A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 2002
2002 / 1. szám
Egyesületünk elnökének, Fényi Ottónak halálára Fényi Ottó szokásos bevezetője helyett most egy róla is szóló írás egy kis részét közöljük. Körlevelünk mellékleteként beszámolunk a március 14-i szertartásról, ismertetve az ott elhangzott gondolatokat és búcsúzó beszédeket, valamint az együttérzést kifejező levelek egy részét is. Emlékfoszlányok Amikor kisdiák voltam, gyakran láttam, hogy édesanyám nagybátyja, dr. Stuhlmann Patrik esténként elgondolkodva nézegette szobájában a régi fényképeket. Ma már megértem őt. És - félúton a 80 és 90 életév között egyre jobban átérzem kedves francia népdalom 3. versszakában kifejezett gondolatát: „II est un age dans la vie Oú chaque réve dóit finir; Un age oü Fame recuellie A besoin de se souvenir.” Valahogy így lehetne magyarul visszaadni: „Eljön az idő az ember életében, amikor az álmok, a tervek szükségszerűen véget érnek. Az a kor, amikor a magába szállt léleknek szüksége van az emlékezésre.” Leülök és tódulnak az emlékek. Válogatni kell közülük. Most igyekszem csak azokat előhívni, amelyek Gödöllővel, a Fácánossal, az ott álló Szent Norbert Gimnáziummal, felejthetetlen tanáraimmal, tanítványaimmal kapcsolatosak. Hiszen Gödöllő volt életem meghatározó élménye, amely akkor is élő maradt bennem, amikor látszólag távol kerültem tőle....... Amikor a Rendbe jelentkeztem, 1934 egy kora nyári napján megszólított Vidákovich Aladár, akkor a kispapok magisztere. „Te Dugó, - ez volt a becenevem a gimnáziumi évek alatt és végigkísért még tanári minőségemben is - a pályázók közt van egy Fényi József nevű, akinek a keresztlevelén azt látom, hogy a keresztanyja Stuhlmann Erzsébet, az édesanyád. Mit tudsz róla?” Elmondta, hogy a Fényi család édesanyám nevelőszüleinek a házával szemközt lakott, amíg a családfő Tolcsván volt állami szolgálatban. A felesége nagyon jó barátságban lehetett a szomszéd fiatal lánnyal, mert őt kérték fel Tolcsván született fiaik keresztanyjául. Amikor harmadik gyermeküket várták, az apát áthelyezték Felső-Zemplénbe. Ott született meg József fiuk, s neki szintén a közben férjhez ment és már engem váró édesanyám lett a keresztanyja. Trianon után a család a Tolcsvától 8 km-re fekvő Erdőbénye községbe került. Még most is előttem van, ahogy gyalog megyünk át a Fényi-család negyedik gyermekének, Ancinak a keresztelőjére. A későbbi években a Fényi-család messzebbre került, és a kapcsolatok meglazultak. Ki gondolta volna azon a napon, amikor ez a beszélgetés lefolyt, hogy az a szőke fiatalember, akivel az elkövetkező években együtt végeztük tanulmányainkat, együtt utaztunk külföldre, pesti tanulmányi éveink alatt egy szobában laktunk, együtt dolgoztunk, együtt cserkészkedtünk, lesz a Gondviselés eszköze a Rend újjáélesztésében, a rendi élet beindításában, az új iskola megteremtésében! Kovács Kolozs Béla (Az „Emlékfoszlányok” további részeit következő körleveleinkben fogjuk közölni.) jr f ü xél* iflil ■ íS w % ¡