Pécsi Napló, 1915. március (24. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-28 / 71. szám
2. Az elesett vár, Pécs, márc. 27. A nagy közönséget, de a sajtót is nyomott hangulat fogta el az „Osztrák és Magyar Monarchia” legerősebb várának, Przemysl eleste és ezzel kapcsolatban fegyveres erejének és munkás csapatainak 117.000 fővel való csökkenése felett. Mikor az emberek minden legkisebb fűszálhoz is kapaszkodnak, hogy a nagy események által felizgatott lelkiállapotuk számára valami megnyugtatót keressenek és találjanak, amikor minden kis baleset nagyobb érze lemhullámokat vált ki, olyankor épen nem kis dolog Przemysl eleste. Egyáltalán nem lehet csodálni, ha a kiröppent Hlób hírekre mindenkit nyomasztó érzés fog el. Kétségtelen, hogy nagy eseményről és nagy veszteségről van szó. Ilyenkor a pesszimistáknak fényes dolguk van. Heteken, hónapokon át lesajnálják a legszebb fegyvertényeket. Nem hajlandók elhinni, hogy Lzsok előtt a magyarok sokezer muszkát agyonvertek. Nem számít nekik a limanovi világtörténelmi győzelem. Föl se veszik, hogy a muszkák nem jószántukból távoztak Bártfáról, Hommonáról, Máramaros-szigetről, Bukovinából. Az mind semmi, hogy Krakó elől elkergették őket s hogy a rettenetes kárpáti harcokkal hadseregünk egyszerűen csodát mivelt. A pesszimista mikor ezekről van szó, mosolyogva hallgat s vár. Przemysl elesett. E mondat a pesszimistának — paradoxon amit mondok, — gyógyír a fantáziájára. Megmondtam.. . megmondtam... hát nem mondtam ? Ju Bordeoics hadtestparancsnok a szó szoros értelmében kéri a közönséget, hogy a hadsereget támogassuk bizalommal, elszánt lelkesedéssel, reménységgel. Ha ilyen elsőrangú hadvezér a legkomolyabban hivatkozik a közönség erkölcsi támogatására, akkor ez nagyon komoly dolog, azzal tréfát űzni nem szabad, akkor ebből a támogatásból annyit kell szállítani a küzdő katonák számára, amennyit csak egyáltalán lehet. A folytonos csapatkiegészítések utján a mi hangulatunk okvetlen eljut a táborba s ennek a hangulatnak emelkedettnek, bizakodónak, lelkesnek és reménytől duzzadónak kell lenni. Clausevitz tábornok, „A háborúról” írott nagyobb művében az ország lelkesedését époly fontosnak, sőt sok esetben fontosabbnak tartja, mint a katonák lelkesedését, mert az országban keletkezhető pánik, szerinte a győzelmes nemzetből csatavesztes nemzetet és megfordítva csinálhat. Rosztov orosz hadi író, aki beutazta Magyarországot, hogy az 1848. szabadságharc lefolyásáról helyszíni tanulmányokat tegyen, megállapítja, hogy az oroszok a segesvári csatát kivéve nagyobb ütközetet nem is vívtak a magyar honvédekkel s mégis sorban vesztették a mieink a szegedi, segesvári stb. csatákat azokkal az osztrák csapatokkal szemben, amelyeket pedig pár héttel azelőtt kikergettek az országból. Miért ? Rosztov erre azt feleli: Az oroszok puszta jelenléte az országban életre keltette az osztrákok erkölcsi erejét és megsemmisítette a magyar honvédek bátorságát. Az öreg XIV. Lajos francia király a spanyol örökösödési háborúban már majdnem mindent elveszített, de volt még annyi lélekereje, hogy Párist fel tudta lelkesíteni s a hadjáratot szép politikai sikerrel fejezte be. Ezek tények s épen azért igaza van Apponyi Albert grófnak, hogy „ha csak egy pesszimista is van az országban, akkor is egygyd több van, mint amennyi kéll’ Ha csak, puszta lelkesítésről lenne szó, akkor nem is volna lehetséges a bizalmában ingadozó publikumot galvanizálni, de nem így áll a dolog. A világtörténelem bebizonyította, az irodalomban mint igazságot hangoztatja a tudomány, hogy a törökök ereje Zrínyi Miklós szigetvári hős maroknyi csapatától kapta azt az első, jelentéktelennek látszó, de tényleg rettenetes sebet, amelynek folytatásaiba belepusztult a törököknek nemcsak magyarországi, de legnagyobb részben balkáni hatalmuk is. A törökök a rettenetes Szolimán vezetése alatt elindultak Bécs meghódítására, de ttokba esett a csöppnyi Szigetvár, ahonnan sarkukba jöhet egy kis csapat s maga köré gyűjthet sok jeles magyar vitézt. Előbb tehát e várat kellett bevenni. Nem is volt valami különös erőd a vár, csak hősök őrizték. A nagy török sereg világhódító útjában megálloit a kis vár előtt s heteken át ott vesztegelt. Rohamot rohamra intézett, de eredménytelenül, katonái pedig fogytak, mint most Przemysl előtt..