Pécsi Napló, 1916. január (25. évfolyam, 1-24. szám)

1916-01-01 / 1. szám

1916 január 1. „Pécsi Napló“ dekungba került egy-egy fenyőgaly, rá­akasztottak néhány szem diót, almát — nem hiába jöttek olyan sűrűn mostanában hazulról a csomagok — előkerült az imád­­ságos könyvből egy-egy szentkép is, a sapka mellől meg egy kis darab nemzeti szín pánt­lika, s készen állt a dekáng közepén a kará­csonyfa. Naiv is, kezdetleges is, és mégis olyan jól esik körülülni, olyan jól esik mel­lőle hazagondolni, haza, hol talán ép most gyújtják ki a karácsonyfát, a gyerekek meg már türelmetlenül várják a kis Jézus jöt­tét... Hát bizony jobb lenne odahaza, de adassék érte hála istennek, hogy ha így is, de legalább megengedte érni a karácsonyt, hány árva, hány özvegy gondol most sírva egy, valahol elhagyottan domboruló sirha­­lomra, hány derék bajtárs nem érte meg ezt az estét... Körülülik hallgatva a kis zöld fácskát, tudja Isten merre, hol jár vala­mennyinek az esze, s aztán halkan zümmögve zendül föl ajkukon : Csorda pásztorok midőn Betlehembe. Úgy, úgy, énekeljetek csak mesz­­sze idegenbe vérrel verejtékező, a békés, csendes falutól a de távol esett magyar test­véreim, feledkezzetek meg legalább ezen az egy estén a srapnellek vijjogásáról, grá­nátok dörgéséről, a halálhörgésről, legyetek egy pillanatra újra naiv, a kará­csony ba­­bájától megrészegedett emberek, énekelje­tek csak... Nagy munka áll még előttünk, de oda­haza várnak, odahaza integetnek, odahaza imádkoznak értünk ez estén s nem hiába várnak, nem hiába emlegetnek, nem hiába imádkoznak értünk. Lesz még kará­csony, mikor újra együtt leszünk valameny­­nyien, mikor majd csak emlékeinkben él az idei, a háborús, a véres... a szomorú karácsony... — Az én dekángomban is ékeskedik a ka­rácsonyfa. Szegényes lesz az nagyon. Néhány szem dió, egy kis papírlánc, meg egy kis gyertya rajta, de többet ér, többet jelent most nekem ez a szegényes kis fácska, mint máskor egy mennyezetig érő, teletömött gőgös, karácsonyfa-csoda. Egymás után jön­nek be jókívánataikkal az emberek, boldo­gan gyujtanak rá a kapott cigarettára,hogyne, hiszen Hindenburg cigaretta. Mert hát Hin­­denburg apánk az idén kitett magáért, ez­redének minden egyes tisztje száz darab finom török cigarettát kapott tőle kará­csonyra s aztán mindenkinek egy-egy üveg Líttke... nem, ne tessenek értünk túlsá­gosan aggódni tisztelt untauglich urak, hogy is szokták mondani, „szegények vagyunk de jól élünk.” S hogy holnap mi lesz ? Nem érdemes avval törődni, otthon is agyon­vághatja az embert a háztetőről lezuhanó cserép... Ma örülünk a karácsonynak, sokat gondolunk haza s hiszünk, —­­ de hogyan hiszünk — egy elkövetkezendő karácsony­ban, melyet otthon szeretteink, barátaink között töltünk el s a mely csakugyan a Bé­kesség ünnepe lesz... Neusiedler Jenő. A VILÁGHÍRŰ FÖLDES-féle ARGIT CRÉME és SZAPPAN használata által arca tiszta, üde és bájos lesz.­­A MARGIT-CRÉME a főrangú hölgyek kedvenc­ szépítő szere, az egész világon el van terjedve. Páratlan hatása szerencsés összeállításában rej­­ik, a bőr azonnal felveszi és kiváló hatása már pár óra lefolyása alatt észlelhető. Mivel a Mar­­git-Crémet utánozzák és hamisítják, tessék eredeti védjeggyel lezárt dobozt elfogadni, mert csak ilyen készítményért vállal a készítő mindennemű fele­lősséget. A Margit-Crame ártalmatlan, zsírtalan, vegytiszta készítmény, a­mely a külföldön általá­nos feltűnést keltett. Ára 1.20 korona, s Margit-szappan 90 fillér. — Margit-poiader­­ korona 20 fillér. — Gyártja: FÖLDES KELEMEN gyógyszertára Aradon. Kapható­­ minden gyógyszertárban, drogue,­riában és illatszerkereskedésben. Bagdad—Ktesiphon, Irta: Lóránt Lipót dr. „Mezopotámiában az angolok Bagdad felé előnyomulva, Ktesiphonnál súlyos vere­séget szenvedtek.” Ezen győzelmi hir föllebbenti azon fá­­tyolt, mely 43 év előtti élményeim emlékei fölött lebeg ; a múlt idők szines képei ismét szemeim előtt életet öltenek és vágyódással tekintenek a távol keletnek varázszsal telt tájai felé, melyek régente, mint a földnek virágos kertjei szerepeltek, hol az emberi­ségnek bölcsője ringott, de a bölcseség kutforrásai is csergedeztek. 