Százhalombattai Hírtükör, 2005 (18. évfolyam, 1-26. szám)

2005-08-19 / 17. szám

SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XVIII. ÉVFOLYAM 17. SZÁM Folytatás az 1. oldalról lányaikra büszke dél-koreaiak, lapp táncot lejtő finnek, kínai ujgu­­rok, tüzes lépésű lengyelek, szilaj táncú mexikóiak, olasz zászlólenge­­tők, büszke tartású spanyolok, titok­zatos távol-keletiek, taiwaniak és thaiföldiek, harcias törökök, mo­solygós kolumbiaiak, virtuóz szár­­dok és kétszer is a Forrás táncosai. A mindig lenyűgöző záróképben a “Kéz a kézben” című ének dallamá­ra, zászlókat lengetve vonultak fel ismét a színpadra a tizenhat nemzet táncosai, majd felragyogtak a tűzijá­ték sziporkázó fényei.­­Szaniszló- Tíz nap tánclépésben Sannazzaro Százhalombattán Olaszországi testvérvárosunk múlt­ját és jelenét mutatja be az a fotóki­állítás, ami augusztus 13-án nyílt meg a BME Galériában. Sannazzaro de’ Burgondi eredeti­leg mezőgazdasági jellegű település volt, ahol elsősorban rizst termesz­tettek. A város életében óriási válto­zást hozott, amikor harminc éve odatelepült az ország legnagyobb petrolkémiai cégének új olajfinomí­tója. A város régebbi hagyományai mégis a földműveléshez kötődnek. Ezt figyelembe véve érthetjük meg igazán azt az olasz közmondást, amit Anna Ghibaudo megnyitóbe­széde mottójául választott: „Egy jó barát többet ér, mint akármekkora földbirtok.” A testvérvárosi kapcso­lattartó „történelmi lépésnek” ne­vezte a fotókiállítások létrejöttét. Mint arról már hírt adtunk, váro­sunkról hasonló bemutató utazott Sannazzaroba júniusban. A battai képek nagy érdeklődést keltettek, sokan megnézték azokat, és egyre többen tervezik, hogy személyesen is megismerkednek Százhalombatta látnivalóival. Először idén áprilisban látogatott városunkba olasz turistacsoport. An­na Ghibaudo lapunk kérdésére el­mondta, hogy nagyon pozitív élmé­nyeket szereztek, és Százhalombatta kellemes csalódást okozott nekik, hiszen sokkal tágasabb, nagyobb, mint amilyennek eredetileg hitték. Az út résztvevői közül máris többen jelezték, hogy visszatérnének. Ha­sonló turistautat­­ az olasz testvérvá­rosba - Battáról is terveznek. Addig is érdemes megnézni a fo­tókiállítást a BMK-ban, hiszen általa A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény valamint a szociális és gyermekvédelmi ellátások­ról szóló helyi rendelet értelmében tan­könyvsegély illeti meg azokat a százha­lombattai lakóhellyel rendelkező csalá­dokat, amelyek tizennyolc év alatti, ál­talános vagy középiskolában tanuló gyermeket nevelnek, és egy főre jutó jö­vedelmük nem haladja meg a nyugdíj­­minimum 150 %-át, azaz 37 ezer fo­rintot. A támogatás mértéke gyerme­kenként 7 ezer forint. A támogatás elbí­rálása kérelemre indul, az elbírálás so­rán figyelembe veszik az alanyi jogo­sultságot is. A kérelmet a szülő (törvényes képvi­selő ) terjesztheti elő a szükséges jöve­delemigazolásokkal együtt 2005. szep­tember 30-ig. A határidő letelte után a segély nem igényelhető. A kérelemhez csatolni kell a jövedelemigazolásokat, középiskolások esetében az iskolaláto­gatási igazolásokat, valamint a tanköny­vek számlájának másolatát. A 2001. évi XXXVII. Törvény értel­mében normatív kedvezmény (ingyenes tankönyvellátás illeti meg) a 2005- 2006-os tanévben azokat a tanulókat, akik tartósan betegek, sajátos nevelésű igényűek, három vagy több gyermekes családban