Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-19 / 273. szám
1966. NOVEMBER 19., SZOMBAT res T Mit mondtak volna? Sokan tanulnak a munkások közül Dósai Ferenc, a ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat esztergályosa — A pártértekezlet beszámolójában elhangzott és erre mi, a vállalat kommunistái és dolgozói büszkék vagyunk, de nem elbizakodottak, hogy elnyertük a szocialista munka vállalata címet. Már a korábbi években is versengtünk e cím elnyeréséért, s hogy munkánkat nem kísérte siker, az annak következménye volt, hogy vállalatunknál éveken át aránytalanul nagyobb gondot fordítottunk a gazdasági eredmények elérésére, mint a dolgozók eszmei-politikai nevelésére. Ez egyúttal meghatározta feladatainkat: a gazdasági tevékenységnek háttérbe szorítása segítésenélkül fokozni a politikai nevelőmunka hatékonyságát. A fő törekvés az volt, hogy a vállalatnál ne csak a felsőbb, hanem a középszintű vezetők — művezetők, csoportvezetők — is egyre inkább ne csak gazdasági irányítók, hanem politikai vezetők is legyenek. — A munkát siker koronázta. Elértük, hogy ma már valamennyi gazdasági egység vezetője — legyen az párttag vagy pártonkívüli — elvégezte vagy végzi a marxizmus— leninizmus esti középiskolát. De a fejlődést a következő számok is meggyőzően bizonyítják. Míg az 1964—65-ös évben mindössze hatvannégyen, az idei oktatási évben viszont már kétszázharminckilencen vesznek részt a pártoktatásban, tizenhatan pedig esti egyetemen vagy esti középiskolában tanulnak. ka — A politikai nevelőmunjavulását bizonyítják számok. Hatékonyságát eredményességét elsősorban a vállalat gazdasági íveiben, a szocialista eredmémunka vállalata cím elnyerésében, a munkafegyelem javulásában mérhetjük. Vállalatunk háromnegyed éves tervét 105,9 százalékra teljesítette. Vállalatunk valamennyi, szám szerint huszonnégy munkabrigádja munkafelajánlással készül a IX. pártkongresszusra. A felajánlások összértéke hétezer munkaóra, hatszázötvenhétezer forint termelési érték. Ebből a megyei pártértekezlet összehívásáig több mint hatszázezer forint termelési értéket már teljesítettek munkabrigádjaink. • Szocialista brigádjaink a gazdasági vállalásokon túl más formákban is példát mutatnak. Többek között abban is, hogy rendszeresen részt vesznek a párt-, a KISZ- és a szakszervezeti politikai oktatás valamelyik tanfolyamán vagy abban, hogy jelentős segítséget nyújtanak a fiatalok szakmai és eszmei-politikai nevelésében egyaránt. — Nem titkoljuk célkitűzésünket: műhelyeink mindegyike s maga az egész vállalat el akarja érni, meg akarja tartani a szocialista munka vállalata és az élüzem címet egyaránt. FEDIK A SZŐLŐT Pincékben a tőkék kincse, hordókban az újbor, de kint a szőlőpásztákban még nem ért véget a munka. Hogy a fagy ne tehessen kárt az ültetvényekben, befedik a tőkesorokat. A nagyüzemekben — Tápiószelén, Dánszentmiklóson, Nyársapáton már ezt a munkát is gépek végzik. Naponta egy-egy traktor húsz hold szőlőt fed be. „Bábnapok" Pécsett Ma lépnek fel a váciak A II. országos bábjátékos lapok eseményei pénteken megkezdődtek Pécsett. Az egri művelődési ház bábegyüttese, a szegedi bábszínház, a budapesti Állami Bábszínház kamaraszínpada, a pécsi „Bóbia” együttes és a pécsi „Fekete színház” mutatta be műsorát. A