Pannonhalmi Szemle 1931

2. szám - Tanulmányok. - Dr. HEIN TÁDÉ: Zilahy Lajos.

és a térbeli távolságok miatt ne lehessen hatalmuk hozzá, hogy a szétválasztó falakat lerontsák. Az élet ereje izzik és működik ebben a regényben, azért önmagát kibontó, életet ábrázoló, élő valóságokat bemutató a regény a jellemekben is. Nagy területű az író emberismerete. Ismeri különösen a belső világnak önmagunkkal szembeforduló, tragédiákat rejtő világát. Azt a világot, amely külsőségekben sokszor csak alig fodrozó formában, közönyös arcban, legfel­jebb üres tekintetben nyilatkozik, de amikor önmagunk életét éljük bennük, akkor a szenvedélyeknek önmagunkkal ellentétbe kerülésében, az élettragédiákban annyi ezer összetevőjüket bontja ki az író, hogy, túlságosan bonyodalmas, erősen differenciált. Innen érthető, hogy a regényben a tragédiák iránt fogékonyabb, egyéni emberek kerülnek egymás mellé, akiknek az élet ifjúsága sok derűt és romantikát juttat, de azt is csak azért, hogy annál élesebb legyen az ellentét, a hirtelen rákövetkező megpróbálta­tásokban, és annál mélyebbé szélesüljön a lélekanalízisük, az önmagukkal és egymással ellentétbe kerülő egyéniségük. A regény előadása közvetlen, színes és szemléletes. Az életboldogságnak és a könnyű óráknak megvan a derűs, ele­ven tavaszi hangulatuk. Mindig érezzük, hogy az életnek melyik formája lobog a szavakon keresztül, és különösen, amikor a második részben az élet nagy tragédiája kerül a szereplők éle­tének középpontjába, elsúlyosulnak a szavak, elmélyül a mon­dat ritmusának az üteme. Érezzük a fogolytábornak önmagával ellentétbe állító kínos valóságát, a szavakból mintha a szibé­riai tél hidege áradna, de még többször az embernek önmagát kínzó tépelődéseit és a belőle szabadulni nem tudó tragikum­nak életet pusztító kegyetlenségét. A többi alkotásaiban , regényeiben (Halálos tavasz, Szép­apám szerelme, Valamit visz a víz stb.), színműveiben (Az ezüstszárnyú szélmalom, Süt a nap, Zenebohócok, a Fehér szarvas, Tábornok stb.) mindenütt a zűrzavaros idők összetor­lódó problémái foglalkoztatják. Néha erőszakolja a témát, a tragikus ellentéteknek szembeállítását, közben hiányzik az élet­nek azon nagyvonalú szemlélete és igaz átélése, amely az al­kotásokat minden viszonylatban a tülekedő életen felül emel­kedő alkotásokká tenné, a nélkül azonban, hogy színtelen ide­alizmusba vagy a másik végletben a puszta naturalizmusba süllyednének. De ezek nem értéket pusztító jelenségek, hanem annak bizonyságai, hogy az író benn állt az életforgatag közép­pontjában s magának is van egészséges életszemlélete, művészi hitvallása, mely erősen fogékony a szélsőséges kilengések iránt, de egyéni erejében szilárdan egyensúlyozott arra, hogy irodal­munkban számottevő, értékes életeket formáljon, melyek ma­gyar földben gyökereznek és odahullatják gyümölcsüket , a ne­mes, esztétikai élvezetnek ma annyira ritka adományait. Dr. Hein Tádé.

Next