Pécsi Napló, 1899. május (8. évfolyam, 100-122. szám)

1899-05-03 / 100. szám

1899. május 3. Pápai Napló : Oly pályázók, akik a felvételi vizsgát csak horvát nyelven képesek letenni, fo­lyamodványaikat a pécsi honvéd hadap­ródiskolánál nyújtsák be. A megállapított határidőn túl beér­kező folyamodványok visszaadatnak és nem vétetnek figyelembe. Az alapitványos helyek elnyerését c­élzó folyamodványok azon hatóságnak, személynek küldendők meg, a­mely (a­ki) a kimutatásban megjelöltetett. A kérvényekben kifejezés adandó annak, hogy a folyamodó az „Utasítás a pályázók felvételére nézve a m. kir. honvéd nevelő- és képző-intézetekben határozványait teljtartalmúlag ismeri és kötelezi magát az ezen utasításban meg­határozott valamennyi feltételnek meg­felelni. Azon pályázók hozzátartozói, a­kiknek a testi alkalmasság és sikeres felvételi vizsga feltétele alatt fizetéses helyek ado­mányoztatak, illetve a­kik alapítványos helyekre bemuttattak, a honvéd hadapród­iskolák parancsnokságai által erről annak tudtul adása mellett értesittetnek, hogy mikor kell a pályázónak az illető intézet­ben megjelennie. Hasonló módon értesittetnek azok is, kiknek kérvénye nem vézetett figyelembe. Az első sorban kijelölt pályázókon kívül, a betöltendő helyek aránya szerint, néhányan másodsorban fognak kijelöl­tetni oly czélból, hogy az első helyeken kijelölt, de a felvételi vizsgát ki nem ál­lott, vagy testileg alkalmatlanoknak ta­lált pályázók helyett pótlólag felvételi vizsgára bocsáttassanak és ennek sikere esetében felvétessenek. Miután azonban az említett pályá­zók felvétele biztos kilátásba nem helyez­hető, a szülők gondoskodjanak, hogy a fiaik a felvételi vizsgára be nem idézte­­tésük esetében, a polgári tanintézetekben, tanulmányaik folytathatása czéljából kellő időben beirattassanak. Tekintettel arra, hogy a honvéd hadapród iskolákban a tanév később kez­dődik, mint a polgári középiskolákban, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr el­rendelte, hogy azon tanulók, kik a hon­véd hadapród-iskolákban felvételért folya­modtak, felvételük eldőltéig, vagyis szep­tember 20-ig felvételi (beiratási) és tandíj fizetés nélkül látogathatják a rendelkezése alatt álló középiskolákban, valamint az állami és községi polgári fiúiskolákban a leczkéket. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr egyúttal fölszólította az egy­házi főhatóságokat is, hogy ezen kedvez­ményt a főhatóságok alatt álló középisko­lákra szintén terjesszék ki. Horvát Szla­vón országokra nézve azonban e tekintet­ben a bán úr oly módon intézkedett, hogy a tandíjfizetés mellett ott már beiratkozott azon tanulók szüleinek, kik a honvéd hadapród iskolákban felvétettek, a már lefizetett tandíj, felvételi díj és egyéb já­rulékok visszafizettessenek. IV. A felvételi vizsgák. Minden pályázó közvetlenül az illető intézetbe való beérkezte után, testi alkal­massága tekintetében megvizsgáltatik. A testileg alkalmatlanoknak talált pályázók hozzátartozóiknak azonnal vissza­adatnak, a testileg alkalmasoknak minősí­tettek pedig felvételi vizsgát tesznek, a­melynél a hoz­zátartozóik is jelen lehetnek. Az írásbelileg és szóbelileg megej­tendő felvételi vizsgák szeptember 12—16 ig tartatnak meg.1) A felvételi vizsga magyar nyelven teendő le, melyet a pályázóknak oly mérv­ben kell tudniok, hogy az eredmény teljes oktatás lehetősége e tekintetben biztosítva legyen. Pályázók, a­kik horvát tannyelvű iskolákat végeztek, a fölvételi vizsgát utóbb említett nyelven is letehetik; a magyar nyelvnek nem tudása — a pályá­zóknak egyébként jó képessége és megfe­lelő előismeretei mellett — nem képez akadályt a fölvételre. V. Igényjogosultság. Fizetéses helyre minden magyar ál­lampolgár fiának van igénye, a­ki az ál­talános feltételeknek megfelel ; tehetséges ifjak jó iskolai bizonyítványokkal azon­ban előnyben részesülnek. Alapítványos helyekre azon szemé­lyeknek van igényük, kik az illető ala­pító oklevelekben foglalt különös kellé­keknek és az általános felvételi feltéte­leknek is minden tekintetben megfelelnek. Kelt Budapesten, 1899.­­évi április havában.