Százhalombattai Hírtükör, 2012 (25. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-12 / 1. szám

SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXV..ÉVFOLYAM 1. SZÁM Barangolás a magyar kultúrában A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én. A kézirat tanúsága sze­rint 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnuszt Kölcsey Ferenc. Százhalombat­tán pontosan egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a megújult Barátság Kulturális Központ, január 22-én tehát az intézmény újjászületését is ünnepelhetjük. Az Óvárosi Közösségi Házat ezen a na­­ pon nevezik el Zenálkó Etelről a 14.30- kor kezdődő ünnepség keretében. Az egy­kori tanítónő az 1920-as években tevé­kenykedett Százhalombattán, nagy szere­pet játszott a közművelődés, a művészi élet és a helyi színjátszás elindításában. A név­adó ünnepség keretében felavatják Matta Árpád földbirtokos, Jankovits Ferenc falu­közösségi aktivista és Márton Béla festő­művész emléktábláját is, akik szintén meg­határozó szereplői voltak Óvárosnak. 15.30-tól Szvorák Katalin Liszt Ferenc­­díjas és alternatív Kossuth-díjas népdal­énekes, előadóművész ünnepi koncertje zárja az óvárosi eseményeket. A Szent István téri központi épületben 17 órától a kultúra számos területének képviselője ad ízelítőt művészetéből performance-jellegű meglepetések, mini koncertek, bemutatók és előadások kere­tében. A Barangolás a magyar kultúrában elnevezésű program felfedezésre hívja a lá­togatókat. Énekesekkel, zenészekkel, tán­cosokkal, képző- és színművészekkel, poé­tákkal és fényképészekkel találkozhatnak a BKK falai közt baran­golva. A Kamarateremben Takács Péter nyitja meg a Székely képzőművészek Erdélyből című tárlatot a Körösi Csom­a Sándor Általános Iskola és AMI növendékeinek közre­működésével. A Galé­riában a SZAK Stúdió kiállítással ünnepli meg­alakulásának 15. évfor­dulóját. Bevezetőt László Bandy, megnyi­tót Szula Zsuzsanna képzőművész-tanárok mondanak, közremű­ködik a Chorus Matri­­canus Nőikar Füri Anna vezényletével. A január 22-i rendez­vények sorát 19 órakor Fellegi Ádám zon­goraművész (képünkön) ünnepi koncertje zárja a színházteremben. A Liszt-díjas zon­goraművész Beethoven és Liszt Ferenc műveiből ad elő. Az ingyenes tiszteletje­gyek a BKK recepcióján vehetők át. A nemzeti opera Százhalombattán Erkel Ferenc Bánk bán című operáját mu­tatja be a Teátrum Színház január 28-án a százhalombattai Barátság Kulturális Központban. Az előadásra, amely során a zenekari árkot is megnyitják, még kapha­tók belépők a jegypénztárban. Hatalmas közönségsikerrel és percekig tartó álló vastaps kíséretében mutatta be a Teátrum Színház Komáromban Erkel Ferenc Bánk bán című magyar nemzeti operáját há­rom felvonásban, Dráfi Mátyás Jászai-díjas Érdemes Művész rendezésében. A darab se­gédrendezője: Tarics Péter. „Parádés szerep­­osztás, szimpatikus és hiteles színpadi meg­valósítások, kiváló szerepformálás, harminc­tagú élő zenekar, magas színvonalú énekmű­vészet, tizenhat perces taps” — röviden így jellemezte a komáromi Felvidék Ma elneve­zésű hírportál munkatársa az operaelőadást a 2010. augusztusi bemutató után. A Bánk bán, mint irodalmi - prózai­­ mű egyértelműen a kifinomult egyensúlyokon alapuló drámai művészet magyar csúcstelje­sítménye. Operaként pedig a legmagasabb szintű zeneszerzői munka megtestesítője, ze­neirodalmi és zenedramaturgiai remekmű. A Teátrum Színház társulatától óriási fele­lősséget és bátorságot követelt a zeneileg, színészileg és dramaturgiailag egyaránt igen nehéz mű színpadra állítása. Bővebb infor­máció www.baratsagkk.hu. ■ ^ . f 1 T 3 v? w 1 ' in) I­I i / i i 1 b.1.Xi . ■ ■ vffc ■W. A Falra mászom! Bizonyára sokan fontolgatták a falra mászás lehetőségét, amikor a karácsonyi ünnepek alatt elfogyasztott finom