Pedagógusok Lapja, 1962 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1962-01-05 / 1. szám
..Egyetértünk. Helyeseljük! De..." fontos kérdéséről, a tananyagcsökkentésről kérdeztük meg a IX. kerületi Leövey Klára tizenkét osztályos iskola pedagógusait. A reform szellemével, a tananyag-csökkentés tanárnak, diáknak nagy könnyebbülést hozó elvével mindnyájan egyetértenek. A részletkérdésekkel kapcsolatosan azonban már bíráló szava, kiegészítő megjegyzése is akad nem egynek — a helyeslés mellett. Az első hozzászóló Vasteleki Jenő földrajz-szakos tanár. — Az általános iskolai földrajztanítással nincs különösebb nehézség — mondja. — Az anyag minden osztályban jól elvégezhető. Különösen szerencsés a helyzet a VIII- ban, ahol az új tankönyv mindössze nyolcvan lapnyi terjedelmű, s a heti két óra ez esetben módot ad az alapos földolgozásra, sőt, az elmélyítésre is. Nehéz dolgunk van azonban a gimnáziumban. Különösen a II. osztályban. A tankönyv itt 190 lapos, a heti óraszám pedig három. A tananyag tartalmazza Magyarország földrajzát és a világföldrajzot is. S mindezt úgy kellene megtanítani, hogy a fő hangsúly a gazdasági földrajzon legyen. Igen ám, csakhogy ez nem sikerülhet a táj alapos ismertetése nélkül. A tanév eleji csökkentési utasítás — példának okáért az, hogy ne tanítsunk néhány délamerikai államot — nem hozott lényeges könnyítést. Szerintem végleges és eredményes megoldás az lenne, ha a magyar és a világföldrajzot két osztályban tanítanánk. Persze, szükség van a módszerek javítására is. Nemrég megkaptuk véleményadásra az első osztály néhány órájának részletes feldolgozását. Az ilyenek nagy segítséget jelentenek módszertani szempontból. Ezután dr. Szegi Ödön beszél a kémiai tanítás problémáiról. — Az általános iskolában nagyon radikális csökkentést hajtottak végre — mondja.— Mindenekelőtt alaposan leszállították az elvégzendő kísérletek számát, s ez igen nagy könnyebbítést jelent. Ezenkívül egész fejezetek maradnak ki az anyagból — például a zsírok és alkoholok —, de ezek elmaradása nem jelent problémát. Kedvezőnek mondható a helyzet a gimnáziumban is. Az első osztály anyagbeosztása lehetővé teszi, hogy tíz-tizenkét órában átismételjük az általános iskolában tanultak lényegét. A II. osztály tananyaga és tankönyve teljesen új. Amennyire az eddigiek alapján véleményt mondhatok, nincs különösebb nehézség. Ugyanez áll a III. osztályra is. A fizika-tanítás már sokkal több problémát jelent. Három hozzászólás is tanúskodik erről. — A gimnáziumi tananyagból — mondja Haid Kornélné — az utasítás szerint több anyagrészt el kell hagynunk azzal az indokolással, hogy erről már tanultak a gyermekek az általános iskolában. Csakhogy ez a hőtan esetében négy, a fénytan esetében pedig öt esztendő kiesést jelent, nem is beszélve arról, hogy az általános iskolában minderről alacsonyabb szinten hallottak a tanulók. E kettős ok gyakorlatilag alig teszi lehetővé, hogy elhagyjuk ezeket a részeket. Előfordul azután olyasmi is, hogy olyan részt kellene elhagynunk az utasítás szerint, amelynek az elhagyása zavart kelt a későbbi részek tanításában. Ki kell hagyni például Gay-Lussac II. törvényét, tanítanunk kell azonban az általános gáztörvényt, holott a második megértése elképzelhetetlen az első ismerete nélkül. Hasonló véleményen van