzemek termékei j«; bié-n-m'kkboim'a kerülnek. A területi önellátás teljes nem lehet up van, de az tény, hogy lényegesen jobb lehetne. Ha nőidéül a szerencsiek és a többi borsodi üzem első helyen venné figyelembe a borsodiak igényét. Reméltük, mielőbb változik a helyzet, s az árubőség párosul a bőséges választékkal Nem a raktáraknak kell tele lenni, hanem olyan, összetételű áruféleséget várnak a vásárlók, amilyenre konkrét igényük van ... Magyar Tibor 1977. január 1. Á munkaidő kihasználásáról Az utóbbi hetekben a legtöbbet emlegetett témák az 1977. évi feladatok voltak. Megfogalmazódott, hogy az idei tervünk teljesítése nehezebb lesz az elmúlt évinél,valamennyi vállalatnak, termelőegységnek, intézménynek, magasabb szinten kell dolgoznia, hogy a kitűzött célokat teljesíteni, a tervezett életszínvonal emelését realizálni tudjuk. A tervek maradéktalan megvalósításának számos fontos tényezője, feltétele van, ezek közül az alábbiakban a munkafegyelemmel, a munkaidő kihasználásával kívánok foglalkozni. Bátran kijelenthetem, a munkafegyelem megszilárdítása nélkül nem lehet magasabb szinten dolgozni, s elsősorban azoktól kell többet követelni, akik eddig szívesen félreálltak, hogy mások a munkához férjenek ... Vállalatunknál az utóbbi hetekben élénk vitát váltott ki a munkafegyelem megszilárdításával kapcsolatos vezérigazgatói utasítástervezet, amit véleményezés céljából a munkahelyi kollektívák elé tártak. Számos szélsőséges véleményt hallottam ezzel kapcsolatban. Voltak, akik drákói szigornak minősítették a tervezetet, mások — nagy többségben azok, akik folyamatos munkarendben dolgoznak — egyetértően nyilatkoztak, helyeselték a tervezett intézkedéseket. Ennek az oka: ők eddig sem hagyhatták el a munkahelyeiket, hiszen egy hengersort nem lehet leállítani, egy csapolást sem lehet elhalasztani, azért, hogy ügyes-bajos dolgainkat intézzük. Voltak, akik úgy nyilatkoztak, hogy a tervezet lényegében nem is tartalmaz újat, csupán annak a rendelkezésnek kíván az eddiginél nagyobb szigorral érvényt szerezni, amit eddig is mindenkinek maradéktalanul be kellett volna tartani. Hozzá kell tenni, a vállalat dolgozóinak nagy többségére a becsületes munka, a helytállás a jellemző, a szocialista brigádok nem ritkán a munkaidőn túl is áldozatokat vállalnak, hogy egy-egy fontos feladatot (például nagyjavítást) határidőre befejezhessenek. Éppen ezeket az embereket bosszantja a legjobban, ha csellengőket látnak az üzem területén. S, ugyancsak bosszanthatja ezeket a dolgozókat, ha saját akaratuk ellenére kénytelenek a munkaidőt valami más elfoglaltsággal eltölteni. S ezentúl még jobban fogja bosszantani őket, ha érvényt szereznek annak a rendelkezésnek, hogy csak a ténylegesen munkában töltött időért jár munkabér. Ez egyébként természetes, s így van mindenhol a világon! De tehet-e a dolgozó arról, hogy a Volán vidéki járatai fél óra késéssel érkeznek Ózdra, vagy a béketelepi járatok reggel fél hatkor az utóbbi időben rendre kimaradnak, s ilyenkor az emberek százai a legjobb akaratukkal sem érik el fújásra a gyárkaput, nem beszélve a munkahelyeikről. A járatkimaradás miatti késésekért természetesen nem jár szankció a jövőben sem, csupán a munkabérből vonják le a megfelelő összeget az illető dolgozótól. Szívem szerint ennek a megtérítését a Volán vállalatra hárítanám, hiszen a menetrend is egyfajta szerződés, kötelezettségvállalás. S miért ne a kötelezettség megszegői viseljék az anyagi konzekvenciákat? Sajnos, erre nincs mód. Az viszont jogos kívánalom, hogy ha a kohászati üzem dolgozóinak magasabb szinten kell dolgozniuk a jövőben, ennek szellemében végezzék munkájukat a Volán dolgozói is. Mindezt azért merem így leírni, mert még egyetlen évben sem érkezett annyi jogos panasz szerkesztőségünkhöz a Volán munkájára, mint az idén. S a panaszok áradata jóval a hideg idő beállta előtt megindult... Nehéz lenne valamennyi okot felsorolni, ami a dolgozókat elvonhatja és a jövőben is minden bizonnyal elvonja a termelőmunkából. Sajnos sok van, így csak néhány kiragadott példát említek. 1ente sok ezer ember kap idézést tüdőszűrésre, akiket megadott időben el kell engedni a munkából. Ha mindenki csak két órát hiányzik az említett indokkal, évente horribilis összegre rúg a veszteség. Veszteség, mert a munkabérből levonható ugyan, de amit ma nem termeltünk meg, azt már holnap nem lehet Vajon nem alkalmazkodhatna-e rugalmasabban a tüdőszűrő intézet a dolgozók munkaidejéhez? S, mikor vehet fel OTP-kölcsönt az olyan dolgozó, aki rendszeresen fél négyig, vagy fél ötig dolgozik? És mikor fizetheti be a napközi díját az a szülő, ahol mind a ketten hasonló munkaidőben dolgoznak? Sajnos még az iskolák sem alkalmazkodnak az apukák és az anyukák munkaidejéhez, noha egy embernek kellene mindössze havonta két-három napot nyújtott munkaidőben dolgozni, s nem számtalan szülőnek korábban elkéredzkedni, vagy esetleg anélkül „ellógni”. S. mikor vehetik igénybe például a gyorstisztító szolgáltatásait, akik hasonló munkabeosztásban dolgoznak? S. vajon a hivatalok mindegyike alkalmazkodik-e a dolgozók munkaidejéhez? . A válasz egyértelműen: NEM. Vannak ugyan jó, követésre méltó kezdeményezések, de ezeknek a száma elenyészően csekély. Az Állami Biztosító például a hét egy napján este hat óráig fogadja ügyfeleit, hogy azoknak is rendelkezésükre állhassanak, akik késő délutánig dolgoznak. Ígéretes, hogy a rendelőintézetekben is fokozatosan bevezették, illetve bevezetik a nyújtott rendeléseket, ami egyrészt a zsúfoltság megszüntetését szolgálja, másrészt pedig azt a célt, hogy a dolgozóknak ne kelljen indokolatlanul a munkából hiányozniuk. Sajnos a követésre méltó példa még elenyészően csekély városunkban. Az említett okokat nem a lógósok mentségére említettem meg, hanem annak bizonyítására, hogy a munkaidő kihasználása nem minden esetben a vállalaton és az érintett dolgozón múlik. Ahhoz, hogy a termelő vállalatok magasabb szinten végezhessék munkájukat, szükség van arra is, hogy a szolgáltató vállalatok, intézmények is magasabb követelményeket állítsanak maguk elé. Az indokolt távollét sok milliós, milliárdos termelés, kiesést eredményez népgazdaságunknak. Miért ne lehetne úgy szervezni a munkát, úgy megállapítani a szolgáltató vállalatok és a kírönhöz f üva+alni munkarendjét, hogy ne lehessen megindokolni a veszteségeket? ... TÓTH ISTVÁN