Százhalombattai Hírtükör, 2009 (22. évfolyam, 1-25. szám)

2009-07-16 / 14. szám

SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM Anyagi kérdések Szerencsés esetben azzal foglalkozunk, amihez értünk, hiszen így van esélyünk arra, hogy tevékenységünkben eredmé­nyeket érjünk el és sikeresek legyünk. Pénzügyeinket nem minden esetben in­tézzük szakértőként, hiányzik az ehhez szükséges tudásunk, tapasztalatunk. Rek­lámokból, mások elmondásából, banki ügyintézők tájékoztatásából rakosgatjuk össze a képet, és erre alapozva kötjük meg pénzügyi szerződéseinket. Nem cso­da, ha sokszor utólag derül ki, hogy rosz­­szul mértük fel lehetőségeinket. Magyarországon a lakossági hitelek nagysága eléri a 4500 milliárd forintot, és egyre több a bedőlt hitel, számuk megkö­zelíti a négyszázezret. A fizetésképtelenné vált adósok elveszíthetik mindenüket, földönfutókká válhatnak. Különösen azok kerültek nehéz helyzetbe, akik devi­za­alapú kölcsönt vettek fel, náluk ugyan­is mind a tartozás, mind pedig a törlesztő részlet nagyságát a forint és az adott devi­za aránya határozza meg, ezért a pénz­ügyi válság következtében brutális rész­letnövekedéssel szembesültek. Ez még a legmegfontoltabbakat is sújtotta, hiszen hiába számoltak azzal, hogy vállalni tud­ják a részleteket, a jelentős növekedés meghaladja erejüket. A bankok türelme véges, fizetésképte­len ügyfeleiket először büntetőkamatok­kal sújtják, néhány havi elmaradás után pedig elkövetkezik a végrehajtás. Ezt vagy a bank bonyolítja le, vagy az egysze­rűbb megoldást választja és töredékáron eladja kintlévőségeit olyan cégnek, amely a behajtásra szakosodott. Árverésre ke­rülnek az adósok vagyontárgyai, ingat­lanjuk, és bár az árverés kezdetéig van le­hetőségük tartozásuk kiegyenlítésére, er­re a legritkább esetben kerül sor. Ami az egyik embernek veszteség, a másiknak nyereség. Akik értékálló, sőt, értéknövelő befektetéseket keresnek, elő­szeretettel keresik fel az árveréseket, ahol - számukra - szerencsés esetben a piaci ár töredékéért juthatnak hozzá ingatlanok­hoz. Az egyik erre szakosodott internetes portálon két százhalombattai ingatlant is találtunk. Egy több mint 15 millió forin­tos piaci értékű dunafüredi családi ház 9,4 millióért vár új tulajdonosra, egy má­sik, 9,1 millió forint értékű ingatlanhoz 5,3 millió forintért lehet hozzájutni. Ha az árverésen nem mutatkozik érdeklődés az ingatlan iránt, tovább csökkentik az árat, láttunk olyan ingatlant, amelyet már a piaci értékének 21 százalékáért kínáltak eladásra. Egészen biztos, hogy Százhalombattán is vannak jó néhányan, akiket kilátástalan helyzetbe sodort a válság, de konkrét szá­mokat megismerni szinte lehetetlen. A bankfiókok nem adhatnak ki információt, de ha megtehetnék, akkor sem rendelkez­nek egy-egy településre lebontott adatbá­zissal, ugyanis központi ügyfélkezelő rendszerrel dolgoznak. A Polgármesteri Hivatalban nem észlelték, hogy nőtt vol­na az adósságrendező program iránti ér­deklődés, de ebből sem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, mert eh­hez a támogatáshoz nem könnyű hozzá­jutni. Ahhoz például, hogy valaki részt ve­gyen a programban, előbb részt kell ven­nie a VCSGK adósságkezelési tanácsadá­sán, és csak a tréning után számíthat segít­ségre. Pontosan azok érdekében, akik a vál­ság miatt kerültek kilátástalan élethely­zetbe, kríziskezelő alapot hozott létre a kormány. Egyszeri, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, akiknél a csa­lád egy főre jutó jövedelme nem haladja meg a minimálbér 57 815 forintos ösz­­szegét, akiknek a válság miatt legalább 30 százalékkal csökkent a jövedelmük, akik­nek lakáscélú hiteltörlesztése legalább 30 