Százhalombattai Hírtükör, 2009 (22. évfolyam, 1-25. szám)
2009-07-30 / 15. szám
SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM Az operett, mint hungarikum Az idei Summerfest újdonságai közé tartozik, hogy a programok között megjelenik az operett. Szigetvári József fesztiváligazgató elmondta: a műfaj igazi hungarikum, éppen ezért helye van a folklórfesztiválon. A Csárdáskirálynőt mutatja be a Kalocsai Színház a Barátság Művelődési Központban. Az operett nevet Mozart adta a műfajnak, jelentése: kis opera. Témája vígjátéki, a párbeszéd és a zene arányosan oszlik meg benne, és a tánc is szerephez jut az előadásban. Fő alakjai a primadonna, a bonviván, a szubrett és a táncoskomikus. A primadonna és a bonviván szerelme legyőz minden akadályt és a történet happy enddel végződik. A Csárdáskirálynő szövegkönyvét Leo Stein és Béla Jenbach írta, akik megkeresték Kálmán Imrét, komponáljon zenét hozzá. Kálmán 1914-ben hozzá is fogott, de közben kitört az I. világháború, és ő abbahagyta a munkát, mondván, nem tud zenét szerezni akkor, amikor a frontokon egymást öli a világ. Egy éves szünet után Lehár Ferenc bírta rá, hogy folytassa a munkát. 1915. november 17- én tartották a bécsi bemutatót, egy évvel később, 1916. november 3-án pedig Budapesten is debütált a darab, amelynek szövegét Gábor Andor fordította magyarra. Ekkorra az eredeti cím - Éljen a szerelem - Csárdáskirálynőre változott. A történet főszereplője egy pesti orfeumi énekesnő, aki beleszeret egy trónörökösbe. Érdekesség, hogy az angolok és az amerikaiak kissé átalakították a történetet, a főhősnőből cigány hercegnőt faragtak. Bár az operett eredetileg Bécsből származik, sikere csúcsára magyarországi felvirágzása vitte. Világszerte a magyarokkal kapcsolják össze ezt a zenei műfajt, és azok szerint, akik több országban, több nyelven, több előadást láttak, egyetlen nép sem képes olyan remek előadásra, mint a magyarok. Erről a százhalombattai közönségnek is alkalma lesz meggyőződni augusztus 13-án, 19 órától. PM Programajánló Augusztus 1-2-án, 21 órakor: Terecske - a Zsámbéki Színházi Bázis és a Szputnyik Hajózási Társaság bemutatója a zsámbéki Műemlék Rakétabázison Augusztus 1-jén, 21 órakor: Rudolf Hess tízparancsolata - az Aradi Kamaraszínház vendégjátéka a zsámbéki Műemlék Rakétabázison Augusztus 1-jén, 19 órakor: Musical részletek - Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán estje az érdi Szepes Gyula Művelődési Házban (Érd, Alsó u. 9.) Augusztus 5-ig látogatható Regős Ágnes, Arc-mások című kiállítása a tokaji Tourinform kiállítótermében (Tokaj, Serház u. 1.) Augusztus 3-tól 8-ig: Nyári tábor a Régészeti Parkban - Játsszunk őskort a gyapjúval - juhok az őskorban, birkák a konyhában és a szövőműhelyben, bárányok, barik a mesékben, mítoszokban - a táborok hétfőtől szombat reggelig, naponta 9-17 óráig tartanak - háromszori étkezés, játék, séta, kézműves foglalkozás - részvételi díj: 20.000 forint. Jelentkezés és információ: Tóth Zsuzsanna 06/23-354-591/14 tothzsuzsa@matricamuzeum.hu . Százhalombatta SZTÁRVENDÉGÜNK, DUKAI REGINA n°°-tól Vízi gimnasztika a PHYSIO ZONE STÚDIÓVAL 1130-tól RÁDIÓ 6 BEJELENTKEZÉS ÉS ÉLŐ KÍVÁNSÁGMŰSOR 1200-tól „Zenebohócok" gyermekműsor 120-tól Hastánc bemutató 13®-tól Vízi gimnasztika a PHYSIO ZONE STÚDIÓVA! 13°°-tól Amatőr asztalitenisz verseny 15°°-tól Vízi gimnasztika a PHYSIO ZONE STÚDIÓVAL 16°°-tól DUKAI REGINA KONCERT YfftTXbKH' Test-Forma-Egészség Stúdió wwuphysiozone.hu 20/479-7681 Cím: 2440 Százhazomba!«, Kodály Zoltán sétány, (@. r=r—r ^ U/\A/\AS.f£AT210&.HU Strandnap 2009 Városi Strand 2009. Augusztus 1. 