Százhalombattai Hírtükör, 1991 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-23 / 2. szám

4. oldal Labdarúgás Az 1990-91. évi Nemzeti Baj­nokság tavaszi fordulója március 10-én kezdődik. A csapatok a téli pihenő után januárban kezdik meg felkészülésüket a tavaszi szezonra. A Dunai Kőolaj Sport­kör labdarúgói január 14-én kez­dik meg a téli alapozást, a bajnok­ság eredményes befejezéséhez. A közvetlen felkészülésről, terveik­ről faggattam Dobesch Gyulát, a csapat edzőjét. - Megfordult ugyan a fejünk­ben a balatoni edzőtábor gondo­lata is, de végül úgy döntöttünk, hogy itthon nyugodt körülmények között, napközis rendszerben ké­szülünk a tavaszi rajtra, „megspé­kelve” sok edzőmérkőzéssel, me­lyekben a különböző védő és tá­madó taktikai elemek gyakorlása a fő cél. Edzőmérkőzéseink lesz­nek többek között az MTK-VM, Vasas, Dunaferr, III. ker. TTVE, Budafok, Ferencváros csapatok ellen.­­ A csapat védőmunkája az őszi szezonban sok kívánnivalót hagyott maga után, sok volt a ka­pott gól, nem volt hatékony a kö­zéppályás-sor védőmunkája. Ter­vez-e valamilyen változást akár szerkezetileg, akár védőtaktiká­ban ennek megoldására? - Az őszi 5. helyezést kudarc­ként kell elkönyvelni. A csapatban ennél a teljesítménynél sokkal több van. Terveink között szere­pel a csapat védőtaktikájának ja­vítása és elképzelhető, hogy 4-4- 2-es formációval is megpróbálko­zunk a csapat védőmunkájának hatékonyabbá tétele érdekében, de ez nem mehet a támadójáték rovására.­­ Úgy hírlik, több új játékos került a télen a csapathoz. Tájé­koztatná az olvasókat és a szurko­lókat a személyi változásokról? - Károlyi Róbert az ősszel be­vonult katonának, Károlyi Gábort az SPORT Érdi VSE-től (támadó), Holló Jó­zsefet a Dunaferr SE-től (kapus) si­került átigazolási időszakban leiga­zolnunk. Remélem az elképzelése­ket a csapat sikerrel tudja majd al­kalmazni a mérkőzéseken és Karate December 29-én Szekszárdon Ippon Kupa Karate Versenyen a százhalombattai Dinamika SE Ka­rate Szakosztályából I. és III. helyezést ért el Vas Attila. A Dinamika Sport­egylet Kick-Box szak­osztálya felvételt hirdet küzdősportban előkép­zettséggel rendelkező fiatalok számára. Edző: Kecskés István. Jelentkezni lehet keddi napokon 19.30- tól a BME 7-8-as termé­ben. ÉPÜLETTERVEZÉS Ulrich Miklósné építész, építésügyi szakértő vállalja: lakó- és hétvégi házak, zártkerti épületek ter­vezését, műszaki irá­nyítását, költségvetés- és építésügyi szakértői vélemény készítését. Telefon: 06 (26) 54-406 vissza tudunk „kapaszkodni” a do­bogó valamelyik fokára.­­ Köszönöm a tájékoztatást, jó felkészülést és eredményes tavaszi rajtot kívánok a csapat­nak. III. helyezést ért el Herczeg Fe­renc és Zárai Norbert. Várják az új jelentkezőket a Szakosztályba.­­ Pogány - Farsangi bált rendez minden korosztály ré­szére a Városi Nyugdíjas Klub 1991. február 9-én 18.00-3.00 óráig a BMK előterében. A báli bevételt a klub 1991. évi működési költségeire fordítja. Hívjuk, várjuk azokat, akik támogatni szeret­nék a város nyugdíjas klubját. Németországi munkára német nyelvet középfo­kon beszélő lakatos, csőszerelő, hegesztő je­lentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: Rózsa F. u. 3. IV/13. 