Nagy János fizika szakfelügyelő is. Csekő Géza az általános iskolai fizika oktatásról beszélt. Elmondotta, hogy a VII. osztályban jelentősen javult a helyzet az atomfizikai rész elmaradásával, a VII-ben azonban még mindig túl sok a tanulni való. Hangsúlyozta, hogy a fizika-tanítás esetleges bevezetése a VI. osztályba megoldaná ezt a problémát, s ez annál is indokoltabb lenne, mert a fénytanról és a mechanika egy részéről volna szó, s a VI. osztályosok a számtanban már amúgyis megismerkedtek a sebesség fogalmával. A testvértárgyról, a matematikáról dr. Auer Kálmánná mondja el a véleményét. — A tananyag-csökkentés előnyeiről már a múlt tanévi érettségi alkalmával meggyőződtünk. Keserűséggel kellett azonban tudomásul vennünk, hogy az egyetemi felvételi bizottságok többnyire nem vették tekintetbe a középiskolai tananyag megváltozását, s ez bizony sok növendékünknek okozott nehézséget. Az említett előnyök egyébként nem egyenletesen érvényesülnek. Az I. osztályban még mindig minden órán új anyagot kell tárgyalni. Az, hogy a csökkentés keretében sok bizonyítást el kell hagynunk, még nem oldotta meg a kérdést. Jobb lenne, ha az I. osztály jelenlegi anyagának egy részét a II. osztályban tanítanánk. Az általános iskolai követelményeket reálisnak tartom. S a biológia? — Az általános iskolában a biológiai tananyag, mióta a kísérleti tankönyvből tanítunk, nem túlzsúfolt — mondotta dr. Wiesinger Márton. — Amit ezekből még ki kell hagyni, minimális, és minden nehézség nélkül kihagyható. Talán csak annyit javasolnék még, hogy a Vili. osztályos egészségtanban ne tanítsuk a vegetatív idegrendszert. Nehéz azt fölfogni tizenhárom-tizennégy éveseknek. A gimnáziumról szólva, az elsős anyag — tán éppen a jelentős redukció miatt — jó. A másodikos állattanból azonban már lényegesebb anyagrészek is elmaradtak. Nem lehet például a keresztes pókot tanítani úgy, hogy a hálószövésről és annak szerveiről ne beszéljünk. A régebbi III. és IV. osztály anyagából összevont jelenlegi harmadik osztályos anyag jól elvégezhető. Sajnálatos azonban, hogy éppen az érettségire készülők és a középiskolát elhagyók nem tanulnak biológiát, holott ennek a tárgynak világnézeti jelentősége is óriási. Mielőtt a humán szakosok átvették volna a szót, lakónikus tömörséggel szólalt fel Csányi Raymundné testnevelő. — A testnevelési anyagból kimaradtak a veszélyes gyakorlatok. Ez helyes. Helytelen azonban, hogy a tantervi anyagot nem egyeztették a versenyek anyagával. A »repülő guruló átfordulás«, azazhogy a tigrisbukfenc ugyanis a tantervből kimaradt, de az általános iskolai versenygyakorlatok között szerepel. Az irodalomtanítás problémáiról Bánki Irén a következőket mondta el. — A tananyag-csökkentés elvével, és annak a gimnáziumi irodalomtanítást érintő vonatkozásaival —, hogy ismerjenek meg a tanulók több művet, legyen idő az élő magyar irodalom tanulmányozására, stb. — nagyon egyetértünk. A gyakorlati megvalósítás azonban igen nehéz. Az új tananyagbeosztás szerint ugyan valóban nyílik lehetőség az utóbb említett szempont érvényesítésére a IV. osztályban, ezáltal azonban Ady a III. osztály anyagának végére került, tehát olyan időszakra, amikor már tanáron is, diákon is a fáradtság jelei mutatkoznak; a II. osztály anyaga viszont Kölcsey, Vörösmarty és Eötvös tanításával