Pécsi Közlöny, 1898. április (6. évfolyam, 38-48. szám)
1898-04-03 / 38. szám
1898. április 3. vénebb jobbágyaikat hallgatják ki, Szent- László fejére esketik meg őket, s amit azok igy vallanak, azt szent igazságul fogadják. A Szent-László sírjára tett vagy tenni kellett eskünek utolsó nyoma 1304-ből van, midőn a Gutkeled nembeli Dobi Dorognak és »Vak“ Dorognak fiai birói meghagyásra szintén megjelennek a váradi székesegyházban, hogy — és ez itt már első helyen emlittetik — a boldogságos Szűz vagy Szent László sírjára esküt tegyenek; de „a fény, a komoly, megható áhitat, mely e siri környező, a nagy néptömeg, mely e sir előtt ájtatosságát végzi, mint mindenkor, most is hatott a perlekedők kedélyére : az essü mellőzve jön, a felek kibékültek. Nevezetesebbek voltak Váradon az alkalmazásukban, s következményeikben annyira feltűnő tüzesvas-próbák. Ezek egyik-másik alakját az ázsiai népek is ismervén, lehet, hogy nemzetünk már eredeti hazájában ismerte azokat. Annyi bizonyos, hogy a népünknél ma is szokásos Szent-János tüze, vagy a Szent- László ünnepének előestéjén gyújtott tűz, mely hajdan szintén szokásban vala, de melynek ma már neve is feledésbe ment, — a tűz általi tisztulás vagy inkább megigazulás eszméjét rejti magában, s ugyanez az alapja az ordaliai tűzpróbáknak is. A tüzesvas próbákat Váradon nem benn a székesegyházban, hanem annak előcsarnokában vagy cintermében tartották. A hordozandó vasat, mely 1—3 fontos volt, külföldön s hihetőleg nálunk is a püspök szentelte meg. Magára a próbára három napig készültek böjttel, imádsággal, szent intelmekkel. Az illető kezét, hogy valami bűbájos szert ne használhasson, mindjárt az első nap vászonba göngyölve, lepecsételték és szemmel zárták; próba után ismét begöngyölték, lepecsételték és csak harmadnapra bonták ki. E napok alatt történt gyakran, hogy az illető érezvén, hogy kezeit megégette, még a kibontás előtt az egyházba menekült, vagy világgá ment. Ha a vádló vagy vádlott a kitűzött napra meg nem jelent, nyolc napig vártak rá, s addig a próbát a megjelent félen sem hajták végre ; de ha nyolcad napon sem jelentkezett, mint makacs vesztes félnek nyilvánittatott. Mikor értek véget az istenitéletek? pontosan meghatározni nem lehet, mert hogy valamikor királyi parancsra vagy országgyűlési végzésre szűntek volna meg, arra nincs adat. Elenyészhettek lassan kint, önmaguktól, mert a magát túlélt eszme vagy intézmény törvény nélkül is elhal. Valószínű, hogy Róbert Károly király törvénykezési reformja szüntette meg őket legalább közvetve, s kivéve a párviadalt, mely nálunk még 1478-ban is divatozott. Az istenitéletek megszűntével jött be a kínvallatás, mely még minden igaz alapot nélkülöz, másrészt súlyos visszaélésekre is utat nyitott és semmi esetre sem jelez haladást az igazságszolgáltatás történetében. Ezekből nyilvánvaló,hogy őseink akár az időtartam szempontjából, amelyen át az istenítéletek náluk gyakorlatban voltak, akár a végrehajtási módozat tekintet „Pécsi Közlöny“ s gédkezése mellett megszenteli az olajokat, majd áldozáskor az Úr testét nyújtja a jelenlevő kanonokoknak, áldozópapoknak, növendékpapoknak és a népoltár előtti rácsnál a hívőknek is. Szt. mise után az előre konzektált két szentostya körmenetileg az Ur Teste kápolnába vitetik, azután a püspök a díszmiseruhát levetvén, segédletével együtt levonul a templom hajójába és megmossa a tizenkét „apostolnak“ lábait, az előírt szertartások közt. Nagypénteken tudvalevőleg tulajdonképeni mise nincs, hanem a celebráns az előző napon konzekrált szent ostyát mutatja föl és veszi magához. Ezen napi szertartás alatt, mely ismét 9 órakor kezdődik, leckeolvasás és ima után Szt. János evangéliuma nyomán passzióéneklés lesz. Passzióéneklés után 9 imát mond a celebráns, még pedig: az egyházért, a pápáért, az egyházi rendekért, a királyért, a hitújoncokért, szorongatottakért, eretnekek és a szakadárokért, a zsidókért, és végül a pogányokért. Ezután a kereszt fekete leplétől éneklés közben megszabadíttatván, felmutatás után a szentély közepén szőnyegre helyezik, s most a papság harisnyában a kereszthez járul három térdhajtással, és azt megcsókolja. E közben a kar az „improperiákat“ énekli, melyek a meghalt Üdvözítőnek a választott nép iránt