Pécsi Ujlap, 1912. szeptember (6. évfolyam, 197-221. szám)
1912-09-01 / 197. szám
Az Ujlappal együtt helyben: Negyedévre . . . . K. -80 hóra....................... —‘60 Vidékre, félévre...............K. 7-80 Negyedévre..............3-90 Csak a „Pécsi Ujlap“ Vidékre 1 hóra . . K. 1*— VI. évfolyam — 1961 szám. Vasárnap, 1912. Szeptember 1. Az „UJLAP" melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunántúl nyomda részv.-társaság Pécs, Lyceum utca 4. sz. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: Főszerkesztő: 1 Felelős szerkesztő: 1 Felelős szerkesztő lakása: 222. szám. MÜLLER KÁROLY | HORTOBÁGYI JÓZSEF || Inczédy Dénes-u. (Belv.pleb.)Telefon 484 Férfi zarándoklat Gyüdre. Szeptember 8. Lelkivezető: Komócsy István. Vasúti jegyek a plébániákon, a katholikus egyesületekben, a Dunántúl könyvkereskedésében. Árak oda-vissza 10. 40 fill. Indulás a belvárosi templomtól reggel fél 5 órakor. Jelentkezés szerdán estéiig. Kellő szám mellett különvonat. Ez később fog indulni. Meddig leszünk még rabszolgák? Pécs, augusztus 31. Ezt kérdezi három és fél hasábon keresztül vasárnapi számában a szocialisták központi lapja, a Népszava. A munkássághoz intézi ezt a kérdést és ezúttal a rabszolgaság alatt nem a politikai jogtalanságot érti, hanem tisztán és egyedül azt, hogy a munkásoknak dolgozniok kell. Azt gondolom, hogy mikor ezt a cikket egy értelmesebb munkás elolvasta, világosan állt előtte, hogy az egész írás a gondolkodni nem tudó, frázisokkal elbolondítható s a naplopás eldorádója után kívánkozó dologtalan emberek tudatlanságára és szenvedélyeire spekulál. Hihetetlen, hogy a szociáldemokrata vezérek milyen alacsonyra taksálják a magyar munkásság értelmi színvonalát, különben nem mernének neki olyan őrültségeket beadni, mint aminőket a nevezett cikk tartalmaz. A cikk alapgondolata az, hogy egy munkásember soha, de soha elégedett nem lehet. Akármennyi is a keresete, bármily rövid is a munkaidő, akármily jók is lakásviszonyai, akárhogy gondoskodva van is róla aggkori biztosítással s nyugdíjjal, nem szabad egy pillanatra sem elfelednie, hogy ő rabszolga. Mert ki a rabszolga? — kérdezi a Népszava cikkezője. És így felel rá: „Akinek nincsenek saját céljai, hanem eszköz más ember kezében. Aki kénytelen saját akaratát más ember akaratának alárendelni. Akinek azt kell tennie, amit neki parancsolnak. Aki parancsszóra pihen. Aki felebarátját urának kénytelen elismerni. Aki éhen hal, ha nincs aki parancsoljon neki. Akinek nincs kenyere, ha nem szolgálhat valakit . . . Hogy ma a munkás szabad? Ez csak azt jelenti, hogy a rabszolga maga választja meg urát! A szolgaság lényegét ez miben sem érinti! Micsoda haszon az a munkásnak, hogy rabszolgatartó gazdáit cserélgetheti? egyik olyan, mint a másik!“ És ha valaki, aki a munkásérdekeket szívén viseli, erre azt felelné: „Kitűnően fizetjük munkásainkat, lakásaik csinosak és rendesek, gépeinket vannak látva védőkészülékekkel, gyáraink füstfogóval, poremésztővel, van munkásfürdő, munkáskönyvtár,,van óvoda és iskola, betegség, rokkantság, baleset ellen biztosítva vannak, a mi munkásaink kitűnő sorsban élnek. Hát mit akarnak még voltaképen?“ Népszaváék erre ezt válaszolnák: „Hogy mit akarunk még? Szabadságot, emberséget! A szolga nem kevésbbé szolga, ha lakása csinos, ha munkája könnyebb! A szolgaság lényegét ez nem érinti. Szolga mindenki, akinek más parancsol és aki a parancsnak nem önként, nem saját akaratából, hanem kenyérkereső kényszerből veti alá magát! A polgár munkásbarát csak addig nem érti meg ezt a különbséget, amíg munkásokról van szó. De rögtön megérti, ha saját fajtájabeli ember kerül munkássorsba. Ám próbáljuk meg és szóljunk így a munkássorsot dicsérő polgári embernek. Ha a munkásoknak ilyen jó sorsuk van, mit szólna hozzá, ha gyermekeinek ezentúl munkássorsban kellene élni?“ „Gyalázat, hogy mi munkások, akik naponta az ég villámait fogjuk járomba, mi magunk más hitvány emberek igáját békével tűrjük. Öntudatos munkások, hirdessük mindenkinek a szolgaság gyalázatát, kérdezzük meg munkástársainktól mindennap: Meddig leszünk még rabszolgák?