Pécsi Napló, 1915. július (24. évfolyam, 147-173. szám)
1915-07-16 / 160. szám
1915 július 16. „Pécsi Napló* Különösen háborúk folyamán mutatkozik mint ijesztő kisérő, aztán a drágaság meg a kezdődő gyümölcsévadkor. Mind a három alkalom jegyében éljük most napjainkat és Debrecenben rövid néhány nap lefolyása alatt több mint 2500 orosz hadifogoly betegedett meg kolerában és több mint ezren haltak meg ezen szörnyű betegségben. A fogolytábor elzárása szerencsére igen lelkiismeretesen lett végrehajtva és a hatóságok is a legnagyobb pontossággal a rettenetes veszély továbbterjedésének megakadályozására törekedtek, úgy hogy a kolera a polgári lakossághoz csak elenyésző mértékben férkőzött be. Reméljük, hogy a hatóságok mindenütt eleget tesznek az egészségügyi előírásoknak és a lakosságot a bajtól megóvják. Minden egyes ember segítsen azonban a veszélyt elhárítani. Nemcsak mértékletesség és tisztaság által, hanem minden szükséges rendelet és előírás betartásának szigorú követelése által is. Különböző kicsinyes dolgokban igen érzékenyek vagyunk. Hány ember van, aki nem tudná magát elhatározni, hogy más ember után igyék, legyen az bár a legtisztább is, vagy mily utálattal tölt el bennünket egy légynek az ételbe vagy az italba való beesése és más hasonló dolog ? Nincs művelt ember, aki ezt az undorodást ne tekintené jogosultnak, vagy túlhajtott érzékenységet látna benne, mert hisz mindegyik tudja, hogy ezek a betegségek ezen az úton könnyen fertőzhetnek és elhatalmasodhatnak. És csodálatos módon ily egyes elszigetelt esetekben azonnal felismerjük a veszélyt, míg ellenben sokkal veszedelmesebb szokásokkal szemben, mint például ételneműek tapogatása, fogdosása, főként azonban ezeknek használt, régi újságpapirosba, iskolafüzetekbe és más hasonló papirosba való csomagolása, érzéketlenek vagyunk. Egy ily újságban rendszerint nem egy betegség rejtőzik, hanem az emberi élet mindenféle bakterológiai ellensége fészkel benne. Hány száz ember tartotta izzadó ujjai között az ilyen lapot, vagy hogy az átlapozást megkönnyítse, az ujjait nyálkával megnedvesítette. Ha ezen utálatos betegségterjesztők faunája szemmel látható volna, azt hisszük egyetlen ember sem tűrne többé ilyen büntetendő kihágást. És miért tűrjük ezt különben is ? Hogy a szatócs, mészáros, hentes, gyümölcs és főzelékárus, pék, cukrász és csemegekereskedő egy esztendőben néhány koronát takarítson meg, vagy hogy még többet nyerjen ? Milyen szerepet játszik manapságban is, de gyakrabban és pontosabban közlekedett kevésbbé poros után és hangulatosabban szállított bennünket a modern autónál. Ennek útja a Ryck jobb partján húzódó zöld vetések mögött vitt, míg a vetések és a kis folyó közt egy keskenyebb ösvény is vezetett, mint kedves fehér pilléral karikáztak ezen Greifswald fiatal leánykái biciklijükön a fürdők felé, megtakarítva így még a hajó csekély szállítási díját is. Általában piacra, bolti bevásárlásaikra is szívesen jártak a greifswaldi fiatal nők kerékpáron, melyen ügyesen tudtak, gyakran igazi nagy csomagokat is magukkal vinni. Világos nyári ruháikban jól festettek gyors, szinte repülő útjük alatt.Wieckbe, Eldenára nem csupán fürödni jártak a greifswaldiak ; mindkettőnek a tengerparton nagy vendéglője volt, melynek asztalkáinál egy csésze kávé mellett örömest elkötögettek, horgolgattak sokszor egész délutána greifswaldi nők, főleg az idősebbjai, szíva az üdítő tengeri levegőt és megtárgyalva egymás közt a megtárgyalandókat. (Mert ilyesmire a greifswaldi derék nőknek is akad ám anyaguk elég bőven !) Igazán olcsó és egyszerű módja a nyári üdülésnek, összekötve az ő szünetet alig ismerő tevékenységi ösztönük kielégítésével ! Maguk Sieck és Eldena községek a fürdőjüknél hátrább feküsznek, a tengerparttól