való szemrehányásait és keserveit tartalmazzák. Az improperiák zenei tekintetben fénypontját képezik a nagyheti szertartásoknak. A keresztcsókolás végeztével az istentisztelet tovább folytattatik ; rövid érfelmutatás után (kenyérszínben) megtörténik a kommunió, mire a nagycsütörtökön konzektált másik nagy szentostyát a szentségtartóba helyezvén, az altemplomban már előkészített szt. sirhoz viszik, hol imádságra kitétetik a szt. sir fölötti oltárra. A hivek ekkor ott az altemplomban a „keresztények sírjatok“ kezdetű ének néhány szakát éneklik, utána pedig a böjti szónok megtartja utolsó szentbeszédét az altemplomban elhelyezett szószékről. A szentbeszéd befejeztével a szertartás véget ér s ettől fogva a szent sír látogatása veszi kezdetét, mely eltart a feltámadási szertartásig nagyszombat estéjén. A szt. skhoz reggeli 6 órától esti 7 óráig lehet bejutni. Nagyszombaton 8 órakor reggel tűzszentelés a székesegyház nyugati kapujánál, azután a szentélyben a húsvéti gyertyaszentelés, mely alatt egy karkáplán a szép „Exultet“ című dicséneket énekli el, majd a próféciák eléneklése után a papság az Ur Teste kápolnába vonul, hol a plébániai keresztkútnál a keresztvíz szentelése következik. Visszatérvén a menet a szentélybe, a celebráló pap a segédkező papsággal az oltár előtt arcra borul, míg a kar a „Mindenszentek litániáját“ mondja. Erre veszi aztán kezdetét a nagyszombati mise. Glória-kor újból megszólalnak a harangok. — Este 6 órakor ünnepélyes zsolozsma, melynek végeztével a papság körmenetileg az altemplomba a szent sirhoz vonul s ott egy zsoltárt elimádkozván, ennek befejeztével a pontifikáns három ízben intonálja a „Fax vobis, ego sum“ (Béke veletek, én vagyok) antifonát, melyet a papság folytat, végre a pontifkáns a „Feltámadt Krisztus e napon“ éneket intonálja, mit aztán a nép folytatván, ez ének zengedezése közben a menet — a papság gyertyákkal kezükben, kivonul a déli kapun a templomból, megkerüli a sétatér keleti részét és a sétatér középső lépcsőjén s a templom nyugati kapuján át ismét bevonul a székesegyházba, folyton éneket zengedezve. Ezután „Te Deum“ majd „Regina cogli laetare alleluja“ című Mária-antifona következik, végül pedig a „Tantum ergo“ és „genitori“, mire a nagyheti szertartások befejezést nyernek. A Szent-István-Társulat közgyűlése. Március 31-én nagy érdeklődés mellett tartották meg Budapesten a Szent-István-Társulat évi rendes közgyűlését. Tíz nappal előbb, márc. 21-én megcselekedte Schwartz úr kőnyomatosa — mely a reászorult némely vidéki lapocskát olcsó pénzért ellátja kész vezércikkekkel, tárcákkal és egyébb közleményekkel — hogy előfizető lapjaival közölte a hercegprímás megnyitó beszédének egy passzusát, melyet ő eminenciája el nem mondott, de állítólag márc. 31-én akart elmondani a társulati közgyűlésen. „Térjünk vissza Istenhez« voltak a hercegprímás szavai. Ismertem ő excellenciáját még mikor bencés tanár volt Győrött.“ így kezdte a kőnyomatos márc. 21-én vezércikkét, és előfizetői — némely vidéki lapok — uniszónó azonnal utánahozták szó szerint az egész vezércikket, pedig hát a „Térjünk vissza Istenhez“ nem »voltak“ »ő excellenciája“ szavai, hanem csak akartak lenni ő eminenciájának szavai. Valaminthogy nem ismerte bizony az a sok vidéki lapszerkesztőnő excellenciáját“ (aki tulajdonképen „eminenciája") győri tanár korából, de miután a kőnyomatos így diktálta, mindnyájuknak utána kellett recitálniok. Szinte mulatságos, hogy minő együgyű érveléssel erősítgette a Schwartz-féle kőnyomatos és utána egy sereg előfizető vidéki lap a „Térjünk vissza Istenhez“ jeligének helyességét és igazságát; vezércikkükben ugyanis ez volt olvasható : »Lehet valaki istentelen és emellett jó hazafi, de lehet valaki vallásos is, meg rossz hazafi is.“ — A hercegprímás bizonyára megköszöni ennek a sajtónak az ilyen támogatást. Ha érdemes volna egyáltalán az ily alaposságú cikkel foglalkozni, könnyen lehetne kimutatni, hogy jó keresztény rossz hazafi nem lehet, valamint rámutathatnánk arra is, hogy ezen állítás : „lehet valaki istentelen és e mellett jó hazafi, amily képtelen, épp úgy a »Térjünk vissza Istenhez“ jelige szellemével homlokegyenest ellenkezik. Ami a Sz. István Társulat közgyűlését illeti, a betegeskedő hercegprímás