“ Azt gondoljuk, hogy a magyar munkások mindaddig sajnálatraméltó rabszolgák lesznek, amíg ilyen kézzelfogható hamisságokat igazság gyanánt lehet nekik beadni. A Népszava cikkezőjének okoskodása szerint rabszolga mindenki, akinek dolgoznia kell, márpedig nagyon kevés ember az, aki csupán tőkepénzéből él és nincs kényszerítve a munkára. A munka vagy szellemi, vagy anyagi munka. Az orvosnak , mérnöknek, ügyvédnek hivatalnoknak, lelkipásztornak munkájára és úgy szükség van, mint az aknák mélyén szenet fejtő bányásznak, utcaseprőnek, nyomdásznak vagy gépgyári munkásnak testi erőkifejtésére. És ki az, aki nem kénytelen más akaratát teljesíteni? A miniszter sem teheti azt, ami neki tetszik. Neki parancsol az országgyűlés, másnak parancsol a város, a vármegye, a gyárigazgató, a munkavezető és így tovább. Ha szociáldemokrata állam lesz, akkor még pályát sem választhat senki, hanem oda kell mennie, ahova az állam rendeli. Még költözködési szabadság sem lesz, mert különben mindenki a Riviérára menne lakni és senki sem maradna a gyárvárosok fülledt és örökös zakatolással telített levegőjében. Felsőbbség nélkül semmiféle intézmény, szervezet fenn nem állhat. Ahol mindenki azt teheti, ami neki tetszik, ott anarchia van, azaz féktelen zűrzavar. A szociáldemokrata pártban is mindenki kénytelen akaratát a vezetőség akaratának alávetve, különben kizárják a pártból, a munkától pedig bojkottálják és éhen halhat vagy öngyilkos lehet, mint a minap is történt egy szerencsétlen budapesti tót munkással. Ez a halálba üldözés természetesen gazság és az teszi legnagyobb gazsággá, hogy azok követik el, akik a most tárgyalt cikkben is hirdetik, hogy „rabszolga mindenki, aki kénytelen saját akaratát más ember akaratának alárendelni.“ Sem a munka, a törvényes elöljárók iránt való engedelmesség nem rabszolgaság, hanem mindegyik az emberi természet alkotójának az Úristennek akarata. Ha valaki nem hisz Istenben és az ember örök rendeltetésében, annak a szellemi munka is, a testi munka is iga, amelyet iparkodik magáról lerázni, mint tűrhetetlen szolgaságot, ellenben a hivő ember, bár iparkodik szervezkedéssel és más megengedett módon könnyebbé tenni helyzetét, tudja, hogy a jól teljesített kötelességért nem csak napszám jár neki, hanem Isten is meg fogja őt jutalmazni az örök életben. Ezért a keresztény ember munkája valóságos isteni szolgálat, Isten szent akaratának folytonos teljesítése. A szociáldemokraták, kiknek lelkéből régen kilopták az Isten fogalmát és magukat halandó állatoknak tartják, kikre a halál végleges elmúlás, természetesen mosolyognak ezen az igazságon és elkeseredett lélekkel éneklik „a munka bús“, — de nem szent, mert — „rabszolga“ dalát. A vezetőknek pedig érdekükben áll, hogy minden munkás elégedetlen legyen. Érdekükben áll, hogy a munkát és engedelmességet mint szolgaságot állítsák eléjük, hogy még ha némelykor pld. családja körében, a munkás boldognak érezné is magát, fülébe zúgjon a megalázó és sötét elkeseredést hirdető szó: rabszolga vagy! — Mert ha nem lenne elégedetlenség, miből élnének Bokányi és társai, kik tényleg földhöz vágták a becsületes munka eszközeit, a kalapácsot és malteros kanalat és most a 15 ezer koronás állásokból ordítják vasárnapi vezércikkben: Meddig leszünk még rabszolgák? A Pécsi Űrlap augusztus 23-iki számában „Az ő erkölcseik, az ő fegyvereik“ címmel Szécsényi Dávid névaláírással cikk jelent meg. Most valami Szécsen Dániel nevű pécsi lakos arra kérte fel a Munkás szerkesztőségét, hogy ő nem azonos Szécsényi Dáviddal, aki a szociáldemokraták szélhámosságait szellőztető cikket írta. Az a bizonyos Szécsen Dániel úr, úgy látszik, analfabétáknak tartja az újságolvasókat, különben nem nyilatkozott volna. Szécsényi Dávid és Szécsen Dániel közt van olyan különbség, mint Makó és Jeruzsálem közt — ha valaki helyesen tud olvasni. Különben is Szécsen Dániel jól tette, hogy nyilatkozott ,mert arról, aki Szécsényit Szécsennek olvassa, alig lehet feltételezni, hogy cikket — írjon. Ennyit Szécsen Dániel nyilatkozatára. Hogy ki az a Szécsényi Dávid, aki a cikket írta, az ne izgasson senkit. Ha zsidó is a neve, de becsületes hittel élő ember s bizonyára inkább ez fáj az okvetetlenkedőknek és írástudatlanoknak, mint az, hogy a Pécsi Úrlapba névleg zsidó irta azt a bizonyos cikket. Ami a Munkás többi ostoba megjegyzéseit illeti, arra igazán nincs mit válaszolnunk. Belépődíj nincs. Ma este 8 órakor a két szocialistáknál megkezdődik a tánciskola. Szociális Rovat. (Épitömunkások összejövetele.) A pécsi keresztény szocialista építőmunkások szakszervezete holnap délelőtt 9 órakor fontos ügyben összejövetelt tart. (Szabómunkás gyűlés.) A pécsi keresztény szocialista szabómunkások hétfőn este 8 órakor József utca 15. szám alatt a magyar szabókkal közös nagy szakgyűlést tartanak. Magyar szabók figyelmét felhívjuk, hogy feltétlen jelenjenek meg.