Pécsi Figyelő, 1882 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1882-06-03 / 22. szám
30. évfolyam. Pécs, 1882. junius 3-án. 221léc azé, m. -•—.—-.-Wr.* Előfizetési díj:| Paslantig] Pécsett hizhat tűidre: It egísi érre 5 frt, félérre 2 frt 50 tr. ; vegyid írre 1 frt 25 kr. E b y 8 8 szám 10 kr. ' Megjelenít minden szombaton Egyes számot kaptatok Weidinger H. könyvkor. (Széchényi-t«?r.)PÉCSI FIGYELŐ. »----------------------------------------m Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 44. sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek. m------------------------------------------------------a A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal fir a városház épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm G. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, valamint a vidéken minden postahivatalnál. Hirdetések ára: ! Egy öt hasábos petit sor egyszeri jj íl megjelenéséért fi kr., 3-szori 5 kr., lí ^ 10-szerért 4kr. szeteidő. — Minden hirdetés után 30 kr. bélyegdij fizetendő. A nyílttéri petit sora 10kr. A hirdetési dij előre fizetendő. \\ B,--------------------------------------------------------Sf Kiadó hivatal: Böhm C. F. ügynöki irodájában. Ferencziek templomának átellenében. *----------------------- -----* Nem okul, nem felejt. Olyan ez a bécsi politika, mint a megcsökönyösödött franczia arisztokráczia, marad a régi, ha meg is újul körülötte az egész világ. Nagy érdekei voltak az osztrák uralkodóháznak Olaszországban, ott voltak a toskánai és modenai másodszülöttségi fejedelemségek, a pármai ideiglenes birtok, ott volt a katholikus egyház fejének védelme a forradalom ellen, maga a lombard - velenczei közvetlen birtok jól műveit, gazdag jövedelmű terület, munkás és takarékos, jórészben gazdag lakossággal, adóképes terület és lakosság ez s akkor talán még inkább az volt mint most, mégis birtokának fentartása igen súlyos áldozatokba került Ausztriának és azzal akkor még egy fogalom alá sajtolt Magyarországnak. Folyton nagy katonai létszámot kellett ott tartani fegyverkészen, a milliók százait építették be az erődítvényekbe, a katonai megszállás két annyiba rendesen, felkelések és háborúk idején ötször-tízszer annyiba került, sem mint e területek jövedelmeztek, gyegítették tehát az osztrák hatalmat, mert megrongálták, kimentették pénzerejét, hiába mondotta már rég egy telhetetlen osztrák generális, hogy a háborúhoz három dolog „pénz, pénz és ismét pénz“ kell, ott Bécsben csak a birtokolt terület nagyságához mérik a nagyhatalmiságot, újabb és újabb területek szerzése volt leghőbb vágyuk és ezen vágy miatt, a már meglevőket elhanyagolni, kiszivatyúzni kelle. Midőn 1859-ben és 1866-ban Bök vér és milliók árán végre megszabadult a monarchia a drága olasz tartományoktól, nem egy mélyebb belátásu osztrák hazafi fellélegzett, azt hitte, hogy megszabadulva az olasz kölöncztől a monarchia felveszi belső megerősödését programmjába s igyekezni fog helyes nemzetgazdászati politikával a sebeket behegeszteni, szigorúan alkotmányos és szabadelvű kormányzattal az osztrák hegemóniát a németek előtt kívánatossá tenni és ekként kiköszörülni a szadovai kudarcot. Csalódtak vérmes reményeikben. A bécsi rövidlátó politika nem talált sürgősebbet, mint az elvesztett olasz területeket más hason nagyságú vagy még nagyobb területekkel kipótolni, habár