Pécsi Közlöny, 1908. december (16. évfolyam, 280-303. szám)
1908-12-01 / 280. szám
zik a főispánt ért gyászban, amink jeléül a temetésen küldöttségileg képviselték a vármegyét. Inditványozza, hogy a közgyűlés részvétét örökitség meg jegyzőkönyvileg és e határozatról jegyzőkönyvi kivonat utján értesittessnek a gyászoló család és Benyovszky Móric gróf főispán. A indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Utána Johan Béla dr. tiszti főorvos mutatta be azt a kimutatást és felterjesztést, amely a községi és körorvosok illetményeinek rendezéséről szól. Baranya vármegyében csak két olyan község van, amelynek lélekszáma meghaladja az 5000-et, s amelyek külön községi orvossal rendelkeznek: Mohács és Dunaszekcső, amely utóbbi a szomszédos Baar-ral együtt tart községi orvost. Ezenkívül községi orvosi állás van még Majson, amely állás azonban most még betölve nincs, hanem átszervezés alatt áll körorvosi állásra. Ezt az állást mint községi orvosi állást nem tartja fenntartandónak a vármegye közönsége, de fenntartandónak látja továbbra is a siklósi és a mágocsi községi orvosi állásokat. A körorvosi állások a következőkép vannak rendszeresítve. Pécsi járás négy kör, amelyből kettőnek körorvosi állása betöltetlen, de ezeknek fönntartását továbbra is szükségesnek látja a törvényhatóság. A hegyháti járásban van öt kör, s ezekből csupán egy nincs betöltve, de fönntartása szükséges. A Baranyavári járásban van hat kör, amelyekből a baranyabáni, dárdai, hercegszőlősi, magyarbolyi és a vörösmartyi be vannak töltve, betöltetlen, de fenntartandó a baranyavári kör. A siklósi járásban három kör van betöltve. A mohácsi járásban öt kör van s mind az 5 be van töltve, a szentlőrinci járásban három kör van betöltve s végül a pécsváradi járásban négy kör van s mind a négy be van töltve. A kimutatást és felterjesztést a közgyűlés a tiszti főorvos előterjesztése után a közgyűlés vita nélkül elfogadta, azt lefogják közölni a vármegye hivatalos lapjában s a szabályszerű fellebbezési idő lejárta után az esetleg beérkező jogorvoslatokkal együtt felterjesztik a belügyminisztériumhoz. Az elnöklő alispán megemlékezik még egy másik gyászestről, amely a vármegye tisztikarát érte akkor, amikor a halál elszólította a vármegyénk négy éven át volt alispánját, aki közel négy évtizedet töltött a vármegye szolgálatában, Tormay Károlyt. Indítványozza, hogy a vármegye mélyen érzett igaz részvétét örökítse meg jegyzőkönyvileg. Indítványát a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, mire az ülés a jegyzőkönyv hitelesítő bizottsági tag kiküldésével véget ért. Magducsnak igaza van. — Levél Mercedes asszonyhoz. — Irta: Szlávy Andor. Igazi asszonyi irás iménti levele is. Nem, nem tagadta meg magát most sem, mindenik sora méltó a gyöngeségektől és fogyatékosságoktól oly nagyon megvert neméhez, asszonyom. És éppen, mert ez az előjoguk valóságos mentelmet biztosit mindnyájuknak ; immunisnak tudva tehát magát, minden tettét s valahány állítását merészen elkövethette, s egymásra halmozott megannyi szörnyűséges logikátlanságot, melyek hallatára a józan értelem merőben tótágast áll. Mindig okosnak tudtam és — asszonyokra alkalmazható mértékkel méregetvén — magasabbrendű intellektuelnek tartottam, akivel élvezet volt szólni mindannyiszor, s akinek bizonyos dolgokról való véleménye sokszor, valóban meglepett engemet. De mégsem szabad megütköznöm bukfenceket hányó logikáján, amelynek virágait tarka bokrétába kötötte utolsó levelében. Meg tudom érteni lelke mostani hangulatát, sőt igyekszem — amennyire tőlem telik — önnel együtt érezni is. Megsejdítem kényes helyzetét és fel tudom mérni félszeg szerepének minden gyötrelmét, sok-sok kellemetlenségét. De semmiképpen sem akceptálhatom mindamaz érveit, miket egymásba bogozott csak azért, hogy tette rugóit, szándéka