12""-tól SORIVO VERSENY 16"-tól RADIO 6 TALKSHOW SZTÁRVENDÉGÜNKKEL Jó szórakozást kivárt mindenkinek a Városi Szabadidő Központ Zene és tánc Hetven fiatal táncos és negyven zenész vesz részt abban a különleges produkcióban, amit július 31-én, pénteken 10 órakor láthat a közönség Budafok- Tétényben, a Klauzál Gábor Művelődési Házban. A bemutatkozó belga Imago Tijl tánccsoport és a nagy-britanniai “Európai vakáció” elnevezésű kamarazenekar évek óta együttműködik. A kompozíciókat, amelyeket eljátszanak és táncolnak, széles skálájú, jelen és múltbeli zeneszerzők műveiből választották ki. A koreográfusok három művet alkottak. Az első címe “Inner village” (belső falu) a “Village Music” (faluzene) című zenei kompozícióra, Charles Camilleri máltai zeneszerző művére. A tánc a fiatalok érzelmeit állítja központba, érzelmi labirintuson keresztül vezeti őket a zeneszerző. Egy másik koreográfiájukat Prokofjev klasszikus szimfóniájára, a harmadikat pedig Mozart 21. vonósnégyesére építették. Az előadás nemcsak a táncra koncentrál. Az angol zeneszerző, Richard Shephard írt egy szimfonikus verset, amit a “Brémai Muzsikusok” című mese ihletett. Ebben a produkcióban a közönség is aktív szerepet kap és egy mesemondó is közreműködik. A nagy fináléban Jacques Ibert “Divertissement” című művét mutatják be. A programra ingyenes a belépés. MOZGÓKÉP A TRANSFORMERS: A BUKOTTAK BOSSZÚJA című sci-fi-akciófilmben Sam Witwicky ismét összeáll az Autobotokkal, hogy felvegye a harcot esküdt ellenségeikkel, az Álcákkal... Michael Bay ezúttal sem hazudtolja meg önmagát: gigantikus csaták, gigantikus robotok, gigantikus akciójelenetek, sosem látott trükkök az év szuperprodukciójában. (júl. 30-31-én és aug. 1-jén, 18 óra) A 8 kategóriában Oscar-díjat nyert GETTÓ MILLIOMOS - SLUMDOG MILLIONAIRE ismét a mozi műsorán! Az indiai nyomornegyedből jött fiú eljut a Legyen Ön is milliomos utolsó kérdéséig. A rendőrség nem hiszi el neki, hogy csalás nélkül tudta a válaszokat, ezért vallatni kezdik, és kiderül, hogy minden válasz felbukkant a fiú életének első tizennyolc évében. (júl. 30-án, 20 óra 30- kor, Filmművészeti sorozat) Richard Curtis (Igazából szerelem, Sztárom a párom, Négy esküvő, egy temetés) ROCKHAJÓ című fergeteges, új vígjátéka parádés szereposztással, remek zenékkel és hamisítatlan rock and roll hangulattal varázsolja el a közönséget. 1966-ban, a brit popzene fénykorában a BBC mindössze kétórányi rock’n’rollt játszott hetente. Ám egy kalózrádió napi 24 órában nyomta a popot a tengerről. A suliból frissen kicsapott Cárit az anyja elküldi nagybátyjához, Quentinhez, csakhogy a nagybácsi éppenséggel az Északi-tenger közepén állomásozó kalózadó, a Rádió Rock főnöke, (júl. 31-én és aug. 1-jén, 20 óra 30-kor) Csákits Mihály 5. oldal Tanulni sohasem késül ÉRETTSÉGI ESTI TAGOZATON AKÁR 1 ÉV ALATT IS! A Budakalász Gimnázium érdi, illetve budatétényi tagintézményei felvételt hirdetnek a 2009/2010-es tanévre. A beiratkozás módjáról tájékozódjon a www.budkalgimn.lapunk.hu oldalon vagy érdeklődjön az alábbi telefonszámokon! ÉRD ( Erzsébet u. 24-32.) : 06-30/222-4628 BUDATÉTÉNY (Bp. "Rózsakert", Rákóczi u. 16.): 06-30/280-3047 I Keresztrejtvény 1868. július 30-án halt meg Tompa Mihály költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője. A megfejtés 1. és 2. részében A gólyához című versének gyakran idézett sorát rejtettük el. A megfejtés 3. sora az a város, ahol a költő született. A megfejtéseket a Százhalombattai Hírtükör, Százhalombatta, Pf. 9., vagy a hirtukor@mail.battanet.hu címre kérjük beküldeni augusztus 8-áig. A helyes megfejtést beküldők között a VSZK által felajánlott 5 alkalmas felnőtt strandbelépőt sorsolunk ki. Előző játékunk nyertese Szluka Mária (Százhalombatta, Eötvös Loránd u.), aki a VSZK által felajánlott 5 alkalmas strandbelépőt szerkesztőségünkben veheti át. Gratulálunk! 3 ZÖLD FELDOLGOZÓ ÉPÜLETTELENÜL KÖRMÖS RÓMAI 50 ..-HÁZ SOPRONI LÁTNIVALÓ PÁRATLAN KETON KÉN FOGADÁSÁRA SZALDÓ KEZDETE KÉRDŐSZÓCSKA HIBÁZTAT KIEJTETT BETŰ KÉSZPÉNZ SZENT, RÖVIDEN TÖBBES SZÁM JELE örökítőanyag ZEMPLÉN RÖVIDEN RÓMAI 5 ... SZÓ I (PANASZ) RÖVID I VOLUMEN ÜTEMES TETSZÉSNYILVÁNÍTÁS RÓMAI 1450 MAJDNEM OLYAN NAGYON ÖREG RUGÓFÉLE MAGYAR AUTÓJEL BALATONI VÁROS AZON A HELYEN RÓMAI CSÁSZÁR LENGYEL VÁROS ELEKTRONIKUS AFGÁN INTERNETES TARTOMÁNY HASZNÁLHATATLAN OXIGÉN PÉNZINTÉZET AZ ÉRDEKLŐDÉS HIÁNYA AZONOSAK TÜNDERKIRÁLY, TITÁNIA FÉRJE RANGJELZŐ NÉMET AUTÓJEL KICSINYÍTŐ HANGTALANUL NÉZ BŐREGYE FELE! RÖVID VARRÓESZKÖZ! FEJÉR MEGYEI VÁROST NAPLEMENTE FLUOR, NITROGÉN PÁRATLAN AKOIÓ