Pécsi Napló, 1914. április (23. évfolyam, 74-98. szám)
1914-04-01 / 74. szám
a Vilmos utcáig; innen a régi temető mellett elvonuló út középvonala a pécs—barcsi vasút pályatestéig, végül a pécs —barcsi vasút pályatestének város felé eső oldala mentén húzott vonal a kórházi árokig. II. Választókerület. A város többi része. Vagyis Pécs első kerülete a siklósi külváros a barcsi vasútvonal északi határáig, a második a tulajdonképeni belváros. E közleményünk teljesen tiszta képet nyújt úgy a vármegye, mint a város kerületeinek beosztásáról; a vármegye nyolc kerületében a szavazókörök megállapítása a törvényhatóság nehéz feladatát képezi, melyet a helyi viszonyok mérlegelésével az illetékes tényezők legjobb tudásuk szerint fognak végezni. HÍRROVATUNK. A hírszolgáltató. Az új sajtótörvény szerint, amely maholnap, mit tesz Isten, mégis életbe lép, valamely újságcikkért nemcsak a megírója felelős, hanem a hírszolgáltató is, akitől az újságíró az értesülést kapta, egyáltalán akitől, vagy akiktől a hír kiindult, visszamenőleg is. Az új törvény életbelépésének idejére előre kiküldött tudósítónktól van szerencsénk a közeljövőből egy törvényszéki tárgyalás lefolyását ismertetni. Vádlott az 1914. őszén alapult „Fiacskáim, csak egymást szeressétek“ című agarászati és közbiztonsági napilap felelős szerkesztője Rongy Ageror. Elnök megnyitja a tárgyalást és elrendeli a vasravert vádlott elővezetését. Megtörténik. Elnök (a vádlotthoz): Kitől nyerted azon hírt, miszerint Zsakett Arisztid miniszteri segédfogalmazó unokanővérének ötven éves leánya ellen merényletet követett el ? Vádlott: Az értesülést nem én nyertem, hanem a vízállásrovat vezetője. Elnök: Vezessék elő. Megtörténik, az elnök felteszi a kérdést. A rovatvezető: Hólyag Tagore vagyok. Az értesülést Grünbaum Valdemár rendőrtisztviselőtől nyertem, aki az ügyben hivatalosan nyomozott. Az elnök: Vezessék elő, stb. Grünbaum Valdemár: Az értesülést a Nácitól nyertem, tetszik tudni, ez a besúgója a rendőrségnek az ilyen dolgokban. A családi nevét tetszik kérdezni ? Morál Ignác, igenis. Elővezetik a Nácit, toprongyos, züllött alak, cafatos nadrág, homlokba lógó haj, véres és álmos szemek sötét tekintete. Elnök: Ön mondta el az esetet Grünbaum Valdemár úrnak ? A Náci: Igen. Elnök: Honnan tudta a dolgot. A Náci: Hát csak tudnom kellett, merthogy én vittem el a kislányt. Elnök: Szóval megállapítom, hogy ön a hírszolgáltató. Mint ilyent, a „Fiacskáim, csak egymást szeressétek“ című lapban megjelent cikk miatt három hónapi fogházra ítélem sajtóvétség miatt. A Náci (lesüti a szemét, gyűrött kalapját zavartan forgatja kezében): Hát igaz, instálom, én vittem el a lányt, meg a nagyságos biró urnak a tavasszal a bótosék Erzsikéjét, most is még ott van, mert ilyen cseléd nem akad minden bokorban, meg hát hogy két évvel ezelőtt leütöttem a Cuporkánét, az is igaz, hogy mikor tavaly betörtem a Rücskösnyékhez, hát leszúrtam őt meg a feleségét, azt is csak azért tettem önvédelemből... mert rendőrért akartak kiáltani, mikor a kasszát feszegettem... hát igaz nő... de bizony isten nem tudom, hogy ezzel sajtóvétséget követek el. Tabló. Julies. — A király és a beteg Fejérváry báró. Bécsből jelentik : Paar gróf lovassági tábornok, ő Felsége főhadsegédje tegnap a felség megbizásából megjelent a súlyos betegen fekvő Fejérváry Géza bárónál és érdeklődött hogyléte felől. Egyúttal pedig közölte vele, hogy ő Felsége legközelebb meg fogja látogatni. , — Udvari gyász. Néhai Assisi Ferenc bon bon siciliai hercegért az udvari gyász legfelső rendeletre szerdától, 1914. április 1-től kezdődőleg nyolc napon át, bezárólag április 8-ig változtatás nélkül viselendő. — Pétervári nagykövetünk a királynál. ■ Bécsből jelentik : Szapáry Frigyes gróf pétervári nagykövetünk Neuhausból Bécsbe érke-szett, hogy Pétervárra való elutazása előtt kihallgatáson jelentkezzék a királynál és Berchtold gróf külügyminiszterrel