« 100,000 orosz kezéből kiütni a fegyvert s 6 hónapon át megkötve tartani egy hadsereget, ez olyasféle dolog, mint ami Szolimánnal történt. Végül Zrínyi kirohant. Ott esett el a vár kapuja előtt. Ott haltak meg dicső katonái. A török sereg pedig egy pótolható fizikai és egy soha nem pótolható erkölcsi sebtől vérzett. Maga Szolimán is állítólag mérgében ott halt meg a vár kapuja előtt. Az ország imába foglalta a hős Zrínyi és bátormi nevét s még Vilmos német császár is Budán mondott híres beszédében azt mondta, hogy: „Zrínyi és Szigetvár olyan nevek, amelynek hallatára minden német szív megdobban.” A német olvasókönyvekben pedig ott szerepelnek e nevek és ez volt erkölcsi győzelem, amely hozta a fizikai győzelmeket is maga után. Vájjon van-e Przemysl küzdelmének ilyen erkölcsi tartalma ? A hadvezetőség nem titkolja, hogy a védősereg rettenetes nélkülözéseket, éhséget, járványokat szenvedett el s emellett állni kellett az orosz ágyuk tüzét. Végül választania kellett az orosz fogság vagy a vár ép átadása között. Tehát minden irányban önfeláldozás, rettenetes fizikai és lelki harc s ezek a hősök megvívták ezt a harcot. Az orosz sereg úgy tisztelgett előttük, mintha ők lettek volna a győzők. A nemzet e jövőjébe vetett hitében meggyengült hadsereg ekkora szörnyű áldozatokra nem képes. Csak nemrég olvastuk French angol hadvezér azon kijelentését, hogy a mazuri német téli csata eredményét nem kell titkolni a katonák előtt, hadd tanuljanak belőle önfeláldozást. Hát a mi katonáink s mi magunk is bőséges tanulságot meríthetünk a przemysl-i hősök példájából s láthatjuk, hogy ők hittek és hisznek nemzetük jövőjében. Még néhány hónappal ezelőtt e dicső hősök itt velünk együtt voltak, sokakat ismerünk közülök személyesen s ha véletlenül egyikmásik itthon marad vala, tán ő is itt pesszimistáskodnék, de el kellett mennie s ott felmerült a kérdés előtte: tudsz-e hazádért szenvedni és meghalni ? s akkor ő habozás nélkül azt felelte a sors eme kérdésére : tudok. De e felelet csak egy hatalmas erkölcsi erőt képviselő nemzet fiainak lelkében születhetett meg. 100,000 orosz pusztulása, 100,000 orosznak 6 hónapon át ostromra kényszerítése s ezalatt az osztrák és magyar hadsereg olyan elhelyezkedése és felkészülése, amelyek a fent említett diadalokat eredményezték, ez a fizikai sikere a przemysl-i hősöknek. A fegyverrel való bevehetetlenség, az ottani harcosok feltétlen önfeláldozása és az utolsó darab étel falatig való kitartása pedig az a hallatlan erkölcsi diadal, amely e szörnyű világháború méretei mellett is világító toronyként emelkedik ki az események rajzásából. És, mert vannak, akik ezt nem tudják méltányolni, abból a tényből következtetem, hogy a pesszimistának épen az erkölcsi tények iránt való érzéke áll felette gyönge lábon. K. M. „Pécsi Napló“ 1915. március 28. Pénzintézeti központ létesítése. Budapest, március 27. Már a háború kitörését megelőzőleg is meglehetősen általánossá vált az a nézet, hogy a pénzintézeti kérdés hazánkban nem maradhat a mai rendezetlen állapotban, hanem hogy annak törvényhozási vagy bizonyos szervezkedéssel kapcsolatban önkormányzati úton való rendezése maguknak a pénzintézeteknek, mégpedig kivétel nélkül a visszleszámolási hitelt igénylőknek és a hitel igénybevételére utalt közönségnek is elodázhatatlan érdeke. A háború kitörése óta észlelt jelenségek és beállott viszonyok ugyan megnyugvással tölthetnek el bennünket atekintetben, hogy pénzintézeti szervezetünk egészben véve sokkal erősebb, ellentállóképesebb és egészségesebb, semmint bárki is gondolta volna, de mégis kétségtelen, hogy a pénzintézeti kérdés rendezése, ami szükségesnek mutatkozott már a háború előtt is, elodázhatatlanná vált a háború és annak közgazdasági kihatásai folytán. Közgazdasági helyzetünknek a háború megszűntének idejére való megerősítése érdekében a kormány a pénzintézeti kérdés rendezését a legközelebbi időben óhajtja foganatba venni s minthogy a kérdésnek igen bonyolult volta folytán, a törvényhozási uton való rendezés, az ezzel szükségképen járó merevségnél fogva, különösen most, amikor a háború egészen különleges jelenségeket vetett felszínre, célszerűnek nem mutatkozik, a kormány egy olyan, kellő erkölcsi súllyal és anyagi eszközökkel rendelkező pénzintézeti központ létesítésének a tervével foglalkozik, amely képes legyen önkormányzati alapon megoldani, vagy legalább megindítani a pénzintézeti reformot, a későbbi időknek tartatván fenn annak az eldöntése, hogy az így szerzendő tapasztalatok alapján van-e szükség bizonyos törvényhozási intézkedések foganatosítására is. A „Pénzintézeti Központ“ tervezete a pénzügyminisztériumban elkészülvén, azt a kormány ezennel a nyilvánosságra hozza, hogy ahhoz az összes érdekkörök és a közgazdasági kérdésekkel foglalkozók hozzászólhassanak. Amint értesülünk, a pénzügyminiszter ezt a tervezetet, amely véglegesnek semmi.