Pápai Közlöny, 1921 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1921-01-16 / 3. szám

toknak pótlása, illetve az új adótörvények végrehajtása körül sikeresen közremű­ködhessenek, továbbá, hogy az egyes hatóságoknál és hivataloknál feleslegessé vált vagy ott még el nem helyezett mene­kült tisztviselők a magyar pénzügyi köz­igazgatásban véglegesen alkalmazást nyer­hessenek. * Ehhez képest a tanfolyamon kikép­zett tisztviselők részben a városoknál és községeknél felmerülő adóügyi teendők ellátásával fognak megbizatni, részben a pénzügyi hatóságoknál és hivataloknál fognak elhelyezést nyerni. Az adóügyi tanfolyam tartama alatt a tanfolyam hall­gatói összes eddig élvezett illetményeik­nek, illetve segélyüknek élvezetében meg­maradnak. Azok a menekült tisztviselők, akik a tanfolyamot kellő eredménnyel elvé­gezték és azután kifogástalan hivatali munkásságot fejtenek ki, ezen hivatali működésük alatt eddig élvezett illetmé­nyeiket megtartják mindaddig, míg oly végleges alkalmazást nem nyernek, amely alkalmazással egybekötött illetmények az eddig élvezett illetményeik összegét teszik ki. A szóban levő alkalmazottak közül, akik a községeknél (városoknál) fognak a alkalmaztatatni, számíthatnak arra is, hogy községi adóügyi teendőknek sikeres és kellő időben való ellátása esetében hasonló rendkívüli jutalomban fognak részesíttetni, mint amilyen az adókivetési, előírási és könyvelési munkálatoknak kellő időben történt elvégzése fejében a községi közegek, illetve városi adóhiva­­­talok, illetve körjegyzőségek részére az 1920. évben engedélyeztetett.­­ A köz­ségeknél alkalmazottak továbbá egy évi kifogástalan szolgálat után a szabályszerű minősítés esetében a községi közigaz­gatási tanfolyamokra is felvehetők lesznek. A tanfolyam 1921. évi január 15-én megnyitandó és öt hét alatt okvetlenül befejezendő. Az előadások vasár- és ünnepnapok kivételével naponként leg­alább öt órán át tartandók. Az előadások ingyenesek. A tanfolyam hallgatói tar­toznak az előadásokat szorgalmasan láto­gatni. Az igazolatlan mulasztókkal szem­ben a pénzügyminisztérium ügykörére vonatkozó alkalmazást­ szolgálati szabályok nyernek A tanfolyam vezetője a pénzügyigaz­gató. A jelentkező, illetve a kirendelt menekült tisztviselőket a tanfolyamra a pénzügy­igazgató veszi fel. • A tanfolyamra jelentkezni a veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóság főnökénél lehet legkésőbb 1921 január 15-ig be­zárólag. A jelentkezők a személyi és szolgá­lati okmányaikat tartoznak magukkal vinni. Dr. Flesch-féle Skaboform-kenőcs újból kapható ! Leghamarabb megszünteti: Viszketegséget, ZZ sömört, ótvart, rühességet. ZZ Nem piszkít, szagtalan, nappal is használható. 12, 20 és 38 K-ás dobozokban. — Be­dörzsölés utánra való Skaboform-puder 7 kor. Kén- és kátrányszappan 20 kor. Kapható minden gyógyszertárban.­­ „Csonka Magyarország —* nem ország, Egész Magyarország — mennyország." KAR­COLAT a múlt hétről. Megérkezett Karnevál hercegi Valamikor réges-régen, helyesebben mondva, amikor még a krónikás az aranym­ezi szép napokat ünne­pelte Karnevál herceg nevál herceg és kedves udvartartásában, Kar­neje Polka hercegnő csengő szánon érkezett meg, rózsaszínű paripák és a szán rózsaszínű bársony mélyén, rózsa­színű mámorban ült a fejedelmi pár. Milyen szép is volt ez: alig hogy kiléptek a szánból, a szürke téli köd rózsákba hullámzott át hir­telen s amint Karnevál herceg felcsatolta fekete selyem álarcát, felragyogtak a báli termek csil­lárai. A herceg szőke és karcsú apródok fák­lyás sorfala között haladt el, láthatatlan zene­kar himnuszt zendített és szőnyeges lépcsők alján, mély bókkal, fogadta magas vendégét a hódolók egész serege. űzött Ma megkopottan, fáradtan, mint egy szám­uralkodóhoz illik, úgy érkezik vidám herceg. Nem tudjuk gyalog jön-e meg a nagy ócska bérkocsin, mert most teljesen inkogni­tóban érkezik, tény az, hogy megérkezett. Bú­san, gyöngéden indul meg a Herceg, amidőn a terembe lép, kiegyenesedik, marsallbotját meg­suhintja a feje felett — mint régen — és ezzel a bevonulás ünnepélyes aktusa lezáródott. Egy­kedvűen és mámortalanul meredez szét a tánc­teremben, ahol teljesen ösmeretlen táncospárok imbolyogva táncolnak. Nem érzi jól magát és sehogysem tud belemelegedni a környezetébe, mert nem látja körülötte régi gárdáját. Csupa új és új emberek, kik teljesen távol állanak