súlyosbodott. Ezt a problémát — úgy vélem — nem lehet apróbb-nagyobb csökkentésekkel megoldani. Szerintem jó lenne, ha az irodalomtörténet tanítását már az első osztályban elkezdenénk. Amúgy sincsen sok értelme annak, hogy az eposzt A helység kalapácsával, a drámát pedig Móricz Kismadarával kapcsolatban tanítjuk. — Az élő nyelvek tanításának reform szerinti elve, hogy tudniillik beszédre tanítsunk — mondotta Németh Dezső orosz—latin szakos tanár — nagyon helyes. Ehhez azonban még az új tankönyvek sem nyújtanak elég segítséget. Olyanféle tankönyvekre lenne szükség, mint a negyedikes tankönyv szerzőjének, Suara Róbertnek az MSZBT- tanfolyamok számára írt könyve. A csökkentések ugyan jelentenek segítséget, de néhol logikátlanok. A II. osztályban például nem szabad tanítani az igeneveket, a lefordítandó szövegben viszont rengeteg az igenév. A latinnal kapcsolatban az a kérésünk, hogy tovább már ne csökkenjen az óraszám. És persze minden nyelv tanításánál előnyös lenne, ha meg tudnánk valósítani a kisebb létszámú nyelvórás csoportokat. A történelem tanárok közül elsőnek dr. Dányi Károly mondotta el észrevételeit. — A történelem tanításában nem megoldás a kihagyási módszer. Hiába adja meg az útmutató — teljesen jószándékkal — az »összekötő szöveget«, tíz sorral nem lehet pótolni a kihagyott fejezeteket, olykor ötöt is egyszerre. A megoldást csak az új és jó tankönyvek hozhatják meg. Pais János a fentiebbeket azzal egészítette ki, hogy az általános iskolában is vannak hasonló problémák, például a VI. osztály anyagában, ahol a pán háborúkkal kell kezdeni Róma történelmének tanítását, s a bevezető óra, minthogy a diák elsősorban a könyvből tanul, nem adhat eleget. Ráadásul kimaradnak olyan fogalmak — patrícius, plebejus —, amelyekre a könyv később hivatkozik. — Az alsó tagozatot kevésbé érintette a tananyag-csökkentés — mondotta Magyar Margit igazgatóhelyettes. — Egy-egy olvasmány elhagyása könnyíti a tanító munkáját. Az egyetlen komoly problémát a IV-es földrajz-tanítás jelenlegi formája jelenti, amelyet semmiképpen sem tartok megfelelőnek. Dénes Jenőné igazgató figyelemmel végighallgatta beosztottjait, s végezetül csak ennyit mondott: — Kartársaim szerényen hallgattak arról, hogy milyen komoly erőfeszítéseket tesznek módszertani téren. Pedig oktatási reformunk megvalósulása nagymértékben függ a módszerektől. A tananyag mennyiségének s elosztásának kérdése nemsokára véglegesen tisztázódik. Szükség van azonban az eddiginél hatásosabb, új módszerek kikísérletezésére. És annak örülök, hogy a mi iskolánk — úgy érzem — jó munkát végez ezen a téren. A riporter ezúttal csupán az íródeák szerepét vállalta — csaknem három órán keresztül — s minden tetszetős megformálás és okos simítgatás nélkül adja közre a hallottakat, legföljebb még ezzel a kéréssel toldva meg, halljuk a további felszólalásokat!tt. Járási Nevelők (Tudósítónktól) December második felében került sor a debreceni járási Nevelők Napjának megrendezésére Debrecenben. A megyei tanács nagytermében több, mint ötszáz nevelő gyűlt egybe. Délelőtt Kerekes Antal, az MSZMP járási bizottságának titkára tartott előadást a XXII. kongresszusról, és válaszolt a nevelők előre beadott kérdéseire. Ezután a járási tanács VB elnökhelyettese hetvenkét nevelőnek osztott ki pénzjutalmat jó