e területek bosnyákherczegosz sziklákból állanak is, habár a népesség magát önként soha sem fogja alávetni az osztrák uralomnak, habár újra száz és száz milliókat kell kisajtolni az adózóktól arra, hogy ama félvad népség megfékeztessék, a terméketlen kopár sziklák területe megmaradjon osztrák uralom alatt. Nem gondolt a bécsi politika azzal, hogy ezen foglalás megzavarja a monarchia két felének alkotmányos viszonyait s az elégületlenséget magasan fokozza, nem gondolt azzal, hogy elvégre is hagyományos politikájánál fogva a német-osztrák birtokokra vágyódó Hohenzollern házzal, a Habsburg-lotharingeni ház örökös és régi ellenségével szövetséget kelle kötni, mely adható alkalommal megbénítja szabad elhatározását, nem gondolt azzal, hogy az ép oly ellenséges törekvésű czári hatalomnak meg kellett engedni, hogy a török hatalmát Európában is úgy mint Ázsiában megtörje, ami egytől-egyig csak gyengíti a monarchia erejét, mindezek iránt egészen vak volt a bécsi politika, mert a terület nagyobbítása, az elvesztett olasz birtokok kipótlása kápráztatta szemét. Elérte czélját a saját veszedelmére, Bismarck és Gorcsakoff herczegek ugyancsak markukba nevethettek, midőn Berlinben kegyesen megadták a mandátumot Bosznia-Herczegovina elfoglalására, mindkettőre nézve felér ez egy félmilliónyi hadsereggel annak idején és egy krajczárba sem kerül. Ausztria - Magyarországot saját pénzén és vérén teszik koldussá, tehetetlenné. Nem okulnak, nem felejtenek, leérkezett, melyben ő felsége egyszersmind megengedte, hogy a szükséges előmunkálatok megindíttassanak. Ezen előmunkálatok, melyeknek vezetésével a miniszterelnök van megbízva, előreláthatólag hosszabb időt fognak igényelni, amint az ily monumentális építkezésnél alig is lehet máskép, úgy hogy maga az építés valószínűleg csak néhány év múlva lesz tényleg megkezdhető. (Előbb az amúgy is nagy bécsi burgot kell kibővíteni — mi várhatunk !) Az orosz zsidók egyes apróbb csoportokban már bevonultak hazánk északkeleti részébe. Ugocsa- s Szatmár megyében a helyi hatóságok előtt is megjelentek, cyrill betűkkel irt írásokat mutatva fel. Mind rongyosak s nyomorultak. Mint a „Hon“ levelezője írja, maguk az e vidéken lakó zsidók is idegenkednek tőlük, a lakosság pedig oly ellenszenvet tanúsít, hogy esetleges tömegesebb bevándorlás lázongást is idézhetne elő. Fiume város képviselő testülete megválasztotta a regnikoláris küldöttség tagjait, akik a város államjogi helyzetének végleges rendezésével a törvény rendelése szerint, mint egyenrangú felek fognak eljárni a magyar és horvát bizottsággal. Megválasztottak Csotta János podesta, Thierry Frigyes a municipium első alelnöke, dr. Gelletich Miklós és Ferzy Jenő. A választást megelőzőleg a képviselőtestület a következő határozatot mondotta ki: „Midőn a városi képviselet visszautasítja minden másnemű magyarázatát amaz autonómiának és államjogi helyzetnek, mely Fiume városát és kerületét, mint ezt. István koronájához tartozó önáló testet jog szerint megilleti és ünnepélyes kifejezést ad a lakosság mindenkor ily irányú akaratának, megválasztja a regnikoláris bizottság négy tagját, mely annak idején a további tárgyalás végett jelentést fog tenni.