Pápai Hírlap, 1994 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-17 / 1. szám

3 Önkormányzati híradó Bár már elég régen került rá sor, nem mulaszthatjuk el, hogy röviden össze ne foglaljuk a képviselőtestület legutóbbi 1993. december 21-i ülésé­nek legfontosabb történéseit. A közoktatásról szóló törvény ér­telmében az egyes oktatási intézmé­nyekben iskolaszékeket kell felállí­tani. Ennek megválasztását megelő­zően azonban egy bizottságot kell létrehozni, amelynek feladata az is­kolaszék megválasztását előkészíte­ni. Ez a bizottság 9 tagú, amelyben a fenntartó­­esetünkben az önkor­mányzat­, a szülők és a nevelőtestü­let is 3-3 főt delegál. Külön bizottsá­got kell felállítani az óvodák, általá­nos iskolák, a középiskolák esetében. Az önkormányzat mint fenntartó az általa delegálandó személyekről döntött, s döntésének megfelelően: — az Óvodai Előkészítő Bizott­ságban dr.Hermann István és Máté István képviselők, továbbá dr.Varju­­né Fekete Ildikó közművelődési szakreferens; — az Általános Iskolai Előkészítő Bizottságban Kissné Bolla Judit és Uhlár Tibor képviselők, valamint Holdosiné Bánhegyi Ildikó oktatási ügyintéző; — a Középiskolai Előkészítő Bi­zottságban dr. Karászi Mihály, Ha­rangozó Zsigmond képviselők és Borbély Lajos művelődési csoport­­vezető képviseli a fenntartót, a vá­rost. Az előkészítő bizottságnak úgy kell feladatát ellátnia, hogy az isko­laszékek megválasztása az egyes in­tézményekben 1994.február 28-ig megtörténhessen. A testületi ülés legfajsúlyosabb na­pirendi pontja az önkormányzati tu­lajdonú lakások és helyiségek bérle­téről és elidegenítéséről szóló rende­let-tervezet megtárgyalása volt. A rendeletet a testület meg is alkotta, ám az Alkotmánybíróság másnapi, december 22-i ülésén az annak alap­jául szolgáló 1993.CXXVIII.tv. egyes részeit alkotmányellenesnek mondotta ki s megsemmisítette. En­nek köszönhetően a megalkotott ren­deletnek a bérlakások és helyiségek elidegenítésére vonatkozó szabályait nem lehet hatályba léptetni! A rende­let egyéb részei azonban érvényesek és 1994. január 1-től hatályba is lép­tek. /Bővebben lásd a mellékletet!/ A lakosság érdeklődése a fórumo­kon való részvétel s visszaküldött adatlapok alapján nagynak nevezhe­tő. A három, leginkább érintett vá­rosrészben /Kilián és Vajda lakótele­pek, valamint a Belváros­ tartott la­kossági fórumokon kb. 1000 ember vett részt. Az előterjesztés időpontjá­ig az önkormányzati lakásban élők közül 1055-en küldték vissza a kér­dőívet, s ebből 1011-en jelezték: élni kívánnak vételi jogukkal. A fentiekre is figyelemmel az önkormányzati bérlakások körül kialakult helyzetre a következő számunkban visszaté­rünk. Erre az ülésre is esett egy beszámo­ló, ezúttal az önkormányzati va­gyonnyilvántartás és vagyonhaszno­sítás helyzetéről szóló. A napirend kapcsán a képviselők a Városgond­nokságot és a Polgármesteri Hivatalt érintő átszervezésről is döntöttek; az előbbi intézményből az operatív va­gyonhasznosítással foglalkozó 6 sze­mély átkerült az utóbbiba. Az ülés további napirendi pontjai­ról­­a menetrend szerinti helyi autó­busz-közlekedés díjáról szóló rende­letről, valamint a Türr I.Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola óvónő­képző szakközépiskolai képzésének pedagógiai képzéssé való átminősí­téséről­ lásd írásainkat a 2-3. oldalon. Hozzáértők szerint a negatív reklám is reklám, hát még az, amikor valaminek a neve pozi­tív szövegkörnyezetben hangzik el sűrűn ismétlődve! A Magyar Televízió estéről­­estére egy rövid összeállítást su­gároz, amelyben a Játék hatá­rok nélkül ’94 elnevezésű vetél­kedőre való jelentkezésre buz­dítja az ország városait. A vetél­kedősorozat műsorvezetőnője, a méltán szépségkirálynővé vá­lasztott Geszler Dorottya a felhí­vásban nem mulasztja el meg­említeni, hogy az 1993. évi soro­zatban két magyar település, Kecskemét és Pápa csapata is győzött a saját fordulójában. Az aláfestő