falatok után először a mérlegre álltak. Mások talán az első új­évi számlák megérkezésekor szövögettek hasonló terveket, de a vizsgaidőszak napjait számláló egyetemisták, vagy a félévi bizonyítványra váró gyerekek és szülők fejében is megfordulhatott az ötlet. Ne gondolkodjanak sokáig, egy kis falra mászás mindenki­nek jól eshet! A kilencvenes évek közepétől már nem kell a hegyekbe utaznunk ahhoz, hogy ki­próbálhassuk a falmászást. Egyre több he­lyen gyakorolhatjuk ennek a kiváló tevé­kenységnek a beltéri változatát. A termek­ben különböző anyagokból építik fel a fala­kat, amelyeken lyukakba szerelt „fogásokat” helyeznek el. Ezek könnyítik, vagy éppen nehezítik a falakon való különböző irányú mozgásokat. Lehet, hogy többen máris visszavonulót fújtak, arra gondolva, hogy nincsenek meg­felelő erőnléti állapotban ahhoz, hogy az akár 15 méter magasságba nyúló falakra feljussanak. A szakemberek azonban min­denkit megnyugtatnak, ez a mozgás kicsi­nek és nagynak, idősebbnek és fiatalabbnak sikerélményt nyújthat. A fára mászás vagy a kerítésen való átlendülés képessége gyer­mekkorunkban belénk ivódott. A mászófalon csak tovább fejlődik ügyessé­günk, kitartásunk, koncentrációnk, fizikai erőnlétünk, állóképességünk.­­ Ez a program családok és baráti közös­ségek számára is kiváló kikapcsolódási lehe­tőség — mondta dr. Rémesi Barbara, a Mászóbirodalom (Budapest, XI. Budafoki út 70.) ügyvezető igazgatója. Gyerekek akár már négyéves kortól is kipróbálhatják, hi­szen jól képzett szakemberek és kiváló biz­tonsági felszerelések állnak a falmászók rendelkezésére. Munkatársaim mindenkit segítenek félelme, tériszonya legyőzésében. Mivel itt nincs szükség hirtelen, rövid idő alatt történő nagy erőkifejtésre, kisebb a sé­rülések kockázata, mint akár egy focipá­lyán. Különösebb felszerelésre sincs szük­ség, de a kényelmes öltözék és egy vékony orrú edzőcipő megkönnyíti a mozgást. Akik még az ünnepek alatt felszedett ki­lókat szeretnék ledolgozni a falmászás so­rán, azoknak jó hírem van. Ez a sport a test minden izmát szinte egyszerre megmozgat­ja, arányosan formálódik a comb, a vádli, a fenék, az al- és a felkar. A vizsgákra készü­lők is jó, ha tudják, hogy a tankönyvek fö­lötti „görnyedés” utáni ellazulást is elérhe­tik, hiszen a falmászás már világszerte a ge­rincproblémák kezelésére alkalmazott mód­szer. Azok a felnőttek, akik a napi stressz levezetésére készülnek, vagy a szülők, akik egy-egy rossz jegy láttán falra másznának, megtehetik. Inkább itt, egy mászófalon, mint az irodában vagy a nappaliban. A kü­lönböző nehézségi fokú falakon a falmeste­rek segítségével minden korosztály képvi­selői megtalálhatják a kihívást, és a „Megcsináltam!” élménnyel távozhatnak. ME ffl Jíteáteter Jfliiefi „Kismesterek nagy művei. ”­ Népművészeti, iparművészeti és képzőművészeti termékek boltja Használati- és ajándéktárgyak, egyedi női és gyermekruhák, kalapok, méretes ruhák tervezése és készítése. 2440 Százhalombatta, Damjanich u. 29/A. (Füred Üzletház, TESCO mögött) •v4. Nyitva: H-P 13h-18h Pozsgainé Szabó Éva • 06 20 564 9165 Folyamatosan frissülő információk, fotó-galéria! Véghelyi Balázs: Huszonhárom lépés Véghelyi Balázs prózája: a munka szépségének felmutatása. Szorgalmasan kutat, jegyzetel, szelektál, ötvöz és mo­dern korunkhoz illően modernül gon­dolkodik. Elemi létszükséglete a min­dennapi olvasás. Megkülönböz­tetett figyelmet szentel azoknak a költőknek és írók­nak, akikben fel­ismeri az eruptív tehetséget, akik­ről József Attila nyomán úgy véle­kedik, hogy nél­külük „meggörbülne a világ gyémánt­tengelye.” A még mindig fiatalnak mondható szerző már indulásakor nagy fába vágta a fejszéjét: a közízlés vaspán­­tos kapuját szeretné egyre tágabbra nyitni. Vajon sikerül-e neki? Ezt a vál­lalkozását kísérhetjük figyelemmel