Pajtás, 1970. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1970-04-16 / 15. szám
PABLO NERUDA CHILEI KÖLTŐ VERSE Köved lágy tisztaságú, fehér égbolt tekint rád, gyönyörűséges szép szürke rózsa, tér és Leningrád, mily nyugalommal tapossák cipőim ősi földed, más földekről kerülve hozzád, Amerikából, megjárták ott a csúcsok sáros forrásvidékét, jártak hazám nagy sziklaláncolatának leírhatatlan illatában, a lábam más havakban csatangolt, az Andok borzas förgetegében, és most, Leningrád, a te havadban, itt, a te híres hófehér éjszakádban ... ó, mennyi minden élt itt s viharzott énvelem együtt, míg a kötélzeti feszülő kő-vitorlád közé beléptem, járva a könyvből ismert utcák sorában, ringatózva a tenger s a ködök illatában, az ifjú Puskin megérintett kesztyűs kezével, s a múltak annyi ünnepélyes épületébe s a mai életrajzó méhkasába tisztelettől s örömtől dobogva lép be amerikai szívem, lépteim visszhangjára figyelve, minthogyha kelne rájuk megannyi élet, mely ott aludt a hóba burkolózva, s most egyszerre megindul, hogy velem együtt döngő léptekkel járkáljon a csendben, akár rengő padlatán egy hajónak... Dicsőség, fagyos korahajnal! Világnak fordulása! És van, világos, magányos éjjel, de holnap kigyúrt arcokkal népesül be s felcsendülő zenékkel a nappal, azokkal, akik az új örömnek hajóján röpülnek, s izzó műhelyekben serénykedő kezekkel, kék munkazubbonyokkal.