bábjátékos napok szombaon váci, debreceni, kecskeméti csoportok és a lengyelországi Bielsko-Biala állami bábszínházának előadásával, lengyel rajz- és Kollázs-filmek vetítésével és vitával folytata munkáját . A TERMELŐSZÖVETKEZETEK AZ ÚJ GAZDASÁGI MECHANIZMUSBAN Hogyan fejlődhet a termelő szövetkezetek gazdasági tevékenysége? Könnyen ellenőrizhető tény, hogy a szövetkezetek értékesítő, feldolgozó és szolgáltató tevékenysége eddig meglehetősen kezdetleges volt és ezáltal nemcsak a tsz-ek, hanem a népgazdaság számára is jelentős tartalékok maradtak kihasználatlanul. A feldolgozási lehetőség hiányában sok hasznosítható termék veszendőbe ment. A helyi kiegészítő tevékenység lassú fejlődése, helyenkénti korlátozása nemcsak a tsz-eket, hanem a népgazdaságot is olyan jövedelemforrásoktól fosztja meg, amelyek az egyébként meglévő mezőgazdasági kapacitások felhasználásával, az üzemben keletkezett hulladékok és melléktermékek feldolgozásával feltárhatók lennének. A tsz-ek szolgáltató és értékesítő tevékenysége pedig amellett, hogy növeli a tsz-ek jövedelmét, sokat segíthet a lakosság jobb élelmiszer-ellátásában, a mindennapi szükségletek kielégítésében. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a tsz-ek árbevételeinek ma még alig 10 százaléka származik a segéd-, melléküzemági és egyéb tevékenységből, a nem mezőgazdasági jellegű kiegészítő tevékenység révén elért bevételek pedig mindössze 2 százalékot tesznek ki. A szocialista átszervezés előtti években sok helyen foglalkoztak a mezőgazdasági termelés mellett más, gyakran ipari jellegű termelő tevékenységgel is. Az, hogy a termelőszövetkezetek nem mezőgazdasági jellegű tevékenysége nem fejlődött, csak részben az átszervezés következménye. A szövetkezetek ilyen irányú tevékenységét — legalábbis a közelmúltban — már nem a tsz-ek gazdasági lehetőségei, hanem elsősorban a különböző tiltó jogszabályok és az egyes irányító szervek értetlensége korlátozta. Nem kis szerepet játszott ebben az elterjedt — általában igaz — elvi megállapítás, hogy csak a korszerű, koncentrált nagyipar képes gazdaságosan, olcsón és gyorsan termelni. Ennek merev értelmezése következtében azonban megerősödtek azok a törekvések, amelyek minden olyan tevékenység felszámolását megkövetelték, a szövetkezetektől, amely nem tipikusan a mezőgazdasági termelés szűken értelmezett fogalmába tartozott. Az élet pedig már sok esetben bebizonyította, hogy a gazdaságosságot nem lehet szűken, csupán egy-egy üzemre, vagy akár iparágra vonatkoztatva értelmezni, hanem mindig azt a megoldást kell választani, amely az egész társadalom számára a leggazdaságosabb. A termelőszövetkezetek jelenlegi társadalmigazdasági helyzete, a feldolgozó vállalatok lehetőségei — minden meggondolás emellett szól — lehetővé és egyben a szükségessé is teszik az ipar és mezőgazdaság szorosabb együttműködését, a szövetkezetek gazdasági tevékenységének fejlesztését. A Központi Bizottság mindezeket mérlegelte, amikor a gazdasági mechanizmus formjáról szóló határozatában ne a tsz-ek gazdasági tevékenységének bővítése mellett foglalt állást. Ennek alapján a tsz-ek minden olyan tevékenységgel foglalkozhatnak, amelyre szükségük és lehetőségük van, amely iránt igény jelentkezők és a maguk és a népgazdaság számára gazdaságosan