képsorok jelentős része pedig a pápai fiúkat-lányokat mutatja verseny közben. Sok pápait megelégedéssel tölt el, hogy városunk egyre többet szerepel az egyes médiákban. Az pedig különösen örömre ad okot, hogy ez a szereplés nem különböző botrányoknak, tragi­kus eseményeknek, hanem a vá­ros fiainak, lányainak, polgára­inak sikereihez kapcsolódik. A televízió felhívásáról pedig annyit: Pápán ismét pártolókra talált a kezdeményezés. Amint a megyei napilap híradásából már értesülhettek róla a tisztelt olvasók, városunk már jelezte részvételi szándékát a rendez­vénysorozaton. ÚJÉVI KONCERT Következik Johann Sebastian Bach: II. Brandenburgi verseny Új színfolt Pápa középfokú oktatásában A Türr István Gimnáziumban 1994. szeptember 1-től pedagógiai szakközépiskolai képzés indul. Az intézmény tanárai a két évvel ezelőtt elkezdődött 8 osztályos gimná­ziumi program mellett újabb erőpróbára vállalkoznak. Az 1993. évi oktatási törvény által megszüntetett kö­zépfokú óvónőképzés helyett 5 éves általános- és egyben szakmai alapképzést biztosítanak diákjaiknak. A 4.év után szerzett érettségi bizonyítvány birtokában tanulóik továbbtanulhatnak szakirányú felsőfokú intézményben, vagy szakalkalmazotti képzést kaphatnak, melynek segít­ségével különböző nevelési-oktatási intézményekben he­lyezkedhetnek el és olyan feladatokat láthatnak el, mely­hez nem szükséges felsőfokú végzettség. Az 5 éves képzési idő két részre oszlik. Az első négy évben a közismereti tantárgyak közül a magyar nyelv és irodalmat, a történelmet, a matematikát és egy idegen nyelvet a gimnáziumi óraterv és tanterv szerint tanítják. A természettudományi ismeretek elsajá­títására fordítható óraszám elmarad a gimnáziumétól, ugyannakkor több időt fordítanak a művészeti tantárgyak oktatására, az ének-zenére és a vizuális nevelésre. A 3. és 4. évben a pedagógia és pszichológia tantárgyak segítik a tanulók személyiségének fejlesztését, hivatástu­datuk kialakulását. Az elméleti oktatás mellett általános komplex pedagógiai gyakorlati képzést kapnak óvodák­ban, általános iskolai napköziotthonokban, nevelőotthon­ban, gyógypedagógiai intézményben. A 4. év végén a tanulók érettségi vizsgát tesznek. Az óvónői, tanítói, tanári pályára készülők beadhatják jelent­kezési lapjukat felsőfokú oktatási intézménybe. Jelent­kezhet a tanuló nem pedagógusképző intézménybe is, amennyiben felvételi tárgyai azok, melyet gimnáziumi tanterv szerint tanult. Azok az érettségizettek, akik nem kívánnak felsőfokú intézményben tanulni, vagy nem nyertek felvételt, ötödévben szakirányú képzést kapnak. Ez lehet pedagógiai asszisztens, szabadidőszervező, vagy óvodai-kollégiumi gyermekfelügyelő. Képesítésük peda­gógiai szakalkalmazott. Az iskola azoknak a 8. osztályos fiúknak és lányoknak a jelentkezését várja, akik vonzódnak a pedagógus pályá­hoz, akik elsősorban humán érdeklődésűek és jó tanulók. Felvételi vizsga nem lesz, a felvételről az általános iskolai eredmények alapján döntenek. Gruber Marianna PÁPAI HÍRLAP Az önkormányzati testület legközelebbi, 1994.január 18-i ülésének napirendjéből: — A Belváros közleke­déséről szóló rendelet módosí­tása; — A Veszprém Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat átala­kulása; — a Pápa város területén al­kalmazandó ivóvíz- és csator­nadíj megállapításáról szóló rendelet megalkotása; — a közalkalmazotti tör­vény bevezetéséből adódó többletkiadások finanszírozá­sa; — a közoktatási intézmé­nyekben alkalmazott közal­kalmazottak „F” fizetési osz­tályba sorolása feltételeinek meghatározása; — Pápa város részvétele a Játék Határok Nélkül című té­véprodukcióban. A közoktatási megállapo­dás kötésére irányuló kérelem megtárgyalása /a kérvényben a Szent István Egyházközség fenntartásában óvoda és álta­lános iskola is működik/. Az önkormányzat ülései nyilvánosak, azon bármely pá­pai polgár részt vehet. Az ülés 1994. január 18-án reggel 8 órakor kezdődik.

Next