Párbeszéd a Vidékért, 2009 (1. évfolyam, 1-3. szám)

2009 / 1. szám

A­z emberek figyelmét ma szerte a világon a pénz­ügyi válság köti le. Mind a kormányok, mind az ál­lampolgárok figyelmét. Ne omoljon össze sem az állam, sem a háztartások fizetőképessége, a visszaesett fogyasztás következtében megszűnt munkahelyek pótlá­sára teremtsenek új munkaalkalmakat, megőrizhessék a politikusok és az értelmiségiek az emberek bizalmát, mert ha a hitet, reményt vesztett embertömeg indulatai elszabadulnak, akkor önmagára a közösségre nézve is ve­szélyesek lehetnek... E kritikus napokban ki figyel már oda a tegnap még nagy kihívásként látott társadalmi-természeti átalakulá­sokra? A Föld éghajlatának felgyorsult változására, amely földrészek termelési és életlehetőségeit változtatja meg? A természeti környezet pusztulásának veszélyeire, ami felboríthatja a földi élőhelyek emberfenntartó képessé­gét? Vagy ki törődik az emberi településhálózat és az igazgatási rendszer szükséges átalakításával? Ami követ­kezménye az új technikai forradalomnak, az emberi érintkezéskultúra, az információátadás kibővülésének. És aminek következményeként látjuk mi a vidéki térségek fölértékelődését? Éppen kezdtünk beszélni arról, hogy a vidék mint élő­hely, lakhely, először kínál a történelem folyamán a vá­roshoz hasonló kulturális szintet, hiszen az elérhetőség - a közlekedés, a műholdas információcsere - a legkisebb falut is a világ hálózatába köti be (telefon, tévé, rádió, in­ternet). Kezdtünk beszélni arról, hogy a vidéki térségek belakottsága közhaszon, mindenki érdeke, mert kellenek emberi közösségek, amelyek a maradék természeti erő­forrásainkat - erdeinket, rétjeinket, vizes élőhelyeinket - ott, a helyszínen karbantartsák. Ha csak nem hisszük el, hogy azt majd elvégzik a városokból kiáramló overallos környezetmunkások. És kezdtünk beszélni arról, hogy a vidéki térségek fölértékelődnek mint az új termelési kul­túrák, a minőségi élelemtermelés és az új energiatermelés színhelyei. Mert ma már tudjuk, hogy újra életre kell kel­teni a helyi élelmiszer-termelési kultúrákat. Hiszen a több ezer kilométerről ideszállított terméken az ökológiai „láb­nyom" a helyinek többszöröse: tartósítás, energiát faló szállítórendszerek működnek minden, asztalunkra kerülő „gyarmatáru" mögött. (És kezdtünk beszélni arról, hogy minden kiló kenyér, zöldség vagy hústermék mögött le­kaszált rétek, egészséges állatállomány és vízi világ húzó­dik meg. A helyi, a gondos, természetbarát élelmiszer­­termelés a legjobb környezetmegóvás!) Mondottuk: új harmóniát kell teremteni globalitás és lokalitás között! És tegnap még beszéltünk arról - mára már hirtelen feledés­be merül -: az ember energiaéhségét csakis akkor elégít­hetjük ki, ha csökkentve a környezetgyilkoló fosszilis energiahordozók használatát, a zöld és a megújuló ener­giaforrások felé fordulunk. Kezdtünk vitatkozni az ener­giaerdőről, energiafűről, bioolajról, a szél- és vízi energia hasznosításáról. Arról, hogy a holnap energiatermelésé­nek új színtere a vidék, „alapipara" netán épp a zöld­energia alapanyagát termelő mezőgazdálkodás lesz. A harmadik évezred egyik új jelenségét láttuk abban, hogy a városi élettér mellé felzárkózik a vidék. A fentebbi elgondolásoktól hajtva 2005 márciusában mozgalmat indítottunk. „Párbeszéd a vidékért" volt a mozgalom jelszava. Sürgettük: vállaljon az állam felelősséget a vidék természeti és emberi világáért. Hi­szen mi az adófizetők pénzéből működő intézmények feladata? Figyelmet és közpénzeket fordítani, eszközöket teremteni azon célok megvalósítására, amelyek a közös­ség egészének fontosak. A tőke természetesen keresi azo­kat a térségeket, ahol a közlekedés, a termeléshez szük­séges szakképzett emberállomány és a technikai infra­struktúra kiépítve várja.­­Amiket különben közpénzekből tartunk fent, ezért fizet a tőke az államnak adót, létesít munkahelyet. Tehát a tőkének is közhaszna van. Vitatha­tatlan.­ De a természet- és élelem-egészségügy, emberi életminőség nem függhet teljesen a vállalkozói érdektől. Ez nem feladata. Ezért is a költségvetésnek, a politikának kell felvállalnia a vidék belakottságának segítését. Az új vidékpolitika célja­­ tehát -: kihasználni azt a lehetőséget, amelyet korunk kínál a vidéknek, és behajtani azt a szol­gáltatást, amelyet korunk elvárhat a vidéktől. A vidék ter­mészeti és emberi tartalékától. Mindez tegnap volt. Erősítette megindult mozgalmun­kat az is, hogy az Európai Unió (az Európai Tanács 2005. PÁRBESZÉD A VIDÉKÉRT 2009/1 • 3 BEKÖSZÖNTŐ Új folyóiratot indítunk. Címe: Párbeszéd a vidékért Célunk: felhívni a magyar értelmiség, a közéletben aktív politikusok és a civil társadalom figyelmét a vidéki térségek közhasznára. És a kiemelt fejlesztés fontosságára. Mind a településszerkezet, emberi életminőség, természeti erőforrások és gazdálkodás, mind az ipari termelés és a szolgáltatások terén Vidékpolitika és korunk válsága Beköszöntő

Next