százalékkal emelkedett, legalább három 18 év alatti gyermeket nevelnek, emellett minden, az önkormányzatnál igénybe ve­hető támogatásban részesültek már. A tá­mogatás összege 20 és 50 ezer forint kö­zött lehet, kivételes esetekben akár a 100 ezret is elérheti. A kríziskezelő támoga­tást augusztus 1-jétől lehet igényelni a jegyzőnél, de a kifizetést az államkincstár biztosítja majd. Az, hogy kiknek és mekkora segítséget jelent ez a támogatás, a későbbiekben dől majd el. Mindenesetre biztos, hogy végle­ges megoldást senki sem várhat tőle. Fé­lő, hogy tovább nő a bedőlt hitelesek szá­ma, emellett - látva a reklámokat - az sem elképzelhetetlen, hogy újabb csalá­dok vesznek fel kölcsönt és válnak adó­sokká. Nagy szükség lenne a pénzügyi kultúra mind szélesebb körben való ter­jesztésére, hogy egyre többen megértsék: a pénzhez is érteni kell, és aki kevéssé já­ratos a financiális kérdésekben, legalább kisebb bátorsággal vesse bele magát a köl­csönügyletekbe. Legyen óvatos és kérjen tanácsot olyanoktól, akik ezen a területen több tudással és tapasztalattal rendelkez­nek. PM Támogatás fogyatékosoknak A szociális ellátórendszer fontos eleme a fogyatékossági támogatás. Törvény sza­bályozza, kiket illet meg: ide tartoznak a súlyos látási, hallási és értelmi fogyaté­kosok, az autisták, valamint a súlyos mozgásszervi fogyatékosok, akiknek ál­lapota tartós vagy végleges. A támogatás célja, hogy segítséget nyújtson azoknak az embereknek, akik csökkent képessé­geik miatt egyáltalán nem, vagy erős korlátozottsággal alkalmasak önmaguk ellátására, részben vagy teljes egészében mások segítségére szorulnak. A fogyatékossági támogatás mértéke a fogyatékosság jellegétől és az önki­szolgálási képesség hiányától függően az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 65 vagy 80 százaléka, jelen­leg 18 500, illetve 22 500 forint. A tá­mogatás nem illeti meg azokat, akik a vakok személyi járadékában, vagy emelt összegű családi pótlékban részesülnek, de ha ezekről az ellátásokról lemonda­nak, akkor igényelhetnek fogyatékossá­gi támogatást. Az igényt az Államkincstár lakóhely szerint illetékes regionális igazgatóságá­nál (a százhalombattaiaknak a ceglédi igazgatóságnál) lehet igényelni írásban, az erre szolgáló formanyomtatvány ki­töltésével. Városunkban jelenleg mintegy har­minc fő részesül ebben a támogatásban. Az igénybejelentésben, a szükséges ira­tok beszerzésében, kitöltésében és a tel­jes ügyintézésben Kovácsné Németh Ju­dithoz fordulhatnak segítségért a jogo­sultak hétfőnként 14 és 15 óra között, szerdán pedig 14 és 16 óra között a BMK 3-as termében, illetve telefonon is elérhető a 06-30/365-81-78-as szá­mon. Kevesebb lesz a táppénz Augusztus 1-jétől megváltoznak a táp­pénzzel és a betegszabadsággal kapcsola­tos szabályok. Eddig a táppénz a biztosítási jogvi­szony fennállásának időtartama alatt egy éven át, a biztosítási jogviszony megszű­nését követően 45 napon át járt. Ez utóbbi időtartam lerövidült 30 napra. A méltányosság alapján megállapítható táppénz időtartama is 30 napra módo­sult. Eddig a táppénz összege legalább kétéves biztosítási idő esetén a jövede­lem 70 %-a, ennél rövidebb biztosítási idő vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellá­tás alatt 60 %-a volt. A módosítás után ezek az értékek 60, illetve 50 %-ra csök­kentek. A biztosítás fennállása alatti táppénz összegét is maximálták: a havi összege nem haladhatja meg a minimálbér 400 %-át, 286.000 Ft-ot, a biztosítási jogviszony megszűnését követően pedig a minimálbér másfélszeresének harmin­cad részét. Előfordulhat tehát, hogy va­laki 1 millió Ft után fizeti az egészségbiz­tosítási járulékot, de betegség miatti