a régi tradicionális­­ szokásoktól. Ilyen állapotban érkezett meg és helyez­kedett el trónján Karnevál herceg. Neje Polka hercegnő már teljesen kiment a divatból s így el sem kíséri férjét az ünnepélyes beiktatásra. A herceget a Katholikus Leánykör vezetősége fogadta méltóságához illően. A herceg szívé­lyesen fogadta az ovációt és jelt adott a táncra. Tánc közben cerklét tartott a herceg és az újonnan bemutatkozókkal szívélyesen eltársal­gott. Régi ismerősével Boszton hercegnővel ki­váló jóindulatot tanúsított úgyszinte Csárdás grófnővel. Az újonnan bemutatkozott Wansztep hercegnővel a mostani tánckonjunktúra elszila­josodásáról tanácskoztak és abban állapodtak meg, hogy Wansztep hercegnő minden tekin­tetben méltó Karnevál herceg udvartartásának fényét és presztízsét emelni. A cerkle szünóráig tartott, ekkor a herceg, mint rendesen, vissza­vonult a részére fenntartott külön helyiségbe, ott bizalmasaival elbeszélgetett. Szünóra után várták vissza herceget, de kimentette magát, hogy fáradt és helyettesítette magát egy bizal­masával, ki hajnali 4 óráig képviselte a her­ceget a mulatság befejezéséig. Ez volt a herceg krónikái estélye, ki ez alkalommal kinyilatkoztatta, hogy szívesen és kész örömmel jött el Pápára, abba a városba, ahova igen szép emlékek fűződnek régi udvar­tartása szép szokásaihoz. Örömmel vette tudomá­sul, hogy az itteni uralkodása alatt minden lehetőt el fognak követni, hogy az elszomoro­dott hercegnek néhány udvari és kedélyes mulatsággal, ha nem is a régi csörgős jó kedvét, de némileg bánatát enyhíteni kívánják. Be is mutattak a hercegnek néhány előzetes készülődő vigságokat, melyre a herceg azt a választ adta, hogy igyekezni fog, amennyire a mostani hely­zet megengedi, minden egyes mulatságon meg­jelenni. — Vederemol Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa az újévben vállalkozási tanfolyamra készül. Az hirlik, hogy Pápa városa a mult év­ben szomorú tapasztalatokból szerzett jövedel­met. Az hirlik, hogy a polgármester számos tavalyi késedelmeket a teherautóval szándékszik lebonyolítani. Az hirlik, hogy a városi h. főmérnök a városból kivezető közutakat nehezen tudja meg­operálni. Az hirlik, hogy a városi népszámlálók móri kötelességüket megtették. Az hirlik, hogy a rendőrkapitányi hiva­talban a rokonszenvet gyűjtik. Az hirlik, hogy a rendőrök közül számo­san ruházat tekintetében várakozási ígéretekkel vannak ellátva. Az hirlik, hogy a villamostelepen kedvező szénfordulat mutatkozik. Az hirlik, hogy a városi teherautónak, a tulajdonképpeni hivatására, már egyengetik az útját. Az hirlik, hogy a közélelmezési hivatalnak rendben van a szénája. Az hirlik, hogy a dohányjegyeket egye­lőre irattárba helyezték. Az hirlik, hogy az alsóvárosi táncmulat­ságon néhány táncospár szünóra közben le­szerelt. Az hirlik, hogy az alsóvárosi táncmulat­ságon a féltékenységi jeleneteket sötét háttér­ben intézték el. Az hirlik, hogy az alsóvárosi táncmulat­ságon az omnibusz záradékkal volt ellátva. Az hirlik, hogy Jákón annyira keverték a borba az igazságot, hogy végre kénytelenek voltak „kiadni”. Az hirlik, hogy Pápán sokan az ősi eré­nyekben csalatkoznak. Az hirlik, hogy Pápán egy fiatal ember a leendő apósával búsulva vigasztalják egymást. Az hirlik, hogy Pápán egy fiatal leány az éjjeli zenéket saját megrendelésére kapja. Az hirlik, hogy Pápán egy eljegyzést a sonkával együtt füstölnek. Az hirlik, hogy Pápán egy házasságot disznóhizlalástól tettek függővé. Az hirlik, hogy Pápán az esték­ sok csalódások lesznek felülbélyegezve. korzón Az hirlik, hogy Pápán a szerelem sok helyen tótágast jár. Az hirlik, hogy a darutollas legények sok helyen talajt vesztettek. Az hirlik, hogy a libatollas legények kö­zül számosan az újévi üdvözletre kitérő választ kaptak. Az hirlik, hogy a Jaj­nadrágom tagjai bekötött fejjel üdvözölték az újévet. egylet Az hirlik, hogy a Traj-daj asztaltársaság egyik tagja legénybucsura kapott engedélyt. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövész­árkaiban az esős idő sok fedezéket megrongált. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban egy fiatal ember „kamukézből" mérget ivott. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesz­tője a farsangi idény alatt Karnevál herceg ad­jutánsa lett. STELLA sütőpor, GUSTO vaníliacukor a legjobb. Gyár: Budapest, VII., Rottenbiller­ utca 46.

Next