élnek, akiket egyedülálló szü­lő nevel, illetve akik rendszeres gyer­mekvédelmi támogatásban részesülnek. Aki alanyi jogon ingyenesen jogosult jóval közelebb kerülnek hozzánk olasz barátaink. A tárlat egy hónapig lesz nyitva. ŐK a tankönyvekre, szociális alapon nem kérhet tankönyvsegélyt. Külön beiskolázási segély nincsen, de a gyermekvédelmi támogatás kerete­in belül a beiskolázáshoz is igényelhető támogatás. Egy naptári éven belül ugyanazon személy, illetve család legfeljebb három alkalommal részesíthető támogatásban. Azok, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, illetve aktívkorú nem foglalkoztatott személyek rendszeres szociális segélyében részesülnek, egy naptári évben egy alkalommal kaphat­nak átmeneti segélyt, illetve rendkívüli gyermekvédelmi támogatást. Rendkívüli gyermekvédelmi támoga­tásban az a gyermek részesíthető, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 150 %-át (37.050.-Ft), aki tartósan be­teg vagy fogyatékos, vagy szülője (gon­dozója) egyedül neveli. A támogatást az a család is igényelheti, amely három vagy több gyermeket nevel, és az egy fő­re eső jövedelme nem éri el a nyugdíjmi­nimum 170 %-át (41.990.-Ft). Az igénylőlapokat a Polgármesteri Hivatal földszinti Ügyfélszolgálatán, valamint a Hatósági Irodán, Nagy Vilmosné szociális munkatársnál (I. emelet 140. sz. iroda ) lehet beszerezni. A kérelmekhez középiskolások ese­tében iskolalátogatási igazolást is csa­tolni kell. Támogatások a beiskolázáshoz Öt kontinens a városházán Az idei Summerfest egyik legnagyobb meglepetése volt a Föld kontinenseit szimbolizáló öt hatalmas molinó, amelyeket a főtéri nyitóceremónián, a világ minden részéről érkezett tánco­sok üdvözlése közben, egyenként eresztettek le a városháza tetejéről. A performance-nak is beillő aktust ová­cióval fogadta az ünneplő tömeg. Az egyenként kilenc és fél méter hosszú „lepedőket” helyi képzőművészek fes­tették meg akrillal. Európát László Bandy, Afrikát Rosenberg Imre és Kis­­német Tímea, Amerikát Dohárszky Béla és Kürtösi Brigitta, Ázsiát Regős Ágnes, Ausztráliát Varga Laci, Szula Zsuzsanna és Göntér László készítette el. Az ötlet Regős Ági fantáziáját di­cséri, a megvalósulást Benedek László polgármester segítette anyagilag. A molinók történetének érdekessége, hogy a művészek a városháza eredeti tervrajzait vették alapul, amiken a le­fedendő pillérek kilenc méteres ma­gassággal szerepelnek. Mivel az alko­tók biztosra akartak menni, fél méter­rel hosszabb műanyaglepedőket szab­tak. Ez volt a szerencséjük: a „művek leleplezésekor” ugyanis kiderült, hogy az épületpillérek valójában pontosan kilenc és fél méter hosszúak. CK SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR VÁROSI KÖZÉLETI LAP Főszerkesztő: Czifrik Katalin Hirdetésszervezés és marketing: Csizmadiáné Gátai Mária Kiadja: Batta-Invest Kft., Százhalombatta. Felelős kiadó: Mérges István ügyvezető Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a százhalombattai 1. sz. Postahivatalban (Szent István tér). Előfizetési díj: egész évre 960 Ft, egy hónapra 80 Ft. A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Szent István tér 3. Tel/Fax: (23) 350-099 E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu Nyomdai munkák: Hírhalom Kft. Százhalombatta, Csenterics út 4. Tel./fax: (23) 354-048 ISSN 0238-972 X 3. oldal iJtíiilfllHiliniLI/lEílMbJDllí Augusztus