Pécsi Napló, 1916. január (25. évfolyam, 1-24. szám)
1916-01-01 / 1. szám
1916 január 1. „Pécsi Napló“ dekungba került egy-egy fenyőgaly, ráakasztottak néhány szem diót, almát — nem hiába jöttek olyan sűrűn mostanában hazulról a csomagok — előkerült az imádságos könyvből egy-egy szentkép is, a sapka mellől meg egy kis darab nemzeti szín pántlika, s készen állt a dekáng közepén a karácsonyfa. Naiv is, kezdetleges is, és mégis olyan jól esik körülülni, olyan jól esik mellőle hazagondolni, haza, hol talán ép most gyújtják ki a karácsonyfát, a gyerekek meg már türelmetlenül várják a kis Jézus jöttét... Hát bizony jobb lenne odahaza, de adassék érte hála istennek, hogy ha így is, de legalább megengedte érni a karácsonyt, hány árva, hány özvegy gondol most sírva egy, valahol elhagyottan domboruló sirhalomra, hány derék bajtárs nem érte meg ezt az estét... Körülülik hallgatva a kis zöld fácskát, tudja Isten merre, hol jár valamennyinek az esze, s aztán halkan zümmögve zendül föl ajkukon : Csorda pásztorok midőn Betlehembe. Úgy, úgy, énekeljetek csak meszsze idegenbe vérrel verejtékező, a békés, csendes falutól a de távol esett magyar testvéreim, feledkezzetek meg legalább ezen az egy estén a srapnellek vijjogásáról, gránátok dörgéséről, a halálhörgésről, legyetek egy pillanatra újra naiv, a karácsony babájától megrészegedett emberek, énekeljetek csak... Nagy munka áll még előttünk, de odahaza várnak, odahaza integetnek, odahaza imádkoznak értünk ez estén s nem hiába várnak, nem hiába emlegetnek, nem hiába imádkoznak értünk. Lesz még karácsony, mikor újra együtt leszünk valamenynyien, mikor majd csak emlékeinkben él az idei, a háborús, a véres... a szomorú karácsony... — Az én dekángomban is ékeskedik a karácsonyfa. Szegényes lesz az nagyon. Néhány szem dió, egy kis papírlánc, meg egy kis gyertya rajta, de többet ér, többet jelent most nekem ez a szegényes kis fácska, mint máskor egy mennyezetig érő, teletömött gőgös, karácsonyfa-csoda. Egymás után jönnek be jókívánataikkal az emberek, boldogan gyujtanak rá a kapott cigarettára,hogyne, hiszen Hindenburg cigaretta. Mert hát Hindenburg apánk az idén kitett magáért, ezredének minden egyes tisztje száz darab finom török cigarettát kapott tőle karácsonyra s aztán mindenkinek egy-egy üveg Líttke... nem, ne tessenek értünk túlságosan aggódni tisztelt untauglich urak, hogy is szokták mondani, „szegények vagyunk de jól élünk.” S hogy holnap mi lesz ? Nem érdemes avval törődni, otthon is agyonvághatja az embert a háztetőről lezuhanó cserép... Ma örülünk a karácsonynak, sokat gondolunk haza s hiszünk, — de hogyan hiszünk — egy elkövetkezendő karácsonyban, melyet otthon szeretteink, barátaink között töltünk el s a mely csakugyan a Békesség ünnepe lesz... Neusiedler Jenő. A VILÁGHÍRŰ FÖLDES-féle ARGIT CRÉME és SZAPPAN használata által arca tiszta, üde és bájos lesz.A MARGIT-CRÉME a főrangú hölgyek kedvenc szépítő szere, az egész világon el van terjedve. Páratlan hatása szerencsés összeállításában rejik, a bőr azonnal felveszi és kiváló hatása már pár óra lefolyása alatt észlelhető. Mivel a Margit-Crémet utánozzák és hamisítják, tessék eredeti védjeggyel lezárt dobozt elfogadni, mert csak ilyen készítményért vállal a készítő mindennemű felelősséget. A Margit-Crame ártalmatlan, zsírtalan, vegytiszta készítmény, amely a külföldön általános feltűnést keltett. Ára 1.20 korona, s Margit-szappan 90 fillér. — Margit-poiader korona 20 fillér. — Gyártja: FÖLDES KELEMEN gyógyszertára Aradon. Kapható minden gyógyszertárban, drogue,riában és illatszerkereskedésben. Bagdad—Ktesiphon, Irta: Lóránt Lipót dr. „Mezopotámiában az angolok Bagdad felé előnyomulva, Ktesiphonnál súlyos vereséget szenvedtek.” Ezen győzelmi hir föllebbenti azon fátyolt, mely 43 év előtti élményeim emlékei fölött lebeg ; a múlt idők szines képei ismét szemeim előtt életet öltenek és vágyódással tekintenek a távol keletnek varázszsal telt tájai felé, melyek régente, mint a földnek virágos kertjei szerepeltek, hol az emberiségnek bölcsője ringott, de a bölcseség kutforrásai is csergedeztek. 