ke­resőképtelensége esetén nem kapja meg a teljes befizetése után a táppénzt. A fen­ti rendelkezéseket a 2009. július 31-ét követően bekövetkező keresőképtelen­ségre kell alkalmazni. A munkavállalót a betegsége miatti ke­resőképtelenség idejére naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg. A betegszabadságra vonatkozó változás 2009. augusztus 1-től hatályos, a 2009. július 31-e után bekövetkező keresőkép­telenség esetén kell alkalmazni. Az új rendelkezés szerint a betegsza­badság időtartamára a munkavállaló ré­szére távolléti díjának eddig megállapí­tott 80 százaléka helyett 70 százaléka jár. A táppénz iránti igényt a biztosítás fennállása alatt és a biztosítás megszűné­se után is azonos módon kell előter­jeszteni. Az orvos által igazolt keresőképtelen­séget, illetve az ennek idejére vonatkozó táppénz iránti igényt a munkáltatónál kell bejelenteni, egyéni vállalkozónak pedig a székhelye szerint illetékes regio­nális egészségbiztosítási pénztárnál. Ha a foglalkoztatónál nem működik kifizető­­hely, akkor a munkáltató köteles az igény elbírálásához szükséges okmányo­kat és igazolásokat 3 munkanapon belül a székhelye szerint illetékes regionális egészségbiztosítási pénztárnak megkül­deni. A foglalkoztató az igény beérkezé­sét és az igazolások átvételét (beérkezé­sét) hitelt érdemlő módon köteles iga­zolni. Dr. Tóth Beáta (dko.hu) Szomjas gazdák számára! Utast kutyája tápja az Ön szomját altjai Vegyeni ■ F Wm­ EMgon­ Hills 15­ kg-os Adult Beef tápot És már ihatja is a két Foster's Prémium sört. Ráadásul az első tíz vásárló 15.840 helyett most csak 14.990 forintot fizet. f\ZOO A* 'fényes állattartók szaküzlete \3­\#állateledet Nyitva: H-P: 9.30-18.00, Le 8-13 óráig A TESCO MÖGÖTTI ÜZLETSORON 8 06-23-350-689 Vagyonadó Megszületett végre, amit a köznyelv “vagyonadó”-nak nevez, pedig tulaj­donképpen csak néhány vagyontárgy vált adóalappá. Melyek is ezek? A yachtok, a repülőgépek, a helikopte­rek, a nagy értékű személygépkocsik, a lakás- és üdülőingatlanok. Nézzük sorjában! Úgy gondolom, hogy városunk la­kói vélhetőleg nem rendelkeznek yachttal, repülővel és helikopterrel, tehát ezekkel nem foglalkozom. A személygépkocsik esetében létezik egyszer egy úgy­nevezett “súlyadó” - ez tulajdonképpen gépjárműteljesít­­mény-adó amit az önkormányzat vet ki minden évben. Ez továbbra is megmarad, nem változott. Ami új, hogy a 125 kW teljesítménynél na­gyobb személygépkocsik után (ez praktikusan az 1.800 köbcentis vagy ennél nagyobb motorral rendelkező Audi, BMW, Mercedes, stb. márkákat jelenti) a tulajdonos ezentúl központi adót is fizet. Habár városunk lakossá­ga nagy általánosságban alapvetően a jómódúak közé sorolható, ez az adó­nem talán ha 8-10 polgártársunkat fogja érinteni. Legyen az ő problémá­juk, ha bírják, fizessék, ha nem, ülje­nek át egy olcsóbb, de még eléggé reprezentatív kocsiba! Ami izgalmas, az a lakások és üdü­lők megadóztatása. Már most meg kell nyugtatnom azokat, akiknek egy laká­suk van, és annak forgalmi értéke a földterülettel együtt nem éri el a 30 milliós értékhatárt, hogy az adójuk nulla forint lesz. Ugyancsak nulla fo­rint adókötelezettsége lesz annak, aki rendelkezik egy 30 milliót el nem érő lakással és egy 15 milliós értéket el nem érő másikkal vagy üdülővel. Ha belegondolunk, városunkban - Száz­halombattán - mintegy 200 adóalanyt fog ez az adó érinteni, zömében azo­kat, akik az elmúlt öt-hat évben vettek telket és építkeztek; esetükben ugyan­is nagyon nehéz lesz bizonyítani, hogy az aktuális (az adóév elején igaznak te­kinthető) “forgalmi érték” és az úgy­nevezett központi “számított érték” között jelentős az eltérés. Ezzel el is érkeztünk egy olyan