végéig jelentkezhetnek az esőzés károsultjai. Augusztus első heté­ben ötven olyan kérelem érkezett a Polgármesteri Hivatalba, amelyben a július 11 -ei esőzések nyomán elszenve­dett károk enyhítéséhez kérnek segítsé­get a városlakók. Újabb kérelmek fo­lyamatosan érkeznek. A polgármester felhívásban tette közzé, hogy a szociá­lis rendeletben meghatározott keretek között lehetőség van anyagi támogatás igénylésére a Hatósági Irodán keresz­tül. A helyi szociális rendelet értelmé­ben elemi kár esetén a polgármester sa­ját hatáskörben dönthet segély folyósí­tásáról, aminek mértéke nem haladhat­ja meg a nyugdíjminimum négyszere­sét. Ennek összege jelenleg 98.800 fo­rint. A beérkezett kérelmek elbírálása során helyszíni szemle, az ügyfél által becsült kár és a szociális körülmények alapos mérlegelése, összevetése után hoz döntést a polgármester, aki augusz­tus 10-ig huszonöt kérelmet bírált el. A döntésről szóló értesítéseket napokon belül megkapták az érintettek, és a tá­mogatást két héten belül kiutalták (ki­utalják) számukra. További igényeket augusztus 31-éig fogad be a Polgármesteri Hivatal. Bő­vebb információt adnak a Hatósági Iroda munkatársai a 139-140. szobá­ban ügyfélfogadási időben, vagy az 542-138-as telefonszámon. Dr. Benedek László polgármester la­punk kérdésére elmondta, hogy eddig 16 millió forintot fordított az önkor­mányzat támfalépítésre, a löszfal meg­erősítésére, fertőtlenítésre, az árok- és csatornarendszer tisztítására, a soron kívüli szúnyog- és lárvairtásra, vala­mint a kárenyhítésben közreműködő szippantós vállalkozók munkájának utólagos elszámolására. A polgármester pénzügyi keret elkü­lönítésére tesz javaslatot a képviselő­­testületnek azoknak a kárigényeknek a kielégítésére, amelyek meghaladják a rendelkezésre álló keretet. *** Ismét szúnyogirtás. A Polgármesteri Hivatal a Summerfest kezdete előtt újabb földi szúnyogirtást rendelt meg. Augusztus tizenegyedikén és tizenket­tedikén végezték el az idei nyolcadik akciót. Ezúttal is hideg és melegködös technológiát alkalmazott a cég, mert a tapasztalatok szerint ez a módszer a leghatásosabb a kellemetlen vérszívók elpusztítására. *** Szeptembertől egészségprogram. Egymillió forintos támogatást nyert el az önkormányzat a TESZ Alapítvány “Tegyünk helyben gyermekeink egész­ségi színvonaláért” programján. A sike­res pályázat alapja, hogy elkészült a Vá­ros Komplex Egészségterve és annak öt évre szóló cselekvési programja. A terv kiemelt feladata a gyermekek egészsé­ges életmódra nevelése. A nyertes pá­lyázat segítségével “Mozduljunk!” el­nevezéssel négyhónapos program indul Százhalombattán 2005 szeptemberé­ben. A programot - amely megkülön­böztetett figyelmet fordít a súly- és mozgásszervi problémákkal küzdő gye­rekekre - az önkormányzat koordinál­ja, de részt vesznek benne az intézmé­nyek és a civil szervezetek is. Az első egészségnevelő rendezvények már a szeptemberi iskolakezdéskor elindul­nak, és beépülnek egyebek mellett a Battai Napok programsorozatába is. Az aktuális eseményekről a helyi média se­gítségével és az intézmények közvetíté­sével tájékozódhatnak majd a városla­kók. (Battanet) Film készül Százhalombattáról. Csenterics Ágnes, az erőmű első igaz­gatójának lánya Százhalombattáról for­gatott filmet augusztus 14-től 19-ig. A filmből ötvenperces műsor készül, amit a Magyar Televízió Főtér című soroza­tában mutatnak