Párbeszéd a Vidékért, 2009 (1. évfolyam, 1-3. szám)
2009 / 1. szám
Az emberek figyelmét ma szerte a világon a pénzügyi válság köti le. Mind a kormányok, mind az állampolgárok figyelmét. Ne omoljon össze sem az állam, sem a háztartások fizetőképessége, a visszaesett fogyasztás következtében megszűnt munkahelyek pótlására teremtsenek új munkaalkalmakat, megőrizhessék a politikusok és az értelmiségiek az emberek bizalmát, mert ha a hitet, reményt vesztett embertömeg indulatai elszabadulnak, akkor önmagára a közösségre nézve is veszélyesek lehetnek... E kritikus napokban ki figyel már oda a tegnap még nagy kihívásként látott társadalmi-természeti átalakulásokra? A Föld éghajlatának felgyorsult változására, amely földrészek termelési és életlehetőségeit változtatja meg? A természeti környezet pusztulásának veszélyeire, ami felboríthatja a földi élőhelyek emberfenntartó képességét? Vagy ki törődik az emberi településhálózat és az igazgatási rendszer szükséges átalakításával? Ami következménye az új technikai forradalomnak, az emberi érintkezéskultúra, az információátadás kibővülésének. És aminek következményeként látjuk mi a vidéki térségek fölértékelődését? Éppen kezdtünk beszélni arról, hogy a vidék mint élőhely, lakhely, először kínál a történelem folyamán a városhoz hasonló kulturális szintet, hiszen az elérhetőség - a közlekedés, a műholdas információcsere - a legkisebb falut is a világ hálózatába köti be (telefon, tévé, rádió, internet). Kezdtünk beszélni arról, hogy a vidéki térségek belakottsága közhaszon, mindenki érdeke, mert kellenek emberi közösségek, amelyek a maradék természeti erőforrásainkat - erdeinket, rétjeinket, vizes élőhelyeinket - ott, a helyszínen karbantartsák. Ha csak nem hisszük el, hogy azt majd elvégzik a városokból kiáramló overallos környezetmunkások. És kezdtünk beszélni arról, hogy a vidéki térségek fölértékelődnek mint az új termelési kultúrák, a minőségi élelemtermelés és az új energiatermelés színhelyei. Mert ma már tudjuk, hogy újra életre kell kelteni a helyi élelmiszer-termelési kultúrákat. Hiszen a több ezer kilométerről ideszállított terméken az ökológiai „lábnyom" a helyinek többszöröse: tartósítás, energiát faló szállítórendszerek működnek minden, asztalunkra kerülő „gyarmatáru" mögött. (És kezdtünk beszélni arról, hogy minden kiló kenyér, zöldség vagy hústermék mögött lekaszált rétek, egészséges állatállomány és vízi világ húzódik meg. A helyi, a gondos, természetbarát élelmiszertermelés a legjobb környezetmegóvás!) Mondottuk: új harmóniát kell teremteni globalitás és lokalitás között! És tegnap még beszéltünk arról - mára már hirtelen feledésbe merül -: az ember energiaéhségét csakis akkor elégíthetjük ki, ha csökkentve a környezetgyilkoló fosszilis energiahordozók használatát, a zöld és a megújuló energiaforrások felé fordulunk. Kezdtünk vitatkozni az energiaerdőről, energiafűről, bioolajról, a szél- és vízi energia hasznosításáról. Arról, hogy a holnap energiatermelésének új színtere a vidék, „alapipara" netán épp a zöldenergia alapanyagát termelő mezőgazdálkodás lesz. A harmadik évezred egyik új jelenségét láttuk abban, hogy a városi élettér mellé felzárkózik a vidék. A fentebbi elgondolásoktól hajtva 2005 márciusában mozgalmat indítottunk. „Párbeszéd a vidékért" volt a mozgalom jelszava. Sürgettük: vállaljon az állam felelősséget a vidék természeti és emberi világáért. Hiszen mi az adófizetők pénzéből működő intézmények feladata? Figyelmet és közpénzeket fordítani, eszközöket teremteni azon célok megvalósítására, amelyek a közösség egészének fontosak. A tőke természetesen keresi azokat a térségeket, ahol a közlekedés, a termeléshez szükséges szakképzett emberállomány és a technikai infrastruktúra kiépítve várja.Amiket különben közpénzekből tartunk fent, ezért fizet a tőke az államnak adót, létesít munkahelyet. Tehát a tőkének is közhaszna van. Vitathatatlan. De a természet- és élelem-egészségügy, emberi életminőség nem függhet teljesen a vállalkozói érdektől. Ez nem feladata. Ezért is a költségvetésnek, a politikának kell felvállalnia a vidék belakottságának segítését. Az új vidékpolitika célja tehát -: kihasználni azt a lehetőséget, amelyet korunk kínál a vidéknek, és behajtani azt a szolgáltatást, amelyet korunk elvárhat a vidéktől. A vidék természeti és emberi tartalékától. Mindez tegnap volt. Erősítette megindult mozgalmunkat az is, hogy az Európai Unió (az Európai Tanács 2005. PÁRBESZÉD A VIDÉKÉRT 2009/1 • 3 BEKÖSZÖNTŐ Új folyóiratot indítunk. Címe: Párbeszéd a vidékért Célunk: felhívni a magyar értelmiség, a közéletben aktív politikusok és a civil társadalom figyelmét a vidéki térségek közhasznára. És a kiemelt fejlesztés fontosságára. Mind a településszerkezet, emberi életminőség, természeti erőforrások és gazdálkodás, mind az ipari termelés és a szolgáltatások terén Vidékpolitika és korunk válsága Beköszöntő