tudják megoldani. A tsz-ek gazdálkodási körébe tartozhatnak tehát a jövőben azok a tevékenységek is — pl. az értékesítés, takarmánykeverés, szállítás, tárolás, gépműhelyépítés, feldolgozás —, amelyeket a különböző jogszabályok eddig tiltottak, vagy külön engedélyhez kötöttek. Sokan félnek attól, hogy a tsz-ek gazdálkodási körének bővítése a mezőgazdasági termelés rovására mehet. Ez természetesen egy-egy szövetkezet esetében megtörténhet. Ilyenkor a hatósági beavatkozás indokolt lehet. A nagyobb arányú kiegészítő tevékenységgel foglalkozó tsz-ek példája azonban azt bizonyítja — és a józan ész is ezt diktálja —, hogy a tsz-ek ilyen irányú ténykedése nemhogy szorítaná, hanem inkább visszabiztonságossá, megalapozottabbá teszi a mezőgazdasági termelést és olyan tartalékokat szabadít fel, amelyek az egész mezőgazdaság fejlődését meggyorsítják. Ha a termelőszövetkezetek értékesítő, feldolgozó és szolgáltató tevékenységük létrehozásakor figyelembe veszik a tsz munkaerő-helyzetét, természeti vagy más jellegű adottságait, felmérik a piacot és saját lehetőségeiket, a termékkel szemben támasztott minőségi és egészségügyi követelményeknek eleget tudnak tenni, és mindezeket a tényezőket mérlegelve tevékenységük bővítése gazdaságosnak ígérkezik, akkor ez a népgazdaság számára is hasznot eredményez. A gazdasági tevékenység bővítését igényli többek között, hogy a téli hónapokban a mezőgazdasági munka jellege miatt a tsz-tagok százezrei tétlenségre vannak kárhoztatva. A tsz-ekben egy dolgozó tsz-tagra évi átlagban 200 ledolgozott munkanap jut, a gyenge tsz-ekben pedig még ennél is kevesebb. A téli foglalkoztatás a népgazdaság számára sok százezernyi új munkaerőt, a tsz-ek számára új jövedelemforrásokat, a tsz-tagok számára p pedig a személyi jövedelmük növelését jelenti. Különösen jelentős lenne nemcsak a téli időszakban, hanem általában is a gyenge tsz-ek ilyen irányú tevékenységének bővítése, beleértve a közeli ipari üzemekkel kialakított kooperációt, bérfoglalkoztatást és bedolgozást is. Sokféle előnyt ígér a tsz-ek és az élelmiszeripar együttműködése, a tsz-ek saját feldolgozó tevékenységének fejlesztése. A mezőgazdasági termékek ún. előfeldolgozása sokat segíthet a ma gyakran jelentkező szállítási nehézségeken és egyben olcsóbbá is teszi a szállítást, hiszen kisebb tömegű, de nagyobb értékű terméket kell továbbítani. Másrészt a tsz-ek saját feldolgozó kapacitásának növelésével nagy mennyiségű olyan terméket dolgozhatnak fel, ami korábban pocsékba ment, s ugyanakkor hasznosan kiegészíthetik az élelmiszeripari termelést is. A termelőszövetkezetek fő partnerei természetesen továbbra is a felvásárló vállalatok maradnak, de sokféle lehetőség adódik az lemmel, állami kiskereskedőa közületekkel, vendéglátóiparral, illetve közvetlenül a lakossággal kiépítendő értékesítési kapcsolatokra is. Ez áru útját, s a megrövidíti az felhasználók frissebb, jobb minőségű és általában olcsóbb termékhez juthatnak. Az is bizonyos, hogy a tsz-ek értékesítő tevékenységének fejlődése egészséges versenyt eredményez a különböző értékesítő vállalatok között, s ennek elsősorban a lakosság látja majd hasznát. Nem utolsó szempont az sem, hogy a tsz-ek szabad partnerválasztási lehetősége a felvásárló vállalatokat munkájuk