problematikához, amit csak úgy lehet jellemezni, hogy “nagyon nem ele­gáns”, ugyanis az ingatlantulajdonos­nak egyrészt be kell majd vallania az ingatlan számított értékét is és az álta­la becsült forgalmi értéket is, azaz az adózónak kell kitalálnia, hogy mit vár tőle az adóhatóság. A számított érték­nél városunkban a többlakásos ingat­lanok esetében 225 eft/nm, egylakásos családi házak esetében 250 eft/nm az irányadó, és ehhez kell majd hozzáad­ni a lakáshoz tartozó telekhányad érté­két. Ha például valakinek van egy 800 nm-es telke, és azon egy 180 nm-es családi háza, akkor a számított érték - a különböző módosítások nélkül - 45+5-50 millió forint. No, ennyit Százhalombattán már csak a kacsalá­bak érnek, azaz egy ilyen ingatlan reá­lis forgalmi értéke valahol 30-35 mil­lió között lehet. Az adózónak tehát egyrészt a bevallásában fel kell tüntet­nie az 50 milliót is és a 35 milliót is. Ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy manapság az ingatlanok forgalmi érté­ke rakétasebességgel zuhan - azaz le­het, hogy tényleges kereslet hiányában jövőre már a felét sem éri -, akkor jö­vőre nagyon sok érdekes bírósági ügy­re kerülhet sor. Lesznek olyanok, akik úgy gondol­ják, hogy ezt az adónemet jövőre úgyis el fogják törölni. Nos, szeretnék két do­logra rámutatni. Egyrészt ezt az adót 2010. május 20-ig kell bevallani és be­fizetni, a választásokra pedig legkoráb­ban jövő áprilisban kerül sor. Másrészt, láttunk mi már karón varjút, és a nem­zetközi pénzvilág árgus szemekkel nézi az állami költségvetésünket. Ami az egyéni véleményemet illeti: nem örülök neki, de az is igaz, hogy a szürke- és a feketegazdaságból szárma­zó és a közteherviselésben részt nem vevő jövedelmek előszeretettel mani­fesztálódnak a budai részek ingatlana­iban. Rákos Péter 7. oldal Tanulni sohasem késni ÉRETTSÉGI ESTI TAGOZATON AKÁR 1 ÉV ALATT IS! A Budakalász Gimnázium érdi, illetve budatétényi tagintézményei felvételt hirdetnek a 2009/2010-es tanévre. A beiratkozás módjáról tájékozódjon a www.budkalgimn.lapunk.hu oldalon vagy érdeklődjön az alábbi telefonszámokon! ÉRD ( Erzsébet u. 24-32.) : 06-30/222-4628 BUDATÉTÉNY (Bp. "Rózsakert", Rákóczi u. 16.) : 06-30/280-3047 DOMI TOURS Utazási ajánlataink: Százhalombattáról induló autóbuszos utazások: Debreceni virágkarnevál 2009.08.20. 1 nap 6.900.­Bulgária júl. 22.,29. Nyaralások: 29.900.-tól Kréta júl. 18.,25. 59.900.-tól Pag-sziget júl. 18. 29.900.-tól Kos júl. 20.,27. 59.900.-tól Montenegro júl. 18. 33.600.-tól Rodosz júl. 20.,27. 59.900.-tól Vrasna júl. 17. 33.900.-tól Dubai júl. 22.,29. 71.900.-tól Málta júl. 18.,25. 45.900.-tól Costa Brava júl. 21.,28. 72.800.-tól Tunézia júl. 18.,21.,22. 47.900.-tól Török riviéra júl. 20.,24. 72.900.-tól Egyiptom júl. 24.,28. 54.900.-tól Szicília júl. 24.,31. 75.900.-tól Zakyntos júl. 20. 59.900.-tól Mallorca júl. 23.,30 84.900.-tól Djerba júl. 22.,29. 59.900.-tól Ciprus júl. 18.,22.,29.84.900.-tól Városlátogatások repülővel: Róma, London, Párizs, Isztambul, Barcelona, Madrid, Velence, Prága, Szentpétervár 4 nap 69.900.-tól LAST MINUTES útjainkat keresse irodánkban. Domi Tours Utazási Iroda, 2440 Százhalombatta, Piac tér D/2.­­ Tel.: 357-283, 357-989 E-mail: domibatta@domitours.hu Web: www.domitours.hu javítása www.suzukibarta.hu www.fejerinfo.huw 1 SWIFT SPLASH TESZTAUTÓK ÓRIÁSI KEDVEZMÉNNYEL! ZEBBI karó Suzuki Barta- sárbogárd Tel.: 25/518-011..17,25/50-80-80 márkakereskedés Székesfehérvár Tel : 22/5152 53,22/50 sp 50 *A gépkocsi új árához képest. Az ajánlat nem teljeskörű, a részletekért érdeklődjön márkakereskedéseinkben! A garamci*2­002 kibocsátás: 154-182 g/km, Üzemanyagfogyasztás (kombinált): 6,3-7,61/100 km

Next