tanácskozzék. — A magyar főudvarnagyi bíróság köréből. A király Körtvélyessy György drt, a magyar főudvarnagyi bíróság ülnökét, e biróság elnökének helyetteséül kijelölte s egyúttal a nevezett bírósághoz Tholt József dr. budapesti törvényszéki bírót ülnökké, Sztankdy Jenő kecskeméti törvényszéki bírót pedig ülnökhelyettessé kinevezte. — Kitüntetések. Ő Felsége Masát Mihály sárvári uradalmi jószágigazgatónak, a mezőgazdaság terén szerzett érdemei elismeréséül a Ferenc József rend tiszti keresztjét; Frommer Rudolfnak, a budapesti Fegyver- és Gépgyár Részvénytársaság igazgatójának, valamint törvényes utódainak, ipari téren szerzett érdemei elismeréséül, a magyar nemességet „Fegyverneki“ előnévvel; Csicsery Ákos kúriai segédhivatali igazgatónak magyar nemességét, „Csicseri“ előnevét és címerét örökbefogadott fiára, Csicsery-Rónai István honvéd főhadnagyra, valamint törvényes utódaira díjmentesen átruházta és megengedte, hogy az örökbefogadott és törvényes utódai nevüket a jövőben „Csicsery- Rónay“ alakban viseljék. — Nyugalomba vonuló min. tanácsos. Mindszenti Szendrei János dr. honvédelmi minisztériumi min. tanácsosnak nyugalomba helyezése alkalmából sok évi eredményes szolgálataiért a legfelső elismerés adatott tudtuk — Püspöki beiktató. A dunántúli ref. egyházkerület uj püspökét, Németh Istvánt Pápán ma délelőtt iktatták be állásába. A tudós teológiai tanár beiktatása ünnepe volt a dunántúli egyházkerületnek és azon a többi egyházkerületek is képviseltették rrtagukat. Különösen imponáló volt a belsősomogyi egyházkerület küldöttsége, melyben részt vettek: Nagy Lajos esperes, Papp Kálmán árvaszéki ülnök, Csertán Márton kaposvári lelkész, Matolcsy Sándor dr. egyházmegyei ügyész, Sárközy Jenő nagybajomi földbirtokos, Máté Lajos visontai lelkész, Héjjas Imre dr. csurgói főgimnáziumi tanár, Varga Dezső darányi és Kovács Bertalan kálmáncsai lelkész. A somogyi küldöttség tagjai hétfőn reggel utaztak el Kaposvárról Pápára. Tisza István gróf miniszterelnök, aki a beiktatási ünnepségen részt vett, élénk figyelem és megtiszteltetés tárgyát képezte Pápán egész ottani időzése alatt. Az installáló közgyűlést Tisza István gróf főgondnok nyitotta meg. Thury Etele dr. bejelentette, hogy az egyházkerület Németh Istvánt választotta meg püspökké, erre küldöttség ment az uj püspökért, aki a templomba lépve tettete az esküt. Ezután Tisza István gróf mondott üdvözlő szavakat, mire Németh István megtartotta székfoglalóját. — Ahol a kir. ügyész előadást tart az újságíróknak. Az új sajtótörvénynek olyan paragrafusai vannak, melyek nóvumot jelentenek az újságírók előtt is. A sajtótörvény tételes rendelkezései még nem mentek keresztül a joggyakorlat retortáján és éppen ezért kedves és szokatlan figyelemre mutat Baróthy Pál dr.-nak, a nagyváradi ügyészség vezetőjének a terve, aki a jövő hét valamelyik napján értekezletre fogja összehívni a nagyváradi napilapoknak felelős szerkesztőit és összes dolgozó társait és pontrólpontra kommentárokkal fogja kísérni az új sajtótörvény egyes rendelkezéseit. Előadásából ki fog tűnni, hogy mit szabad megirni és mit nem. Ez az éles elméjű és judiciumú jogász férfiú módját fogja találni annak, hogy az új sajtótörvényt a nagyváradi újságírók előtt megmagyarázza. Az ötlet olyan, hogy annak követése mindenütt kívánatos, ahol fejlett újságírói élet van és arra meghívandók lennének a kir. főügyészség körzetében működő összes újságírók. Bizonyára szívesebben hallgatják meg most a kir. ügyész barátságos fölvilágosításait, mintha a törvény nem ismerése, vagy félremagyarázása a vádlottak padjára juttatja az újságírót és a kir. ügyész már csak ott beszél. — Csillagászati tanfolyam. A még hátralévő két előadás április hó 1-én, szerdán és 15-én lesz a főgimnázium fizikai előadótermében délután fél öt órakor. — Az Albercht bakák Bécsben. A 44. gyezred, mely az utóbbi években Budapesten állomásozott, most