Pásztortűz, 1929 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1929-08-11 / 16. szám

Még Monti ezredes sem menekült a csá­szári kormány bosszúja elől. Bár Viktor Emanuel a turini királyi palotában hosz­­szantartó kihallgatáson fogadta s a legna­gyobb érdeklődéssel hallgatva végig hadi élményeit, dicséretekkel halmozta el, az államérdekek mégis legyőzték az uralko­­dó személyi rokonszenvét. A hadügymi­niszter a bécsi kormány nyomásának en­gedve, nem vette fel Monti Sándort a had­sereg szolgálatába. Be kellett adnia lemon­dását és meg kellett elégednie egy képes­ségeivel és társadalmi helyzetével arány­ban nem álló polgári elhelyezkedéssel. Nem válogathatott, hisz hazájából szám­űzték, minden birtoka osztrák területen volt. Törökországi tartózkodása alatt meg­házasodott, apa lett és családjára kellett gondolnia. Monti a változott életkörülmények kö­zött is tovább dolgozott hazája érdekéért. Miként Kossuth, ő is sokat remélt az olasz­magyar barátságtól. Élete utolsó éveiben teljesen ennek az eszmének a hatása alatt állott. Közvetítőül szolgált a magyar emigráció vezéreinek, Kossuthnak és Batthyány Kázmérnak olasz barátaikkal folytatott, kényes természetű levelezése­ Az „orvos-apostollal“ kell kezdenem! Az egész világ­sajtót bejárta a hír, hogy Gerson német orvos a tü­dőbaj gyógyítá­sának egészen új módját találta ki. Gerson gyógymódjának kiindulási pontjául az a tapasztalat szolgált, hogy az anyagcsere bizonyos betegségeinél a szervezetben klór halmozódik fel. Ez a klórretenció egyes betegségeknél annyira jellemző tünet, hogy Gerson feltevése szerint logikai ösz­­szefüggésnek kellett lennie a betegség és a klór visszatartás között. Gerson anyagcsere vizsgálatainak első eredményeként azt könyvelhetjük el, hogy a saját migrénes tüneteit gyógyította meg azzal, hogy táplálékaiból száműzte a klór fő forrását: a sót. Gerson ezután azt ta­pasztalta, hogy sómentes diétával az ideg­bajokat s annak speciális eseteit, a szív és gyomor idegességet mindenkinél jól lehet gyógyítani. Közben egy szerencsés véletlen kapcsán a Gerson-diéta jó hatása más betegségeknél is beigazolást nyert. Gerson speciális gyógymódjával bőr és csont-tuberkulózisban is szenvedő betege­ket kezelt idegbetegség ellen. A betegek azonban nemcsak az idegességből gyógyul­tak ki, hanem tuberkulozikus bántalmaik is megszűntek. Münchenben Sauerbruch orvosprofesz­­szor a Gerson-féle diétát tudományos ki­­sérletezéseknek és vizsgálatnak vetette alá s kitűnő eredményeit tapasztalta. Leg­utóbbi előadásában Sauerbruch, kimon­dotta, hogy: 1. A bőrtuberkulózist a Gerson-féle dié­ta 6—10 hónap alatt tökéletesen gyó­gyítja. 2. Csonttuberkulózis és fisztulák egy éven belül gyógyulnak. 3. Vese,­nyelv, szem tuberkulótikus be­tegségei hosszabb idő alatt gyógyulnak, de a diétát a teljes gyógyulás után is folytatni kell, nehogy visszaesés következ­zék be. 4. Gége tuberkulózisnál az eredmény nem kielégítő, mert a betegség a beteg táplálék felvételét zavarja. ben. A még kiadatlan leveleket a Monti­­család levéltárában őrzik. Ezek a levelek érdekesen világítják meg az emigráció tag­jai és Monti ezredes között fennálló szo­ros összeköttetést, amelyet­ egy jobb jövő reményében mindkét részről igyekeztek megerősíteni. A Monti egészsége rohamosan hanyat­lott. A háború alatt szerzett betegsége el­hatalmasodott rajta és legszebb férfiévei­ben, 36 éves korában ragadta el a halál az élők sorából. Fiatal özvegyet és két apró gyermeket hagyott maga után. Békében halt meg, de tulajdonképpen a háború halottja volt: azé a háborúé, amelyet igazán csak öt évvel később vív­tak meg az olaszok, de amelynek előké­szítéséért a nemzeti függetlenségükért harcoló magyar vitézek közé állott s az elhivatottság hitétől áthatva, viruló fiatal életerejét dobta oda áldozatul. A sors kegyetlensége folytán nem ér­hette meg a történelem ismétlődésének gyönyörű mozzanatát, amikor Olaszor­szág nagy nemzeti harcában a magyar­ság színe-java a Garibaldi zászlaja alatt győzedelmesen verekedett az ,,Italia Unita“ eszméjéért. 5. Az emésztő szervek és mirigyek tu­berkulótikus bántalmait a diéta rendkívül gyorsan gyógyítja, úgy, hogy a szigorú diétát hamarosan enyhíteni lehet. 