be augusztus 28-án 12 óra 10 perctől. A rendezőnő előzetesen elmondta, hogy stábja forgat a Sum­merfest megnyitóünnepségén és az esti gálán, egyebek mellett ellátogatnak a DE Rt-be, az ókori római táborba, hal­ételt főznek a Halászcsárdában, és igyekeznek egy keresztmetszetet bemu­tatni városunkról. *** Testvérvárosi találkozó. Idén har­madik alkalommal került sor testvér­­városi találkozóra a Summerfesten. Ezúttal Brzesko és Sannazzaro de’ Burgondi négy-négyfős delegációját fogadta Százhalombatta városa. A len­gyel küldöttséget Jan Musial polgár­­mester, az olasz csoportot pedig Pierangelo Fazzini alpolgármester ve­zette. A testvérvárosok küldöttei részt vettek a Summerfest nyitóceremóniá­ján, kirándultak a Fesztiválhajóval, el­látogattak a Balaton-környéki neveze­tességekhez, és szakmai találkozón vet­tek részt. A korábbi találkozók tárgya­lásai nyomán Sannazzarro de’ Bur­gondi fotóanyagot is hozott magával, amelyből kiállítás nyílt a BMK Galéri­ában. (Battanet) *** Intézmény-felújítás. Közel 15 millió forintos beruházással készül el idén nyáron a Napsugár Óvoda részleges re­konstrukciója. Az intézmény épületein többféle munka zajlik június közepe óta. Elkészült a B épület süllyedés mi­atti felújítása és az A épület teljes hom­lokzatjavítása. A kivitelező hamarosan végez a tető szigetelésével, majd ezt kö­vetően sor kerül a homlokzat újrafesté­sére. Az óvoda elhasználódott nyílászá­róit is kicserélteti az önkormányzat. A munkálatokat augusztus 22-ig kell be­fejeznie a pályázat útján kiválasztott vállalkozónak. (Battanet) *** Még szebb lesz a Százszorszép. A nyári intézmény­felújítások sorában több mint 10 millió forintból végezteti el a Polgármesteri Hivatal a Százszor­szép Óvoda rekonstrukcióját. Az intéz­mény épületén július vége óta lázas munka folyik, alig egy hónap áll ren­delkezésre a nyílászárók cseréjére. Emellett kifestik az óvodát, két csoportszoba új padlóburkolatot kap, és kicserélik a bejárati kaput is. (Battanet) *** Utánpótlás kerestetik. Focizni szere­tő gyerekeket vár a Százhalombattai VVK Sportegyesület. Az edzésekre azok jelentkezhetnek a Városi Szabad­idő Központban, akik 1999. január 1- je után születtek. Bővebb információt Károlyi Gábor edzőtől lehet kérni a 30-378-7221-es telefonszámon. * * * Újra van egészségnevelő. Néhány hónapos szünet után augusztus 1-jétől ismét van egészségnevelő Százhalom­battán Szilágyi Lászlóné személyében. A Városi Családsegítő és Gondozási Központban dolgozó szakember ko­rábban Ercsiben dolgozott pedagógiai asszisztensként. Kiemelt feladata lesz a Komplex Városi Egészségnevelési Program megvalósítása, valamint a kapcsolattartás az intézményekkel és a civil szervezetekkel. (Battanet) Az iparosodás emlékeit keresik A „Matrica” Múzeum és az 1956-os In­tézet „Indusztria gyermekei” címmel vándorkiállítást rendez tizenegy iparvá­ros, köztük Százhalombatta kialakulá­sáról. Kizárólag a kiállítás időtartamára keresnek olyan tárgyakat, amelyek be­mutatják Százhalombatta és az ország ’60-as, ’70-es, ’80-as éveit. Ezek le­hetnek ruhaneműk, dísz- és használati tárgyak, dokumentumok, kisbútorok például. A kiállítás 2005. szeptember 27-től 2006. január 31-ig tart. A felajánlásokat 2005. szeptember 10-ig várják a „Matrica” Múzeumban. Bővebb információt a 23-540-070, vagy a 06-20-93-16-212 telefonszá­mon, Balpataki Katalintól lehet kérni.

Next