16.00 óra után FELHÍVÁS A PEDISZ Százhalombattai Egyesü­lete pályázatot hirdet A város környezetvédelme témában Pályázhat mindenki, akinek vélemé­nye, elképzelése, javaslata van a kör­nyezetvédelem városi helyzetéről, a környezetterhelés csökkentéséről. A pályaművek lehetnek: - Irodalmi alkotások (vers, próza, ri­port, esszé stb.) - Képzőművészeti alkotások (raj­zok, plakátok, szobrok, modellek, bármely technikával elkészített alko­tások) - Egyéb alkotások (fotók, filmek, vi­deofelvételek stb.) A pályamunkákat jeligésen kérjük beküldeni a következő címre: PEDISZ Százhalombattai Egyesülete 2440 Százhalombatta Május 1. tér 3. Pf. 68. Beküldési határidő: 1991. február 10. A pályázók a pályázat benyújtásakor zárt borítékban közölték személyi adataikat: név, foglalkozás, lakcím. A borítékon tüntessék fel a jeligét. A pályázat nyertesei értékes juta­lomban részesülnek. PEDISZ Százhalombattai Egyesülete A Városi Szabadidő központ felvesz szak­képzett úszómestert. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni le­het az 54-994-es telefo­non, vagy személyesen az uszoda vezetőjénél. (Vasút u. 41.) Január 26-27. (szombat-vasárnap) 18.00 RÖVIDZÁRLAT 2. színes, szinkr. amerikai sci-fi komé­dia R.: Kenneth Johnson Fsz.: Fisher Stevens 28. (hétfő) 18.00 A TÉL FOGLYAI színes, szinkr. amerikai krimi R.: Arthur Penn Fsz.: Mary Steenburgen 29. (kedd) 18.00 BEST SHOT (A LEGJOBB DOBÁS) színes, szinkr. amerikai film R.: David Anspaugh Fsz.: Gene Hackman, Dennis Hopper 31. (csütörtök) 18.00 BÚJJ, BÚJJ ÖRDÖG! színes, szinkr. amerikai horrorparó­dia R.: Bob Logan Fsz.: Lesli Nielsen, Linda Blair Február 2-3. (szombat-vasárnap) 18.00 ARACHNOPHOBIA színes, amerikai horrorfilm R.: Frank Marshall Fsz.: Jeff Daniels 4-5. (hétfő-kedd) 18.00 ŰRKALÓZOK színes, szinkr. amerikai-német sci-fi R.: Roland Emmerich Fsz.: Malcolm McDowell SZTRÁDA - B­A­GY Ktt SZTRÁDA JÁRMŰVEZETŐ-KÉPZŐ ISKOLA INTENZÍV AUTÓS, MOTOROS TANFOLYAMOT INDÍTUNK A, B, C, D, E KATEGÓRIÁBAN TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Jelentkezés: a Művelődési Ház portáján ADÓTANÁCSADÁS - KÖNYVVEZETÉS GARANCIÁVAL Dr. Némethné Horváth Ágota ADÓTANÁCSADÓ IRODÁJA vállalja: - adóbevallások, önrevíziók készítését - egyéni és társas vállalko­zások könyvvezetését - esetenkénti adótanácsadását - magánerős házilagos lakásépítések, közművesítések, lakáson végzett munkák ÁFA-visszaigénylésének előkészítését, ügyintézését. ÜGYFÉLFOGADÁS - 1991. január 7-től: MATRICA MUZEUM (régi tanács épülete) 2440 Százhalombatta, Gesztenyés u. 1 -3. (Bejárat: az udvar felöl) Telefon: (26) 54-591 Időpont: hétfőn és csütörtökön, 14.00-től 18.00 óráig. Bejelentkezési, időpont-egyeztetési lehetőség, üzenetátvétel: a (26) 54-034-es telefonszámon folyamatosan. ADÓTANÁCSADÁS - KÖNYVVEZETÉS GARANCIÁVAL BME MOZIMŰSORA MÁR most , GONDOLJON­­ fa NYÁRRA! Nyaraljon a napfényes Görögországban! Tengerparti üdülés 10 napos