“ A polgárosított határőrvidéken fennálló házközösség megszüntetéséről és a házközösségi vagyon felosztásáról szóló törvényjavaslat megvitatása végett egybehívott szaktanácskozmány az igazságügyminiszter elnöklete alatt tanácskozásait befejezte. ” A házközösségi vagyon fölosztásának irányelvéül a bizottság a fejenkint való fölosztást fogadta el. S Á ®_C I A. Fiume vidéke. Nagy hibája nemzetünknek, hogy tagjai nemcsak tapasztalások gyűjtése végett, netáni egészségi okok következtében, vagy pedig szórakozásból, hanem állandó tartózkodási czélból is túl sokat időznek külföldön. Így van még pedig kiváltkép azon tagjai, akik módosak, vagyonosak, gazdagok, s igy nagyon is sok, a magyar föld terményeiből bevett pénz vándorol külföldink zsebébe. Az újabb időben különösen divatossá lettek a „téli tartózkodási helyek“. Hogy nem hiszen „Jutka nassám“ „Panna kisasszony“ „Trézsi úrhölgy“ és többi társuk folyton köhécselnek, a zord otthoni levegő a télen megölné őket: kikerülhetlen hát, hogy a telet — még pedig a fél őszt és tavaszt tódízásul véve — a Nílus partjain, Aldzsir kertjeiben, Nizza „angol sétányán“, vagy pedig Szanrémóban a komák egyikében töltsék. A két első „gyógyhely“ kissé nagyon is távol fekszik tőlünk és igy az utazási költségek sokra rúgnak; a harmadik télen voltak Spránia elővárosa s ezért tul drága; elrándulnak tehát a negyedikbe, s ott minden bizonynyal elköltenek háromszor annyit, mint a menyibe telek különben került volna. Igaz, hogy Szanrémó pompás hely; nagyon érdemes is azt megtekinteni, de fölösleges a magyar pénzt ott költeni el, mikor nekünk is van hozzá hasonló szelid égaljó helyünk — Fiume. Egyébiránt Szanrémó csak bitorolja hírnevét, mert a voltaképi gyógyhely a tőle nyugatra fekvő ordighera. A mostani czár édesanyja ózta Szanrémót, a még csak néhány évtized előtt jelentéktelen városkát, divatba; e szörnyű zsarnok (valahogyan ne a boldogult czárnéra értsék) sajnálatra méltó rabszolgái azután rövid, pár évnyi időtartam alatt fényes tartózkodási helylyé varázsolták e szegényes mezővárost. Legújabb időben kísérletet tett a községi hatóság, hogy nyári gyógyhelyül is szerepeltesse a (most már igazi) várost, de amint a múlt nyáron tapasztaltam ott, nem sok reményt nyújt, miszerint Szanrémóból látogató 11 tengeri fürdő váljék. Kikötője (ne gondoljunk ez elnevezés alatt valami korszerű révet) nagyrészt el van zátonyosodva és a benn álló uszodának sem mélyvize, sem pedig hullámverése nincsen; tehát olyan sem hús, sem halféle. A nálunk oly divatossá lett Szanrémónak legnagyobb előnyét örökzöld fái, különösen a háttér hegyoldalait borító olajfaerdők, és fagymentes tele képezik. Képzelt, vagy pedig valódi mell- és torokbetegek! Jörtek a télre ide. Fiume környékének legtöbb pontja egész éven át viruló zöld, s a fagy ép oly ritka itt mint Szanrémóban. Való! Fiume mint enyhe levegőjű tartózkodási hely, nem vetekedhetik Szanrémóval, de igen is szomszédjai: Voloszka, Abbadia, Ikiki,lka és Lovrána. E helyek már az osztrák parton fekszenek ugyan, de mindegy, azoknak téli vendégei hasznára vannak Fiuménknak is, mert az látja el azokat mindenféle szükségessel. Fiuméból a Quarnero északi partján jókarban tartott műut vezet nyugat felé. Kiérvén a tulajdonképeni városból, a most épülő, óriási nagy, öt emeletes rizs hántoló gyár mellett haladunk el. A tér, part és hegyoldal között szűk, és így csak egy sor épület szegélyezi az utat. A légszeszgyár után Withehead nagyhírű törpedó gyárához jutunk, melynek gyártmányait nemcsak európai