Pécsi Szemle, 2008 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2. szám - Gáspár Gabriella: Halasy-Nagy József, a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem rektora, tudományszervező filozófus
------------------------------------------------------------ GÁSPÁR GABRIELLA ------------------------------------------------------------- Sagoktól és pécsi egyesületektől kapott külön anyagi támogatást. A pécsi társadalom is csak lassan fogadta el az egyetem oktatóit. Legkönnyebben az orvosokat fogadta be, hiszen ők érintkeztek a klinikák révén a pécsi polgárokkal leggyakrabban, vagyon és jövedelem dolgában is ők álltak legjobban. A jogi kar oktatói szinte valamennyien a volt katolikus jogakadémia tanárai voltak, szerepük a város életében gyakorlatilag ugyanaz maradt. A bölcsészkar oktatói viszont idegenek voltak, maguk is reménytelennek érezték helyzetüket, távol tartották magukat a pécsi „tükék” társadalmi életétől, megtartották óráikat, majd hazautaztak Budapestre. Halasy-Nagy sem érezte jól magát Pécsett, ehhez hozzájárult, hogy az egyetem méltatlan körülmények között működött, de az általa „pöffeszkedő kispolgárságnak” nevezett pécsi társadalom is. A pécsi bölcsészkar vegetálása két évtizedig tartott, majd a törvényhozók úgymond „szüneteltették” a működését. 1940-től, amikor a bölcsészkart Szegedre költöztették, Halasy-Nagy Józsefet kinevezték az ottani filozófia tanszék vezetőjének, és Szegedre költözött, nem kis megkönnyebbüléssel. A bölcsészkart szívesen fogadta a város, a helyi társadalmat is közvetlenebbnek és barátságosabbnak találta, mint a pécsit. 1941/42- ben a Bölcsészettudományi Kar dékánja lett, majd 1942-ben a szegedi egyetem megválasztotta felsőházi képviselőjének. 1944 nyarán háborús állapotok köszöntöttek be Szegeden is, így lányához költöztek Sopronba, majd a svájci vöröskereszt védelme alatt álló Pannonhalmára menekült feleségével, ahol a főapát látta vendégül 1945 áprilisáig, az orosz megszállásig. A rendőrség megengedte, hogy feleségével ismét Szegedre költözzenek, ahol egyelőre még taníthatott, majd igazolóbizottság elé kellett állnia. Halasy-Nagy sosem volt a despotikus rendszerek híve, ahogy e véleményének - Sztálinra vonatkoztatva - A mai politikai rendszerek c. korábban megjelent könyvében hangot is adott. A vizsgálatot megúszta annyival, hogy három évig nem léptethetik elő, de közben újabb politikai hibát követett el. 1947-ben a polgári radikális párt listáján másodikként jelölték, mindez elég volt arra, hogy 1948-ban megüzenjék neki, kérje nyugdíjazását. 1948 szeptemberében saját kérelmére nyugdíjba vonult. 1952-ben sikertelenül próbált meg elhelyezkedni Debrecenben, írásai nem jelenhettek meg, könyveit zúzdába küldték, megkeseredett emberként halt meg 1976. május 6-án, leányánál, Hajdúszoboszlón. A két háború közötti magyar filozófia jellemző vonása volt a meghatározó filozófiai irányzat hiánya. A pozitivizmus térhódítása után, a neokantianizmus és az életfilozófiák már a 19. század második felében új irányt jelöltek ki, és nemcsak a filozófiában, hanem általánosan a társadalomelméletben is. A magyar filozófiában még sokáig jelen volt a pozitivizmus, különösen a polgári radikálisok gondolkodásában, általánossá azonban az újonnan megjelent az „újidealizmus” vált. Maga az új idealista irányzat nem volt más, mint a különböző antipozitivista irányzatok közös vonásainak gyűjtőfogalma, nagymértékben áthatva a neokantianizmustól és a husserli fenomenológiától. A magyar filozófusok többsége elfordult a materializmustól, a pozitivizmustól, a naturalizmustól, ebbe a vonalba illeszkednek a nagy elődök, Medveczky Frigyes, Alexander Bernet, Pauler Ákos is. Közülük a legjelen 78