Pécsi Figyelő, 1898. január-június (26. évfolyam, 1-73. szám)

1898-01-01 / 1. szám

. Most úgy szól a parancs, hogy tör­vény ide, törvény oda, a vám- és bank­­szövetséget fenn kell tartani min­den áron; ha nem tudtátok ezt a saját akaratotok gyanánt alkotmányos formában törvénybe iktatni, az a ti bajotok, de azért meg lesz az nélkületek is, törvény nélkül vagy annak ellenére hatalomszóval. Hát ez bizony nagy baj, de különö­sen baj a hűséges többségre, amely kész­séges szolgálataiért bizony gavalléros bért­ kapott, de az országra nézve ez az álla­pot semmi más változást nem jelent, mint hogy most a bécsi parancs nem az or­szággyűlési többség közvetítésével, hanem közvetlenül a maga egész ridegségében fog érvényesülni. Ezért vádolja a kormánypárt kitartott sajtója oly elkeseredetten hazaárulással a közjogi ellenzéket, hogy megakadályozta a jól jövedelmező közvetítést a provizóriu­­mos javaslatnál. Nem is hiszszük, hogy ez a közvetítő csak olyan könnyen félre hagyja magát tolatni az útból, mert ha egyszer rájönnek Bécsben, hogy Magyarországon e nélkül a drága közvetítő nélkül is bol­dogulhatnak, bizony kiadják neki a cseléd­­könyvét, de abba aztán nehezen írhatják majd bele, hogy „egészségesen elbocsátta­tott.“ Meg fogják tehát akadályozni, hogy az alkotmány felfüggesztésével egyértelmű rendelet kibocsáttassék; egy hétig majd csak ellavíroznak minden intézkedés nélkül, a­mikor Bánffy báró és társai előtt meg­nyílhatnak Penziopolisz kapui s jön utánuk egy más kormány, mely majd valahogy csak boldogul, de nem nélkülük s igy nem lesz veszélyeztetve a zsiros közvetítői kereset. * * Brázay tegnapi beszéde. Az önálló vámterület tárgyában elhangzott sok politikai beszéd között különös érdeket kölcsö­nöz Brázay beszédének az a körülmény, hogy az közgazdasági szempontból tárgyalja a kér­dést s a magyar kereskedői szakkörök nézeté­nek hamisítatlan tolmácsolása. Az érdekes beszédet a következőkben közöljük : Tisztelt Ház! Nem volt szándékom a sző­nyegen levő törvényjavaslat vitájában részt­­venni, mert hisz bő alkalmunk lesz a kiegyezés érdeméhez akkor hozzászólni, a­mikor a kor­mány újabb kiegyezési javaslatát fogja előter­jeszteni, de azok után, miket tegnap az igen tisztelt miniszterelnök úr itt a Házban és a t. pénzügyminiszter úr a pénzügyi bizottságban kijelentett, kénytelen vagyok már most állást foglalni és indokolni, hogy miért tagadom meg szavazatomat a kormány kiegyezési javaslatától. Mint kereskedő, a­ki az ország iparával és mezőgazdaságával évtizedek óta a legszoro­sabb kapcsolatban állok, mint gazda, ki ma­gam is utalva vagyok terményeim értékesíté­sére, érzem és tudom, hogy csak erős ipar és kereskedelem biztosíthatja egy állam vagyoni haladását, és viszont csak nagy ipar és keres­kedelem biztosíthatja a mezőgazdaság termé­nyeinek kedvező értékesítését. Ezeket pedig csak az önálló vámterület teremtheti meg, az önálló vámpolitika, mely a nemzet viszonyaihoz alkalmazkodik és nem szolgáltatja ki az állam anyagi érdekeit egy más országnak, a mi esetünkben Ausztriának. Senki sem fogja tagadni, — mert a té­nyeket eltagadni nem lehet — hogy a közös vámterület mellett is fejlődött hazai iparunk. Ám mennyivel rohamosabb lehetett volna a fejlődés akkor, ha nem függünk Ausztriától, ha piacunk nem lesz szabad prédája az osztrák iparnak, ha egyenlő verseny keletkezik minden téren mindazzal, a­mi idegen ipari termék. Bármily sajnálatos legyen is a szabad kereskedelem minden őszinte barátjára nézve, — az általános gazdasági irányzat védvámos jellegű. — Már pedig ily körülmények között nem-e nemzetünk érdeke ellen cselekszünk, nem-e a legképtelenebb gazdasági politikát, űzzük, a mikor belemerülünk magunk is a védvámos irányzatba, hogy érdekeink kiszol­gáltatásával megvédjük saját piacainkon Ausz­tria iparát. A védvámnak csak önálló vámterület mellett lehet jogosultsága, máskülönben gazda­sági öngyilkosság. Ne kívánja senki ezt az öngyilkosságot a nemzettől és ne csodálkozzék a t. túloldal, ha mi az erre irányuló kísérletet megakadályozni törekszünk. A világversenyben a termelés különböző ágai kiegyenlítik egymást és ha végig tekintünk gazdasági szempontból a jelentékenyebb államok során, nem-e találjuk mindegyiknél a gazdasági önállóságot, mint fej­lődésünk leghatalmasabb rugóját. Miért volna tehát