Pápai Lapok, 1896 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-13 / 37. szám
Ezután elnök bejelenti, hogy a Jókai-körhöz az ünnepély alkalmából számos üdvözlő levél és távirat érkezett, melyek közül felolvassa a kör védnökének, Jókai Mórnak következő táviratát: „Fenyvessy Ferenc urnak Pápa. Kérlek, add át hálás köszönetemet Pápa város közönségének és a Jókai-körnek megemlékezéséért. Fájdalom, hiányos egészségem miatt nem utazhatom, nem ünnepelhetek. Isten áldása legyen Pápa városon. Viruljon, emelkedjék ! Lelkes közönsége pedig legyen boldog. Téged forrón ölellek. A Jókai-kört hálásan üdvözlöm. Híved Jókai. Bemutatta még elnök Fehér Ipoly pannonhalmi főapát üdvözlő táviratát is. Végül Kis Ernő főgimn. igazgató a kör irodalmi előadója hévvel teli, lelkes előadásban ismerteti az ihászi-i csata történetét és lefolyását, melyet a közönség állandó kisért s zajos éljenzéssel fogadott, érdeklődéssel Miután a tulajdonképpeni díszközgyűlés véget ért, a közönség az emléktáblák leleplezéséhez indult s először a Jókai háznál állott meg, hol FJurmos Zoltán tartotta a következő lelkesen fogadott tartalmas ünnepi beszédet: Tisztelt ünneplő közönség ! Elfogulva léptem e helyre, hogy megemlékezzem arról a férfiúról, kinek e falak egykor lakóhelyéül szolgáltak. Kein szónoki frázis akart lenni az elfogultság szó használata, hanem hű jelzője annak a kedélyállapotnak, a melyben vagyok én, a törpe ember, akkor, midőn szólok a szellemóriásról, amelyben vagyok én, az irodalom műkedvelő munkása, akkor, midőn beszélek a költő fejedelemről. I. t. ünneplő közönség ! Jókai nem az egyedüli fénylő csillag a magyar irodalom égboltozatán, előtte és vele többen iparkodtak eloszlatni azt a homályt, mely a magyar közönség szellemi világát körülfogta. Ott ragyogott ,a többiek között: Berzsenyi, Császár, Kisfaludy, Tompa és Arany, Petőfi és Vörösmarthy, Jósik Madách. Ezek mind méltán foglaltak helyet a magyar parnaszuson és mégsem voltak képesek a magyar közönség nagy ö zömét, a költői termékek élvezetének megnyerni. Berzsenyi, Bandi: A föllebezést ? Mici: (mintha nem hallaná) Tegye már le azt a kalapot. (Kiveszi a kezéből.) Bandi: (sóhajtva) Hiába minden. Mici (hamisan nevet) Ki tudja? (halkan) Az édes mamám se szokta ám épen mindig pártomat fogni. Bandi: (édes sejtelemmel) Igazán mondja Micike ? (közelebb megy Micikéhez) Mici: (lesüti szemeit) Én . . . én nem tudom . . . azaz hogy (durcásan) de hát hogy is lehet ilyen kíváncsi ? Bandi: Nem vagyok most már kíváncsi, mert tudom, hogy ott nyerek. Miczi : (hamisan) Csak ne bízzék még olyan nagyon. Bandi: De bízok nagyon, sőt már akár előlegezni is merek a fogadásból (hirtelen megcsókolja Micit). Mici : (durcás haraggal :) Kiállhatatlan tolvaj . . . . . rabló . . . ! . Bandi: Haragszik ? Mici: Haragszom hát ... ! Még meg se nyerte a fogadást és ... . Bandi: (közbevág :) Adja vissza . . . Mici: Kiálhhatatlan. Bandi: Hát akkor visszaveszem én ... ? (Mici felé közeledik) Mici : (hátrálva :) Bandi ide ne jöjjön most. Bandi: Azért is ! Mici: Kikaparom a szemit ! Bandi! Hátha elmegyek most az édes mamához s megnyerem a föllebezést . . ? Mici: (arcát eltakarva :) Akkor . . . akkor . . . talán . . . nem bánom . . ? ? kiben Horác látszik uj életre kelni, Császár, a szalonok kedveltje, Kisfaludy az ő olasz dalaival, Tompa és Arany, kiknek költészete . . . melegített mind a tűz, Mit gyújtanak jó pásztorok, Mit eső nem mar, szél nem üz, Mely csendes egyformán lobog." Vörösmarthy az ő utolérhetetlen lantjával, a rakoncátlan Petőfi, a haza szeretet és szerelem lánglelkü