beljebb. Előbbibe ellátogathattam ; igazi csinos, rendes, kívánatos kis halászfalu ez; ablakai legtöbbjén háromszoros fehér fog-S kizárólag új csomagolópapírnak és zacskónak a használata, mikor ezen áruk bámulatos olcsó árban lesznek árusítva ? Mi takarékoskodjunk ezen szűkkeblű és lelkiismeretlen zsugoriak részére ? Nem nyerészkednek — éppen most — több mint eleget ? Magunkra, saját egészségünkre, mely az országnak is előnyére van, kell gondolnunk és senki másra! Legtöbb esetben a papiros az áruval együtt lesz mérve és pedig többnyire a becsomagolt árunak sokkal drágább árában, míg maga a papiros jóval olcsóbb. A kereskedőnek tehát a papiroson még haszna van! A belügyminiszter már évekkel ezelőtt egy rendeletet intézett a hatóságokhoz, amelyben újságpapírnak és selejtpapírnak a használata említett célokra szigorúan megtiltatott. Minden fáradozásunk és utánjárásunk dacára még a minisztériumban sem tudtunk erről biztosat megtudni, ellenben naponként meggyőződhetünk ezen magától értetődő rendszabály be nem tartásáról és pedig minél távolabbi vidéken, annál inkább vétkeznek ellene. És amellett több mint 200.000 ember hal meg évenkint Magyarországon tüdővészben. Az áldozatok egész serege, mégis megtorlatlanul marad az ily könnyelműség, még kolera idejében is, mely veszélyt sokkal kevésbbé fontos eszközökkel igyekeznek elhárítani. Ezen nem európai, keleti állapotot tovább tűrnünk nem szabad még akkor sem, ha a budapesti, vagy nagyobb városbeli csemegekereskedők csakis új csomagolópapirost használnak. Ez még magában nem segít a bajon, mert éppen ott, ahol ez a rossz szokás dívik , az országnak távolabb eső és szegényebb vidékén esetleges betegségek elhárítására az egészségügyi berendezések mindenesetre kevésbbé tökéletesek. Ezért mindnyájunknak és éppen most kell kérnünk, hogy a miniszter ezen rossz szokást egyszers mindenkorra eltiltsa és az efeletti ellenőrzést szigorúan elrendelje. Készakarva részletesebben foglalkoztunk ezen kérdéssel, mert kötelességünknek tartottuk a hatóságok és a közönség figyelmét arra felhívni. Emlékezés Szatsics Kálmánról: lás és halhatatlanság titkai felett. Elmúlás, azaz halál mindannyiunkra egyformán és kivétel nélkül vár, s el nem kerülheti egyikünk sem, legyen az bár a legtisztább, legnemesebb, vagy tán a legjellemesebb életű ember. Az elmúlás azért van, mert nélküle nem mehetnénk át igazi hazánkba, nem érhetnék el végcélunkat . Az örök boldogságot csak az nyerheti el, ki már áthaladt az új világ küszöbén, tehát a földi életből elköltözött. De ez nem elégséges, hanem tiszta lélekkel, minden földi szenytől, salaktól megtisztulva kell ez útra lépnünk, mert csakis úgy érhetjük el végcélunkat. A mi felejthetetlen halottunk, Szatsics Kálmán a legönzetlenebb és legtisztább utat választotta végcélja eléréséhez. Elment a Haza védőivel a Haza védőjeként ismeretlen sorsa felé oda, hol ha kell, életével és vérével is megvédje e nekünk oly áldott s őseink vére által már megszentelt földet, melyet most újra vérözön, ez a szent bíborpatak borit. Annyi küzdelem és szenvedés között mindenkor híven teljesítette szent kötelességét, ám a jó Isten úgy akarta, hogy életét is adja Hazájáért. Tiszta, nemes lelkületét megőrizte mindvégig s mikor megismerte az áldozatot, mit hoznia kellett, nem szállt szembe az isteni akarattal, hanem fejét meghajtva előtte, alázatosan készülődött a nagy útra. Mi, akik ismertük és szerettük őt, nemcsak a Haza hős vértanúját siratjuk benne, hanem a kedves, nyájas, jó barátot. Megsiratjuk tehát az elköltözött jó barátot, de bíznunk kell, mert csak az eshetik kétségbe, ki nem hatol mélyebben a halál és halhatatlanság titkaiba, s azt hiszi, hogy most örökre elvált attól, kit igazán nagyra becsült, s szeretett. Vigasztalódjunk meg