Pécsi Napló, 1915. március (24. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-17 / 62. szám
1915. március 1. zsírnak kicsinyben való árusítását. A sertéshúsból és zsírból nem fogunk kifogyni, mivel a pécsi sertéshizlaló r. t. 5000 sovány sertést hizlal és ezek a helyi szükségletet ki fogják elégíteni. A pécsi hentesek nincsenek ráutalva a helyi fogyasztásra, mivel a zsírnak nagyban való árusításánál magasabb ára van,mint detailban. A városi liszt kiszolgáltatásának módja képezte most a megbeszélés tárgyát! A javaslat, melyet az értekezlet el is fogadott, hogy berlini mintára a város lisztjegyet nyomat a heti és napi, fejenkénti 250 gram kevert liszt kiszolgáltatására, melyet a háziurak osztanak ki felelősség mellett lakosaik között. A város lisztjéből a katonákat nem kell ellátni, mivel erre képesek se volnánk, mert most a katonák és hozzátartozóik megduplázzák a város lakosságát, melynek számítani kell arra, hogy Pécsett a sebesültek és üdülők száma is maholnap 15.000-re fog emelkedni, de ezekről a hadvezetőség maga fog gondoskodni. Justus Mihály, Lieber György dr., Dürnbacher Ferenc, Szuly János, Hamerli Imre szólottak a fölvetett kérdésekhez, majd Radocsay Imre adott aggodalmának kifejezést, hogy a katonákat teljességében nem lehet kenyér nélkül hagyni, mert akik a falvakból jönnek Pécsre, a jobb házból valók nem látják el magukat kellő élelemmel, vagy legalább is előzetesen értésükre kellene adni, hogy a vendéglőkben kenyéradagokkal nem kedveskedhetnek nekik. Ezen kérdés helyes megoldását is meg fogják találni, de Berlinben a vendéglőbe mindenki magával hozza kenyerét, vagy lisztutalványát, így lesz ez nálunk is, ha egyszer átmegy a köztudatba, hogy ez most nem lehet másképen. A rendelkezésre álló őrlemények megőrletése tárgyában kiírt versenytárgyalásnak nem volt eredménye, amiért a tanácsos most maga állította egybe az őrlési feltételeket, mégpedig azon alapon, hogy a búza, rozs és árpa őrlése 3, a tengeri őrlése pedig 2 , 50 fillérbe kerüljön és ezen alapon meg is fog a város egyezni a pécsi malmokkal, melyek csakis 1 —1 vagyon őrlésére, vannak berendezve, de a közeli vidéken nagyobb malmok is vannak, melyek ugyanezen díjazás mellett a megőrölt lisztet a városokba is fogják szállítani. Két pécsi malom 56 mm. városi lisztet már beszállított. Nendtvich Andor polgármester elhibázottnak tartaná, ha Pécsett lisztszükségről beszélnének, mert az nincs és remélhetőleg nem is lesz, de a legnagyobb mértékben a takarékoskodás helyén való, akkor baj nem érhet. A város egyebekben is azon van, hogy készleteit kiegészítse és már ismételten is föloldották requirált készleteket, ha azokat a város kérte. A helyi készletek összeírását jövő héten megkezdik és akkor megtudjuk, milyen az a hiány, melynek pótlásáról még gondoskodni kell. Még a marhahús került szóba, melyről Tichy dr. tanácsos megállapította, hogy a pécsi árak a körülmények által indokolva vannak és a próbavágatás se hozott kedvezőbb eredményt. Ugyanígy vagyunk a sertésárakkal is. Petrovics István szükségesnek találná, ha a mészárosok hetenkint csak kétszer nyitnák ki helyiségeiket, de a polgármester felvilágosította, hogy ezt a törvény tiltja. Szuly János azon kérdésére, ki ellenőrzi a lisztkeverést, Oberhammer Antal rendőrfőkapitány adott megnyugtató választ, hogy ezen téren való visszaélés megtorlására meg vannak a törvényes hatalmi eszközei. Az értekezlet 5 órától 7 óráig tartott és alkalmas volt a nézetek tisztázására, melyek oda konkludáltak, hogy az összes eddigi intézkedések a város vezetősége részéről helyes nyomon jártak és aggodalomra Pécsett nincsen okunk. Apróbb kellemetlenségeken pedig kár fennakadni. Küldjünk katonáinknak thernms*üvegeket, teát, konyakot, likőrt, csokoládét, caees-t. jLariaferrum0] VAflenzam Mcfacfcer (830 m) Steierországs. Prospektus „Pécsi Napló“ Constantinápoly és a Dardanellák.