Pécsi Napló, 1915. július (24. évfolyam, 147-173. szám)

1915-07-16 / 160. szám

1915 július 16. „Pécsi Napló* Különösen háborúk folyamán mutatkozik mint ijesztő kisérő, aztán a drágaság meg a kezdődő gyümölcsévadkor. Mind a három alkalom jegyében éljük most napjainkat és Debrecenben rövid néhány nap lefolyása alatt több mint 2500 orosz hadifogoly bete­gedett meg kolerában és több mint ezren haltak meg ezen szörnyű betegségben. A fogolytábor elzárása szerencsére igen lelkiismeretesen lett végrehajtva és a ható­ságok is a legnagyobb pontossággal a rette­netes veszély továbbterjedésének megaka­dályozására törekedtek, úgy hogy a kolera a polgári lakossághoz csak elenyésző mér­tékben férkőzött be. Reméljük, hogy a ható­ságok mindenütt eleget tesznek az egész­ségügyi előírásoknak és a lakosságot a bajtól megóvják. Minden egyes ember segítsen azonban a veszélyt elhárítani. Nemcsak mér­tékletesség és tisztaság által, hanem minden szükséges rendelet és előírás betartásának szigorú követelése által is. Különböző ki­­­­csinyes dolgokban igen érzékenyek vagyunk. Hány ember van, aki nem tudná magát elhatározni, hogy más ember után igyék, legyen az bár a legtisztább is, vagy mily utálattal tölt el bennünket egy légynek az ételbe vagy az italba való beesése és más hasonló dolog ? Nincs művelt ember, aki ezt az undoro­­dást ne tekintené jogosultnak, vagy túlhaj­tott érzékenységet látna benne, mert hisz mindegyik tudja, hogy ezek a betegségek ezen az úton könnyen fertőzhetnek és elha­talmasodhatnak. És csodálatos módon ily egyes elszige­telt esetekben azonnal felismerjük a veszélyt, míg ellenben sokkal veszedelmesebb szoká­sokkal szemben, mint például ételneműek tapogatása, fogdosása, főként azonban ezek­nek használt, régi újságpapirosba, iskola­füzetekbe és más hasonló papirosba való csomagolása, érzéketlenek vagyunk. Egy ily újságban rendszerint nem egy betegség rejtőzik, hanem az emberi élet mindenféle bakterológiai ellensége fészkel benne. Hány száz ember tartotta izzadó ujjai között az ilyen lapot, vagy hogy az átlapozást megkönnyítse, az ujjait nyálká­­­­val megnedvesítette. Ha ezen utálatos betegségterjesztők fau­nája szemmel látható volna, azt hisszük egyetlen ember sem tűrn­e többé ilyen bün­tetendő kihágást. És miért tűrj­ük ezt kü­lönben is ? Hogy a szatócs, mészáros, hentes, gyü­mölcs és főzelékárus, pék, cukrász és cse­megekereskedő egy esztendőben néhány ko­ronát takarítson meg, vagy hogy még többet nyerjen ? Milyen szerepet játszik manapság­ban is, de gyakrabban és pontosabban köz­lekedett kevésbbé poros után és hangulato­sabban szállított bennünket a modern autó­nál. Ennek útja a Ryck jobb partján húzódó zöld vetések mögött vitt, míg a vetések és a kis folyó közt egy keskenyebb ösvény is vezetett, mint kedves fehér pilléral karikáz­­tak ezen Greifswald fiatal leánykái bicikli­jükön a fürdők felé, megtakarítva így még a hajó csekély szállítási díját is. Általában piacra, bolti bevásárlásaikra is szívesen jár­tak a greifswaldi fiatal nők kerékpáron, melyen ügyesen tudtak, gyakran igazi nagy csomagokat is magukkal vinni. Világos nyári ruháikban jól festettek gyors, szinte repülő útjük alatt.­­Wieckbe, Eldenára nem csupán fürödni jártak a greifswaldiak ; mindkettőnek a ten­gerparton nagy vendéglője volt, melynek asztalkáinál egy csésze kávé mellett örömest elkötögettek, horgolgattak sokszor egész dél­után­­a greifswaldi nők, főleg az idősebbjai, szíva az üdítő tengeri levegőt és megtárgyalva egymás közt a megtárgyalandókat. (Mert ilyesmire a greifswaldi derék nőknek is akad ám anyaguk elég bőven !) Igazán olcsó és egyszerű módja a nyári üdülésnek, össze­kötve az ő szünetet alig ismerő tevékenységi ösztönük kielégítésével ! Maguk Sieck és Eldena községek a fürdő­jüknél hátrább fekü­sznek, a tengerparttól