Százhalombattai Hírtükör, 2003 (16. évfolyam, 1-25. szám)

2003-11-21 / 23. szám

SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XVI. ÉVFOLYAM 23. SZÁM Kézilabda Elmaradt a Tatabánya elleni NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, mert a battai játéko­sok zöme beteget jelentett. Augusztus óta nem kaptak fizetést. Hiába bíztak a tulaj­donosokban, akik jó ideje csak hitegették őket. Az a bizonyos pohár a november hatodikai képviselő-testületi ülésen telt be. A testület ugyanis elutasította a Sport Kft. kérését, hogy az egy bajnoki idényre vállalt támogatást (15 millió forintot) át­utalják számukra. Hemela Zsolt, a Sport Kft. ügyvezetője lemondott. Azóta több országos napilap is foglalkozott a kézilabdacsapat körül kialakult helyzettel. Mi is igyekeztünk megszólaltatni az érdekelteket, lehetőséget adva nekik véleményük, a jövőt illető elképzeléseik kifejtésére. Nagy múltú csapat bizonytalan jövővel Dudás: A labda az önkormányzat térfelén van Dudás Péter, a TALENTEAM Kézilab­da Kft. többségi tulajdonosa igazi lokál­­patriótának vallja magát. Azt mondja, ez indokolta, hogy kész volt segíteni az anyagi gondokkal küszködő, távlatok­ban mégis nagy reményekkel kecsegtető együttesnek. Szerinte a magyar sportban egyelőre nem lehet a ma divatos üzleti szemlélettel befektetni. Forintban szá­molva még a megtérülés is bizonytalan, ha viszont a középtávú tervek megvaló­sulnak, a presztízs sok mindenért kárpó­tolhat. Döntését megkönnyítette, hogy roppant jó szellemű társaság jött össze, amelyet a felkészült, lelkes és megbízha­tó szakvezető, Hemela Zsolt kiválóan összekovácsolt, így aztán valósnak tűnt a cél, amely egyben az üzleti megtérülés kezdőpontját is kijelölte: három év után a nemzetközi porondra lépni. - Bármilyen meglepő, nekem eddig 19 millió 644 ezer forintomba került a battai kézilabdacsapat - mondja Dudás Péter -, igaz, ebbe beleértem az újonnan létrehozott kft. törzstőkéjét, a nevezési díjakat, a szponzori pénzeket is. Sajnos, az üzleti ügyeim nem úgy alakultak, ahogy elképzeltem, és nagy hibát követ­tem el, amikor megbíztam az egyik sportvezetőben. De nem kizárólag a pénzhiány a gondok oka. Hiányzik a szükséges egység, az összefogás, a morá­lis védőháló. Számomra érthetetlen az önkormányzatnak és egyes tagjainak a magatartása, hozzáállása, szubjektivitá­sa. Utólag úgy látom, hogy egyes, a csa­patot irányító személyekkel szembeni fenntartások miatt több hátrányos dön­tést hoztak. A labda egyértelműen az önkormány­zat térfelén van. Sajnos, én most nem tu­dok lépni. Helyrehozhatatlan károkat okozhat a képviselő-testület halogató magatartása, ha ugyanis tovább késleke­dik az átutalás, azzal halálra ítélik a csa­patot. Haladéktalanul be kell dobni a mentőövet a fiúknak, s utána mindent, a gazdasági háttér mellett a szervezési és jogi kérdéseket is rendezni szükséges. Jogászok hívták fel a figyelmemet arra, hogy a belépésemet rögzítő szerződések jogilag semmisek, mivel a kisebbségi tu­lajdonos részéről cégképviseletre nem jogosult személy írta alá azokat. Sóvágó: A város nem akarja megtartani a profi csapatot Sóvágó Sándor, a TALENTEAM Száz­halombatta Sportszolgáltató Kft. ügyve­zetője elsősorban a befektetési ígérvényt nem teljesítők felelősségét veti fel. Má­sodsorban megkérdőjelezi, akarja-e a profi kézilabdát a képviselő-testület. Ha így lenne - vélekedik -, a csapat rendel­kezésére bocsátaná a megállapodásban szereplő támogatás rá eső részét. A már­ciusban született döntés szerint a város megtartja az NB I-es csapatot - ha a tu­lajdon