feszerejét magyarázza s némiképpen érthetővé tenni tudja: mért marad meg a férje mellett . . . De percig se áltassa magát, hiszen maga sem hiheti el, hogyan kívánhatná hát éppen tőlem, hogy elhigyjem én ? Ó, tudom, tudom, a legfőbb, a legigazabb ok bizonyosan csak az, amelyre váltig hivatkozott is : a leányai sorsa ! És mi tagadás benne, ezt az okot elfogadhatóvá tenni tudta s nem hiába utalt „az elvált asszony leányainak“ sorsára. De annak, hogy nem válik el az urától, van, — tagadatlanul van — egy másik, talán másodrendű, de elég nyomós, s hogy — úgy mondjam — igazabb főoka : az abszolút jólét, a gondtalanság, a kényelem, a jómód, mely amott, az otthonában körülveszi, kényezteti, óhajtását is kilesi s minden vágyait teljesiti. Manzard-szobáról, száraz, kenyérről, s mi minden egyebekről ha szólott valaha, nyilván meg se gondolta , miket mond . . . Lári-fári, elhigyje nekem, mindaz, amit soha jól nem lakott mindeziglen éhesen kódorgó, kopott gunyájú versfaragók kitaláltak csak azért, hogy a nélkülözés keserveit a költészet színekben tobzódó köntösével lefedjék. Meg nem értve, egy idegen világban, egy lelkünk-szívünknek vadidegen férfi oldalán leélni az életünket, alig gyötrelmesebb, mint az eszményi szerelem szilajságával bír, de megosztanunk a padlásszobánkat s a karéj száraz kenyerünket azzal, akit mondhatatlan imádattal ittenitünk, de akinek ölelő karunkon, csókos ajkunkon kívül alig nyújthatunk egyebe- PÉCSI KÖZLÖNY 1908. december 1. Rabszolga kereskedés. Pécs, nov. 30. Nagy, titkolt bűnei vannak korunknak, melyek a nemzet pusztításában szinte már nem is bűnök szemünkben. Az elmúlt szombaton Hencz Károly néppárti képviselő bemutatta a maga szörnységes undokságában a legújabbkori rabszolgakereskedést. Hivatalosan kivándorlásnak nevezik. Rettenetes adatok állanak szemeink előtt a magyar r. «slányságában. Tágranyitott szemekkel, bámulva látjuk, hogy nem az elégedetlenség, nem a bitvágy, nem az új világ ezer titkos csábítása faragta meg a magyar kivándorlók százezreinek vándorbotját, hanem azoknak üzleti kegyetlensége, akik mindenáron ki akarják üresíteni, el akarják foglalni ezt a magyar hazát. S még ezt a honfoglalást is pénzért teszik! A szocialisták, agrárpolitikusok, merkantilisták elmélete, melyek szerint a pauperizmus, a földéhség, a keresetviszonyok tengése űzi idegen világba a magyart, Hencz Károly objektiv, ezer lakattal, ezer hazugsággal lezárt s mégis előkerített kiáltó vádjai alatt megdőlt. Szubvencionált rabszolgakereskedők, mint a vásárra a barmot, felhajtották az óceánokra országunk együgyű népét. Mennie kellett, mert korbácsolta a szemfényvesztő hizelkedés, mert eszét vitte a szélhámosok látszólagos becsületessége. Igaz nagyon, hogy a törvény nem bír a becstelenekkel. A sok millióba kerülő szociális kormányintézkedések, törvényalkotások, sőt a társadalom erőinek evangéliumi szeretetben való egyesülése a magyar faj megmentésére, valami titkos, diabolikus, elemi erő ellenmunkáján megtörött. A kivándorlás, bár itthon jó szóval, becsületes munkával, könnyű kenyérrel marasztaltuk véreinket, s bár az idegenből az embervér pusztulásának, az életerő silány elveszésének szomorú tragédiái jutottak el hozzánk, folyton nőtt, hullámai folyvást dagadtak 1903 óta, ahogy a kivándorlási törvényt meghozták, feltartózhatatlanul növekedett a magyar nemzet népvesztesége, 1903-ban 97.340 mondott legnagyobbrészt végbúcsút Magyarországnak: 1904-ben 119.944 ; 1905-ben 170.430; 1906-ban 185.337 ; 1907-ben 203.332. Vagyis a kivándorlási törvény óta, rövid 7 év alatt a kis Magyarország 1.300.000 munkás magyar kezet veszített el. Oly veszteség ez, melyet semmiféle bevándorlás, még Galicia sem tud pótolni. A férfinépet, s bennök az apákat, elrabolták Amerika gyárai, leányainkat, a magyar anyákat, kihajtották „hungarák“-nak