turnusokban KATERINI-PARÁLIÁN Utazás autóbusszal Elhelyezés: 2-3 ágyas, fürdőszobás, konyhás apartmanokban, a ten­gerparttól 20 méterre. Részvételi díj: 5800 Ft + 160 DM/fő Jelentkezés irodáinkban: Érd, Fő u. 2. Tel.: 06 (26) 45-926 (Juhász Mária) Érd, Alsó u. 9. Művelődési Központ Tel.: 06 (26) 45-490 (Török Anna) Budapest XXII., Rózsa R. u. 60. Hurrikán Utazási Iroda, Tel.: 226- 6522 (Pataki Tamás) Görögország várja önt! KIRÁNDULÁS! Franciaország Párizs 6 nap autóbusszal Szolgáltatásaink: 4 ágyas apartman, csoportkísérő. Időpont: március-december Részvételi díj: 6603 + 70-100 DM (tájékoztató ár­) KÖRUTAZÁS! Görögország 10 nap autóbusszal Az európai kultúra bölcsője, Athén Egész napos kirándulás Delphibe; egész napos kirándulás Korinthosz-Epi­­daurosz útvonalon; Meteora-sziklakolostorok; kirándulás az Olymposzra. Szolgáltatásaink: kétágyas, zuhanyzós szobában, félpanzió, csoportkísérő. Indulás: április 5. Részvételi díj: Az árak előkészületben! Hirdetési Újság jelenik meg kéthetente 10 000 példányban Érd, Tárnok, Sóskút, Diósd, Budafok, Nagytétény és Százhalombatta településeken a HURRIKÁN KFT. kiadásában Hirdetési tarifák: A/4 méret: 15 000,- Ft + ÁFA A/5 méret: 7 500,- Ft + ÁFA A/6 méret: 3 750,- Ft + ÁFA A/7 méret: 235,- Ft + ÁFA Ha egyéni vállalkozó, magánkereskedő vagy kft., HIRDESSEN A HIRDETÉSI ÚJSÁGBAN! Az újság díjtalan. Hirdetését leadhatja a BMK-ban vagy az 55-387- es telefonon. SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR VÁROSI KÖZÉLETI LAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: TAKÁCS PÉTER Kiadja a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat (Budapest VII., Erzsébet krt. 9-11.) Felelő­s kiadó: HORTI JÓZSEF vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető­ a százhalombattai 1. számú Postahivatalban. (Százhalombatta, Május 1. tér) Előfizetési díj: egész évre 130,- R A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Május 1. tér, telefon: 54-407 A szerkesztőség minden kedden 15-17 óráig fogadóórát tart. A szedés a MIKROKOSMOS Kft.-nél készült. A nyomást az FNYV végezte. ISSN 0238-972 X SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR A Művelődési Ház tervezett színházi programjai Február 25-én 14.00 órakor Kaláka együttes vendégjátéka Nálatok laknak-e állatok? címmel Belépődíj: 30, - Ft Az Ifjúsági Hangversenyek soro­zat 2. előadása, a bérletek érvé­nyesek. Március (a pontos időpontot ké­sőbb közöljük)­­ Aldo Nikolaj: Harmónia, gyászkeretben című három egy­­felvonásos komédiája Csákányi Eszter és Koltai Róbert közreműködésével. Március 22. 17.00 Színházterem Linda - gyermekműsor Belépődíj: 30.- Ft Április 9-én 19.00 órakor Em­őd Tamás-Török Rezső „Harapós férj” című kétrészes ze­nés vígjátéka A darab szereplői: Tahi Tóth László Kovács Zsuzsa, Sajgál Erika, Zentay Ferenc, Böröndi Tamás, Rátonyi Hajni, Mihály Mariann A Vidám Színpad vendégjátéka­ Május (a pontos időpontot ké­sőbb közöljük) A Radnóti Színház vendégjátéka Könnyű erkölcsök Komédia két részben Schütz Ila és Haumann Péter köz­reműködésével.

Next