nagyobb részének eladásával is. Ha az önkormányzat eleget tett volna az általa kötött megállapodásnak, akkor nem tartanánk itt - vélekedik. „Én most úgy látom, a város vezetése nem akarja megtartani a profi csapatot, pedig a játé­kosok kiálltak a Nyíregyháza ellen, amit olyan gesztusként értelmezhetünk, hogy kiálltak a százhalombattai kézilabda jö­vőjéért” - mondja. Úgy véli, személye is közrejátszott a nem mindig pozitív döntésekben, holott ő magánemberként finanszírozta a csa­pat egy havi működését. A jövőt illetően borúlátó, hiszen több játékos eligazolt, illetve jelezte ilyen irányú szándékát a legutóbbi mérkőzésen. „Egy nagyon jó csapat kezdte kibontani szárnyait, ami most teljesen szétverődött” - fogalmaz. Hozzáteszi, nemcsak a csapatot, Hemela Zsolt edzőt is sajnálja, akinek a kialakult összetartás és az eredmények köszön­hetők. Hemela: Ha a csapat marad, én is maradok Hemela Zsolt, a Sport Kft. vezetője, az NB I-es csapat edzője nem szívesen nyilatkozik, mert nem akar részt venni a másokra mutogatásokban. Számára a csapat volt a legfontosabb, ami a jelenleg úgy tűnik, lassan elfogy. Kaplonyi Zol­tán, Ambrus József, Farkas Roland, Er­délyi Péter már átigazolt. De mire ez az újságcikk megjelenik, nagy valószínűség­gel még több játékos távozik - véli. Hoz­záteszi: csak abban az esetben marad Százhalombattán, ha marad a csapat. Nem hiszi, hogy egy kézilabdaedzőnek kellene vezetnie a Sport Kft-t, amelynek egyetlen szakosztálya van: az amatőr labdarúgóké. Szerinte a kialakult helyzet felelőseit az önkormányzatnál és a tulaj­donosoknál kell keresni. Szél Pál: Nyolc hónapig nem volt koncepció Szél Pál két cikluson keresztül elnö­költe a sportbizottságot. Vezetése alatt jött létre a Sport Kft., de megalapítását személy szerint nem támogatta. Ma is azt mondja, a cég létrehozása nem illet bele a városi sportkoncepcióba. „Ami­lyen kapkodva hozták létre és működtet­ték, úgy ér véget - ha véget ér” - véleke­dik. Szerinte a tavaly megalakult sportbi­zottságot felkészületlenül érték a város sportéletének kérdései, problémái. Kap­kodó, elhamarkodott, elgondolás nélkü­li döntések születtek. Nyolc hónapig nem volt elfogadott sportkoncepció. „Azok a felelősök, akik ezeket a dönté­seket meghozták” - mondja. Szabó Attila: Ilyen körülmények között nem szabad közpénzt kifizetni Szabó Attila, az Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport­bizottság vezetője el­mondta, az érvényben lévő középtávú sportkoncepciót törvényi előírások mi­att kellett felfüggeszteni, és helyette hosszú távú fejlesztési tervet készíteni. Szerinte azért a helyzetért, amelybe a ké­zilabda-csapat került, azok a befektetők felelősek, akik az ígérvényeket adták. De úgy véli, a kft. vezetősége is hibázott, amikor sem a polgármestert, sem őt nem tájékoztatták a problémákról, holott ez kötelességük lett volna. „A TALEN­TEAM Kft. a megállapodás egyetlen pontját sem tartotta be” - mondta. Fon­tosnak tartja megjegyezni: most derült fény arra, hogy nem történtek meg a kft. vezetésében bekövetkezett változások bejegyzései, az ominózus együttműködé­si megállapodásból pedig kettő készült, de a képviselő-testület csak egyről tu­dott. Nem találtak egyetlen szabályos dokumentumot sem. „Ilyen körülmé­nyek között közpénzt nem szabad kifi­zetni” - vélekedik. Amíg jogilag nem tisztázódik a helyzet, nem adhat további támogatást a képviselő-testület- össze­gez. Szabó József: Azzal kellene foglalkozni, hogyan tartsuk életben a sportágat Szabó József, a kézilabdások egykori technikai vezetője, a Sport