Pécsi Közlöny, 1902. szeptember (10. évfolyam, 137-160. szám)
1902-09-02 / 137. szám
már és a miniszterelnökségben most végezik rajta az utolsó fésülést. A ki és bevándorlási törvényjavaslat, melylyel kapcsolatosan a határvidéki városok rendőrségének államosítása is rendeztetik. A belügyminisztérium a közigazgatás egyszerűsítésére vonatkozó további javaslatokat készíti elő és ezzel egyidejűleg a már szentesített törvények életbeléptetésére vonatkozó kormányrendeletet szerkeszti a nyár folyamán tartott szaktanácskozmány eredménye alapján. Előkészületben van azonkívül a magyar fürdő-és gyógyvíztörvény, mely a balneológiai körök régi óhajtását képezi. A pénzügyminiszter az 1903. költségvetéssel a többi minisztérium javaslatai alapján majdnem teljesen elkészült. Az már csak a minisztertanácson fog keresztülmerni és a Ház egyik első ülésében a pénzügyminiszter hoszszabb expozéjának kíséretében beterjesztetni. Ugyanazzal egyidejűleg a tisztviselők fizetés rendezésére vonatkozó javaslat is a Ház elé kerül, mert a kormány ezt a javaslatot a budgettel együtt óhajtja tárgyaltatni. Ugyancsak a pénzügyminisztérium fogja előterjeszteni a Horvátországgal kötendő pénzügyi egyezmény egyévi meghosszabbítását, mert semmi kilátás nincs arra, hogy a két regnikoláris deputáció még az évben végleges megegyezésre juthatna egymással. Továbbá a pénzügyminisztérium feladata lesz néhány, a kiegyezéssel kapcsolatos javaslat benyújtása, mint amilyen az átutalási elszámolás novelláris rendezése, bizományi raktárak megadóztatása, a szállítási adó eltörlése stb. A közoktatásügyi minisztérium kodifikácionális osztálya főleg a jogi oktatás reformjára vonatkozó javaslat elkészítésével van elfoglalva, de tartogat még néhány más fontossabb természetű javaslatot is. Amint a Ház összeül, Wlassics a katholikus autonómia dolgában is tájékoztatni fogja az országot (Kiváncsiak vagyunk. Szerk.) a kongresszus határozatával szemben elfoglalt álláspontjával, ami, azt hiszszük, szintén nem fog simán menni. A kereskedelmi minisztériumot természetesen főleg a vámtarifa előkészítése foglalkoztatja. Készül azonban az ipartörvény régóhajtott módosítása a munkásbiztosítási javaslat, melynek megszerkesztésével Szterényi József van megbízva, továbbá folyamatban van az államvasúti üzletvezetőségeknek igazgatóságokká történendő átváltoztatása érdekében megindított munka. A földművelésügyi tárca keretében elsősorban szintén a kiegyezéssel kapcsolatos munkák folynak. Ezeken kívül Darányi a gazdasági munkások érdekében folytatja már eddig is előnyösnek mutatkozott szociálpolitikai tevékenységét. A telepítési javaslat erősen készül. Az igazságügyi miniszter megsürgeti a már a Ház előtt fekvő polgári perrendtartás letárgyalását. Ez a minisztérium most vizsgálja felül a katonai büntetőtörvénykönyvet, mely a hadügyminisztériumtól hozzáérkezett és amelyen a magyar minisztérium számos pótolni valót talált. A honvédelmi minisztérium a delegáció által kapott utasítások folytán sürgősen előterjeszti az újoncsutalóknak a póttartalékból való kiegészítésére vonatkozó javaslatot, továbbá most végzi azokat a számításokat, melyeknek alapján az újoncsutalók újabb megállapításánál ennek felemelését óhajtja később javaslatba hozni. Hátra volna még az ő felsége személye körüli és a horvát minisztériumok működéséről beszámolni, de azok tudvalevőleg évek óta nem adtak munkát a törvényhozásnak. „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1902. szeptember 2. NAPI HÍREK. Pécs, 1902. szeptember 1. 9DF“ Felkérjük mindazon előfizetőinket, kik az előfizetési díjjal még hátralékban vannak, hogy nagy költségeinkre való tekintettel, hátralékaikat minél előbb küldjék be. HBQ Pécs 32. k. város notoorologiai állomási jegyzetei 1902. szept. 