azon gondolat fölött, hogy nem váltunk el tőle örökre, hanem találkozni fogunk még egykor. De nyugodjék meg elsősorban az édesanya szive, mert nem vesztette el jó fiát örökre, csak előre ment, hogy számára az utat egyengesse és könnyűvé tegye, mely az új hazába vezet. Főleg pedig az vigasztalja meg, hogy kedves fia most teljes és osztatlan boldogságot élvez fent, minőt itt a földön nem érzett még, s hogy nemcsak a hősök babérkoszorúját és a Haza vértanúinak szentelt pálmaágát is elnyerte már. Nyugodjál kedves barátunk édesen, legyen könnyű a hant neked, s egykor majd találkozunk. A viszontlátásig ! B. J. Múlásod könnyű volt és tiszta, mint az égbe visszaröppenő sugáré. (Arany J) A halálhír, melyről e lap utján értesültem, mélyen megrendített és fájdalmas gondolatokat váltott ki belőlem. De azután, mikor mélyebben kezdtem gondolkozni, megvigasztalódtam. Elgondolkodtam az elműgöny : kétféle fent, diszül, redőzve s egy harmadik féle, könnyebb, az alsóbb táblákon takaróul. Újszerű templomkájában egy megkapó szép Jézus-szobor tárja felénk hivogatólag áldó karjait; ha jól sejtem, Thorwaldsen remekének másolata. Kedves, barátságos és sokszerűen tanulságos volt az egyetemlátogatásunk is. A tanfolyamhallgatók számára reggel 7 órától esti 8-ig folytak — 2 órai szünet leszámításával — az egyetemi előadások , sőt, mint meglepetve tapasztaltuk, a rendes egyetemi hallgatók számára sem szüneteltek ekkor még ezek. Mielőtt még a tanfolyamra beiratkoztunk s díjat leróttuk volna, jogunk volt egy tetszés szerinti előadást hallgatnunk. A beiratkozás és díjfizetés történhetett ismét a tanfolyam egy teljes szakára, vagy annak csak egy körére. Mi ez utóbbit választottuk, hiszen nyári pihenőnkül is tekintettük ez időt; főleg a német nyelv gyakorlati részére vonatkozó előadásokat hallgattuk tehát, nyelvi készségünk s erre vonatkozó paedagógiai tudásunk gyarapítására. Már első egyetemi utunk alkalmával is a legelőzékenyebb útbaigazításokban részesítettek bennünket barátságos nő hallgatótársaink, de különösen egyikük, aki, tájékozatlanságunkat látva, szívesen szegődött kalauzunkkal, hogy elvezessen bennünket azon előadás tantermébe, amelyet hallgatni kívántunk s melyet épen nem az egyetemnek közismert főépületében tartottak, hanem a közeli utcácskában lévő egyik függelékében. Mert régen túlnőtt már az alapitója idejebeli határain a Greifswaldi egyetem! Több melléképülete van most már, és — mint csakhamar mi is megtudtuk — a tanfolyamosok rendelkezésére nyomtatott útbaigazítás állt, tájékoztatóul, hogy melyik előadást mely épületben tartják. A tanfolyamhallgatók — szinte a világ minden tájékáral összekerülve — hamarosan, mint jó ismerősök üdvözölték egymást, a bemutatkozás ellenére is. Első napi kedves útmutatónkkal később is gyakran találkoztunk még utcai sétáink alatt, az egyetem udvarán vagy termeiben, egymást mindannyiszor régi jó ismerősökként a legszívesebben üdvözölve, de végül sem tudva egyebet egymás kilétéről, mint az első nap, "hogy t. i. tanfolyamhallgatótársak vagyunk. A legtávolabbról jöttek ezek közül egy amerikai hölgy s pár taskendi (ázsiai) orosz voltak. Ez utóbbiak egyikével, Blitzky Alexisszel a véletlen és az ő előzékenysége többször is összeköttetésbe hozott. Németnyelvi gyakorlati óráinkon ugyanis mi tanfolyamhallgatók közös olvasmánnyal foglalkoztunk. Mikor barátnőm és én beiratkoztunk, társainknak átlag már megvolt a könyvük ; én a tanártól kérdezősködtem, hogy hol szerezhetnék azt mi is be. Ezt hallva, egy tört németséggel beszélő, okos arcú férfitársunk a legnagyobb készséggel ajánlotta fel az ő példányát egyelőre számunkra , mert — mint biztosított — a kijelölt könyvkereskedésben már úgyis hiába keressük azt most: a nagy kereslet folytán hamarosan kifogyott .