munkájuk elismeréséül. A délutáni kultúrműsor keretében a járás pedagógus színjátszó csoportjai versenyeztek egymással a vándorserlegért, amelyet már két év óta a vámospércsiek őriztek. A serleget ezúttal az alsójózsai pedagógus színjátszók nyerték el Tabi László Esküvő apja Debrecenben című darabja második felvonásának előadásával. Mellettük a legjobb csoport ezúttal is a vámospércsieké volt, munkájuknak különösen nagy értéke az, hogy a »Szatíra vagy amit akartok« című vidám műsorukat maguk is írták. Jól megérdemelt dicséretben részesült Prekup János, a fegyelmezett, lelkes Álmosd-bagaméri vegyeskórus karnagya is. A jól sikerült Nevelők Napját közös vacsora és színházlátogatás fejezte be. A részvevők Hervé Nebáncsvirág című operettjét tekintették meg a Debreceni Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A Nevelők Napjának kitűnő megszervezéséért a szakszervezet járási bizottságát, a járási művelődésügyi osztályt, valamint a felügyelőket illeti nagy elismerés.Dr. Bonczos Lászlóné Kis mestye NAGY GONDJA Szakszervezetünk Nógrád megyei bizottsága — felismerve a tanerőgazdálkodás fontosságát — megvizsgálta a megye nevelőellátottságát. A bizottság ülésének alkalmából módom volt találkozni a megyei művelődésügyi osztály vezetőivel és a nemrég alakult járási művelődésügyi szervek képviselőivel. Mint a legilletékesebbhez, Pál Károlyhoz, a megyei személyügyi előadóhoz fordultam kérdéseimmel. Érdeklődésemre a megye pedagógus ellátottságáról a következőket mondja: — Megyénknek 2700 pedagógusra lenne szüksége. Ebből most csaknem 50 fő hiányzik. Ez az állandóan változó szám még szembetűnőbb, ha figyelembe vesszük, hogy a hiány pótlására már eddig is 144 képesítés nélküli pedagógust alkalmaztunk, közülük 57-en óvónőként dolgoznak, 87-en pedig az általános iskolában, zömmel kisiskolákban tanítanak. Becsületes, jószándékú fiatalok. Sok segítségre volna szükségük, ezt azonban nem minden esetben tudjuk biztosítani. A képesítés nélkülieknek ugyanis éppen a nagy iskolákban volna több lehetőségük a tanulásra, a tapasztalatszerzésre, de a nevelőhiány főképpen falun, a kisebb oktatási intézményekben jelentkezik. Az lenne az ésszerű, ha ezekre a helyekre képzett, nagyobb tapasztalattal rendellkező pedagógusokat helyezhetnénk. Ennek azonban sok az akadálya, a legtöbb esetben családi problémák, lakás és ellátási nehézségek stb. Még szerencse, hogy ez évben csupán három pedagógus kérte nyugdíjazását a megyében, az azonban már nagy gondot jelentett, hogy mindhárman igazgatók, s pótlásuk komoly feladatot rótt reánk. Kíváncsian félbeszakítom mondanivalóját, és újabb kérdésekkel ostromlom: milyen lehetőségeik vannak a képesítés nélkülieknek a továbbképzésre, kielégítő-e a megye szakos ellátottsága, csökkent-e az áthelyezések száma? — A 144 képesítés nélküliből — mondja Pál Károly — az elmúlt évben csak 25-en tanultak tovább levelező tagozaton. A többit férőhely hiányában nem vették fel. Ez elkeseredést és bizonytalanságot keltett közöttük. Remélhetőleg a megyei konzultációs központok felállításával ezen az arányon lényegesen javítani lehet majd. A meglevő létszámon belül is nagyfokú a szakoshiány, a képesítettekre tehát nagy szükségünk volna. Ám a pedagógusképző intézményekből ebben a tanévben csupán hat új nevelő érkezett a