Pártélet, 1988. július-december (33. évfolyam, 7-12. szám)

1988-07-01 / 7-8. szám

Berecz János A POLITIKAI BIZOTTSÁG TAGJA, A KÖZPONTI BIZOTTSÁG TITKÁRA Az országos pártértekezlet állásfoglalásának megvalósítását célzó feladattervről A Politikai Bizottság megbízásából a Központi Bizottság elé terjesztem az or­szágos pártértekezlet állásfoglalásának megvalósítását szolgáló feladattervet. Rendeltetése: a párt vezető szerepének és a politikai intézményrendszernek a fejlesztéséhez szükséges tevékenység kibontakoztatása. A megújult Központi Bizottság jelenlegi ülésének politikai felelőssége abban van, hogy a pártérte­kezlet által megfogalmazott követelményekből kiindulva olyan cselekvési programot alkosson, amely alkalmas a szocializmus megújításáért küzdő erők megfelelő orientálására. Ehhez világos célok kitűzésére, teljesíthető feladatok meghatározására van szükség. Ezzel járulhatunk leginkább hozzá a pártérte­kezlet által felszabadított alkotó energiák határozott és következetes cselek­véssé formálásához. Sem a társadalom és a párttagság felfokozott várakozása, sem a gazdasági, politikai helyzet nem ad időt a tettek elodázására. Megfontoltan, de határo­zottan és idejében kell cselekednünk. A pártértekezlet nemcsak lehetőséget teremtett az átfogó reformfolyamat kibontakoztatására, hanem határozott is a tennivalókról. Konkrét programot adott a párt vezető szerepének és a poli­tikai intézményrendszernek a megújítására. Ehhez véghezvitte a párt vezető testületeiben szükséges személyi változtatásokat. Mindezzel létrejöttek a to­vábbhaladás fő kérdéseiben szükséges politikai egység megteremtésének a legfontosabb feltételei. A párt vezető szervei ily módon lehetőséget kaptak arra, hogy mozgásba hozzák, dinamizálják a pártot és a társadalmat. Egy hónappal vagyunk a pártértekezlet után. Most már nemcsak az ítél­hető meg, mit várt a párt tagsága, mit vártak az állampolgárok az értekezlet­től, hanem viszonylag pontosan felmérhető az is, mennyire sikerült e párt­­fórumnak kielégítenie a várakozásokat. A magyar társadalom túlnyomó többsége úgy ítéli meg, hogy az állás­­foglalás és a pártértekezlet egész munkája megfelelően tükrözi a társadalom és a párt mai helyzetét, a párttagság álláspontját. Kedvezően fogadták a kritikus és önkritikus hangvételt, a felelősség vállalását. Helyeselték a kiállást a szocializmus további építése mellett, a szocialista alapelvek megerősítését, annak kimondását, hogy minden változásnak ezeket kell szolgálnia. Egyetértés fogadta, hogy a pártértekezlet határozottan a reform kiszélesítése, átfogóvá A feladatterv szóbeli indoklása, elhangzott a Központi Bizottság 1988. június 23-ai ülésén .

Next