6. A tüdő megbetegedéseit a legkompli­káltabb esetekben is gyógyítja. Miből áll a Gerson-féle diéta!" Fő jel­lemvonása a só- és fűszernélküliség. A húsra nézve maga Gerson is azt tartja, hogy annak egészséges ember étlapjáról nem szabad hiányoznia, viszont a szigorú diéta húsnélküli, főképpen gyümölcsből, tejből, tojásból és kevés lisztből áll. A szigorú diétát tartó betegnek szeszes italt nem szabad innia. A Gerson-diéta javított formája bizonyos ásványi sókat is iktat az étrendbe. A Gerson-kúra előtt, minthogy a szer­vezetet általában ellenállóvá teszi a be­tegségek iránt, nagy jövő áll. Persze még nem biztos az, hogy a szakkörök is általá­nosan és feltétlenül jó véleménnyel lesz­nek a Gerson-diétáról. Esetleg éppen úgy meg fog bukni, mint ahogyan sok más vi­lág és népboldogító eszme megbukott. Még a bicsérdizmus is!* A Zeppelin szerencsésen átjutott má­sodszor is Amerikába. Nagy esemény, mert mint köztudomású, hetekkel ezelőtt már elindult erre az útjára, de a motorhiba miatt vissza kellett térnie. Motorhiba? Persze, ez nem valami egyszerű defekt, mint első pillanatra gondolni lehetne. Mo­torjai egyenként 550 lóerősök voltak, tisz­tességesen megkonstruálta azokat a német alaposság papíron és a valóságban, úgy, hogy defekt fellépése eleve ki volt zárva. Hanem egy csodálatos természettörvény­­nyel nem számoltak, ami ugyan eddig is okozott gondott a konstruktőröknek, de ilyen kellemetlen következményeket még sem vártak tőle, mint, amelyek a Zeppelin motorjainál bekövetkezett. Közismert kísérlet, hogy ha egy hang­villát rezgésbe hozunk, hangjára az összes ugyanolyan hangú hangvillák felelnek. A rezonancia tüneményét zongoránál, vagy bármilyen más (különösen húros) hang­szernél is szépen észlelhetjük. De a rez­géseknek ez a csodálatos törvényszerűsége nemcsak hangszereknél konstatálható. Automobil­oknál sokan észlelhették, hogy ha kapcsolás nélkül dolgozik a motor, bi­zonyos fordulatszám mellett az egész ko­csi remegni kezd — rezonál a kocsi anya­ga a motor túraszámával. Bizonyos jelek azt mutatják, hogy kozmikus méretű bajokat is okozott már Földünkön a rezonancia tüneménye. Az árapály jelensége, amely a Hold vonzóereje következtében áll elő, rezgésbe hozza az egész földgolyót. Mindaddig nem jelent ez semmiféle veszedelmet, míg ezek a rezgések nem okoznak rezonáló rezgé­seket a Föld anyagában. Ha azonban a földgömb anyaga rezonál az árapály okoz­ta rezgésekre, kozmikus katasztrófák kö­vetkeznek be. Sokan állítják, hogy a különböző geoló­giai korokban 14-szer történtek ilyen ter­mészetű kataklizmák. Állítólag ez a felte­vés nagyszerűen összevág a különböző geológiai korok nagyobbszabású átalaku­lásaival. Ugyanez a természeti jelenség okozott bajt a Zeppelin motorjainak esetében. Az az alig észlelhető jelenség, aminek következtében zongorázás alkalmával a vitrinben bizonyos hangnál a finom kris­tálypohár remegni és halkan muzsikálni kezd, okozta a Zeppelin motorok defekt­­jét. A hengerek rezgés száma a csavarok fordulatszámával közel megegyező volt és így olyan rezgések keletkeztek a henge­rek anyagában, amelyek a motorok mun­káját teljesen megbénították. A finom, alig észlelhető rezgések óriás hullámú erő­vé fejlődnek s a leghatalmasabb acél töm­böt is úgy repeszthetik szét, mint a pa­rittya köve az üvegablakot. * Ki gondolná a szalmáról, hogy kitűnő építőanyag? Hiszen használták eddig is fedésre és a­ falusi „fecskefészek“-falu há­zakban jelentős szerep jut a töreknek, polyvának, de ki merne, már csak a tűz­­veszedelem miatt is szalmafalakra gon­dolni? Pedig egy orosz mérnök tiszta szal­mából kitűnő anyagot állított elő, amely abszolút tűzbiztos is. Az anyag neve az orosz szoloma­i szalma után szolomét. Erős, víznyomású sajtókkal préselik lassan táblákká a szalmát, esetleg nádat. A kész anyag teljesen tűzmentes, láng felé tartva a láng valósággal kifúrja, de a tűz benne nem terjed. Kitűnő hő- és hangszigetelő. Öt centiméter vastag préselt szalmafal éppen olyan védelmet nyújt a hideg ellen, mint egy 70 centiméteres téglafal. Az új anyag már Németországban is kezd terjedni, építtetők és szakemberek nem győzik eléggé dicsérni. Oroszországban és Beligumban is álta­lánosan használják már építkezésnél a „szolomitot“. Legutóbb pedig egy nagy berlini szálloda építésénél alkalmaztak „szolomit“-falakat. El lehet képzelni, hogy a szőrszálhasogató német hatóságok mi­lyen szigorú vizsgálatnak vetették alá ezeket a falakat, de azok sem tudtak ki­vetni valót találni bennük: a „szolomit“ minden tekintetben fényesen állja a kri­tikát. Remélni lehet tehát, hogy­­ ha az építkezést teljes egészében nem is, a szi­getelés kérdését rövid időn belül forra­dalmasítani fogja a „szolomit“ s talán az európaszerte uralkodó nagy lakáskrízis megoldásához is hozzá fog járulni. Dr. Szász Ferenc: A tudomány és technika furcsaságaiból írta : Dr. Szász Ferenc -368 No!?"

Next