Pécsi Est, 1919. július-december (13. évfolyam, 87-231. szám)

1919-07-03 / 87. szám

2- oldal nyak, a család gondozása és az akörül kifejtett munka, főleg a gyermeknevelés lesznek a női te­vékenységének igazi köre. A hozzászólóik, mind külön kis tanulmányt végeztek. Ezért mind­egyik rendkívül magvas kis előadást tartott, így G­y­u­r­i­t­s Gizella fel­ső kereskedelmi iskolai tanárnő, ki a női munka társadalmi fontossá­­gá f­e l­egette. Rámutatott a nők­nek dolgozó tömegeire, a női mun­kás kérdésre. Laub­er Viktorné a nők szociális helyzetére és az egész szociális apostolkodás fonák­ságaira mutatott rá, fő­leg pedig az örvényekre, ahová az sodort ben­nünket. Ebből csak egy igazi ke­resztény szocializmus vezetheti ki az országot. Kedvesen és okosan szólt a kérdéshez Csúcs Margit, ki a dolgozó nő helyzetét fejtegette a mostani és a jövő társadalomiban. Ugyancsak­ szívesen hallgatták­­ Kiss Edit talpraesett felszólalá­sát és többször félbeszakították tapsviharrá­­. Végüli Késmárky István dr., a jogakadémia igazga­tója szólalt fel, ki kimutatta azt, hogy a családi életben, nemzetgaz­dasági szempontból milyen fontos a nő tevékenysége. Ruzsínszky Béla pedig rámutatott arra, hogy az lenne a leghelyesebb és a­ leg­jobb ha a nőt visszaadhatnák a csa­ládnak. cd m cd u cd ■ cd a cd ■ cd ■ cd ■ cd ■ cd Az „ellenforradalmár" monitorok. A „Pécsi Est" hétfői külön kiadá­sában me­gírta, hogy a­­ monitorok egy része kezdette meg az ellenfor­radalmat Pesten. Ők adták le az el­ső ágyúlövést, mire megkezdődött az akció. Ahogy most a „Népszava 4’ június 29-iki számából értesülünk az összes dunai monitorok elpártol­tak a tanácskormánytól. Csak egy maradt ,,hü“‘. Ez ahogy a Népszava megjegyzi „a „Szamos" nem enge­dett a fehér ellenforradalmárok csábításának." De ez sem azért, mert el van ragadtatva a tanács­kormánytól és a submmmunizmustól, hanem azért, mert nem volt alkalma ma neki elpártolni „a vörösöktől", lévén fenn Vácnál, ahová a többiek nem­ mehettek. Az „el­l­en­forradalmári ‘ monito­rok hír szerint most Baján, illetőleg annak közelében tartózkodnak. PÉCSI EST A szegedi szí Pécs, julius 2. m 9# IWttiflÜH.J Egy reggeli lap, ma, budapesti bu­fzczás utján a szegedi sztrájk­ról­ irt. Alkalmunk volt egy Szeged­től ide érkezett úrral beszélnünk, aki legerélyesebben megcáfolja azokat a híreket, hogy a sztrájk al­kalmával összetűzésre került volna a sor a francia tisztek és a magyar nemzeti hadsereg tisztjei között. Légből kapott do­log az is, hogy a nemzeti hadsereg tisztjei a védet­­len asszonyokkal és gyermekekkel szemben kegyetlenkedtek volna. Sőt a sztrájk sem tart már, mert 23-án a munkásság belátván célta­lanságát irunkba állt. A sztrájk — a szegedi lapok sze­rint — e hó 15-én kezdődött. A szo­­cia­­lista párt vezetősége ugyanis ülést tartott melyben kijelentették, hogy addig, míg az összmunkásság alábbi kívánságait nem teljesítik beszüntetik a munkát. A követelé­sek a következők voltak: a gyüle­kezési jog, sajtószabadság, a mun­kás­tan­ács elismerése, a forgalom helyreállítása Pesttel, a szegedi kor­mány lemondása, a toborzás be­szüntetése, a politikai foglyok sza­­badon bocsátása. A sztrájk terve kipattant. Éppen rájk története, ezért nem is sikerült. Szeged város intelligenciája, diáksága, katonasá­ga felajánlotta munkáját. Mikor a munkások elhagyták a munkater­meket a vilany­gyárban, a gázgyár­ban, a vizizem­ben már megjelentek a diákok­, a francia és magyar kato­nák