Pécsi Közlöny, 1908. február (16. évfolyam, 26-50. szám)
1908-02-01 / 26. szám
fi serkeztőség és kiadóhivatal Lyceuw utca 4. Városi és maralbán telefon sz. 111. Főszerkesztő: Dr. EGET BÉLA, emit gyűlési képviselő. Denel Anselro Madarász Béla felelős szerkesztő, kiadó laptulajdonos. Kéziratot vissza nem adunk. Előfizetési Árak : Egész évre 24 K., félévre 12 K., negyedévre 6 K., egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. Házszabály-revízió. Irta : Beck Lajos országgy. képviselő. Az utolsó negyven esztendő politikai eseményei, a parlamenti küzdelmekből leszűrődő tanulságok megérlelték a házszabály-revízió, szükségét. Lassan készültünk erre, de annál alaposabban. És így esett, hogy a tanulságok alapján nincs ma már politikai felfogás, amely tarthatónak mondaná a régi házszabályokat s ne látná elérkezettnek a reform idejét. Az előkészülés, a reform megérlelése tehát a parlamentarizmus legszélsőbb követelményeinek is megfelel. Úgy a régi, szabadelvű irányzat, mint a vele szemben állott egyesült ellenzék követelték e reformot. Csakhogy amíg azok a régi érdekeket képviselő országgyűlésen saját uralmuk megerősítését célozták vele, addig mi e reformot a választói jog gyökeres átalakítása alapján összeülő és a nemzet valódi akaratát képviselő parlament számára akartuk megcsinálni. A házszabály-revízió parancsolólag fellépő szüksége csak egyik tünete annak a betegségnek, amely alkotmányos életünket gyötri. A betegség maga sokkal mélyebben fekszik, gyökerének szálai a messze múltba nyúlnak vissza, oda, ahol parlamenti pártjaink kialakulásának első csirái rejtőztek. Mert egész parlamenti életünk egészségtelen alakulása ott kezdődik, ahol pártjaink elhelyezkedése, egymáshoz való viszonyának szabályozása megtörtént. Ha akkor a parlamentarizmus legfőbb szabályának törvényszerűsége szerint olyan két nagy párt tud egymással szembekerülni, amelyik egymást felváltva az egészséges váltógazdaság éltető vérkeringését viszi bele a közéletbe - akkor a mi negyven éves keserves parlamenti múltúnk helyett viruló, nemzetfejlesztő pártélet erősíthette volna állami életünket E helyett az egyik párt mindig a kormányzó, a másik az ellenző szerepét töltötte be, amiből az elsőnek hatalmi túlkapásai, a közéletnek zsarnokilag egy irányba való vezetése, a másiknak pedig egyoldalú élete, a kormányzás átvételére való készületlensége következett. Nem tudta egyik sem megtanulni azt a kettős szerepet, amelyet Anglia pártjai oly művészi tökéllyel játszanak évszázadok óta, fel-felváltván egymást, a szerint, ahogy a nemzeti élet gépezete a lasabb, vagy gyorsabb haladás szükségét érzi. Csoda-e, ha ilyen viszonyok között, a parlamentarizmus ilyen fonák tengődése közepette nem egyszer a legerősebb fegyverekhez nyúlt az örök várakozásra kárhoztatott ellenzék ? Csoda-e, ha békés egymás mellett megférés és egymást kiegészítő felváltás helyébe a munkálni, az alkotni vágyás égő tüze lépett ? És ha e perzselő tűz néha magasabbra csapott, mint az más parlamentekben történt, nem magyarázza e meg, nem indokolja-e meg ezt a mi pártjainknak különleges szerencsétlen alakulása ? De az obstrukció, az ellenállásfegyverét még más okok is jogosulttá tették minálunk. És ebből a szempontból nézve a kérdést, semmiféle e téren mértékadónak elfogadható idegen állam példája mi ránk nem alkalmazható. Mert sem Anglia, sem Franciaország, sem az Egyesült Államok soha olyan közjogi viszonyban nem voltak egy másik idegen állammal, mint mi voltunk és vagyunk Ausztriával. És ezen államok egyike sem került, de nem is kerülhetett olyan helyzetbe, mint mi kerültünk,, amikor az obstrukció a nemzet legszentebb fegyverévé vált, amellyel élni, amelyet forgatni nem szégyen, hanem dicsőség volt. Ha a helyzet ma meg is válto tt Az öreg kapuőr. Egy nap meghalt az öreg asszony. Egész csöndesen, mialatt a kezét fogva mesélt neki. Eleinte hinni sem akarta, hogy meghalt, majd csöndessen sírni kezdett) szüntelen egész estig és kint a hideg őszi szél is sírt és nézte a csillagokat, mintha feleségének onnan kellene rá lenézni. Nem bírta szemét elvonni a fényes pontokról, amíg végre elszédült, úgy, hogy behunyta szemét pár pillanatra. Nagy égetést érzett bennük s nem akarta őket kinyitni, hogy ne sírjon. A sötétség jól esett neki. Csak pár percig akart nyugodni és visszagondolni feleségére s az együtt eltöltött évekre. Kemény, nehéz élet volt, fiatalon házasodtak össze, sok dolguk volt a gazdasággal, melyet szülei felől vettek át , de derekassan átvergődtek. Két fiuk régen önálló volt s messze bevándoroltak az országba. Pénzt eleget adott nekük, mert minek neki pénz ? Persze, ha tudta volna, mily szerencsétlenség éri leányát, előrelátóbb lett volna, tehát újra keresni kellett. Belépett a gyárba, de a szabad levegőhöz szokott teste nem birta a túlfűtött gyár levegőjét és oly kevés volt a bér — akkor megkapta az éjjeliőri állást. Fárasztó kereset volt, de mentve voltak a nyomortól. Hogy örült felesége, mikor a fénylő szép pénzt az asztalra olvasta és ha egy sem hiányzott a szép heti bérből. Fedkó minta férj volt, nem dohányzott, nem ivott, minden pénzét haza vitte , de nem is hallott még soha egy rossz szót sem, mert mindig ha volt kötelessége teljesítésében. . . Valaki durván megrántotta a vállát. A gyáros áll előtte. — úgy látszik, leittad magad, Fedkó, hogy elaludtál. Miért nem vagy helyeden? — kerdé őt kemény hangon-Fedkó ijedten dörzsölte szemeit. — Nem aludtam, míg feleségem beteg volt, dadogó. Efelejtette megmondani, hogy meghalt, talán maga is elfelejtette abban a percben — Jól van ismerem az ilyet, nyisd ki a kaput! Fedkó kinyitotta s lehorgasztott fejjel követte urát, s midőn az belépett a gyár kapuján, végig járta a kört. Könnyei leperegtek arcára s először felejtett el kerepelni. És újra egyedül volt fájdalmában a végtelen siklágon. Ismét évek teltek el. Fedkó nem vétett többé kötelessége ellen felesége halála óta. Újra kerepelt minden órában, de többé nem oly kihívóan, jókedvűen, mint azelőtt. A kis úrból fiatal úr lett, szép fiatal szőke, kék szemű ember, selymes bajuszszal. Ilonából is szép lány lett, de szerény,, szende maradt, amilyen volt. A fiatal ember már az egyetemre járt, a lány pedig otthonsegített a gazdaságban. Karácsonykor, úgy mint azelőtt, földíszítették a nagy karácsonyfát, a cselédség összegyülekezett a fa alatt, de a fiatal úr mozdulatlanul ült a pamlag sarkában, a lány háttal állt feléje s igyekezett könnyeik