éppen reánk nézve veszedelem az önálló vámterület ? Azért, mert túlnyomólag földmivelő állam vagyunk és nincs ma még elég fejlett és erős iparunk? Avagy azért, mert mezőgazdaságunk terményeivel részben Ausztriára vagyunk utalva? Eltekintve attól, hogy az önálló vámterü­let következtében iparunk rohamos fejlődése bizonyos, nem-e áll ugyanaz az aggály Ausz­triára nézve is fenn, mely viszont túlnyomó mértékben ipari jellegű, és ha megnehezíti nyersterményeink értékesítését piacain, — a mi ki van zárva — ellöki magától egyidejűleg Magyarország piacait is. Avagy nem érezzük-e már erősen Ausz­triában az orosz, oláh, sőt amerikai versenyt, holott Ausztria ipara nálunk elzárta a külföldi versenyt ? Mindezeket az állapotokat tisztelt Ház csak önálló vámterület ellensúlyozhatja és nekem meggyőződésem, hogy ez hazánk közgazdasági fejlődésére nézve csak üdvös lehet. A kormány nyilatkozataiban pedig nemcsak egyetlen garan­ciát nem vagyok képes felfedezni arra nézve, hogy ennek biztosítását megkísértené, sőt a t. miniszterelnök úr és a tisztelt pénzügyminisz­ter úr nyilatkozata éppen ellenkezőre enged következtetni: nem járulhatok szavazatommal az ezen törvényjavaslatban kért felhatalmazás­hoz, hanem csatlakozom elvtársaim álláspont­jához és Kossuth Ferenc határozati javaslatát fogadom el. Bár bejutni most se képes, — Cucilista szövetséghez Folyamodott hát hiába — A mob támadt s Bánffy bánja! S végre is mittevő legyen ? Segítségért Bécsbe megyen. Megváltását onnan várja. Pedig ott már a bukása Régen el vagyon készítve, Ott sincs neki senki kive­l tűrik, mint a kiről tudják, Hogy nemsoká földbe dugják. Idebenn a saját pártja Tétlenül áll s mindhiába: Szavazásra nincsen módja, S előtte más bármi volna — Tehetetlen, lomha tömeg, Ki szavazva tör és töret. Hanem máskép nincs rá eset Az ellenzéket győzni meg. És hiába minden mód már, Tovább a vak sors nem szolgál Bánffynak, sem a pártjának S bár beáll cucilistának : Az ellenzék győz felette — S mint rég meg is érdemelte — Nem segithet rajta a mob S elsöprik a nehéz napok! Ilyen volt a hétnek képe S nem is rajongtunk hát érte. Zűrzavar és kapkodásban Remény nincsen, csalódás van. Lassan múltak el a napok ; Zúzmara hullt s mindig fagyott. Alig vártuk, hogy mikor jő Reánk hát az ujesztendő ! ? Ujesztendő . . . Régi nóta! Világ teremtése óta Egyre forog öreg földünk S egy-egy évet hogy betöltünk : Ujesztendő jön hiába — Régi marad föld forgása, S az ember se változik, csak Arra vár, hogy mit veszt s mit kap. Új esztendő most se új hát, Csak, amit hoz, az lesz újság. Mit a régi be nem váltott, Azt a sok-sok kívánságot Ha az újév mind beváltja, Az megy aztán újságszámba — Mert eddig, hajh, minden újév A régi nyomán indult még. S a­mit vártunk, meg nem adta Egy se. Pedig a magyarra Ujesztendő de ráférne Akár kétszer is egy évbe! PÉCSI FIGYELŐ 1898. január 1. Hírek. Pécs, 1897. december 31. Az év története. Ma este, mikor lapunk olvasóink kezébe jut s bizonyára az első lesz a boldog újévet kívánásban, — a hivek először az isten há­zába adnak hálát, hogy megérték ismét egy esztendő beteltét, azután pedig ősi Szilvesz­teresti mulatságokban várják be az éjfélt, mi­kor beköszönt az uj esztendő. Mögöttünk van már 1897. s előttünk itt a küszöbön 1898. Pontot teszünk annak tör­ténetébe s ennek számára uj lapot nyitunk. Hogy milyen volt 1897. története, azt históriailag az utókornak van fenntartva meg­állapítani. Hogy azonban mi történt, mik vol­tak az év nevezetesebb mozzanatai, azt természetesen, már ma konstatálhatjuk. Annyi már a kívánsága. Nincs öröme, de van kára. A­mit minden uj esztendő Óriás nagygyá nevelt föl! Hogy e sok bajt mi okozta ? Az idő­járása hozta? Évről-évre nőtt fel nagygyá ? Mi tettük, vagy mások azzá ? . . . E kérdésre minek válasz ? ! Napnál fényesebben áll az, Hogy bajunkat kik okozták — A kormánypárt, meg az osztrák! S ujesztendő, hogy ránk fordul, Már is lélekharang kondul: A kiegyezés Válsága Tartja Bánffyt szörnyű pácba’; S a­mig a kiegyezésnek Szól a temetési ének, Véle őt is elsiratják S el a mamelukok pártját. Bécstől hogyha külön válunk, S megbukik derék kormányunk, S véle mamelukok pártja Szinte megy csúfos bukásba: Mit igér az uj esztendő. S függetlenség napja feljő S önállóak leszünk végre — Ez lesz a magyar újéve! Kővágó Örs.

Next