és felvették a munkát. A vas­utasok nem léptek egyáltalán sztrájkba. A tisztviselők leg­nagyobb része szintén. A villanyo­sok sem álltak meg, mert katona­tisztek vezették. A kávéházak, ven­déglők sem záródtak le, m­ert diá­kok és katonák szolgáltak fel benne. Látván, hogy a dolog nem sike­rült, harmadnap a pincérek vették fel a munkát s utánna rövidesen a borbélyok, majd a többi iparosok engedelmeskedtek az ipartestület felszólításának, hogy álljanak mun­kába. A vezetőségnek alig akadt gy-két szakszervezetre kihatása. Erre 23-án a többiek is munkába állottak. A sztrájknak meg volt a hatása. Több szakszervezet kilépett a szo­­cialista pártból. Feloszlott a hírlap­írók és színészek szakszervezete is. Ez tehát a szegedi sztrájk hite­les története. HÍREK. — A Pécsi Naplót beszüntették. A pécsi szerb sajtóiroda közlése. A SHS. királyi belügyminisztérium Bácska-Bánát-Baranya osztálya .1919. évi 5881. sz. rendeletével a Pécsi Naplót betiltotta. — Választmányi ülés: A keresz­tény szociális egylet választmányi gyűlését csütörtökön délután 7 órakor tartja meg. — A Dunántúl-nyomda szerb el­­lenőrzés alatt. A szerb kereskedel­mi minisztérium tegnap ellenőrzés alá vette a Dunántúl könyvnyomda vállalatot. A nyomda állam biztosai Dragoljub Zs. Markovics és Baza Vucskovics. A nyomda tovább folytatja rendes üzemét. •—• Kulturcsiéig­yiA klejresz­ténjy szociális egyesület önképzőköré­nek kulturestélyét vasárnap este 8 órakor megtartják. — A hadirokkantak­ ünnepélye, E hó 6-án népünnepély lesz a Tettyén a hadirokkantak és a ha­diözvegyek javára. Az ünnepély nagynak ígérkezik. Változatossá a színházz­enekar, a Pécsi Polgári Daloskör és a pécsi kabaré társu­lat tesik. Lesz tombola is. Belépő­díj felnőtteknek 2 korona, gyerme­keknek 1 korona. — Szülőknek fontos. Tanulók részére iskolaszékek erős vasból kovácsolva, díszesen festve, tartós és tetszetős kivitelben, összecsuk­­hatólag szerelve, illetékes helyen bemutatott és jóváhagyott minta szerint készítve olcsón kaphatók Kiss Jenő ablakredőny gyárában Rákóczi­ út 35. — Angol tanfolyam, A szabad líceum július 3-án, csütörtökön délután 5—7 óráig a jogakadémia IV. számú termében floytatja an­gol tanfolyamát újabb 30 órával. Vezeti Hang Dániel dr. főgimná­ziumi tanár. Elegendő hallgató esetében kezdő tanfolyami is lesz, amelyre ugyanakkor lehet jelent­kezni. — Lefoglalták a barcsi dohány­­bevált, hivatalt. A barcsi szerb­­horvát-szlovén főszol­gabiróság fel­sőbb utasításra­l a barcsi magyar­­ állami dohánybeváltó hivatalt zár alá helyezte. — Ne mulassza el Mautner és Justus divatáruüzletét. Király-utca 22. alatt megtekinteni, ahol valódi francia battistot kap 10 koronáért méterenkint. — Megjegyzések a „Pécsi Est‘‘ kirakata előtt. A Széchenyi-téri „Dunántúl" könyvkereskedés előtt sokan megcsodálják a „magyar" szocialista-kommunista­­ vezérek képeit, melyek mind az „Érdekes Ujság"-ból, tehát szovjet­ lapból valók. Jellemzők azok a megjegy­zések, amelyek a nézők szájából elröppennek. Feljegyezünk egy­­kettőt: „Igazi kommunista arcok". „Csak a számozás hiányzik a mel­lükről". „Most már mindent elhi­szek róluk". „Valódi Lombrozó­­típusok". „Ezek nem lehetnek va­lódi arcképek, biztosan ellenforra­dalmi karrikatúrák". „Aki ezeket látja, elmegy a kedve a szocialista­­k­o­mmun­izmustól". „Nagy szolgála­­­t|s>t tenne­­ azt ellenforrada­l­om­nak az, aki ezeket az arcképeket ter­­jesz­tené". „Ha okos lenne a­­ szovjet­ kormány, megtiltaná