Bécsbe jutott. Már régebben arról volt szó, hogy a pécsi 52., vagy a 69. gyalogezred törzse kerül Bécsbe, a katonatisztek sóvárgott állomáshelyére és most az évek hosszú során át Pécsett állomásozott, negyvennegyedik gyalogezred érkezett föl ma reggel Bécsbe, ahol ünnepélyesen fogadták a néhai Albrecht főherceg nevét viselő ezredet, melynek Bileken állomásozó zászlóalja is Bécsbe ment, míg a kaposvári zászlóalj Kaposvárott marad. Budapesten ünnepélyesen búcsúztatták az ezredet. Terstyánszky Károly hadtestparancsnok és Bárcy István polgármester búcsúztatták a negyvennégyeseket, mely ezrednek tisztikara népszerű volt a fővárosban. — Új posta és távirda főtisztek. A pécsi posta és távirdaigazgatóság területén Lanits Sándor (Zalaegerszeg) és Janda Károly (Nagykanizsa) kineveztettek posta és távirda főtisztekké. Utóbbi egy ideig a pécsi postánál is működött. — A baranyamegyei iskolafelügyelői körzetek. Tudvalévő, hogy az új választói törvény szerint a választói jogosultság egyik kelléke a VI. elemi iskoláról szóló végbizonyítvány felmutatása is. Ez évtől kezdve tehát nagyobb jelentőségűek lesznek a VI. elemi vizsgák. Épp ezért a kultuszminiszter minden vármegyében iskolafelügyelői körzetek alakítását rendelte el. Minden körzet élére egy iskolafelügyelő kerül, aki a fentemlített vizsgákon mint a miniszter megbízottja fog elnökölni. A pécsi kh. tanfelügyelőségen már elkészültek ezeknek a körzeteknek beosztásával. Baranya vármegyében tizenhárom iskolafelügyelői körzet lesz. Az iskolafelügyelőket, akiknek megbízatása egy évre szól, már föl is terjesztették kinevezés, illetve a megbízatás megadása végett a kultuszminiszterhez. — A Kossuth Lajos utcai tűz. Ma reggeli számunkban jelentettük azt a tüzet, mely tegnap este pusztított a Hollósi Mór-féle Kossuth Lajos utcai üzletben. A tűzvizsgálat megállapította, hogy a tűz a gyufacsomagok között keletkezett, mégpedig valószínűleg valamelyik csomag leesése által. A bolt külső ajtaját azért kellett feltörni a tűzoltóságnak, mert az üzletet belülről szokta bezárni a tulajdonos s a lakásba vezető ajtón át távozva a helyiségből, az említett ajtó kulcsát egyik pulton helyezte el. A kár mintegy hatezer korona. Az ingatlanok a Generálinál, az ingóságok pedig a Magyar-Francia biztosító társaságnál voltak biztosítva. Az üzlet jelenlegi tulajdonosa Somogyi Adolfné. — A város csángó-alapítványa. A mai posta már a második kérvényt hozta a városhoz, amelyben a Farkas István féle 14.000 koronás csángó alapból kérnek támogatást. A mostani kérvény Barabás Endrétől, a dévai áll. tanítóképzőintézet igazgatójától érkezett, aki egy csángó ifjúsági egyesület élén áll. Ezelőtt 25—30 évvel ugyanis Bukovinából egész kis csángó telep költözködött Dévára. Az összeköttetés a bukovinai csángókkal már rég megszakadt, az ifjúsági egye sület vezetősége azonban most arra törekszik, hogy a kapcsolatot újra megteremtsék a dévai telep és a bukovinai öt csángó község között. Az a terv merült fel, hogy az ifjúsági egyesület vagy 40 tagja az idén augusztusban 10 — 12 között kirándul Bukovinába, fel-, keresi mind az öt csángó községet, a két legnagyobban: Hadikfalván és Istensegitsberi nediu műkedvelő színi előadásokat rendez. Az otthon tartott műkedvelői előadások jövedelméből már félre is tettek erre a célra mintegy 600 koronát, mivel azonban egyedül a vasúti költség 1200 koronánál többet tesz ki, Pécs városát kérik meg arra, hogy a Farkas féle alapítványból adjon erre a célra. A város — mint már említettük — a belügyminisztertől kérte az alapítvány rendeltetésének megváltoztatását s igy nincs is módjában a dévai csángók mindenesetre elismerést érdemlő törekvését támogatni. — Dohányjövedéki gyakornok kinevezése. A m. kir. dohányjövedéki központi igazgató Markovics Ernő pécsi lakost a pécsi dohánygyári igazgatósághoz ideiglenes minőségű dohányjövedéki gyakornokká kinevezte. „Pécsi Napló" 1914. április 1