megjavítására készítheti. A termelőszövetkezetek gazdasági tevékenységének bővítéséhez tehát a közös gazdaságoknak is, a népgazdaságnak is olyan érdekei fűződnek, amelyeket jobb lenne minél előbb érvényesíteni. Az irányító szervek akkor járnak el helyesen, ha gondosan mérlegelve a lehetőségeket, segítik és ösztönzik a tsz-eket, gazdasági tevékenységük bővítésére. Dr. Dankovits László 3 «egtb»K^Ciriap Város tegnapi köntösben MIRE INT AZ EL NEM MONDOTT BESZÉD? (II) Beszélgettünk a városról, s a házigazda közben azt súgta a másik vendégéről; ő különben Gödöllő szerelmese. Régi közigazgatási ember — mondta róla később —, titkárkodott már annál a Czeculics Jánosnál is, aki 1945-ben Gödöllőt önkényesen várossá nyilvánította, s őmaga pedig városatya lett. A vendég Berze János, ahogy megtudtam, most anyakönyvezető. Persze a házigazda is ős gödöllői, aki ugyancsak nagyon szereti a várost. Volt idő, amikor 17 funkciója volt egyszerre, s ma is tart még néhányat, tud is, lát is itt sok mindent Ekkorra már átnéztem egy kötegnyi jegyzőkönyvet, jelentést, beszámolót, s kezdtem érteni, hogy miért bontakozik olyan arculata,nehezen Gödöllő városi Nem könnyű ezeknek a kisvárosoknak. Csak egy dolog mindjárt: rendelkezés szól róla, hogy legalább 100 lakásnak kell épülnie egyszerre, s ekkor jár az új házakhoz egy sor más beruházás is. Úgy érzem: boltok, közművek, bölcsőde ... Igen ám, de ahol nem épül egy esztendőben csak 35—40 lakás! Az esztendők során itt is jókora telep alakult ki, csakhogy mindig elmarad az üzletek építése, a közművesítés, mert ugye 35—40 lakáshoz nem jár... A beszélgetés során ezt fejtegettem, s végül megkérdeztem, hogy Gödöllő városban mi a helyzet. — Ugyanez — mondták nyomban. — Éppen a legjobb helyen kérdezte. Itt vagyunk a Munkácsy utcai új lakótelepen. Láthatta: Csakugyan, néhol még rendes járda sincs, ugrál, botladozik az ember a tócsák között, a közvilágítás gyenge; boltot, üzletet egyet ha láttam ... Pedig, — összeszámolták gyorsan — 344 lakás áll már itt a Munkácsy utcai lakótelepen, s valóban nincs több üzlet, csak egy. — Kevés. — Azám — mondta a háziasszony —, mindig csak ígérnek, ígértek már ide eszpresszót is... — Dallos Józsefet kérdezze meg — javasolta a férj —, majd ő megmondja. — Mit mond meg? — A tanácsülésen nyilvánosan bejelentette, hogy felhagy minden társadalmi funkcióval, az ígérgetések miatt... Hallgattunk egy sort. — Én nem akarok beleszólni — mondta végül az anyakönyvvezető —, de úgy higgye el, ebben a városban régen sokkal több üzlet volt, mint manapság. Mert vegyük sorba:"volt 15 hentes, 14 vendéglő, 13 kocsma, s számos bolt. Volt a városnak szállodája... — Tizenhat szobával — mondta a házigazda. — Ma — legyintett az anyakönyvvezető. Ezeket az adataikat már feljegyeztem. Jól emlékeznek ezek a gödöllőiek. A papíron ez állt: „1931-ben, amikor a községnek 12 OOO lakosa volt, 109 kereskedelmi egység működött Gödöllőn. Jelenleg, amikor a lakosság száma csaknem megduplázódott, van 76 egység.” — Dehát — kérdeztem végül —, mit tehet itt a városi tanács? — Ne legyünk igazságtalanok — mondta a házigazda, — de itt nagyon régi betegség a lassúság. Ülésezünk, határozunk, s telik, telik az idő, amíg végül történik is valami. Nagy halom papírt teregetett elém: a Petőfi-szobor