ezen­ képek terjesztését". „Többet árt nekik ez a kirakat, mint egy szá­zad fehérgárdista” . .. Holnap új sorozatot függesztünk ki. — Tichy Ferenc városi taná­csos — a városházán szerzett érte­sülésünk szerint — tegnap vissza­érkezett Pécsre. Tichy Ferenc ta­nácsost tudvalevőleg a szerb kato­nai hatóságok a demarkácionális vonal átlépéséért internálták. — A belvárosi plébánia admi­nisztrátoraivá a megyéspüspök ideiglenesen Galambos Kál­mán és Kelemen Andor dr. pécs-b­el­városi káplánokat bízta meg. Magenheim József nyu­galomba vonult. — Az uj takarodó. A szegedi magyar hadseregben megszüntették az eddigi osztrák-magyar takaro­dok Helyette tárogatón a „Majté­­nyi síkon letörött a zászló" kuruc dalt játszák. nBC->BrT>«C3«C3«C>«e3«C3*OeC>BOHO«C3«C3iC5aoaOiC3l Csütörtök, 1919. július 3. Szerkesztői üzenetek. T. L. dr. Úgy van: újságírói szem­pontból nem­, csak politkaiból ért­hető meg oly kéthetes jegyzék le­­közlése, melyekről Kun, Kunfi, sőt — Hajdú nyilatkozatai után min­denki tudja, hogy értéktelenek. Ez a közlés csak azt a félreértést szol­gálja, mintha az antant tárgyalna ezzel a bollsevista érdekszövetke­­zettel. K. I. dr. Azt a privát értesülést, mintha a fehérek asszonyokat és gyermekeket lőttek volna agyon, a­ Népszava, melynek m­ég jan. 29.-i száma is a budapesti ellenforrada­­om­mal van tele, nem erősíti meg; a halottak közt ilyeneket nem em­lít, még a­­ Dunántúl semi. A sze­gedi francia és magyar tisztek afférjából egy szó sem igaz. Jel­lemző mostoha laptestvérünkre, hogy ezen hit szülöttje budapesti származású. Az ügyre visszatérünk, eeMKHweTooeeeeo&ttoeeeeeeei Egy asszony vagy leány, aki fő­zésbe jártas és a házi teendőkbe is segéd­kezik, továbbá egy leány, aki ,enni tud és kerti munkák elvégzéséhez is ért. I. é. julius 20-ával felvétetik. Előnyben része­sülnek azok, akik németül is tudnak. Min­den közelebbi felvilágosítás megtudható és a feltételek megbeszélhetők julius 12-én délután 2-3 óra között az „Arany Hajó“, szállodában. Kerti bútorok, karosszékek, asztalok, székek, erős vasból kovácsolva, összecsukható­­lag szerelve, tölgyfa ülőkével vihar­­állóan díszesen festve KISS JENŐ ablakredőnygyárában, Rákóczy­ ut 35. Eltűnt egy régi divatu vésett ezüst dohányszelence, mely inkább csak mint emlék bir értékkel. Aki nyomára vezet, 300 korona jutalomban részesül. A sze­­lence fedőlapján „TABAK“ felírás van bevésve. Cím a kiad­óhivatalban. Csütörtök reggeltől 1 k­. finom tej­fel 8 kor. 1 klg. kitűnő tehéntúró 4 kor. 1 klg. Óvári v. Trapista sajt 20 kor. Állandóan friss teavaj Római Ró­bert Csemegekereskedésében Irgalmas-u. 1 szám. Tomiofom I Iván>ri Dániel - téri­­ gyorsfényképészeti műtermemet áthelyeztem julius 1-én a Vármegyeház udvarába. Utazási igazol­ványhoz szükséges fénykép 5 perc alatt kész, tehát azonnal elvihető. Az utazó kö­zönség szives pártfogását kéri Tatár Já­nos gyorsfényképész. Nézze meg alanti áruinkat, melyek versenyárak­ban kerülnek eladásra: Férfi ruhaszövet méterje 90 K-tól fért. Dupla széles Zeug 36 „ „ „ és szimpla mssókarton 22 „ „ Zefirek 18 „ „ Siffonok 16 „ „ Francia hattiszt 10 „ „ Mautner és Justus divatárukereskedők Király­ u. 21. Mór-u. sarok. Nézze meg! minds_ki csak erről készé!!! 1000 darab seinem nyakkendő érkezett! *rah; **_ %0 és %5 hor- *»»wa. Csipkeáruház, Király.utca 17. _______________ _______________________________ÖgyalJunk a címre * wo»«te# a (Wessedy és Horvá&1 Pécseit, Lycesm-utea 4. ~ 1919,

Next