Parlando, 1977 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 3. szám - Breuer János: Mit akarok Kodály Zoltánnal?
Breuer János Hit akarok Kodály Zoltánnal? 1973. január 18-án — lehet, hogy 19-én — Szabolcsi tanár úrral beszéltem telefonon. Nem tudtam, honnan is tudhattam volna, hogy utoljára hallom a hangját. Sokan őrizzük ilyen „utolsó”, vagy legalábbis kései beszélgetések emlékét. Szabolcsi tanár úr igazi, nagy pedagógusként különféle tennivalókra, sürgetően elvégzendő feladatokra hívta fel a figyelmet, olyan témák sokaságára, amelyek kidolgozására elegendő ideje neki, magának nem maradt. Valami Kodállyal kapcsolatos kérdéssel fordultam hozzá négy éve, januárban. Hogy miről volt szó, arra már pontosan nem emlékszem, hisz akkor is, azóta is oly sok kérdeznivalóm volna Kodály Zoltán zeneszerzői életművéről, csak épp fogynak, egyre fogynak a kortársak, akiket megkérdezhetek. Arra viszont nagyon is pontosan emlékszem, hogy Szabolcsi Bence hangja valósággal felizzott a telefon másik végén: „Tudjon meg mindent Kodály Zoltánról, kutassa fel a leveleit, életének dokumentumait”. Végrendeletként hagyta rám ezt a feladatot Szabolcsi Bence! Amikor ez az utolsó beszélgetés lefolyt, már évek óta izgatott és nyugtalanított századunk magyar zenetörténetének Kodály Zoltán nevű jelensége. Pontosabban az izgatott és nyugtalanított, hogy méltatlanul keveset tudunk erről a jelenségről. 1970 nyarán, a Bartók-emlékév előkészületeinek éppen a finisében, erről írt publicisztikával állítottam be az Élet és Irodalomhoz. .. és Kodály” volt a kis cikk címe és arról volt benne szó, hogy miközben szajkózva ismételgetjük a Bartók és Kodály szókapcsolatot, mind több ismeret gyűlik fel Bartókról, de kevés, amit Kodályról feltártunk. „Ismereteink hiányosak a tanító Kodályról is, de még kevesebb az, amit a művészről és az emberről tudunk.” Azt hittük pedig korábban, hosszú évtizedekig, hogy Kodályról eleget tudunk, vagy legalábbis mindent, ami fontos. Az első róla írt könyv, a Molnár Antalé 1936-ban jelent meg. Szőllősy András 1943-ban, dr. Sonkoly István 1948-ban adta ki könyvét Kodályról. Eősze László hatalmas életrajzi anyagot feldolgozó alapvető kötete 1956-os keletű. A 75 éves zeneszerző köszöntésére kiadott emlékkönyv nagyszabású elemzéseket tartalmaz műveinek szinte valamennyi vonulatáról. Ismeretes írásainak válogatása is, 1962-ig közreadott tanulmányai, cikkei a teljesség igényével is megjelentek. S ezzel a felsorolással távolról sem merítettem ki a magyar nyelven hozzáférhető literatúrát. Ez volna kevés? Bizony, az! A Kodály-körönd, amikor még nem ezt a nevet viselte, végül is alkotóműhelynek adott helyet, nem pedig tudományos intézetnek, filológiai pontosságú kutatómunkára alkalmas intézménynek. Így hát sok mindent kellett tényként elfogadni, amihez a bizonyító dokumentum hiányzott. A kutatás arra volt utalva, amit Kodály maga mondott régi dolgokról — márpedig, azt tudjuk róla, mennyire nehezen mérte a szót —, meg arra, amit az első biográfus, az úttörő, Molnár Antal kutatott fel. Csakhogy éppen Molnár professzortól tudom, hogy az ő 1936-os Kodálykönyve kéziratban nem teljesen úgy festett, mint nyomtatott formában. Az akkor még nem oly rég diadalmas új magyar zene szempontjából netán előnytelen részletek kimaradtak s ez teljesen érthető is. Molnár Antal különböző fórumokon megjelent friss visszaemlékezései talán ezért is tartalmaznak nem egy keserű megjegyzést Kodály Zoltánról. Ennyi évtized távolából nem is mindig érthető, hogy mi az oka a pontatlanságnak, bizonytalanságnak. A problematikát szemléltesse egyetlen példa. Molnár Antal könyve óta valamennyi műjegyzék 1924—29-es dátummal jelzi Kodály 14-es opusz-számú 2