1871-ik évnek november havában Da­­maszkusba, katonai állomáshelyemre ér­kezett a — „szeraszker” — török hadügy­miniszter parancsa, mely engem a VI. had­testhez Bagdadba, a fellázadt nomád arabok elleni katonai expedícióhoz vezényelt. Máris néhány nappal a Ramazan-ü­nnep után útra keltem és Beirut— Alxaandrette— Aleppo — Uría (a régi Edessza) Diarbekir (Kurdisztán fővárosa), Biredzik, Djezirdh — Erbit (Arbela és Jaugamela csataterén át), Mosszul (a régi Niniveh) a Tigrisen fölfújt juhtömlőkön (kellek) lefelé úszva, a majdnem 3000 kilo­méter hosszú, kalandokban és viszontagsá­gokban gazdag és fölötte érdekes utat 3 hónap alatt, majd lóháton, majd tevén és a kalleken megtettem, míg végre Bagdadba Irak-Arábia és Mezopotámia fővárosába ér­keztem. Még 10 kilométer távolságban Bagdad­tól már messziről tündökölnek a naptól vörösen izzó látkörben a mért földekre nyúló pálmakertek közepette a minaretek vakító fényű arany gömbjei; a mecsetek majolika kúpfedelei is a nap tűztengerében szines lángokként csillámlanak és a nagyobb palo­ták szines kerttel szegélyezik a város köze­pén áthaladó Tigris folyam ezüst szalagját. Köröskörül a romokkal fedett nagy puszta­ság, mely alatt egy fényes világtörténet van eltemetve, a nap hevétől csüngő pálmák koronái, a kupolák és minaretek aranyban fénylő silhouettáival, mint egy valóságos,pusz­tai rege tűnik fel a Keletnek képzeletvilá­gából, mint egy mese az ezeregyéj tündér­országából. Ünnepélyes hangulatba merülve képzeletem elé tolulnak a mese hősei : Har­­run al-Rash­id kalifa, a bájos Sh­eheradze szelíd lénye, amint varázshangú ajkaival regél, Aladin herceg, Ali baba és a többiek. * A város falaihoz érek, az egykori kalifák székesfővárosának rozzant várfalához, ahon­nan a várkapu leomlott boltozatán át be­jutok Bagdadba. A pálmafából készült hosz­­szú hídon át Bagdad város belsejébe, a nagy térségre megyek, hol épen akkor a perzsa határszélről jött, a harctérre készülő kato­naság sátrak alatt táboroz. A város szűk és szögletes utcáinak töm­kelegén áthaladva, a soha ki nem térő emberek tömegén, a járdán és az utca kö­zepén heverő ebeken át, vizet hordó szama­rakon és egy teherrel megrakott­ karaván mellett nagynehezen átjutva, a számomra kiszemelt lakáshoz érek. Másnap kora reggel a fermánnal ke­zemben a VI. hadtest főparancsnokánál, az európai műveltségű, nagy liberalizmusa mi­att hírneves Midhal pasa marsallnál jelent­keztem, ki engem mint Ruszsukban volt régi ismerősét, szeretetteljesen fogadott. Bagdad, egykoron az „Üdvösségnek men­­helye”, miben sem különbözik az eddig látott egyéb arab városoktól, sőt nevezetességre, látványosságra, eredetiségre, szépségre nézve messze Damaszkus (Scham­sheriff) mögött marad. A téglákból épített emeletes házak vakolatlan homlokzata minden stílust és díszítményt nélkülöznek, csak az emeleten levő lakásoknak piciny ablakai díszesen fa­ragott rostélyzattal — muscharabi — van­nak ellátva, melyek a hárem szépeit és ezek titkait elfedik ugyan, de a nők kíván­csiságának néha megengedik az utcán való flirtelést. Minden lakóház lapos tetővel bir, mely magas téglafallal van bekerítve, hogy a szomszédok át ne nézhessenek és erre a terraszra a forró nyáron naplenyugta után az egész­ család kisiet, itt sziesztáját tartja és az enyhe éjszakákat az üde, friss levegőn tölti. A nappali tűrhetetlen hőség — május­tól októberig