1. d. u. 2 órakor. Barometer (redukált) 759 9 mm, sülyedő Hőmérsék: 27.8 °C. Hőmérsék maximuma 30,8 °C Hőmérsék minimuma 196 °C tegnapi. Páranyomás 152 mm. Relativ nedvesség 55 n/o. Harmatpont 141 oC. Felhőzet 10° Cum. Str. W Szélirány s erő W. 2. Csapadék 24 órai 0.02 mm Időjóslat, műszerek jelzése nyomán: meleg, szeles rövid csapadék (zivatar) hajlam. A „Mária leánynevelő intézet megáldása. A csinosan berendezett Mária leánynevelő intézetet ma áldotta meg az Isten és felebaráti szeretet oltárára oly soka áldozó alapítója Wurster József dr. kanonok, szemináriumi rektor. A magasztos ünnepély lefolyása a következő : Reggel 7 órakor Wurster József dr kanonok növendék papok és árva fiuk segédkezése mellett szt. misét mondott a „Matessa“ intézetnek teljes ünnepi díszt öltött kápolnájában, mely alatt megjelent az összes irgalmas nővérek és árva fiuk és leányok lelket emelő énekükkel magasztalták az ég Urát, hogy ismét szerető atyát rendelt számukra, aki életük legveszélyesebb éveiben gondoskodik róluk. A szt. mise után az összes jelenlevők átvonultak az új leánynevelő intézetbe, ahol annak alapítója saját csak jótékonyságot hirdető kezeivel áldotta az egyes termeket egymásután külön-külön és az intézet kis harangját. Ennek befejezte után az összes jelen levők az intézet nagy termébe vonultak, ahol a szertartást végző kanonok szivet lelket megindító beszéd kíséretében ünnepélyesen átadta az általa oly nagy áldozatok árán létesített intézetet szt.Vince leányainak. Beszéde elején az intézet kettős célját fejté ki. t. i. lakóinak „Imádkozzál és dolgozzál“ igéket jelölé ki jelszavakul. Imádkozzál ige éleszsze bennük Isten szeretetét, „dolgozzál“ ige pedig felebaráti szeretet gyakorlásában legyen figyelmeztető őrangyaluk. A szellem mely ez intézetet álhatja, páli szt. Vince szelleme. Végezetül Isten áldását kérve a megkezdett műre az uralomra jutandó szellem képviselőire , páli szt. Vince leányaira bízta azt. Megható volt látni, mint vonul át a kis árvák sorfala közt az árvák igazi atyja, Wurster József dr. kanonok. Isten éltesse soká-sokát ! (Egy jelen volt.) Személyi kir. Frigyes kir. herceg három napig tartózkodott vadászat céljából Bellye vidékén és pedig Kőriserdőn, majd Karapáncsán, összesen négy szarvast ejtett el. A múlt évét Főherceglakon töltötte és ma reggel 6 órakor utazott el a monostori állomásról Pécsen keresztül Budapestre és onnét a trencséni király-gyakorlatokra. A monostori állomáson Jilly Viktor dárdai főbíró megjelent a főherceg üdvözlésére. Bérmálás a mohácsi és bárányávái járásban. Hettyey Sámuel megyés püspökünk, aki híveinek valóban atyai szivü főpásztora, aki a legszeretőbb odaadással ápolja híveinek lelki üdvét szeptember hónap folyamán bérma-körútra indul. Az úti programm a következőleg állapíttatott meg: szept. 20-án, az esti vonattal Monostorra érkezik a püspök, ahol az éjjelt, tölti és másnap, 21-én ugyancsak Monostoron osztja ki a bérmálás szentségét; szeptember 22-én a szt-istváni és lőcsi, 23-án pedig a baranyavári híveket bérmálja a püspök és e napokon mindig Monostoron vesz éjjeli szállást ; szept. 24-én Baánban az idevaló, valamint a Kisfaludról átjövő híveket, 24-én a dályoki és 26-án az izsépi híveket részesíti a bérmálás szentségében. E három utóbbi napon a püspök szállása Baánban lesz. Szept. 27-én Darázson, 28-án Kis- Kőszegen és 29-én Vörösmarton bérmál püspökünk, amidőn is mindenkor Kis-Kőszegen piheni ki a nap fáradalmait. A pécsi községi közig. tanfo lyam előadói 1902/3 évben. A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogy a belügyministerium ideiglenes vezetésével megbízott m. kir. ministerelnök a pécsi községi közigazgatási tanfolyamnál igazgató-helyettesi tiszttel dr. Tróber Aladár városi főjegyzőt, előadói tiszttel pedig — az igazgató helyettesen kívül — Auguszt Ferenc pénzügyigazgató-helyettest, Bolgár Kálmán anyakönyvi felügyelőt, Deutsch Kornél városi főszámvevőt, dr. Koszits Ákos tb. vármegyei főügyészt, Nagy Jenő vármegyei tiszti ügyészt, Pintér Ferenc városi tanácsnokot, dr. Rásky Béla ügyvédet, dr. Szivér István vármegyei II. aljegyzőt, Vadnay Jenő tb. vármegyei főjegyzőt és dr. Záray Károly, (városi közgazdasági előadó,) kereskedelmi és iparkamarai titkárt egy-egy évi időtartamra bízta meg. A katholikus nagygyűlésre, mely folyó évi október 15—18-án fog tartatni, a jelentkezések megkezdődtek. Mint a külföldön mindenütt, úgy nálunk is az ily nagyarányú gyűlés előkészítése sok kiadásba kerül. Külön hivatalokat kell szervezni, melyek a levelezéseket, lakásokat, tájákozásokat intézik, gyorsírókat kell szerződtetni, nyomdaköltségeket fedezni és végül a nyilvános ülések helyét, a fővárosi Vigadó termeit kibérelni. Ezen nagy pénzbeli kiadások miatt a nagygyűlésen megjelenők tagsági díjat fizetnek, a férfiak 4, a hölgyek 2 koronát, mely már most küldendő az előkészítő bizottság irodájába. Budapest, Molnár utca 11. szám, Katholikus Kör. A belügyminiszter rendelete a masszázsról. Széll Kálmán belügyminiszter a masszázs gyakorlása tárgyában a