Pedagógusok Lapja, 2000 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2000-01-17 / 1. szám

2000. január 17. A MINISZTER ÉS A FŐTITKÁR VÁLASZOL Lapunk 56. évfolyamának 2000-ben megjelent első számát az oktatási miniszterrel és a PSZ főtitkárával készített interjúval kívánjuk emlékezetessé tenni. Pokorni Zoltánnak és Borbáth Gábornak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. A válaszok, a kifejtett vélemények azonban természetesen különböznek. A minősítést az olvasóra bízzuk. A KÉRDÉSEK: 1. közoktatási intézményhálózat fenntartása, valamint a pedagógusok és az ágazat más közalkalmazottainak helyzete szempont­jából hogyan értékeli a 2000. évi költségvetési törvényt? 2. Mennyire elégedett, illetve elégedetlen a közoktatás minőségbiztosításának, fejlesztésének előkészítő lépéseivel és feltételrend­szerének megteremtésével? 3. Hogyan ítéli meg az országos és ágazati érdekegyeztetés jelenlegi helyzetét, a szociális párbeszéd, a kollektív alku hazai viszo­nyait? 4. A kormányprogram megkülönböztetett figyelmet szentel a magyar oktatásügynek, s benne a közoktatásnak. Egyértelműen megfogalmazza a felzárkóztatás szükségességét. "A kormány a pedagóguspálya presztízsét újrateremtő politikát kíván foly­tatni " - olvashatjuk a programban. E téren milyen lehetőségeket lát az érdemi intézkedések meghozatalára? (Szerkesztőség) POKORNI ZOLTÁN OKTATÁSI MINISZTER: 1. Az 1999-es év az oktatás számára jó költségvetési évnek értékelhető, még ha lehet is jobbat elképzelni. Idén is sikerül megőrizni a pozíciókat, bár nem lehet újból harmincszázalékos növekedést elérni azo­kon a területeken, amelyeken az 1999-es évben ez sikerült. A tavalyi költségvetés­ben stratégiai szerepet kapott az oktatás, a 2000. évi költségvetés pedig makro­gazdasági célokat tűzött ki maga elé, a többi között a hatszázalékos, európai lépté­kű infláció elérését. Ez nem változtatja meg a korábban kitűzött célokat, csak újabbakkal egészítette ki azokat. A közoktatásban foglalkoztatott peda­gógusok havi átlagkeresetének reálértéke 1994-98 között jelentősen csökkent. Külö­nösen nagy volt az értékvesztés az előző kormányzati ciklus első felében: 1995-ben 20,5%-kal, 1996-ban 11%-kal haladta meg az infláció a pedagóguskeresetek növekedé­sét. A kormányváltás után - kormányprog­ramban megfogalmazottaknak megfelelően - megkezdődött a pedagógusbérek több lépcsőben történő felzárkóztatása. Ennek eredményeként 1999-ben összességében várhatóan 6,2%-kal, 2000-ben várhatóan 2,3%-kal haladja meg a bérek növekedése az inflációt, így összességében két év alatt 7,9%-os reálbér-növekedés érhető el, amely azonban eltérően érinti az egyes pedagógusokat. Az igények és az elmaradás sokkal nagyobb annál, amit egy-két év növekedése ellensúlyozni tudna. Ne felejtsük el, hogy az elmúlt hét-nyolc évben folyamatos for­ráskivonás történt a közoktatásban. Egy megrendült, strukturális válságon átesett ország nem tudta megfelelően finanszírozni a közszolgáltatást, ott "húzta meg az övét", ahol ennek nem volt egyik napról a másikra látható következménye. Az oktatás egy ilyen terület. Lassan azonban feltűnik, hogy a hiány, az elvonás milyen károkat okoz. Sajnos, a pedagógustársadalom egyetlen európai országban sem éri el a felsőfokú végzettségűek átlagbérét, legfel­jebb annak 80-90 százalékát. Magyarorszá­gon az elmúlt években 68 százalékra esett vissza az arány. Ez a Horn-kormány intéz­kedéseinek a következménye, és ezen csak több év munkájával lehet változtatni. 