paksamétáit. Gödöllő köztudomásúan az 1848—49-es szabadságharc egyik emlékezetes szintere, s élt, verselt, szeretett e helyt Petőfi Sándor is. A 1948-ban, a centenárium község esztendejében elhatározta, hogy szobrot állít a költőnek. Nyolc esztendő telt el, amíg sikerült; 1954-ben leplezték le a szobrot. Az iratok között megtaláltam az előre elkészített avatási beszédet, amely hat esztendőt várt, hogy a szónok a kezébe vegye. Persze aztán ezt a beszédet nem is mondták el soha, elavult annyi év alatt, másikat írtak helyette, amikor s végül a szobor elkészült. — Ilyen hagyományaink vannak. — Régi ügy — mondtam. — Kísért — Olykor évekig tart egy egyszerű helykijelölés, hogy hová épüljön a szolgáltatóház, vagy az autószerviz... — Kérdezze meg — fordult hozzám az anyakönyvvezető, — kérdezze csak meg, hogy a strandokat felújították-e nyáron. Vagy: mennyit fordítottak a parkokra? Ezekre például volt pénz. És miért húzódtak el az építkezések? Valóban, ezek érdekes kérdések. A tanácsházán később betekinthettem egy készülő munkába; a megyei tanács végrehajtó bizottsága maga elé hívta a város vezetőit, hogy mennyire jutottak egy esztendő alatt. A tanácselnök, dr. Gyetvai József mutatta a beszámolót; már több mint tíz oldal, s mennyi lesz még... Mert a bajok, a bajok ... — Ott tartunk — mondta —, hogy néhány dologban szeretnénk elérni a felszabadulás előtti állapotokat. Itt van például az iskolák ügye. 1945 előtt volt 46 tanterem és 712 tanuló. Most? Van 2586 tanulónk, s néggyel kevesebb tantermünk ... — Persze közben kialakult itt az ország legjelentősebb agráregyeteme. — No, igen ... Jószerint nincs művelődési ház, mert ezt a mostanit tanyák is kevesellnék, mindössze 150 ember fér el a termében. A könyvtár kicsi. Az igaz, nem használt Gödöllőnek soha a főváros közelség. Mondjuk a művelődési ház esetében hallani vélem a hivatalos álláspontot: „Minek oda, úgyis bejárnak az emberek Budapestre”. És valóban, ha választani kell, először ott legyen művelődési ház, ahol enélkül semmiképpen sincs művelődés. Az ellenérv viszont, hogy a főváros peremvidéke erőteljesen fejlődik, noha, könnyebb Budapestről bemenni Budapestre... — Hogyan alakult a költségvetés? — kérdeztem. — Mennyiből gazdálkodik a város, s mennyiből gazdálkodott a község? te:Az elnök a jelentésből idéz— Hétmillió 400 ezer forint volt a község tavalyi költségvetése. A városé ez évre több mint 13 millió, s ehhez kaptunk a pótigényünkre négymillió 200 ezer forintot. — Ez akkor éppen a háromszorosa a községi költségvetésnek. — Csakhogy csal a látszat — magyarázta mindjárt az elnök. — Amikor alakultunk, átvettünk egy sereg intézményt, s ezek hozták magukkal a költségvetésüket. Ezért jelentettünk be pótigényt. Tulajdonképpen ez a négymillió 200 ezer forint az igazi többlet. Nem sok. De hát ami volt, azt hogyan használták fel? — Mennyit költöttek strandokra? — jutott eszembe a a kérdés. — Az esztendő végéig készül el a munka. Nocsak, novemberben, decemberben a strand! — És a parkokra szánt összeggel mi történt? — Ebből majd sétányt építünk. Majd! — Az esztendő elején megkezdődhetett volna 48 OTP- lakás építése. Igaz? — Már kiásták az alapokat — mondta dr. Gyetvai tanácselnök. Elnézést érte, eszembe jutott a Petőfi-szobor ... Dékiss János (Folytatjuk)