beljebb. Előbbibe ellátogathattam ; igazi csi­nos, rendes, kívánatos kis halászfalu ez; ablakai legtöbbjén háromszoros fehér fog-S kizárólag új csomagolópapírnak és zacskónak a használata, mikor ezen áruk bámulatos olcsó árban lesznek árusítva ? Mi takarékos­kodjunk ezen szűkkeblű és lelkiismeretlen zsugoriak részére ? Nem nyerészkednek — éppen most — több mint eleget ? Magunkra, saját egészségünkre, mely az országnak is előnyére van, kell gondol­nunk és senki másra! Legtöbb esetben a papiros az áruval együtt lesz mérve és pedig többnyire a becsomagolt árunak sokkal drá­gább árában, míg maga a papiros jóval olcsóbb. A kereskedőnek tehát a papiroson még haszna van! A belügyminiszter már évekkel ezelőtt egy rendeletet intézett a hatóságokhoz, amelyben újságpapírnak és selejtpapírnak a használata említett célokra szigorúan megtiltatott. Minden fáradozá­sunk és utánjárásunk dacára még a minisz­tériumban sem tudtunk erről biztosat meg­tudni, ellenben naponként meggyőződhetünk ezen magától értetődő rendszabály be nem tartásáról és­ pedig minél távolabbi vidéken, annál inkább vétkeznek ellene. És amellett több mint 200.000 ember hal meg évenkint Magyarországon tü­dővészben. Az áldozatok egész serege, mégis megtorlatlanul marad az ily könnyelműség, még kolera idejében is, mely veszélyt sokkal kevésbbé fontos eszközökkel igyekeznek elhárítani. Ezen nem európai, keleti állapotot to­vább tűrnünk nem szabad még akkor sem, ha a budapesti, vagy nagyobb városbeli csemegekereskedők csakis új csomagolópa­pirost használnak. Ez még magában nem segít a bajon, mert éppen ott, ahol ez a rossz szokás dívik , az országnak távolabb eső és szegényebb vidékén esetleges betegségek elhárítására az egészségügyi berendezések mindenesetre kevésbbé tökéletesek. Ezért mindnyájunknak és éppen most kell kérnünk, hogy a miniszter ezen rossz szokást egyszers mindenkorra eltiltsa és az efeletti ellenőrzést szigorúan elrendelje.­­ Készakarva részletesebben foglalkoztunk ezen kérdéssel, mert kötelességünknek tartottuk a hatóságok és a közönség figyelmét arra felhívni. Emlékezés Szatsics Kálmánról:­ lás és halhatatlanság titkai felett. Elmúlás, azaz halál mindannyiunkra egyformán és kivétel nélkül vár, s el nem kerülheti egyikünk sem, legyen az bár a legtisztább,­ legnemesebb, vagy tán a leg­­jellemesebb életű ember. Az elmúlás azért van, mert nélküle nem mehetnénk át igazi hazánkba, nem érhetnék el végcélunkat . Az örök boldogságot csak az nyerheti el, ki már áthaladt az új világ küszöbén, tehát a földi életből elköltözött. De ez nem elégséges, hanem tiszta lélekkel, minden földi szenytől, salaktól megtisztulva kell ez útra lépnünk, mert csakis úgy érhet­jük el végcélunkat. A mi felejthetetlen halottunk, Szatsics Kálmán a legönzetlenebb és legtisztább utat választotta végcélja eléréséhez. Elment a Haza védőivel a Haza védőjeként ismeretlen sorsa felé oda, hol ha kell, életével és vérével is megvédje e nekünk oly áldott s őseink vére által már megszentelt földet, melyet most újra vérözön, ez a szent bíborpatak borit. Annyi küzdelem és szenvedés között mindenkor híven teljesítette szent köteles­ségét, ám a jó Isten úgy akarta, hogy életét is adja Hazájáért. Tiszta, nemes lelkületét megőrizte mindvégig s mikor megismerte az áldozatot, mit hoznia kellett, nem szállt szembe az isteni akarattal, hanem fejét meg­hajtva előtte, alázatosan készülődött a nagy útra. Mi, akik ismertük és szerettük őt, nem­csak a Haza hős vértanúját siratjuk benne, hanem a kedves, nyájas, jó barátot. Megsirat­juk tehát az elköltözött jó barátot, de bíz­nunk kell, mert csak az eshetik kétségbe, ki nem hatol mélyebben a halál és halha­tatlanság titkaiba, s azt hiszi, hogy most örökre elvált attól, kit igazán nagyra be­csült, s szeretett. Vigasztalódjunk meg azon gondolat