Pécsi Figyelő, 1898. január-június (26. évfolyam, 1-73. szám)
1898-01-01 / 1. szám
. Most úgy szól a parancs, hogy törvény ide, törvény oda, a vám- és bankszövetséget fenn kell tartani minden áron; ha nem tudtátok ezt a saját akaratotok gyanánt alkotmányos formában törvénybe iktatni, az a ti bajotok, de azért meg lesz az nélkületek is, törvény nélkül vagy annak ellenére hatalomszóval. Hát ez bizony nagy baj, de különösen baj a hűséges többségre, amely készséges szolgálataiért bizony gavalléros bért kapott, de az országra nézve ez az állapot semmi más változást nem jelent, mint hogy most a bécsi parancs nem az országgyűlési többség közvetítésével, hanem közvetlenül a maga egész ridegségében fog érvényesülni. Ezért vádolja a kormánypárt kitartott sajtója oly elkeseredetten hazaárulással a közjogi ellenzéket, hogy megakadályozta a jól jövedelmező közvetítést a provizóriumos javaslatnál. Nem is hiszszük, hogy ez a közvetítő csak olyan könnyen félre hagyja magát tolatni az útból, mert ha egyszer rájönnek Bécsben, hogy Magyarországon e nélkül a drága közvetítő nélkül is boldogulhatnak, bizony kiadják neki a cselédkönyvét, de abba aztán nehezen írhatják majd bele, hogy „egészségesen elbocsáttatott.“ Meg fogják tehát akadályozni, hogy az alkotmány felfüggesztésével egyértelmű rendelet kibocsáttassék; egy hétig majd csak ellavíroznak minden intézkedés nélkül, amikor Bánffy báró és társai előtt megnyílhatnak Penziopolisz kapui s jön utánuk egy más kormány, mely majd valahogy csak boldogul, de nem nélkülük s igy nem lesz veszélyeztetve a zsiros közvetítői kereset. * * Brázay tegnapi beszéde. Az önálló vámterület tárgyában elhangzott sok politikai beszéd között különös érdeket kölcsönöz Brázay beszédének az a körülmény, hogy az közgazdasági szempontból tárgyalja a kérdést s a magyar kereskedői szakkörök nézetének hamisítatlan tolmácsolása. Az érdekes beszédet a következőkben közöljük : Tisztelt Ház! Nem volt szándékom a szőnyegen levő törvényjavaslat vitájában résztvenni, mert hisz bő alkalmunk lesz a kiegyezés érdeméhez akkor hozzászólni, amikor a kormány újabb kiegyezési javaslatát fogja előterjeszteni, de azok után, miket tegnap az igen tisztelt miniszterelnök úr itt a Házban és a t. pénzügyminiszter úr a pénzügyi bizottságban kijelentett, kénytelen vagyok már most állást foglalni és indokolni, hogy miért tagadom meg szavazatomat a kormány kiegyezési javaslatától. Mint kereskedő, aki az ország iparával és mezőgazdaságával évtizedek óta a legszorosabb kapcsolatban állok, mint gazda, ki magam is utalva vagyok terményeim értékesítésére, érzem és tudom, hogy csak erős ipar és kereskedelem biztosíthatja egy állam vagyoni haladását, és viszont csak nagy ipar és kereskedelem biztosíthatja a mezőgazdaság terményeinek kedvező értékesítését. Ezeket pedig csak az önálló vámterület teremtheti meg, az önálló vámpolitika, mely a nemzet viszonyaihoz alkalmazkodik és nem szolgáltatja ki az állam anyagi érdekeit egy más országnak, a mi esetünkben Ausztriának. Senki sem fogja tagadni, — mert a tényeket eltagadni nem lehet — hogy a közös vámterület mellett is fejlődött hazai iparunk. Ám mennyivel rohamosabb lehetett volna a fejlődés akkor, ha nem függünk Ausztriától, ha piacunk nem lesz szabad prédája az osztrák iparnak, ha egyenlő verseny keletkezik minden téren mindazzal, ami idegen ipari termék. Bármily sajnálatos legyen is a szabad kereskedelem minden őszinte barátjára nézve, — az általános gazdasági irányzat védvámos jellegű. — Már pedig ily körülmények között nem-e nemzetünk érdeke ellen cselekszünk, nem-e a legképtelenebb gazdasági politikát, űzzük, a mikor belemerülünk magunk is a védvámos irányzatba, hogy érdekeink kiszolgáltatásával megvédjük saját piacainkon Ausztria iparát. A védvámnak csak önálló vámterület mellett lehet jogosultsága, máskülönben gazdasági öngyilkosság. Ne kívánja senki ezt az öngyilkosságot a nemzettől és ne csodálkozzék a t. túloldal, ha mi az erre irányuló kísérletet megakadályozni törekszünk. A világversenyben a termelés különböző ágai kiegyenlítik egymást és ha végig tekintünk gazdasági szempontból a jelentékenyebb államok során, nem-e találjuk mindegyiknél a gazdasági önállóságot, mint fejlődésünk leghatalmasabb rugóját. Miért volna tehát éppen