* A „Pécsi Napló“ részére irta ifjú Bors Emil. Ide, Konstantinápoly és a Dardanellák felé irányul most a világháború paroxismusában az emberiség figyelme és izgatottan olvassa a legkülönfélébb sajtóügynökségek még különfélébb távirati jelentéseit, melyek mindegyike a saját szájaire, érdeke szerint kommentálja, tehát ferdíti el a híreket. — Ez ma a nap kérdése, hogy sikerül-e az entente-nak Európa kapuját bedönteni, melyet jó Botond vezér vasbuzogánya óta annyi kemény ököl döngetett hiába. S ha egy kissé szemügyre vesszük azt a roppant érdekkomplexumot, amely ezen a ponton összehalmozódott, meg fogjuk teljességében érteni a dolgok jelentőségét. De ezen az üvegen keresztül nézve egyúttal elibénk zárul az ellentétes érdekek és törekvések halmaza is, mely az európai hatalmakat kétfelé osztva, a népek millióit egymás ellen öldöklésre bírta. Annyi itt az igazi és álérdek, melyek igazi és ál-érdekszövetségeket hoztak létre, hogy labirinthusukban nehéz eligazodni. Oroszország érdekei a legevidensebbek, s éppen a jelenlegi világháború, mely már nem annyira az egyének halálmegvető hősiességének, hanem elsősorban a technikai segédeszközöknek és főként a közlekedési eszközöknek és utaknak háborúja, mutatja meg, hogy a Dardanellák birtoka nélkül, mely az egyetlen megbízható útja lenne a kultúra, a technikai és ipari termelés országait szegélyező földközi tengerre, hovatovább lomha tömeggé válik a szövetségeseitől elzárt orosz birodalom. A balti tengeren a német flotta hozzáférhetetlenül biztos bázisai, a fehér tengeren a hét hónapos jég, a keletázsiai tengerpartok felől pedig a mérhetetlen távolság és a közlekedési eszközök hiánya gátolja meg, hogy a viszonylag szegény iparú Oroszországot szövetségesei elláthassák a szükséges hadiszerpótlásokkal, amelyek nélkül ez a végtelen lehetőségek hazájának nevezett ország is, közmondásos ember rezervoirjából meríthet, ugyan még sok milliónyi embert, de hova tovább egyetlen katonát sem. Oh Dardanellák, utolsó mentsvárai a szoruló hurokban vergődő kolosszusnak ! — E drága kincsek, melyek birtokáért folyt Nagy Péter cár óta az orosz birodalom minden háborúja, s melynek védelmében hullatták vérüket Sebastopol alatt és a többi legendás emlékű harctereken a moszkovita mai szövetségesei, az angolok és franciák. Ha Oroszország meg akarja erősíteni, állandóvá tenni világhatalmát, úgy minden áron bírnia kell ezen utat, mely egyedüli útja földközi tengeri hatalmának, s ezzel gazdasági fejlődésének. De itt látja recsegő, nagyrészt a körülötte élő világ babonás hitéből táplálkozó, s mint most látjuk, mégis csak ingatag világ hatalmának kulcsát Anglia is, s bírnia kell e szorost, ha továbbra is vasmarkába akarja szorítani annyi más nép jogos tulajdonát, a Szuez és Gibraltár között elterülő földközi tengert. A Dardanellákban látja kulcsát Kisázsián keresztül megerősítendő dél- és keletázsia hatalmának is, amelyet egyfelől a németek céltudatos kisázsiai terjeszkedése, másfelől a perzsa kérdésben és Indiában az orosz világhatalmi törekvések és nem utolsó helyen a sárga faj, a „szövetséges“ japánok expansív politikája fenyeget megdöntéssel, s amely ma úgyszólván egyedül minden nagysága mellett is tehetetlen flottáján alapszik. Mennyi érdek, de főként mennyi érdekellentét már e két szövetséges törekvéseiben is. Önkéntesen kiálthat fel a szemlélő a költővel : „Erkläret mir Graf Orindur, diesen Zwiespalt der Natur!