Kft. részéről delegált elnökségi tag úgy fogalmaz: mélységes megdöbbenéssel próbálja tu­domásul venni, hogy egy NB I-es élvo­nalbeli múltú kézilabda- csapatot ellehe­tetlenítenek. Számára ez elfogadhatat­lan, ezért is keresett meg olyan kézilab­dát szerető embereket, akik félretéve minden sértődöttséget, hajlandók dol­gozni a sportágért. Szerencsére vannak még ilyenek Százhalombattán, az ő anyagi támogatásuknak köszönhető, hogy a legutóbbi mérkőzés Nyíregyhá­zán nem maradt el. „További anyagi se­gítséget is tudnánk szerezni - mondja -, de csak abban az esetben, ha az önkor­mányzat részéről látjuk a hajlandóságot arra, hogy a csapat tovább élhet. Mi azért igyekszünk mindent megmozgatni, hogy ne a „nulláról” kelljen kezdeni a jövőben a sportágat a városban” - teszi hozzá. Ezért győzték meg a játékosokat, játsszák le a mérkőzéseket a Magyar Ké­zilabda Szövetség 1 millió forintos bün­tetésének elkerülése végett. Hogy ebben a játékosok is partnerek voltak, jelzi: nem a pénz a legfontosabb számukra. A következő mérkőzésig lehetőséget lát a továbblépésre. Szerinte a vezetőknek csak a ténylegesen felmerülő költségeket kellene megfizetni, és fel kellene bonta­ni a TALENTEAM-mel kötött szerző­dést. „Most már nem azzal kellene fog­lalkozni, ami volt, hanem azzal, hogyan lehetne a sportágat megmenteni” - mondja. Bízik a képviselő-testület pozi­tív döntésében, és abban, hogy az adott kereteken belül felvállalja a kézilabda tá­mogatását. Hegedűs Roland Helytállt a csapat A valamikori jövő érdekében a meg­maradt játékosok lejátszották a nyír­egyházi bajnoki mérkőzésüket. A mér­kőzésről a két edzői nyilatkozat min­dent elárul. „Nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, ha jobban kon­centrálunk.” Ez volt a hazai csapat edzőjének a véleménye, míg Hemela Zsolt a következőképpen nyilatko­zott: „Tragikus anyagi viszonyaink el­lenére kiálltunk, de minket ne sajnál­jon senki, mert holnap más is kerülhet ugyanebbe a helyzetbe. A játékosaim csak dicséretet érdemelnek.” November 14. Nyíregyháza - TALENTEAM Kft. 33 : 25 (17:12) Szabatta: Cziráki - Tombor 3, Kiss 10, Molnár 3, Golovin 1, Harsányi 4, Kemény 3 Csere: Szabó L. Pásztor (kapusok), Ba­lázs 1 Kiállítások: 10 ill. 6 perc Hétméteresek: 2/1 ill. 3/3 A II. Százhalombattai Mézes Napok programja november 21-22. November 21. (péntek) 10.00 Megnyitó. Köszöntőt mond dr. Benedek László polgármester. Mézes délelőtt óvodásokkal, mézes délután iskolásokkal. 17.00 Az elvesztett fogadás című népszínmű előadása. 17.30 A természetgyógyászat fontos kérdései. Állandó programok 10-18 óráig: Játszóház a kamarateremben, „Mézes dallamok” Lukácsy Katalin színművész előadásában, mézkóstolás és vásár az előtérben, mézalapú kozmetikumok kiállítása és vására, méhészeti eszközök kiállítása. November 22. (szombat) 20.00 JAZZ TEÁZO a kamarateremben, játszik a Caltenecker trió. Belépődíj: 1.000 Ft. Konferencia az esélyegyenlőségért „Diszkriminációmentesség, inkluzivitás, esélyteremtés” címmel szervezett kon­ferenciát a Segítő Kéz Alapítvány november 6-án az Arany János Általános Is­kola és Nyolcosztályos Gimnáziumban. A konferencián és a szekcióüléseken a speciális nevelési igényű gyermekek életpályájáról is szó volt. Nagypatakiné Hajzer Anna előadá­sában kiemelte, hogy Európában a la­kosság 17%-a, mintegy 37 millió em­ber él valamilyen fogyatékossággal. Pozitívumként hangsúlyozta, hogy erősödik a társadalmi kritika az okta­tási intézmények megbélyegző, kire­kesztő intézkedéseivel szemben. Sze­rinte komoly fejlesztő munka alakult ki az