Paksi Tükör, 2000 (7. évfolyam, 1-3. szám)
2000-04-01 / 1. szám
FELMÚLT Kiss G. Péter: 1993. szeptember - 1999. április - Hogyan kerültél a laphoz? - kérdeztem Kiss G. Pétert, aki öt és fél évig tartó főszerkesztőségével egymaga hosszabb időt töltött el vezetői minőségében, mint elődei összesen. - Bor Imre polgármesterrel '93 nyarán beszélgettem a paksi lapról, arról, hogy mennyi pénzre volna szükség az újság megerősítéséhez. Mondtam neki, tízmillióra. Azt felelte: rendben van, így kezdődött a történet. Elvállaltam a felkérést és szeptembertől már az én irányításommal jelent meg a lap. - Milyen gondjaid származtak abból, hogy nem voltál paksi illetőségű? Nem riasztott vissza a tény, hogy nem voltam paksi, mert szakmabeli voltam, és vagyok, így tudtam, hogy egy újságnak körülbelül milyen kérdésekre kell választ adnia. Persze, az szerkesztőbetegség kérdése, hogy a szerkesztő azt hiszi, vagy tudja, mi érdekli az embereket. Egy ilyen kisvárosban, mint Paks, alapos helyismeret kell hozzá, hogy erre a nem elhanyagolható kérdésre pontos feleletet tudjon adni az újságíró. Fontos tudni azt is, hogy bizonyos kérdésekben miként reagál a közvélemény, és megoldásban ott kell lennie az újságíró probléma érzékenységének is. - Úgy érzed, ebben hátrányod volt? - A kezdeti időszakban mindenképpen. Ez azonban nem tartott sokáig. Az én gondom az volt, hogy amikor elkezdtem dolgozni itt, akkor nem volt egyetlen újságírói végzettségű ember sem Pakson. Akik addig “csinálták" a lapot, azok autodidakta módon tevékenykedtek. Én voltam helyben akkor az egyetlen, aki iskolában (egyetemen is) tanulta az újságíró szakmát. Miután viszont egyedül nem lehet lapot készíteni - bár az első számokat jóformán egyedül írtam meg - mégis valakikkel el kellett kezdeni a munkát. Akikben láttam némi fantáziát, azokat magam mellé vettem. Jó és rossz választások voltak ezek a részemről. De csak lakva ismeri meg az ember a másikat. - Milyen kapcsolatban álltál a munkatársaiddal? - Jóban. Ők valamennyien paksiak voltak, s melléjük hoztam néhány kollégát Pestről, hogy segítsenek. Ez utóbbira azért volt szükség, mert képtelen voltam minden nyolc általános iskolai fogalmazványt újságcikké pofozni, azért, hogy az újságnak tényleg újság kinézete legyen. Számos elemista szintű írást kaptam, töméntelen helyesírási hibával. Arról már nem is beszélve, hogy számtalanszor fordult elő olyan eset, mikor a cikkíró nem kérdezett rá a lényeges dolgokra. Ekkor megértettem, egy kicsit lejjebb kell adnom az elvárásaimból, a szintből. Nem is lehetett persze MTI-s szintű munkát várni ezektől az emberektől. (Tizenhat éven keresztül a Magyar Távirati Irodánál különböző munkatársi és vezetői beosztásokban dolgozott Kiss G. Péter.) - Találkoztál-e cenzúrával? - Attól függ mit értesz cenzúra alatt, és melyik időszakra gondolsz. Adott az a helyzet, hogy a Paksi Hírnök önkormányzati tulajdonban van. Figyelembe kell venni a mindenkori tulajdonos érdekeit, hozzá illik lojálisnak kell lenni. Nem öncenzúra az, ha nem engedek megjelenni olyan írást, mely nyíltan szidalmazza a fenntartót. - Meddig terjedt ki nálad a lojalitás? - Figyelembe kell venni, hogy hol vannak a tűréshatárok. Ezzel mindenkor szemben áll az újságírói önbecsülés. Ha a tűréshatárok meghaladják az önbecsülésedet, abba kell hagyni. A lényeg az, hogy az én időmben sem Bor Imre, sem Herczeg József nem olvasott korrektúrát. - Nem tartozik szorosan a történethez, ám hasonló lehetett a helyzet a Paksi Atomerőműben az üzemi lapnál is, mint a Paksi Hírnöknél. Ott sem “profik’’ dolgoztak a kezed alá, mégis elvállaltad ezt a feladatot is. Miért? - Korábban, még az MTI előtt dolgoztam üzemi lapnál, így ebben is volt gyakorlatom. Ott hivatásos újságírók dolgoztak, itt az Atomerőmű újságnál a helyi dolgozók írták a lapot. A tulajdonos részéről ugyanakkor megfogalmazódott az is, hogy városias üzemi lapot kell készíteni. Ez azonban nem sikerült igazán - ehhez ismerni kell bizonyos hagyományokat, és 37