dalnoka, Jósika, a magyar regényirodalom megteremtője angolos formáival, Madách a bölcs költő, kit kortársai nem értettek meg s színpadra kellett vinni, hogy népszerüsitessék — ezek mind megvilágosítottak ugyan egy—egy pontot, egy-egy réteget, mind hatottak ugyan egyes körökre, — egyik a szalont hódította meg, másik a nemesi kúriát, egyik az ifjúságot, másik az érett kort, egyik a műértőt, másik a műkedvelőt, — de egyik sem tudott szellemi fáklyájával a magyar közönség nagy tömegébe behatolni. E misszió Jókainak volt fenntartva. Jókainak, ki szólott hozzánk mesterkéletlen, de zamatos nyelven, mit megértett az egyszerű ember és gyönyörködött benne a tanult fő, ki szólott hozzánk, talán nem egyszer a művészi formák mellőzésével, ellenére, de mindenkor a magyar géniusz sőt, azok sugallatára. Ki bemutatott nekünk törülmetszett magyar alakokat, kiket a mi szenvedélyeink leuitenek, a mi erényeink ékesítenek s a mi hibáink buktatnak el. Ki bevonta előadását az egészséges humor csillogó zománcával s lebilincselt bennünket bűvösbájos irályának varázsával. Ki e tulajdonságaival meghódította az egész magyar közönséget, öreget, középkorút és az ifjat, nőt úgymint a férfit, gazdagot és szegényt, kinek munkái a trón magaslatától, s egész a falusi egyszerű hajlékig feltalálhatók. De nem csak a magyar olvasó közönség kereteit bővítette ki nem álmodott arányokban, hanem rést ütött azon a sziklafalon is, mely gátul szolgált a magyar irodalmi termékeknek külföldre való hatolásának s nincs már oly országa a földgömbnek, hol olvasni szoktak s ne ismernék Jókait és a magyar irodalmat. I. t. ünneplő közönség! Pápa város lelkes közönsége emléktáblával jelölte meg azt a házat, melyben Jókai lakott, hogy mindig szemünk előtt lebegjen Jókai és az a nagy érdem, miket Ő a magyar irodalom s a magyarság körül szerzett és soha se felejtkezzünk a háláról, melyet mi mindnyájan tartozunk neki. A Jókai kör megújította ezt a táblát, s ezzel azt az óhajtását fejezi ki, hogy amint megújult a tábla, akként újuljon meg majdan Jókai emléke nemzedékről, nemzedékre. A Petőfi háznál dr. Kapossy Lucián főtitkár méltatta Petőfi emlékét egy költői szárnyalása, remek beszédben, mely tömör, de eszmegazdag essay-szerü méltatása volt Petőfi költészetének. A beszéd így hangzott : Emléket újítunk meg, de míg más nemzetek csak lelkes örömmel újíthatják meg jeleseik emlékeit, a mi emlékezéseinkbe mindig belevegyül a borongó fájdalomnak egy-egy sötét vonása, hisz mind a történelem, mind az irodalom terén feltűnt jeleseink élete, hányszor szakadt a pálya derekán, hányszor pattant el a dalos hur ép a kedves melódia közepén s épen annak ajkán is, kinek ma emlékét újítjuk meg, nem akkor némult-e el a dal, midőn kezdődő családi boldogságának édességeit s kedves gondjait szólaltatta meg : korai dicsőséges halált halva azon honvédek között, kik lelkesedve mondták utána a március 15-iki nagy esküt s álltak helyt az esküért, midőn beborult a nemzet napja, midőn megriadt a csatadal, sikongott a bosszú. Most már pihennek közös sírjukban, drága vérük megtermékenyítette az anyaföldet, dicső emlékük megtermékenyíti szívünket. Halálukat megsiratjuk, harcaikból tanúságot merítünk, életükből példát veszünk hőn fohászkodva, hogy legyen buzgalmunk, erőnk, kitartásunk ugy szeretni hazánkat, miként ő s társai szerették. Petőfi életét két katona köpönyeg határolja; kopott katona ruhában jelent meg Pápán s tollal vívta s nyerte első diadalát a ref. főisk. képzőtársulatban Lehel című balladájával, majd diadalmasan meghódította az egész nemzetet