is­mét, új izgalmaktól felfrissülve, a nem­rég megjelent Huszonhárom lépés című könyvében is, amely legújabb esszéiből, tűnődéseiből, kritikáiból és recenziói­ból ad érdekes válogatást az olvasóknak. Mondhatjuk így: a könyv igazi élmény­­beszámoló. Illyés Gyula a következőket írja Babitsról: „Eredeti nem az, aki egy­szeri s merőben más. Az, aki valami kö­zösből eredve lesz meglepően több, aki folytat s folytatható.” A figyelmesen és gondosan összegező, a tanárosan ma­gyarázó Véghelyi mindig meghökkent bennünket valami új összefüggéssel, amiről kiderül, hogy mi is láttuk már ugyan, de mégsem vettük észre. Az iro­dalom dzsungelébe csábít bennünket, s a veszélyes kalandhoz iránytűt ad a ke­zünkbe. Huszonhárom lépés - huszon­három érdekfeszítő eszmefuttatás. Illemtudó és férfiasan szerény írások Janus Pannoniusról, Csoóri Sándorról, Jókai Annáról, felzaklató felismerések Fazekas Lúdas Matyijáról, Zelk Zoltán és Baranyi Ferenc költészetéről, Karinthy Ferenc Epepe című regényé­ről, a nyelvújításról és az irodalom taní­tásáról, tárgyilagos tudósítások Kemény Katalin és Kaiser László verseiről. A nagy mesterek hű tanítványa ontja itt vallomásait, aki néhány lépésnyire van már attól, hogy maga is mester legyen. Talán a huszonnegyedik lépés után ez is igaz lehet, mert formálódik abban a nagy tanító, aki így vall az életről: „Számomra még ma is az a természetes, kerek és egész világ, ahol az emberek énekelnek, táncolnak, verset írnak, ver­set mondanak, rajzolnak, festenek, gyöngyöt fűznek, fát faragnak­­ és nem csak pénzt olvasnak.” (Véghelyi Balázs, Huszonhárom lé­pés, Hungarovox Kiadó, 2010) Fazekas István Január 14-én, 19 órakor: Retró sze­relem, avagy özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak - vígjáték — Budaörsi Játékszín Január 15-én, 18 órakor: A Freedom zenekar és Torres Dani közös újévkö­szöntő koncertje a BKK-ban — Belépő: 1.500 forint Január 15-én, 11 órakor: A mumus - mesemusical - Budaörsi Játékszín Január 15-én, 19 órakor: A doktor úr - zenés bohózat - Budaörsi Játékszín Január 15-én, 15 órakor: Mária fő­hadnagy — nagyoperett két felvonásban az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban (Alsó u. 9.) Január 18-án, 17 órakor: A nők sze­repe a nagy magyar asszonyok sorsain keresztül - Józsa Judit kerámiaszobrász előadása a „Matrica” Múzeumban — Ingyenes! Január 21-én, 10 órától: Facsard meg! Sirítsd meg! - Országos néptánc szólóverseny a BKK színháztermében Január 21-én, 14 órakor: „Matrica” Műhely gyerekeknek - Mesemúzeum — Meseműhely a bronzkortól - 500 Ft/fő Január 21-én, 19 órakor: Ha el­hagysz, veled mehetek? - romantikus vígjáték - Budaörsi Játékszín Január 22-én: A Magyar Kultúra Napja - 14.30-kor: Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház - névadó ün­nepség - 17 órakor: Barangolás a ma­gyar kultúrában a BKK-ban - 19 óra­kor: Fellegi Ádám zongoraestje - Válogatás Liszt Ferenc és Beethoven műveiből - BKK színházterem Január 22-től február 5-ig látogat­ható a Műgyűjtők Tárlata a BKK kama­ratermében Január 22-től február 5-ig: A SZAK Stúdió és a Benta Art Regionális Mű­vészeti Egyesület kiállítása a BKK Ga­lériában Január 22-én, 11 órakor: Mátyás ki­rály juhásza — zenés mesejáték a Szepes Gyula Művelődési Központban Január 23-án, 10 és 14 órakor: Radírmorzsák és egyéb zenés teremtmé­nyek - Lackfi János és a Sajtkukacz ze­nekar előadása - Budaörsi Játékszín 5. oldal GÖRÖG ÍZEK ÉS ITALOK ISTENI SZÍNJÁTÉK - TÁNC - OLIMPIA ZENEKAR: NESCAFE EGYÜTTES MENNYDÖRGÉSRE OTT KELL LENNI! 19 ÓRA INFORMÁCIÓ: 06 76 9 374 758 A BÁL BEVÉTELÉBŐL A KISCSERKÉSZEK NYÁRI TÁBOROZÁSÁT TÁMOGATJUK. XopO$ TOU OÁUpTTOU ■ az Közösségi Házban 2012. február 18. velünk az Istenek birodalmába! A VIDÁM HANGULATOT A BATTAI CSERKÉSZEK GARANTÁLJÁK BELÉPŐJEGY ÁRA: 1.600,-FT.

Next