megyénkbe, közülük is csak négyen szakosak. Az óvónők létszámát 12 fővel kellett emelnünk, ehhez azonban csak egy képesített óvónőt kaptunk. Pedig ami bennünket illet, úgy érzem, mindent megteszünk, hogy kellő számú pedagógust kapjunk. Vannak azonban súlyos örökségeink, nehézségeink. Ilyen különösen a lakáshelyzet. Bár az elmúlt évekhez viszonyítva mintegy 25 százalékkal kevesebben kérték az áthelyezésüket, még mindig sokan mennek el tőlünk lakáshiány miatt. Itt van például Salgótarjánban a kétgyermekes Mayer házaspár. Kitűnő pedagógusok, de évek óta külön-külön élnek, mert nem tudunk részükre lakást biztosítani. Ez évben 63-an kérték áthelyezésüket más megyébe, főképpen családi okokra hivatkozva. Ebből 28 főt javasoltunk, de csak tizet fogadtak. És mi történik a többivel? Egymás után megszüntetik a munkaviszonyukat, mert családjuktól évek óta külön élnek, és átmenetileg inkább vállalják az újabb nehézségeket. Egy részüket kénytelenek vagyunk elengedni, mert erőszakos viszszatartásukat erkölcsileg nem vállalhatjuk, és nincs értelme, hogy adminisztratív intézkedésekkel súlyosbítsuk amúgy is meglevő gondjainkat. Komoly nehézségeket okoz munkánkban, hogy még mindig sok pedagógust visznek el más munkaterületre. Ha a most felállított járási művelődésügyi osztályok apparátusába került nevelőket is számítjuk, akkor ez évben negyvenhárman kerültek más munkakörbe. Legtöbbször éppen a legjobbak válnak meg az iskolától. Persze nem az a baj, hogy az arra alkalmas pedagógusokat más pályán is foglalkoztatják, hanem az, hogy a pótlásuk hallatlanul nehéz. Vajon figyelembe veszik-e az ő létszámukat is, amikor a pedagógusképző intézmények felvételi keretszámait megállapítják? Szép számmal dolgoznak pedagógusok üzemekben, vállalatoknál is, és általában nehéz visszahozni őket az oktatásügy területére, mert jelenlegi munkakörükben magasabb a bérük. Ez évben mégis viszonylag sokan, tizenegyen tértek vissza a pedagógus pályára. Kettőnk beszélgetése lassan tovább szélesedik, és a már elhangzottakhoz Kmeti Ferenc, a megyei művelődésügyi osztály vezetőhelyettese fűz elgondolkoztató megjegyzéseiket . Ami az állandó tantestületek kialakítását illeti, kétségkívül értünk el eredményeket. De van néhány olyan iskolánk is, például a szécsényi járásban Nagylócon vagy Rimócon, amely évek óta olyan, mint az átjáróház, tantestülete állandóan cserélődik. Ami pedig a szakos ellátottságot illeti, megyénkben jelenleg 170 szakos tanár helyett tanítanak tanítók a felső tagozatban. Van olyan iskolánk, ahol egyetlen szakos nevelő sincs. A tanítók szakosodása sem a legmegnyugtatóbb képet mutatja. Van olyan nevelőnk, aki Zagyvapálfalván szlovák nyelvből szakosodik, noha erre ott soha nem lesz szüksége. Vagy egy másik probléma: az év elejei statisztika tanúsága szerint megyénkben 180 a bejáró pedagógusok száma. Óriási túlterhelést jelent ez nekik is, kollégáiknak is. S ha már a túlterhelésnél tartunk, megemlítem, hogy az állandósuló nevelőhiány miatt egyre több pedagógusnak kell sok túlórát vállalnia. Néhol ez már olyan mérvű, hogy a minőségi munka szinte elképzelhetetlen, sőt szinte meg sem lehet kívánni. A nagyszámú képesítés nélkülit mentesíteni kell a többletmunka végzésétől, mert számukra az előírt minimális követelmény is nagy terhet jelent. A tovább tanulók