Pécsi Közlöny, 1911. október (18. évfolyam, 206-231. szám)

1911-10-01 / 206. szám

. Azért Magyarországon is lehet kormányozni, csak kevesebb nagyhatalmi hóbort és több méltányosság kell a nemzeti követelések mérlegelésében ; kevesebb összbirodalmi fantazmagória, de annál több bölcseség, igazságérzék annak a megértésére, hogy Ausztriának megbízhatóbb szövetségese, a dinasztiának szilárdabb támasza nincs, mint lenne a jogaiban, érdekeiben kielégített Magyarország. Ha Khuen a királyi trónbeszéd értelmében elsősorban a legfontosabb és el nem odázható feladatot, a választójogi reformot alkotta volna meg, s vele a nemzet jogra áhítozó egyetemének legtermészetesebb követelményét teljesítette volna, talán élhetnének ; de így, bárhogy is hangoztassa a parlamentben a többségi akarat érvényesülését biztosító házszabályrevízió szükségességét, minden okoskodása, minden ravaszsága mellett is pusztulnia kell egész mungó hadával együtt. Válasz a „Dunántúlnak. A „Dunántúl“ e hó 27-iki számában a lap élén a következőket írja: A pécsi függetlenségi párt egyik vezérének figyelmét bizonyára nem kerülik ki azok a tudósítások, melyek a fővárosi lapokban a küzdő ellenzék népgyűléseiről szólnak. Az ő lapjában gyakorta olvashatjuk ezeket mégegyszer. A keresztényszocialistákkal szemben ismeretes álláspontja miatt ma haragosan vett tudomást a kőbányai népgyűlésről, melyet keresztényszocialisták rendeztek, de a szónokok között szerepelt Mádi-Kovács János, Justhpárti képviselő is. A gyűlés programmja pedig nemcsak a katonai javaslatok, az általános választói jog, hanem — horribile dictu ! — a keresztény sajtó ügye is volt. Hát már most kiváncsiak vagyunk arra, hogy az ilyen irányú gyűlésen az együttműködés tekintetében kinek a nézete fedi a függetlenségi párt taktikáját: az országos központ egy képviselő tagjáé-e, vagy a pécsi párt vezérférfiáé ? Nem tudjuk, hogy kinek szól ez a csipkelődés, mert a mi lapunkban nem is említettük a kőbányai népgyűlést, amely kikerülte figyelmünket. Most azonban utána néztünk és a Kossuth-párt lapjában a „Budapestében ráakadtunk az alábbi közleményre: Népgyűlés Kőbányán. A kőbányai keresztényszocialiták vasárnap impozáns lefolyású népgyűlést tartottak, melyen Giesswein Sándor képviselő követelte az általános, egyenlő, titkos és községenkénti választójogot. Majd Mádi- Kovács János képviselő beszélt a katonai javaslatok ellen. A népgyűlés határozati javaslatot fogadott el, felkérvén a képviselőket, hogy azt a parlament elé terjeszszék. Vrabecz József a képviselők beszédeit tót nyelven magyarázta meg a jelen volt tótajkú hallgatóságnak. Sebők Imre dr. a kivándorlás kérdésével kapcsolatosan a helyes birtokpolitikáról szólt. Köhler István elnök zárószavaival véget ért a népgyűlés, hogy ugyanott menten átalakuljon sajtóünnepéllyé, amelyen Szeift István, P. Buttykay Antal és Miklós Ferenc világították meg különféle szempontokból a sajtókérdést. E híradásból az látszik, hogy a népgyülés alatt szó sem volt a sajtóról, tehát a kath. sajtóról sem. Csak a népgyülés bezárása után került az szóba. E szerint a függetlenségi taktikai ellentétről nem lehet szó. Egyáltalában tanácsoljuk, hogy akinek üvegből van a háza, az ne dobálódzék. Mi ugyanis azt nem érthetjük — és ez jogos, alapos megjegyzés — hogy 48-as és liberális gondolkozású férfiú neve miként szerepelhet egy 67-es, konzervatív lap élén ? ? ? Leánysziv. Irta: Csordás Rezső. Mintha most is hallanám azt az édes galambkacagást, mikor szivemben az első szerelem lelkesítő, zsongitó mámorában közeledtem egy kis leány felé, aki, mint a rokka, szőtte a szavakat s közbe-közbe édesen kacagott. Mámorittas szivem nyugtalanul hánykódott a keblemben, valahányszor sötét szemeibe néztem, melyek mint hulló csillagok sülyedtek alá, ezüst sugaraikkal elibük omló hajfürtjein átragyogván. Igen, alásülyedtek e szemcsillagok egy ringó tengerbe, vágyakat