­­ A m. kir. honvédelmi minisztertől. Hírrovatunk. Pécs, május 2. Május elseje. Ott jártam a tavasz kellős közepé­ben. A természet legszebb, legkedvesebb ünnepnapja a május elseje, különösen, ha olyan békésen, szelíden kel föl csöndes szendergéséből, mint tegnap. Korán ébredt a város, sok százan át­virrasztották az éjjelt, hogy egy perczet se mulaszanak el a májusi hajnalhasadás­ból. Alig jelentkezett a halvány reggeli szürkület, már talpon volt a város. Az ébredés halk pihegésén áttört a zenekarok recsegő lármája, mely végig hömpölygött az utczákon. A mozdulatlan kőkalickák, a terhessé lett városi falak ontották maguk­ból az embereket. Egy czél felé tört mind­­­ki a szabadba. Pécs oly gazdag természeti szépsé­gekben, de úgy látszik kevés fogékonyság van itt az emberekben. Mennyi és milyen tarka szép képek, mennyi változatos szín, minő csodálatos perspektíva tárul elénk a közel szomszédságban, alig egy puska­­lövésnyivel Lassan foszladozott az éj homálya, lenn a mély völgyben finom párák úsztak, szinte beleütköztek a földbe. Fönn a szik­lás hegyormokon szerelmes párok­­ várták a májusi nap pirkadását. Nyüzsgő, zajos, vidám élet, hullámzó embertömegek to­longtak a meredek hegyoldalak szűk hágóin. Hogy megváltozott egyszerre az emberek arcza, minő más lett, mint itt benn a városban a zsibongó u­­czák, kao­tikus lótáv- futásában. A létért való harcz sivár küzködésének zord vonását, a nehéz fáradalmak sápadt kimerültségének, bá­­gyadtságának jeleit elmosta a tiszta szellő. Csupa megelégedettség, csupa boldogság ! A szembejövők nyilt tekintetéből ki lehe­tett olvasni az élet örömét, mintha vala­mennyi ezt mondta volna csak: — Élni szép, élni jó, élni nagyon kellemes ! Ott jártam a tavasz kellős közepé­ben, fönn a Mecsek keleti gerinczén. Szinte nyikorgott az én elványadt rossz tüdőm, a­hogy a szokatlan friss hegyi levegőt mohón magamba szívtam. A természet hatalmas vad munkájának fenséges lát­ványéra föl szerettem volna olykor kiál­tani, de félve tartózkodtam minden eksz­tázistól, mert az én kedves magyarázóm, egy szőke édes kis baba­kisasszony szörnyű malicziával csúfolódott az én néma el­ragadtatásomon is. Aztán egyre a szikkutak szegélyén balanszírozott végig, mert látta, hogy aggódom miatta. Nem tagadom (sík földi ember vagyok) , hogy alá tekintettem a Mecsek ormáról a Tettyére, megszédültem kissé és rettegés fogott el. Mellettem szá­zan és százan, mint a zergék kúsztak tova a gerinczen gyorsan. Különösen lúb­­­anról az az egyszerű kereszt, ott a szürke kiszakgatott bazaltsziklák fölött, olyan rém­­ségesen integetett emlékével. A természet keresetlen romantikus vadságát ha nem is találjuk meg már a Kardos-utón, de mindenesetre ez a rész a legkedvesebb helye a pécsi közönségnek a Mecseken. A nyerges útszalagokat régen taposta annyi láb, mint tegnap hajnalban. A zavartalan csöndön át a suhogó szellő el­hozta alulról, a városból a különféle zene­karok megtépdesett, foszlányos hangjait. A szőke hajú kis baba­kisasszony, az én malicziózus magyarázóm, kiben egy igazi írói tehetség veszett el, nem találta meg már annyira a formátlan, furcsa alakú szikla­tömbökben az első impresszió szépségét, mint én. Folyton bosszantani igyekezett, játszva az érzéketlent: — Igen blazirt vagyok. Alig tizenhét esztendős. Egyes személyekre, jelenetekre hívta fel figyelmemet, melyek őt jobban érde­kelték, íme közülök egy néhány. A vörös kokárdésok. — Klapp ! Klapp ! A túlsó hegy egészen meredek olda­láról hangzott folyton a csattogás. — Klapp ! Klapp 1 Alant a Tettyén egy vidám operett kuplét játszottak a czigányok. Én az egy­hangú csattogás helyét kerestem. — Klapp ! Klapp 1 Szinte megdöbbentem. A sárga-fol­tos kopár lejtő sziklafalán egy ember állott. Az ő csákánya adta a hangot. — Klapp ! Klapp ! Ha egy kissé megbillen két arasznyi helyen, menthetetlenül roncscsá zúzódik alant. Kőfejtő. Nagy, erős ember volt, a­mennyire kivehettem, fiatalnak látszott. A­hogy a tetőre értünk, beláttam az egész helyet. A lezuhanó sziklatörmelékeket lent mélyen, a sima helyen kőtörők zúz­ták szét apró darabokra. Serényen forgott kezükben a kalapács. — Klirr ! Klirr ! — Tudja mennyit keresnek meg azok egy nap — mondá az én szőke hajú cziczeronem. — Fogalmam sincs róla, de azt hi­szem drágán megfizethetik őket. Hisz folyton életükkel játszanak. — Igen, drágán . . . Nyolc­van kraj­­czárt, vagy legföljebb egy frtot kapnak. Néhány fiatal legény jött szemközt velünk. Uriasan öltözött munkások. Nem a legolcsóbb szivart szívták, sőt arany óraláncz is fityegett egynek a mellény­zsebéből. Vörös kokárda volt föltűzve va­lamennyi gomblyukára. Szünetelő szo­­czialisták. — Klapp 1 Klapp 1 Klirr 1 — Nézzétek — mondá az egyik szocziálista — odaát, hogy izzadnak azok a kőfejtők. — Azok nem szoczialisták, azok marhák — felelt rá gyorsan egy másik. Ma minden becsületes szoczialista úr, és nem dolgozik ! Ki hitte volna, hogy csak azért szünetel a munka május elsején a mű­helyekben, mert egy napon át urak akar­nak lenni — a szoczialisták is. Pedig a szorgalmas, ügyes munkás mindig ur ! Jövőre? . . Sipongva, lármázva haladt előttünk egy nagy társaság. Jobbára vézna, sápadt arczú leányok voltak, varróleányok, kik megmámorosodtak az illatos levegőtől, az !) A fölvételi vizsga terjedelme a többször idézett utasítás 10. számú mellékletéből vehető ki. )

Next