reánk nézve veszedelem az önálló vámterület ? Azért, mert túlnyomólag földmivelő állam vagyunk és nincs ma még elég fejlett és erős iparunk? Avagy azért, mert mezőgazdaságunk terményeivel részben Ausztriára vagyunk utalva? Eltekintve attól, hogy az önálló vámterület következtében iparunk rohamos fejlődése bizonyos, nem-e áll ugyanaz az aggály Ausztriára nézve is fenn, mely viszont túlnyomó mértékben ipari jellegű, és ha megnehezíti nyersterményeink értékesítését piacain, — a mi ki van zárva — ellöki magától egyidejűleg Magyarország piacait is. Avagy nem érezzük-e már erősen Ausztriában az orosz, oláh, sőt amerikai versenyt, holott Ausztria ipara nálunk elzárta a külföldi versenyt ? Mindezeket az állapotokat tisztelt Ház csak önálló vámterület ellensúlyozhatja és nekem meggyőződésem, hogy ez hazánk közgazdasági fejlődésére nézve csak üdvös lehet. A kormány nyilatkozataiban pedig nemcsak egyetlen garanciát nem vagyok képes felfedezni arra nézve, hogy ennek biztosítását megkísértené, sőt a t. miniszterelnök úr és a tisztelt pénzügyminiszter úr nyilatkozata éppen ellenkezőre enged következtetni: nem járulhatok szavazatommal az ezen törvényjavaslatban kért felhatalmazáshoz, hanem csatlakozom elvtársaim álláspontjához és Kossuth Ferenc határozati javaslatát fogadom el. Bár bejutni most se képes, — Cucilista szövetséghez Folyamodott hát hiába — A mob támadt s Bánffy bánja! S végre is mittevő legyen ? Segítségért Bécsbe megyen. Megváltását onnan várja. Pedig ott már a bukása Régen el vagyon készítve, Ott sincs neki senki kivel tűrik, mint a kiről tudják, Hogy nemsoká földbe dugják. Idebenn a saját pártja Tétlenül áll s mindhiába: Szavazásra nincsen módja, S előtte más bármi volna — Tehetetlen, lomha tömeg, Ki szavazva tör és töret. Hanem máskép nincs rá eset Az ellenzéket győzni meg. És hiába minden mód már, Tovább a vak sors nem szolgál Bánffynak, sem a pártjának S bár beáll cucilistának : Az ellenzék győz felette — S mint rég meg is érdemelte — Nem segithet rajta a mob S elsöprik a nehéz napok! Ilyen volt a hétnek képe S nem is rajongtunk hát érte. Zűrzavar és kapkodásban Remény nincsen, csalódás van. Lassan múltak el a napok ; Zúzmara hullt s mindig fagyott. Alig vártuk, hogy mikor jő Reánk hát az ujesztendő ! ? Ujesztendő . . . Régi nóta! Világ teremtése óta Egyre forog öreg földünk S egy-egy évet hogy betöltünk : Ujesztendő jön hiába — Régi marad föld forgása, S az ember se változik, csak Arra vár, hogy mit veszt s mit kap. Új esztendő most se új hát, Csak, amit hoz, az lesz újság. Mit a régi be nem váltott, Azt a sok-sok kívánságot Ha az újév mind beváltja, Az megy aztán újságszámba — Mert eddig, hajh, minden újév A régi nyomán indult még. S amit vártunk, meg nem adta Egy se. Pedig a magyarra Ujesztendő de ráférne Akár kétszer is egy évbe! PÉCSI FIGYELŐ 1898. január 1. Hírek. Pécs, 1897. december 31. Az év története. Ma este, mikor lapunk olvasóink kezébe jut s bizonyára az első lesz a boldog újévet kívánásban, — a hivek először az isten házába adnak hálát, hogy megérték ismét egy esztendő beteltét, azután pedig ősi Szilveszteresti mulatságokban várják be az éjfélt, mikor beköszönt az uj esztendő. Mögöttünk van már 1897. s előttünk itt a küszöbön 1898. Pontot teszünk annak történetébe s ennek számára uj lapot nyitunk. Hogy milyen volt 1897. története, azt históriailag az utókornak van fenntartva megállapítani. Hogy azonban mi történt, mik voltak az év nevezetesebb mozzanatai, azt természetesen, már ma konstatálhatjuk. Annyi már a kívánsága. Nincs öröme, de van kára. Amit minden uj esztendő Óriás nagygyá nevelt föl! Hogy e sok bajt mi okozta ? Az időjárása hozta? Évről-évre nőtt fel nagygyá ? Mi tettük, vagy mások azzá ? . . . E kérdésre minek válasz ? ! Napnál fényesebben áll az, Hogy bajunkat kik okozták — A kormánypárt, meg az osztrák! S ujesztendő, hogy ránk fordul, Már is lélekharang kondul: A kiegyezés Válsága Tartja Bánffyt szörnyű pácba’; S amig a kiegyezésnek Szól a temetési ének, Véle őt is elsiratják S el a mamelukok pártját. Bécstől hogyha külön válunk, S megbukik derék kormányunk, S véle mamelukok pártja Szinte megy csúfos bukásba: Mit igér az uj esztendő. S függetlenség napja feljő S önállóak leszünk végre — Ez lesz a magyar újéve! Kővágó Örs.