árnyékban mindig 45-50­ Celsius a hőmérsék és ezen egész idő alatt egy csepp eső nem esik — után, az ember csakugyan föléled és a datolyapálma vesszői­ből készült ágynak gyapjú matracán az alvás a szabad ég alatt valóságos élvezet, azonban jóval napfelkelte előtt már a sou­­terrainbe „szerdab”-ba kell menekülni a nap hősége miatt és csak még a nap sugacai ellen teljesen védett és folytonos öntözés által kissé hűvösebb bazárban lehet még néha nappal időzni. A vagyonosabbak há­zainak belseje kényelemmel és keleti fény­űzéssel van berendezve. Különösen tetsze­tőseib a festői szépségű falarabeszkek szám­talan piciny tükörlemezekkel kirakva és aranybetűs Korán-idézetekkel ékítve.­­ Ki­válóan szépek a magas boltíves bazárok, melyeknek gyönyörű vörös, kék és zöld üvegmázos majolika lemezekkel fedett ku­polái kápráztató színekben ragyognak. A bazárok fülkés boltjaiban a legértékesebb árucikkek vannak felhalmozva, a legegy­szerűbb szaffránpapucstól kezdve a legdí­szesebb perzsa szőnyeg, cac­emir shawl, ezüst- és arany­hímzésű nyergek, drága­kövekkel kirakott fegyverek, ékszerek, gyű­rűk, schiraszi rózsaolaj, hennah festőszer, élelmiszerek, egyszóval minden mit a Kelet műipara felmutat, egy valóságos nagy áru­ház, csakhogy az összes érdekes és exotikus árutárgyak a járókelők szemei elé vannak tárva. A kereskedők nem hívogatják a ve­vőket, keresztbe font lábakkal guggolnak a földre terített kis szőnyegen és csak ha a vevő belép, üdvözli a legédesgetőbb kifeje­zésekkel, mint: „Jah, jejuni”, ,,jah, ámni” ! óh szememfénye, oh báránykám ! mi a kí­vánságod ? Előbb egy csésze valódi mokka­kávéval megvendégeli és a nargilehval meg­kínálja, azután csakúgy mellesleg az üzlet után érdeklődik. Amott a boltban egy jám­bor igazhivő aggastyán foltozza nadrágját, emitt egy arabs varga cipőt foltozgat és egyúttal iskolát is tart, oktatja az ő keleti módja szerint az arabs nebulókat, egyet üt a kalapácscsal a kaptafára és egyet egyik tanítványának a hátára és igy beléjök ma­gyarázza az „elit-bétet.” Bárhova nézünk, mindenütt érdekesebb, exotikusabb tárgyak kötik le figyelmünket. Perzsa szőnyegek kiválóan szép mintákkal, ragyogó színek­ben, Arábia összes illat-, festő- és rágószerei, a híres arabs ezüst- és arany filigrán-ékszerek, a sok antik pénzdarabok, kamrák, oszlo­­pocskák — habár sok a hamisított közte. A bazár főutcáin a hadonászó, élénken geszti­kuláló nagy emberegyveleg. Íme előttünk lépdel egy fehérbe öltözött komoly férfialak, nagy fehér turbánja elárulja a mohamedán főpapot, kis tanítványa viszi utána a koránt a mecsetben levő medresszébe — szeminá­riumba —; amott hófehér arabs­zénen egy fejedelmi alak, délceg tartása, villogó tekin­tete és a sárga-barna keffié lecsüngő roj­tokkal az anezeh-beduinok scheikhjét jel­lemzi; emitt fehér szamáron egy előkelő bagdadi háremnek egy hölgye, arannyal dúsan hímzett „tscherschaf’-ba, kendőbe burkolva egész alakja, arcát lószőrből ké­szült sürü fátyol takarja el, egy abbesszi­­liíai néger —­eunuch kiséri, mellette fel­tűnik egy mezítlábú karcsú fellah hajadon, egyetlen kék ing az egész toilettje, napsü­tötte barna arca, álla, homloka kékszinűi virágmintákkal taetovirozva, orrában egy nagy ezüstgyűrű, bokáin és felkarjain ezüst karperecek csörgedeznek ; amott feltűnik egy magasrangu tisztviselő nagy öszvér hátán, előtte futkos néger rabszolgája, ki „desz­­dur” kiabálással és bottal igyekszik a sűrü embertömegen át urának utat törni, majd megint közeledik egy hosszú teve-karaván Afghanisztán és India drágaságaival meg­rakva, mely még jobban megakasztja ba­zárban — tscharschieh — az amúgy­ is ne­héz közlekedést. Hát még a-----tellalok — anktiona­­torok és a házalók nagy sokasága. Utóbbiak kis kosárkákban, vagy maguk elé kötött .

Next