országban, de a tavalyi választá­sok óta a minőségfejlesztés kiépítése megtorpant, nincs kilátás a továbblé­pésre. A fogyatékos gyerekek integrá­lására kooperatív (együttműködő) ta­nulási technikákat alakítottak ki, amik a gyakorlatban természetesen csiszo­lódnak. „Befogadó, toleráns iskola­­rendszer szükséges diszkrimináció­mentességgel és esélyegyenlőséggel” - fejezte be előadását. Az autistákra vonatkozó kérdésünk­re elmondta, hogy ők külön világban élnek, az életben nehezen találják meg helyüket. Oktatásukat, nevelésüket személyre szabott szükségleteik szerint kellene megoldani. A velük való fog­lalkozáshoz gyógypedagógiai végzett­ség szükséges. „Az autista gyerekek nagyon nyitottak, barátságosak, me­­legszívűek, az ismerősökhöz szívesen közelítenek, de hosszú az út, amíg is­merősként fogadnak el valakit” - mondta. Megyesiné Takó Irén a diszlexiás gyerekekről tanácskozó szekcióban ki­fejtette: a problémával küzdő gyere­kek megkülönböztetett figyelmet igé­nyelnek, különben nehezen megy ne­kik a tanulás, vagy meg sem tudnak birkózni az anyaggal. Nagyon fontos számukra a szülői háttér, az otthoni tanulás. Ő maga nyolc éve foglalkozik diszlexiásokkal. Mint mondta: a disz­lexia nem intelligenciafüggő nyelvi za­var, ami az olvasás mellett az írásban is megjelenik. Szerinte a legjobb mód­szer a diszlexiások oktatására a Meixner Ildikó által kidolgozott elem­ző, összetevő módszer. A diszlexiások továbbtanulási lehetőségei ugyan­olyanok, mint akiknek nincs olvasási zavaruk, de mégis célszerűbb olyan is­kolát választani számukra, ahol külön foglalkoznak velük. Ha jó a memóriá­juk, megfelelő eszközök és támogatás mellett akár egyetemet is elvégezhet­nek. A diszlexiás gyerekek jellemzően természettudományos területet válasz­tanak. „A munkába állás után már nem lesz számukra központi kérdés az olvasászavar, bár valószínű, hogy ke­rülni fogják azokat a helyzeteket, ahol hangosan kell olvasni”- mondta végül Megyesiné. Dr. Nagypataki Gyula, a konferen­ciát szervező Segítő Kéz Alapítvány el­nöke arról tájékoztatott, hogy a civil szervezet 1998. júniusában jött létre azzal a céllal, hogy gondozóházat léte­sítsenek. Miután a terv meghiúsult, a kuratórium úgy döntött, hogy felve­szik tevékenységi körükbe a fogyaté­kosok támogatását, üdültetését is. Nagypataki Gyula úgy érzi, a konfe­rencia elérte célját: sikerült fölhívni a figyelmet a fogyatékos gyerekek prob­lémájára. Ezt a célt szolgálta egyéb­ként a négynapos rendezvény kereté­ben megtartott futó- és kosárlabdagá­la, valamint regionális úszóverseny is. Az előadások rendkívül színvonalasak voltak - mondta - reméli, a hallgatóság sokat profitált az elhangzottakból. „Ne csak megmaradjon, hanem emel­kedjen is a fogyatékosok oktatásának szakmai színvonala! - kívánta. Min­dent meg kell tenni az érdekükben” - zárta beszélgetésünket. Pogány András Több mint ezen csemete Nyolcmillió forint értékű fát és cserjét ültetett az önkormányzat november harmadik hetében a város területén. Felét az óvárosban, másik felét pedig a lakótelepen, Urbáriumban és Újtele­pen. Szokás szerint árajánlatkérés előzte meg a faültetést, a legkedve­zőbb ajánlatot a Lion Kft. tette, így Csomna Béla kertész irányításával két­százhatvan juhar-, hárs-, kőris-, nyír-, szivarfa-, vérszilva-csemetét, és nyolc­­száztizenkilenc madárbirs-, aranyeső-, fagyas-, gömbtujacserjét ültettek a szakértő kezek. A fásítás költségeit a környezetvédelmi alapból különítette el a képviselő-testület. Sz. J. Faültetés a Kodály Zoltán sétányon Fotó: Darabont 9. oldal

Next