lehelő keblének tejszín hullámaiba; mert tenger volt e leány kebele, melyben az igazi, a hévséges, a lánggal lobogó szerelem hullámai csapdostak. Apró kezeit mohón, tüzes szenvedelemmel szorítottam s ilyenkor úgy éreztem, hogy környezetem hirtelen elváltozott; a fák sugtak-bugtak körülöttem s mintha angyalok furulyáztak volna csengő dallamokat, vagy a pásztortilinkó visszaszállt danája rezgett volna a magasban. S ebbe a misztikus háborgásba úgy illett az ő édes kacagása. Kacagott, mindig kacagott. Rózsás arcát csupán egyszer láttam mosoly nélkül, mikor az igézettől megbabonázottan hirtelen fordulattal azt kérdeztem tőle: — Judit, lenne-e a feleségem ? A leány kigyult tekintettel nézett rám és sűrü, bánatos sóhajok közt szelíden odahajtotta aranyfürtös fejecskéjét a vállamra s oly remegő féltéssel, mintha rabolta volna a szót, suttogta: — Én már menyasszony vagyok .. . E szavakra hirtelen, nehogy ezen talán utolsó pillanatot elszalasszam, kéjes érzettel néhány hosszú, élveteg csókot leheltem a szorosan magamhoz ölelt leány biborpiros ajkára. Ezután szótlan leültünk egymás mellé. Semmi sem nehezebb, mint szerelmes csókolózás után valami okosat mondani. Én hát nagy bölcsen hallgattam, azonképpen a leány is, hanem annál többet beszéltek a szemeink. „Pécsi Közlöny“ 1911. október 1. Olasz—török háború. Olaszország kurtán tudatta a török kormánnyal, hogy elfoglalja Tripoliszt. Mégpedig azért, mert Törökország állítólag oly merész volt, hogy saját tartománya védelmére csapatokat küldött. Olaszország tehát középkori módra, a népjogok teljes mellőzésével kiszakít egy darabot Törökország testéből, hogy gyarmatszerző falánkságának eleget tegyen. A nagyhatalmak pedig, amelyek két évvel ezelőtt, a török alkotmányosság behozatalánál szemforgató nyilatkozatokkal adtak kifejezést örömüknek, hogy Törökország, a beteg ember, egészséges lett, most épp úgy bánnak a megújhodott országgal, mint Abdul Hamid deszpotizmusa idején. A „kéz kezet mos“ elvénél fogva, egy szóval sem tiltakoznak egy független hatalmasság erőszakos megcsonkítása ellen. — Nem tudni még e pillanatban, hogy a porta mire határozta el magát és vájjon követni fogja-e Olaszország ama felszólítását, hogy Tripolisz okkupációját ölhetett kezekkel nézze. Az olaszok kissé nehezen fognak hozzájutni becses zsákmányukhoz, bár tekintélyes haderőt küldtek Tripoliszba, amellyel a lakosság esetleges zendülését leverhessék, ha a porta s az arabok nem szegülnének erélyesen a rablás ellen. Ultimátum Törökországnak! Az olasz kormány jegyzéket intézett a török kormányhoz, amelyben tekintettel arra, hogy török csapatokat küldtek Tripoliszba, közli azt az elhatározását, hogy hozzálát Tripolisz katonai okkupációjához. Az olasz kormány elvárja, (!) hogy az ottomán kormány rendeleteket fog adni olyan szellemben, hogy ezeket az intézkedéseket a jelenlegi török hatóságok képviselői semmiféle módon sem ellenezték és hogy az ezáltal szükségessé tett intézkedések minden nehézség nélkül végre is a leány szólalt meg s miközben átölelte gömbölyű karjával a nyakamat, oly igazi, szívből fakadón mondta : — Azért az ön menyasszonya jobban szeretnék lenni, mint Gáboré. — De hát mi lenne akkor Gáborral ? S az előbb mily boldogan mondta, hogy már menyasszony ? — Mondani mindent lehet. Tudja, minekünk lányoknak egyszerre több is tetszhetik, de azért nem szeretjük ám mindegyiket egyformán, folytatta kedves naivsággal a kis csacska. — Hát hogyan lett mégis menyaszszonyává ? — Úgy, hogy akkor még őt szerettem legjobban, meg öreg anyám azt mondta, mindegy akár Péternének, akár Pálnénak hívnak; fődolog, hogy derék, jóravaló legyen a férjem és szeressen engem, meg ami a legfőbb , sok jövedelme legyen, a többit menyecske koromban úgyis megkaphatom. Hát én azt gondoltam, hogy ő tapasztalt már ebben, mert átesett rajta, aztán... a csicsergő nevetés elmondta a többit.