államok hadi hajói szállítják el. A gazdag gyártulajdonos hazájának szokásait honositotta meg új lakhelyén ; nagyterjedelmű park terül el a hegyoldalon, kényelmes sétányul ,szolgálván a két „cottage“ lakóinak. Önkénytelenül is az angol falusi élet örömei jutottak eszembe, midőn a múltkor a park csigaútjain két gyönyörű kis lánykát pillantottam meg, egy kis fiúval pánikon lovagolni. Az egyik lányka mintegy 8 éves volt, arany szőke haja egyszerű tekercsben volt feltűzve; 7 éves húga hasonszínü haja szabadon lengett; 6 éves kis öcscsük dús, szőke fürtjei pedig vállacskáit verték. Alacsony lovagló kalap, divatos lovagló kesztyűk, hosszú uszályos, sötétkék szoknya és finom lovagló veszszők, de különösen az előkelő testtartás valódi „lady“-kké tették a kedves kislánykákat, úgy hogy méltán beillettek volna a londoni „Green-park“ lovagló hölgyei közé. A Quarnero északnyugati sarkát a voloszkai öböl képezi; ott fogták néhány év előtt azon óriási nagy emberevő cápát, melyet azután városr és városra mutogattak. Az öböl sziklapartjaiból jelenleg szorgalmasan repegetik a követ Fiume kikötő építkezései számára. Délben hathét lőporaknát (a dynamit nagyon szétzúzza a sziklát) ejtve ugyanannyit szokás felrobbantani, a véső és kalapács pedig naphosszant működik. Az áldásos munka színhelyének tőszomszédságában pompás kolna épült a meredek partra; nem éppen rövid, de szűk kertje lépcsőzetesen készült, honnan meredek kőlépcsők vezetnek le a sós hullámokba. — A szép nyaraló egy vagyonos fiumei nagykereskedőé. Elérjük Voloszkát; kis helység, de azért házai között akad több négyemeletes is; eszternáiban (kis korcsmák) jól étkezhetünk; lakásai olcsók: 6—10 forint egy csinosan bútorozott, hónapos szoba teljes szolgálattal együtt. Északról és nyugatról magas hegylánczok védik e partot a hideg szelektől, az északkeleti irányból, a horvát Karszt hegységről lezúduló Béla erejét pedig Fiume hegyláncza annyira megtöri, hogy itt már nem árthat, nem hűtheti le az enyhe levegőt. Délnek szabad kilátás nyílik a part mentén, az Adria beláthatlan síkjára, s igy hathat kedélyünkre a tenger nagyszerűségének bája, varázsa. (Folytatása a jövő számban.) Szekrényessy Kálmán: A budai királyi palota megnagyobbitása. A királyi pár utolsó itt idézése alkalmával Tisza Kálmán miniszterelnök előterjesztést tett ő felségének a budai királyi palota kiépítési ügyében. Ezen előterjesztésre a jóváhagyó elhatározás már Országgyűlés. A boszniai vita május 25-én véget ért, amennyiben a törvényjavaslat átalános tárgyalása be lett rekesztve. A miniszterelnök szólt a vita berekesztése után, de senki sem hiszi, hogy az utolsó szót másnak engedné. A vitában részt vettek: Ujváry Lajos, aki leginkább a hírlapíró-képviselők beszédével foglalkozott, utána Tors Kálmán, aki igazat adott a miniszterelnöknek abban, hogy Magyarország és a dynastia érdeke egy, de nem azon értelemben, hogy az okkupáczió mind a kettőre nézve előny volna, hanem ellenkezőleg mind a kettőre veszedelem. — Ezt a két beszédet a ház még osztatlan figyelemmel kísérte; de midőn Miletics Szvetozár emelt szót, a ház türelmetlensége oly hangosan nyilvánult, hogy a szónokot egyátalán nem lehetett megérteni. Miletics mindig előre leírja beszédét, különben a gyorsírók nem tudtak volna mit csinálni, mert nem voltak képesek jegyezni. Kissé megélénkült a figyelem, midőn