tanulmányi szabadsága újabb nagymérvű munkaerőkieséssel jár. Számolni kell a megbetegedésből, társadalmi elfoglaltságból adódó helyettesítésekkel meg a szülési szabadsággal is, hiszen akadt olyan testület, ahol egyszerre négyen voltak szülési szabadságon. A pásztói II. számú iskolában szeptember hónapban a szülési szabadságon levő két kartársnő és akatonai szolgálatot teljesítő egy kartárs távolléte miatt 2714 forint, helyettesítési díjat és 989 forint túlmunkadíjat kellett kifizetni. Az ellátatlan órákért és helyettesítésekért kifizetett túlmunkadíjak összege a múlt tanévben csak a salgótarjáni járásban 600 000 forint volt. A hangsúly természetesen nem az összegen van — hiszen azt a pedagógusok alaposan megszolgálták — hanem a mögötte levő többletmunkán. Külön gondot jelent a dolgozók iskolájának ellátása, amire eddig még soha senki sem tervezett létszámot. De nem beszéltem még a társadalmi tevékenységről, a családi, szociális gondokról. Ez mind külön fejezetet igényelne, s mindegyik fejezet összefüggene azzal, amiről beszélgetünnk, a pedagógus-ellátottsággal. Kmeti elvtárs szavait éles vita követi, a járási művelődésügyi osztályvezetőik is elmondják véleményüket. Leszák Pál a balassagyarmati járásból a lakáskérdés megoldását sürgeti. Horváth Gyula, a pásztói járás osztályvezetője a munkaerőgazdálkodás jelenlegi mechanizmusának helyességét vitatja. Szerinte augusztus 1-re kellene rögzíteni a nevelőtestületek végleges létszámát. Alig győztem hallgatni a sok mondanivalót. Szinte minden mondat súlyos, megoldásra váró, élő problémát hozott felszínre. S az is szóba került, hogy ki tehet a legtöbbet a gondok enyhítéséért, a problémák megoldásáért. Ki is alakult az egyedi érzés: a hibák feltárásában és orvoslásában elsősorban magaik a művelődésügyi osztályok, de a szakszervezeti bizottságok is, a nehézségek végleges megoldásában pedig a Művelődésügyi Minisztérium — tervszerű iskolapolitikával, reális munkaerőgazdálkodással, az egyes irányító szervek jó együttműködésének biztosításával. Végezetül azonban Pál elvtárs még további gondolatokat fűz hozzá a beszélgetéshez: — Sok szó esik a kötelező szakmai gyakorlat bevezetésének szükségességéről. S ez csakugyan jó dolog. De csak akkor érheti el a célját, mi javítjuk a pedagógusok munkafeltételeit, biztosítjuk a megfelelő élet- és munkakörülményeket, különben a szakmai gyakorlat letelte után a fiatalok ismét csak elhagyják munkahelyüket. Ezzel pedig nem oldanánk meg, csupán elodáznánk a falusi pedagógushiány megszüntetését. A magam részéről csupán annyit fűznék az elmondottakhoz, hogy a nagyobb tervszerűség, a vidéki pedagógusok ügyeivel való alaposabb törődés sokat javíthat a jelenlegi helyzeten. Ez utóbbi tekintetben különösen a helyi tanácsok tehetnek sokat emberséges intézkedéseikkel, figyelmes gondoskodásukkal segítsék elő, hogy minél több pedagógus szeresse meg a falusi életet és váljék a falusi ifjúság nevelésének, a falu formálásának harcosává Nógrádban is, az ország többi megyéjében is. Pethő Géza Pedagógus képzőművészek munkáiból Kóbor István (Csorna): Óvári utca BÁBSZÍNHÁZAT HOZOTT LÉTRE a Debreceni Pedagógus Művelődési Otthon. Mi i ben vasárnap délelőtt előadást tartanak a gyerekeknek, ezenkívül hetenként egyszer külön műsort adnak az óvodásoknak is. Pedagógusok Lapja 3