1871-ik évnek november havában Damaszkusba, katonai állomáshelyemre érkezett a — „szeraszker” — török hadügyminiszter parancsa, mely engem a VI. hadtesthez Bagdadba, a fellázadt nomád arabok elleni katonai expedícióhoz vezényelt. Máris néhány nappal a Ramazan-ünnep után útra keltem és Beirut— Alxaandrette— Aleppo — Uría (a régi Edessza) Diarbekir (Kurdisztán fővárosa), Biredzik, Djezirdh — Erbit (Arbela és Jaugamela csataterén át), Mosszul (a régi Niniveh) a Tigrisen fölfújt juhtömlőkön (kellek) lefelé úszva, a majdnem 3000 kilométer hosszú, kalandokban és viszontagságokban gazdag és fölötte érdekes utat 3 hónap alatt, majd lóháton, majd tevén és a kalleken megtettem, míg végre Bagdadba Irak-Arábia és Mezopotámia fővárosába érkeztem. Még 10 kilométer távolságban Bagdadtól már messziről tündökölnek a naptól vörösen izzó látkörben a mért földekre nyúló pálmakertek közepette a minaretek vakító fényű arany gömbjei; a mecsetek majolika kúpfedelei is a nap tűztengerében szines lángokként csillámlanak és a nagyobb paloták szines kerttel szegélyezik a város közepén áthaladó Tigris folyam ezüst szalagját. Köröskörül a romokkal fedett nagy pusztaság, mely alatt egy fényes világtörténet van eltemetve, a nap hevétől csüngő pálmák koronái, a kupolák és minaretek aranyban fénylő silhouettáival, mint egy valóságos,pusztai rege tűnik fel a Keletnek képzeletvilágából, mint egy mese az ezeregyéj tündérországából. Ünnepélyes hangulatba merülve képzeletem elé tolulnak a mese hősei : Harrun al-Rashid kalifa, a bájos Sheheradze szelíd lénye, amint varázshangú ajkaival regél, Aladin herceg, Ali baba és a többiek. * A város falaihoz érek, az egykori kalifák székesfővárosának rozzant várfalához, ahonnan a várkapu leomlott boltozatán át bejutok Bagdadba. A pálmafából készült hoszszú hídon át Bagdad város belsejébe, a nagy térségre megyek, hol épen akkor a perzsa határszélről jött, a harctérre készülő katonaság sátrak alatt táboroz. A város szűk és szögletes utcáinak tömkelegén áthaladva, a soha ki nem térő emberek tömegén, a járdán és az utca közepén heverő ebeken át, vizet hordó szamarakon és egy teherrel megrakott karaván mellett nagynehezen átjutva, a számomra kiszemelt lakáshoz érek. Másnap kora reggel a fermánnal kezemben a VI. hadtest főparancsnokánál, az európai műveltségű, nagy liberalizmusa miatt hírneves Midhal pasa marsallnál jelentkeztem, ki engem mint Ruszsukban volt régi ismerősét, szeretetteljesen fogadott. Bagdad, egykoron az „Üdvösségnek menhelye”, miben sem különbözik az eddig látott egyéb arab városoktól, sőt nevezetességre, látványosságra, eredetiségre, szépségre nézve messze Damaszkus (Schamsheriff) mögött marad. A téglákból épített emeletes házak vakolatlan homlokzata minden stílust és díszítményt nélkülöznek, csak az emeleten levő lakásoknak piciny ablakai díszesen faragott rostélyzattal — muscharabi — vannak ellátva, melyek a hárem szépeit és ezek titkait elfedik ugyan, de a nők kíváncsiságának néha megengedik az utcán való flirtelést. Minden lakóház lapos tetővel bir, mely magas téglafallal van bekerítve, hogy a szomszédok át ne nézhessenek és erre a terraszra a forró nyáron naplenyugta után az egész család kisiet, itt sziesztáját tartja és az enyhe éjszakákat az üde, friss levegőn tölti. A nappali tűrhetetlen hőség — májustól