A M. Kir. Országos Öntözésügyi Hivatal 1940. évi jelentése (Budapest, 1941)
II. fejezet
38 megmérésével a lefolyó víztömeg közvetve és durva közelítéssel, de mégis kiszámítható. Természetesen az ilyen számítás csak interpolált értékekkel történhetik kellő biztonsággal, tágabb körű extrapolálás nem engedhető meg. Mivel a mi éghajlatunk alatt a vízerőkihasználás szempontjából a tárolómedencéknek legfőképen a téli hosszantartó kisvizek tartama alatt van nagy jelentősége, igen fontosnak tartottuk a vízfolyások téli vízhozamának pontos megállapítását is. Az 1939—40. évi rendkívüli és tartósan hideg télen végrehajtott vízmennyiségmérésekre, éspedig minden elképzelhető esetre ki kellett oktatnunk a segédszemélyzetet, mert azok mikénti végrehajtására szabványos eljárást előírni nem lehet. A helyi viszonyok szabják meg, hogy a mérést a hídról, avagy a járható jégfelületről vagy a jégpáncélon kifűrészelt hasadékon át, vagy egyes kifűrészelt lékeken keresztül lebocsátott műszerekkel lehet-e, illetőleg kell végrehajtani. A Tarac-folyón végrehajtott vízmennyiségmérések ismertetésénél erre a kérdésre később még részletesen kitérünk. Tanulmányainkat a vízmennyiségméréseken kívül más, a lefolyási viszonyokat befolyásoló egyéb tényezőkre is kiterjesztettük, így elsősorban alapos tanulmánytárgyává kellett tenni a mederváltozásokat, amelyek jelentőségére már 1939. évi jelentésünkben rámutattunk. Minden élő vízfolyáson bekövetkezik mederváltozás, azonban nagy különbséget kell tennünk a durva hordalékú, nagy esésű, torrens jellegű vízfolyások és a kisesésű, esetleg csak lebegő hordalékkal rendelkező, kevésbbé szélsőséges alföldi jellegű vízfolyások mederváltozásainak jellege között. A különbség jellemzésére példaképen szembeállítjuk a Tarac dombói szakaszát a Tisza tokaji szakaszával és megvizsgáljuk, hogy a mederváltozások hogyan következnek be. A Taracon a rövid idő alatt levonuló árvizek okoznak a lefolyó vízmennyiségtől függően kisebb-nagyobb mértékű mederváltozást. Ezek a mederváltozások jól észlelhetők és bekövetkezésük időpontja utólag is pontosan megállapítható, mert hiszen az árvíz levonulási időpontjával esnek össze, amely időpontban a vízállás és a lefolyó vízmennyiség közötti összefüggés — a vízmennyiségi görbe — ugrásszerűen változik. Ha csupán az árvíz előtt volna mérésünk, abból mederváltozás esetén az árvíz utáni helyzetre következtetni nem tudnánk. Ez az oka annak, amiért a Taracon állandó jellegű vízmennyiségmérési szolgálatot kellett rendszeresítenünk és nem elégedhettünk meg a tömeggörbe egy alkalommal való meghatározásával, mert mint azt a továbbiakban bemutatjuk, a rövid másféléves mérési időszakban már három mederváltozás történt. A Tisza tokaji szakaszán — mint kimondottan alföldi jellegű vízfolyásszakaszon — a helyzet egészen más. Itt a mederváltozások nem ugrásszerűen történnek, hanem eddigi tapasztalataink szerint lassan, fokozatosan következnek be. Köztudomású tény például, hogy a Tisza szabályozása után a kisvizek szintje tetemesen süllyedt, aminek az oka az, hogy az átvágásokkal megnövelt vízszínesés okozta erózióerőnövekedés szükségszerin a Tisza medrének kimélyítését vonta maga után. Ma az a helyzet, hogy az áradások alkalmából bekövetkező esésnövekedések és az apadások idején létrejövő eséscsökkenések miatt az erodálás is egyszer kisebb, másszor nagyobb és tisztára a helyi mederalakulat szabja meg, hogy hatásukra bizonyos helyen a mederben mélyülés, vagy emelkedés következik-e be. Az azonban bizonyos, hogy ez lassan és fokozatosan történik, ha tehát hosszabb időszakonként, évenként, vagy kétévenként végzünk is csak méréseket, bizonyosak lehetünk abban, hogy