Reviczky Károly az esztergomi kőbánya ügyét kezdte ismét szellőztetni. De már Hodossy Imre, Sárközy Aurél és Prónay Gábor felszólalásai nem voltak képesek nagyobb figyelmet kelteni. Hermann Ottó valamivel szerencsésebb volt. Csanády Sándor zárta be a vitát az ő erős lövegeivel. Ő előtte még Lázár Ádám és Pázmándy Dénes szólottak. Legvégül pedig a miniszterelnök tett néhány megjegyzést, leginkább Apponyi beszédére. Valamennyi szónok igyekezett minél rövidebbre szabni beszédét, többen pedig, mint: Hoitsy Pál, Györy Elek, Surányi Imre és Ugrón Gábor, kik szintén föl voltak szólásra jegyezve, kitörültették magukat. Május 26-án volt a képviselőházban a pártok mérkőzésének nagy napja, mely — mint előre látható volt, — a kormány győzelmével végződött ugyan, de azért a lezajlott vita csak az ellenzék számára termett babérokat és politikai tekintélyét, erkölcsi súlyát úgy benn a házban, valamint künn az országban jelentékenyen növelte. Láng Lajos előadó röviden szólott, a jobboldal élénk tetszésétől kísérve. Eötvös Károlynak, mint a kisebbségi vélemény előadójának párbeszéde különösen sikerült. Élesen polemizált a miniszterelnökkel és nagy hatást keltett beszédének befejezésével, midőn arra figyelmeztette Tisza Kálmánt, hogy ne higgyen a hangoknak, melyek őt nélkülözhetetlennek mondják, mert e hangokat nem ingyen adják. Szilágyi Dezső zárbeszédének része az volt, midőn az előadóval polemizált, vége felé azonban beszéde már valamivel haloványabb volt. Utána ismét a miniszterelnök emelt szót, bár a ház már nagyon türelmetlenül várta a szavazást. Sőt midőn Szilágyi Dezső személyes kérdésben szólalt fel, meg nem állhatta, hogy erre is ne tegyen megjegyzést, és így teljesült a jóslat, hogy Tisza miniszterelnök nem fogja az utolsó szót másnak engedni. A 447 igazolt képviselő közül hiányzott 85. Mély benyomást keltett a házban, midőn Paczolay János megtört alakja, inasára támaszkodva megjelent a terem ajtajában, hogy a törvényjavaslat ellen adja szavazatát. Kíváncsian várta mindenki Széll Kálmán és Zichy Jenő gróf szavazatát. Az említett képviselők azonban távol tartották magukat a szavazástól. Göndöcs Benedeket az ellenzék megéljenezte, amiért a törvényjavaslat ellen szavazott. A szászok közül csak Zay szavazott a törvényjavaslat ellen, a többiek valamint a horvátok a kormánypárttal szavaztak. Az eredmény ez: igennel (a törvényjavaslat mellett) szavazott 222, nemmel (ellene) 139 a többség tehát 83. E szavazás által a különvélemény elesett. A benyújtott határozati javaslatok azután egyenként mellőztettek és a törvényjavaslat részleteiben vita nélkül elfogadtatott. Május 27 én a képivselőház harmadszori felolvasásban végleg megszavazta a rendkívüli hadi szükséglet fedözéséről szóló törvényjavaslatot. Azután Polonyi Géza terjesztett elő egy interpellácziót az ipartörvény revíziója tárgyában, mire Kemény Gábor b. miniszter nyomban kijelentvén, hogy a törvényjavaslatot, mihelyt elkészül, be fogja nyújtani. Ezzel a ház üléseit péntekig elnapolta. A nő mint írónő. Semmiféle nő iránt, ki — akár tehetsége, akár hivatása folytán — a bevett szokás által a női tevékenységnek kijelölt körből kilép, nem alkalmaznak oly szigorú ítéletet, mint épp azok iránt, kik a legkiválóbb helyet foglalják el, midőn az égtől nyert legszebb ajándékot, a szellemet, érvényesítik s irodalommal foglalkoznak. A