októberig árnyékban mindig 45-50 Celsius a hőmérsék és ezen egész idő alatt egy csepp eső nem esik — után, az ember csakugyan föléled és a datolyapálma vesszőiből készült ágynak gyapjú matracán az alvás a szabad ég alatt valóságos élvezet, azonban jóval napfelkelte előtt már a souterrainbe „szerdab”-ba kell menekülni a nap hősége miatt és csak még a nap sugacai ellen teljesen védett és folytonos öntözés által kissé hűvösebb bazárban lehet még néha nappal időzni. A vagyonosabbak házainak belseje kényelemmel és keleti fényűzéssel van berendezve. Különösen tetszetőseib a festői szépségű falarabeszkek számtalan piciny tükörlemezekkel kirakva és aranybetűs Korán-idézetekkel ékítve. Kiválóan szépek a magas boltíves bazárok, melyeknek gyönyörű vörös, kék és zöld üvegmázos majolika lemezekkel fedett kupolái kápráztató színekben ragyognak. A bazárok fülkés boltjaiban a legértékesebb árucikkek vannak felhalmozva, a legegyszerűbb szaffránpapucstól kezdve a legdíszesebb perzsa szőnyeg, cacemir shawl, ezüst- és aranyhímzésű nyergek, drágakövekkel kirakott fegyverek, ékszerek, gyűrűk, schiraszi rózsaolaj, hennah festőszer, élelmiszerek, egyszóval minden mit a Kelet műipara felmutat, egy valóságos nagy áruház, csakhogy az összes érdekes és exotikus árutárgyak a járókelők szemei elé vannak tárva. A kereskedők nem hívogatják a vevőket, keresztbe font lábakkal guggolnak a földre terített kis szőnyegen és csak ha a vevő belép, üdvözli a legédesgetőbb kifejezésekkel, mint: „Jah, jejuni”, ,,jah, ámni” ! óh szememfénye, oh báránykám ! mi a kívánságod ? Előbb egy csésze valódi mokkakávéval megvendégeli és a nargilehval megkínálja, azután csakúgy mellesleg az üzlet után érdeklődik. Amott a boltban egy jámbor igazhivő aggastyán foltozza nadrágját, emitt egy arabs varga cipőt foltozgat és egyúttal iskolát is tart, oktatja az ő keleti módja szerint az arabs nebulókat, egyet üt a kalapácscsal a kaptafára és egyet egyik tanítványának a hátára és igy beléjök magyarázza az „elit-bétet.” Bárhova nézünk, mindenütt érdekesebb, exotikusabb tárgyak kötik le figyelmünket. Perzsa szőnyegek kiválóan szép mintákkal, ragyogó színekben, Arábia összes illat-, festő- és rágószerei, a híres arabs ezüst- és arany filigrán-ékszerek, a sok antik pénzdarabok, kamrák, oszlopocskák — habár sok a hamisított közte. A bazár főutcáin a hadonászó, élénken gesztikuláló nagy emberegyveleg. Íme előttünk lépdel egy fehérbe öltözött komoly férfialak, nagy fehér turbánja elárulja a mohamedán főpapot, kis tanítványa viszi utána a koránt a mecsetben levő medresszébe — szemináriumba —; amott hófehér arabszénen egy fejedelmi alak, délceg tartása, villogó tekintete és a sárga-barna keffié lecsüngő rojtokkal az anezeh-beduinok scheikhjét jellemzi; emitt fehér szamáron egy előkelő bagdadi háremnek egy hölgye, arannyal dúsan hímzett „tscherschaf’-ba, kendőbe burkolva egész alakja, arcát lószőrből készült sürü fátyol takarja el, egy abbessziliíai néger —eunuch kiséri, mellette feltűnik egy mezítlábú karcsú fellah hajadon, egyetlen kék ing az egész toilettje, napsütötte barna arca, álla, homloka kékszinűi virágmintákkal taetovirozva, orrában egy nagy ezüstgyűrű, bokáin és felkarjain ezüst karperecek csörgedeznek ; amott feltűnik egy magasrangu tisztviselő nagy öszvér hátán, előtte futkos néger rabszolgája, ki „deszdur” kiabálással és bottal igyekszik a sűrü embertömegen át urának utat törni, majd megint közeledik egy hosszú teve-karaván Afghanisztán és India drágaságaival megrakva, mely még jobban megakasztja bazárban — tscharschieh — az amúgy is nehéz közlekedést. Hát még a-----tellalok — anktionatorok és a házalók nagy sokasága. Utóbbiak kis kosárkákban, vagy maguk elé kötött .