2. A minőségfejlesztésnek a kormány­zati oktatáspolitika alapvető célkitűzései közé emelése a magyar oktatásügy fejlődé­se szempontjából kiemelkedő jelentőségű lépés. A program szakmai és intézményi hátterének kialakítása az elmúlt fél év során megtörtént, elkészültek a COMENIUS 2000 program intézményi modelljei - melyeket éppen a napokban kaptak meg az óvodák, iskolák, kollégiu­mok -, zajlik a programban tanácsadóként részt vevő szolgáltató szervezetek, szakér­tők kiválasztása. A program bevezetésére az idei évben mintegy 1,8 milliárd forint áll rendelkezés­re. Ez sok pénz, ám ha figyelembe vesz­­szük, hogy évente több mint 500 milliárd forintot költünk az oktatásra, akkor látható, hogy legalább ekkora összeg szükséges ahhoz, hogy az intézmények szakmai mun­káját segítsük, biztosítsuk az oktatás minő­ségét. A minőségbiztosítás azonban csak egyik eleme ennek a rendszernek, hiszen ennek támogatásához elengedhetetlen egy jól működő külső értékelési és ellenőrzési rendszer kiépítése. A COMENIUS- program ahhoz nyújt segítséget, eszközö­ket, hogy az intézmények képessé váljanak tudatosan felmérni eddigi működésüket, eredményeiket és gyengeségeiket, legyenek képesek partnereik - a tanulók, a szülők, a pedagógusok, a fenntartó stb. - igényeinek megismerésére és beépítésére gyakorlatuk­ba. Ennek a partnerközpontú gondolkodás­nak a kialakításához nyújt támogatást a program első intézményi modellje. A má­sodik modell erre építve az intézményi folyamatok szabályozását, a szervezeti kultúra fejlesztését és a folyamatos fejlesz­tés képességének kialakítását célozza. A modellek bevezetéséhez a minisztérium támogatást ad, többek között a Minőségfej­lesztési kézikönyv kiadásával, képzések, tanácsadók biztosításával, valamint a prog­ramban részt vevő pedagógusok támogatá­sával. 3. Szükségesnek látom az érdekegyez­tetési rendszer átalakítását, mert úgy ítélem meg, hogy a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában folytatott alkudozás helyett ágazati egyeztetésre van szükség. Azon az állásponton vagyok, hogy a fő mutatók, keretszámok kérdését egyenlő partnerként kezelve a szakszerve­zetekkel kell megvitatni a Gazdasági Ta­nácsban. Ha láthatók a sarokszámok, akkor az ágazatokra kell bízni, hogyan használják fel azt a leghatékonyabban. Tapasztalatom szerint a KIÉT szereplőiben soha nem volt meg a türelem arra, hogy végigvitassák a kérdéseket. A pedagógusokat kevéssé érde­kelték az egészségügy problémái, és ez for­dítva is igaz volt. Ezeket az ágazati prob­lémákat az érintett minisztériumoknál lehet és kell megtárgyalni, mert ott van lehető­ség a "tartozik" és a "követel" rovat egy­idejű áttekintésére. A nagyon különböző körülmények között dolgozó közalkalma­zottak csak egy kérdésben tudnak egyetér­teni, hogy hány százalékkal növekedjék az egységes bér. Ez azt eredményezte, hogy az egységes bérekhez nem kapcsolódtak egységes munkateljesítmények. Ez így me­rev és igazságtalan rendszert hozott létre. Az elmúlt év tapasztalatai igazolták számomra ennek a megközelítésnek a he­lyességét. A közoktatás területén olyan rendszeres és érdemi egyeztetés alakult ki az érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel - sőt az egyes intézményekkel is­­, amely komoly eredményeket hozott. Ez a rend­szer egy olyan időszakban bizonyult élet­képesnek, amikor meghatározó szakmai és finanszírozási változtatásokról kellett dön­teni (pl. közoktatási törvény, minőségfej­ ÜZENET•3

Next