fö­lött, hogy nem váltunk el tőle örökre, ha­nem találkozni fogunk még egykor. De nyugodjék meg első­sorban az édes­anya szive, mert nem vesztette el jó fiát örökre, csak előre ment, hogy számára az utat egyengesse és könnyűvé tegye, mely az új hazába vezet. Főleg pedig az vigasz­talja meg, hogy kedves fia most teljes és osztatlan boldogságot élvez fent, minőt itt a földön nem érzett még, s hogy nemcsak a hősök babérkoszorúját és a Haza vértanúi­nak szentelt pálmaágát is elnyerte már. Nyugodjál kedves barátunk édesen, le­gyen könnyű a hant neked, s egykor majd találkozunk. A viszontlátásig ! B. J. Múlásod könnyű volt és tiszta, mint az égbe vissza­röppenő sugáré. (Arany J) A halálhír, melyről e lap utján értesül­tem, mélyen megrendített és fájdalmas gon­dolatokat váltott ki belőlem. De azután, mikor mélyebben kezdtem gondolkozni, meg­vigasztalódtam. Elgondolkodtam az elmű­göny : kétféle fent, diszül, redőzve s egy har­madik féle, könnyebb, az alsóbb táblákon takaróul. Újszerű templomkájában egy meg­kapó szép Jézus-szobor tárja felénk hivoga­­tólag áldó karjait; ha jól sejtem, Thorwald­­sen remekének másolata. Kedves, barátságos és sokszerűen tanul­ságos volt az egyetemlátogatásunk is. A tan­folyamhallgatók számára reggel 7 órától esti 8-ig folytak — 2 órai szünet leszámításával — az egyetemi előadások , sőt, mint meglepetve tapasztaltuk, a rendes egyetemi hallgatók számára sem szüneteltek ekkor még ezek. Mielőtt még a tanfolyamra beiratkoztunk s díjat leróttuk volna, jogunk volt egy tet­szés szerinti előadást hallgatnunk. A beirat­kozás és díjfizetés történhetett ismét a tan­folyam egy teljes szakára, vagy annak csak egy körére. Mi ez utóbbit választottuk,­­ hiszen nyári pihenőnkül is tekintettük ez időt; főleg a német nyelv gyakorlati részére vonatkozó előadásokat hallgattuk tehát, nyelvi készségünk s erre vonatkozó paeda­­gógiai tudásunk gyarapítására. Már első egyetemi utunk alkalmával is a legelőzéke­­nyebb útbaigazításokban részesítettek ben­nünket barátságos nő hallgatótársaink, de különösen egyikük, aki, tájékozatlan­ságunkat látva, szívesen szegődött kalau­zunkkal, hogy elvezessen bennünket azon előadás tantermébe, amelyet hallgatni kí­vántunk s melyet épen nem az egyetemnek közismert főépületében tartottak, hanem a közeli utcácskában lévő egyik függelékében. Mert régen túlnőtt már az alapitója­ idejebeli határain a Greifswaldi egyetem! Több mel­léképülete van most már, és — mint csak­hamar mi is megtudtuk — a tanfolyamosok rendelkezésére nyomtatott útbaigazítás állt, tájékoztatóul, hogy melyik előadást mely épületben tartják. A tanfolyamhallgatók — szinte a világ minden tájékáral összekerülve — hamarosan, mint jó ismerősök üdvözöl­ték egymást, a bemutatkozás ellenére is. Első napi kedves útmutatónkkal később is gyakran találkoztu­nk még utcai sétáink alatt, az egyetem udvarán vagy termeiben, egymást mindannyiszor régi jó ismerősökként a legszívesebben üdvözölve, de végül sem tudva egyebet egymás kilétéről, mint az első nap, "hogy t. i. tanfolyamhallgatótársak vagyunk. A legtávolabbról jöttek ezek közül egy amerikai hölgy s pár taskendi (ázsiai) orosz voltak. Ez utóbbiak egyikével, Blitzky Alexisszel a véletlen és az ő előzékenysége többször is összeköttetésbe hozott. Német­­nyelvi gyakorlati óráinkon ugyanis mi tan­folyamhallgatók közös olvasmánnyal foglal­koztunk. Mikor barátnőm és én beiratkoz­tunk, társainknak átlag már megvolt a köny­vük ; én a tanártól kérdezősködtem, hogy hol szerezhetnék azt mi is be. Ezt hallva, egy tört németséggel beszélő, okos arcú férfi­társunk a legnagyobb készséggel ajánlotta fel az ő példányát egyelőre számunkra , mert — mint biztosított — a kijelölt könyvkeres­kedésben már úgyis hiába keressük azt most: a nagy kereslet folytán hamarosan kifogyott .

Next