Palócföld, 2003 (37. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 3. szám - Szabó Andrea: Az utolsó nógrádi dudás (Madách-díjasok, 2003)
Szabó Andrea Madách-díj as ok, 2003 AZ UTOLSÓ NÓGRÁDI DUDÁS Pál István, tereskei dudással szinte mesébe illő körülmények között találkoztam először. Tereskei házának lépcsőjén ült a bágyadt kora tavaszi napsütésben, fekete kalapban, s miközben a napon sütkérezett, pásztorbotot faragott. Rögtön éreztem, hogy egy mára már kiveszőfélben lévő élet- és magatartásforma, egy letűnt világ „utolsó mohikánja” ő. A 24. órában vagyunk, hogy megörökítsük az általa képviselt értékeket. Amikor bevezetett takaros portájára, sorra mutatta meg bodzafából készített furulyáit, kecskebőr bicskatartóit, cseresznyefából alkotott híres „türelem üvegeit”, somfából faragott juhászbotjait, de a rengeteg trófea, éjjeli lámpa, az ajtó küszöbén álló kitömött bari - mely a nyakába aggatott csengővel ad hírt arról, hogy látogató érkezett -, a kitömött fácán, mind-mind Pál István alkotó fantáziájáról tanúskodnak. Az egyetlen munkaeszköze három bicskája. Van olyan furulyája, melyről azt sem tudja, hány éves, hisz még nagyapja is használta. Pár hasáb fát tett a tűzre a meglehetősen hideg szobában, aztán megkezdődött a múltidézés. - Milyen körülmények között látta meg a napvilágot? Meséljen a gyerekkoráról, a szüleiről, szülőfalujáról! - Pál Istvánnak húznak engemet, 1919-ben születtem Kétbodonyban február 25-én. Még akkorában, ha egy asszony szülni akart, nem a kórházba szaladtak, hanem szüésznők voltak a faluban. Egy hatalmas tábla volt kitéve a házukra, hogy: „Gólya néni”. Gólyát ábrázolt a tábla, egy kis vánkosba csavart csöppség volt a szájában, így születtem meg én is három lány után mint negyedik gyermek. Édesapám igen megörült, hogy gyermek lettem, és mindjárt avval foglalkozott az elmondások szerint, hogy „lesz már utódom”. Majd amikor világra segített a szülésznő, kitett valamilyen vánkosra, utána pedig édesapám a dudasípszárt, a bicskát, az ostort, mely az állatok kezelésére, gondozására szolgált, a kezemhez érintette, - állítólag a magzatvizes kézhez - hogy a mindent tudást már ott vegyem át, és rámolvasott. 1925-ben adott be édesapám az iskolába, akkor voltam hat éves. Az iskolában egy palatábla volt, meg egy szivacs rákötve és egy palavessző. Volt 1 329 fr