“ Ma, mikor az angol ágyuk lövedékei kétségbeesett erőlködéssel igyekeznek Európa, vagy tán a világ kapuját a szövetséges Oroszország részére megnyitani, önkénteseírül az a kérdés merül fel, várjon hogy fogják ők — még ha sikerülne is a lehetetlent megoldani, — egymás közt ezt a zsákmányt megosztani ! A Dumában felhangzó aggályoskodó kérdezősködések, melyek világot szeretnének vetni Grey diplomatikus nyilatkozataira, melyekben igyekszik a Dardanella-kérdésben Oroszországnak engedett „szabad kéz“-re ravasz fentartással láncot rakni, komolyan zavarba hozzák Sasanovot. S mindezen nyilatkozatok és tények, diplomatiai és fegyveres actiók mögött vájjon nem rejtőzik-e máris a féltékenység, a hatalmi érdekek összeütközésének réme, s nem fognak-e az — egyelőre még meg sem szerzett koncon a szövetségesek az ugyancsak érdekelt hármasszövetség és a szintén érdekelt balkáni államok nagy gaudiumára — úgy összeverekedni, mint a balkán-háborúban a győzök Macedónia felett összeverekedtek ? De nézzünk most a másik oldalra, a — mondjuk — hármasszövetség érdekeire. Relative véve legkevesebb közvetlen érdeke Monarchiánknak van e kérdésben, érdekei inkább negatívok oly irányban, hogy egy érdekeivel ellenséges hatalom ne vethesse meg lábát Konstantinápolyban. Aránylag kicsiny adriai tengerpartunk folytán nem szereplünk a tengeri hatalmak között, ami persze nem zárja ki azt, hogy a világháború reánk és szövetségeseinkre nézve esetleges kedvező eredményeinek liquidációja nem változtathat-e e tényen. Viszont azonban elsőrendű, hogy úgy mondjam létérdeke a Dardanellák kérdése Olaszországnak, mely már földrajzi fekvésénél és alakulatánál fogva is hivatott arra, hogy a földközi tengeren hegemóniáját tovább építse. Ennek alapját a nemrégen megindított tripoliszi actió volt hivatva megvetni, s Itália már ez alkalommal láthatta, hogy mit várhat az őt most oly tüzesen körüludvarló hármas ententetől, különösen Franciaországtól és Angliától. Olaszország hegemóniája a földközi tengeren illúzióvá foszlik, ha e tenger két bejárata, a szuezi-csatorna és Gibraltár, idegen kézben van, s minden reménye a korlátlan mozgásszabadságra elveszne, ha ezen két út biztos zálogaként Anglia támaszkodhatnék meg a Dardanellák erődjein. Oroszország pedig, a maga mérhetetlen fejlődési lehetőségeivel, a csatorna birtokával egy csapásra a legelső földközi tengeri hatalommá lépne elő, s Olaszország ezen hármasok közé szorítva, rab gyanánt járna saját területén. Teljesen congruensek a német érdekek szövetségesei érdekével. Ma voltaképen a német és angol gazdasági törekvések versengéséért folyik a küzdelem, s ha Németország meg akarja kötni az angol világhatalom szekerének kerekeit, ezt leginkább azáltal teheti, ha az angolok földközi tengeri bázisait ingatja meg. Itt állíthat vele szemben támaszpontokat saját világpolitikája részére, mely évtizedes német alapossággal és következetességgel oda irányul, hogy saját fejlődő, hatalmas gazdasági és ipari termelése és szükségletei részére létesítsen szövetségesei bevonásával egy hatalmas, az északi tenger partjaitól Konstantinápolyon keresztül a perzsa öbölig lenyúló érdeksphaérát. Amilyen hatalmas, gigászi terv, oly tisztességes és mindnyájunkra szükséges is és épen annyira meg is van vetve alapja egyfelől a középeurópai megbonthatatlan érdekszövetséggel, másrészt az okos, előrelátó balkáni politikával, s végül a Kisázsiában évtizedek óta céltudatosan, alapos következetességgel folytatott gazdasági és vasúti politikával. Mindezen érdekek összevetéséből tisztán szűrődik le egy tény és pedig az, hogy a földközi tengeri országoknak is megvan a maguk Monroe-doctrinája : „A földközi tengert a földközi tengeri országoknak!“ Ezen államoknak, ha a maguk békés fejlődését biztosítani akarják, olyan politikát kell csinálniuk, mely a földrajzi, néprajzi, gazdasági és politikai természetesség alapján saját maguknak biztosítja saját tengerüket. Ma pedig, amikor egyes országok és népek nagyságát, hatalmasságát és fejlődését gazdasági életük, ennek eszközeinek és útjainak organizációja garantálja, minden * Lásd a „Pécsi Napló“ március 14-iki számát. 1 3