színésznőket, tánczpanőket, műlovarnőket stb. stb. kik tehetségük által a nyilvánossághoz tartoznak, rendesen kiveszik ama korlátok közül, melyeket a női nem számára fölállítottak, sőt mindenki csak nevetségesnek tartaná: egy színésznőt az anyai, női, vagy házi hivatás körébe utalni. Ama számtalan nőt is, kik iskolában, postákon, távirászatnál s kereskedésekben stb. működnek senki sem vádolja azért, hogy ezáltal elvonja magát a női igazi rendeltetésétől, a házi dologtól. De ha egy nő iróne, akkor mindjárt kész egy bárki is, az elhanyagolt főzökanalat és harisnyakötést emlegetni. A divatmajmokat s regénybolondokat, kik a nap nagyobb részét a tükör előtt piperészkedve, vagy a pamlagon heverve és regényeket nyeldesve töltik el, mindig tudják azzal menteni: „hiába, az asszonyok már ilyenek !“ De egy írónőtől még házi dolgot is kétszer annyit követelnek mint mástól. Igaz, hogy minden nőnek elsősorban is saját háztartására kell gondolni, hogy otthona mindig rendes, tiszta és kellemes legyen és itt ne tartson semmit csekélynek, semmit jelentéktelennek arra, hogy figyelmét elkerülje. De az, ha valaki kitűnő háziasszony, éppen nem zárja ki a lehetőséget, hogy kitűnő irónő is lehessen; sőt éppen e mellett a foglalkozás mellett — mely nem vonja el a nőt házi körétől s nem kényszeríti az otthont elhagyni — maradhat a nő valódi nő is. Ismerünk nőket, kik a mily kedvelt írónők épp oly derék háziasszonyok is, és ismerünk nőket — pedig ezek száma légió! — kik sem írni, sem rajzolni, sem zenélni nem tudnak és se a főzéshez, se a varráshoz nem értenek. Mert fájdalomrész gazdaasszonyok lesznek mindaddig, míg a nőnevelés általánosságban helyesebb nem lesz, s mig a leányok nevelésénél nem fogják a fősulyt a lelki műveltségre s munkára, szorgalomra fektetni. Mert az élet nagyon is bebizonyítja, hogy egy eszes, műveit nő az utolsó házi dolgot is helyesebben végzi el, még a tüzet megrakni is jobban tudja, mint az értelmetlen cseléd, kinek pedig egyetlen tudományát, a házi dolgok képezik. És mennél tökéletesebb szeremi meg egy külföldi szemle. A lefolyt héten és úgy hisszük, még sokáig lesz az egyiptomi ügy Európa napirendén. — Az angol-franczia beavatkozás és a hajóhadi tüntetés csúfos kudarcot vallott. — Azt hitték a nyugati hatalmak, hogy a tehetetlen alkirályt ha rászedik, minden követelményüknek eleget kell tenni a kormánynak, ámde ez a portára támaszkodva megtagadta a nyugati nagyhatalmak beavatkoztatását Egyiptom belügyeibe és inkább elbocsájtatását kérte, fellépését azonban a papok, előkelők, katonai parancsnokok meg nem engedték, utóbbiak egyenesen kijelentették az alkirálynak, hogy nem engedelmeskednek neki, mert a nyugati hatalmak beavatkozása sérti a szultánnak felségi jogait. — Arabi pasa a hadügyminiszter most inkább ura a helyzetnek mint valaha, minden arra mutat, hogy ő a portától veszi utasításait és annak érdekében tesz. Kairóban annak hírét terjesztik, hogy a szultán elmozdítja az alkirályt és helyébe Halim pasát nevezi ki, a kormány kettős öröket állíttatott az alkirályi palota kijárataihoz és fogolyként őrzi a khedivét. A Szultán Ozmán pasa személyében meghatalmazottat küld Egyiptomba, hogy ott rendet csináljon, egyúttal 10,000-nyi sereget útnak indítanak Rhódus szigetére, hogy a netaláni megszállás esetére kéznél legyenek. — Ekként a porta reá kényszeritette az egymásra-