költeményeivel, különösen kedves dalaival, mert nagy a dalnak hatalma, hisz szív szól abban szívhez, megtalálja abban a boldog boldogságának hangját, a bánatos vigasztaló szavakra lel, a gyűlölet csillapító accordokba olvad; a szenvedés, a lemondás, a lelkesedés mind mind szívekhez szólóan jelenik meg a dalban, mely magával ragad egy tisztább derültebb világba. Egy egy időre feledjük az életnek mindennapi gondját, csalódásait, keserveit. Petőfi mesterkéletlen dalaiban föltalálunk mindent, mi bennünket környez; ő előtte is tudtuk, hogy susog a nád, locscsan a tó, hogy búg a vadgalamb, hogy temetésre szól az ének, hogy kelepel madár , a gólya, hogy az igéző lángszem mellett az a égő pipa is kialszik, ő előtte is éreztük, hogy rég veri már a magyart a teremtő; ismertük a darvak v betűjét, a beláthatatlan alföld imádkozó csendjét, a délibábos rónát kolompos gulyájával, mégis mindezeket Petőfi fedezte föl nekünk, miként fűződnek mindeme tárgyakhoz vágyó ábrándjaink, szerelmi örömünk, bánatunk, a szülőföld, a gyermekkor emlékei, a családi élet boldogsága, gondjai. De nincs időm e kép tovább rajzolására. Midőn most a pápai Jókai-kör nagy buzgalmi elnökének Fenyvessy Ferencnek indítványára hazánk első lyrikusának emlékére új táblával jelöli azt a házat, melynek kicsiny szobájában a nemzet nagy énekese első díjat nyert művét készítette: csak ismételt tanújelét adja a pápaiak azon lángbuzgalmának s lelkesedésének, melylyel minden szépet s nemeset fölkarolnak s nem engedik soha lankadni, sőt lelkesítik az ifjak azon nemes törekvését, mely a főiskolai képzőtársulat mindenkori tagjaiban, egykor Petőfiben és Jókaiban is buzgott; más részről a kör csak külső emlékeztető jelét akarta nyújtani azon belső emléknek, melyet szivünkben örökre biztosított magának Petőfi, időkkel el nem minható műveivel, mert hisz elhull a virág, eliramlik az élet, minderről egykor csak emlékezet zeng; a gyermek álmai, miket az ifjú képzete gyönyörtől remegve átfogott, dicsőség, szerelem, barátság önérzet, a férfi magasztos érzelmei, fenséges gondolatai, az aggkor édes-bús emlékei, a boldogság s szenvedés, az öröm s szomorúság, mind-mind végtére megbarnult sírdombokká alakulnak, a rózsalánc kettészakad, a pálmaág zörgő sárga levéllé szárad, a rodusi kolosszust megőrli az idő vasfoga; de Petőfinek, e szerény ház nagynevű lakójának emléke nem esik a mulandóság hatalma alá, mert emlékét nem a porló kő, nem e külső jel fogja őrzeni, hanem az a lángoló nemzeti, az a magyar szellem, mely műveit áthatja, a költő s honvéd névnek az a dicső nemes hite, mely az idővel egyre nő, mert: Mi zengi túl a bérceket, Mi éli túl az éveket Minek nem sírja a jövő Mert az idővel egyre nő :a hír, s míg karddal kezébe elveszte legfőbb birtokát, legnagyobb kincsét: a jelent, az életet; egyszerű tollával kivívta a jövőt, a hallhatatlanságot — szivekbe írva emlékét! Ez emléktáblánál nekünk pápaiaknak, kik buzdítást, erőt adtunk az ő szárnypróbálgatásaihoz, kétszeresen kötelességünk, hogy az ő lobogó honszerelmétől lángra gyulladva fogadást tegyünk, hogy hivatásunk szerint buzgón fogunk munkálkodni e szép magyar haza virágzásán, boldogságán, hogy egykor hol sírjaink domborulnak s unokáink leborulnak, áldó imádság mellett mondják el szent neveinket. A bencés gimnáziumnál állott meg harmadszorra a menet, hol Deák Ferenc emléktábláját Pethő Menyhért gimnáziumi igazgató következő szép beszéde kapcsán leplezték le : Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Egybegyűltünk e helyen, hogy a haza bölcsének, a magyar nemzet világtörténeti nagy alakjai