Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-22 / 171. szám

2 Amerikai B-52-esek előkészítése után A saigoni bábcsapatok támadása a kambodzsai szabadságharcosok ellen A saigoni kormányzat csapatai szerdán hajnalban újabb hadműveletet kezdtek kambodzsai terület ellen. A 200 harckocsi és páncélgépkocsi támogatásával indított hadműveletben 10 000 dél-vietnami katona vesz részt. Az AP saigoni tudósítója szerint a hadművelet fél év óta a legnagyobb dél-vietnami akció. Az újabb offenzívát B—52-es amerikai nehézbombázóknak a hadműveleti területül kiszemelt terep elleni ismételt szőnyegbombázása előzte meg. Ugyancsak B—52-es amerikai bombázók kedden délutántól szerdán hajnalig mintegy 360 tonnányi bombát dobtak le Dél-Vietnam két legészakibb tartományának területén, szabadságharcosok feltételezett a csapat összevonásain. A Patet Lap hírügynöksége szerint amerikai repülőgépek július 3. és 5. között Észak- Laosz nagy területeire mérgező vegyi anyagokat dobtak, aminek következtében sok ember mérgezést szenvedett, nagyszámú állat elhullott, s a termésben károk keletkeztek. Nixon Kína embargója Kínai vezetők megnyilatkozásai Baracs Dénes, az MTI pekingi tudósítója jelenti: öt nappal Nixon amerikai elnök meghívásának bejelentése után, Li Hszien-nien kínai miniszterelnök-helyettes, a Buteflika, algériai miniszter tiszteletére külügytett pekingi fogadáson rendeerőteljesen hangsúlyozta, hogy Kína továbbra is támogatja az amerikai imperializmus ellen küzdő nézeteket. A kínai politikus beszédében tíz alkalommal is megbélyegezte az „amerikai imperializmust”, az „amerikai agressziópolitikát”, és külön is hangsúlyozta, hogy „a kínai nép eltökélt szándéka felszabadítani Tajvant”. fő, Csou En-laj kínai kormányamerikai diktátorokkal folytatott beszélgetése során szintén hasonló hangnemben nyilatkozott. Nixon elnök és Rogers külügyminiszter úgy döntöttek, hogy embergót rendelnek minden olyan hivatalos tájélkoztatás és kommentár vonatkozásában, amely az Egyesült Államok és a népi Kína kapcsolataival összefüggésben árthatna a Nixon pekingi utazására vonatkozó tervnek. Samu bácsi gondjai A kaliforniai San Juan Capistranóban él annak a világhírű, első világháborús amerikai plakátnak a modellje, amelyen a busa szemöldökű, hosszú orrú Uncle Sam, „Samu bácsi” ujjal rámutatva az olvasóra, így szól: „I want you!” várlak téged, mármint a hadseregbe. A modell, a 71 éves Walter Botts, kedden egy újságírónak arról panaszkodott, hogy anyagi gondjai miatt visszamenőleg hatezer dollár nyugdíjat hadseregtől, kért vele mivel tíz nappal kevesebbet szolgált a kelleténél, a hadsereg nem fizet. Botts egyébként muzsikus volt és most járadékból él. CSAK RÖVMH ÚJVIDÉK. Hetven éves Majtényi Mihály, az egyik legismertebb vajdasági magyar író. Majtényi Mihály születésnapján Jugoszláviában, Újvidéken bensőséges ünnepséget rendeztek, s megjelentették az író legújabb elbeszéléskötetét, a Remények bazárját. BONN: A Német Szövetségi Köztársaságban az utóbbi 12 hónap alatt az élelmiszerek ára további 3,3 százalékkal emelkedett. A tej ára 12 százalékkal, a gyümölcsé 11 százalékkal, a kenyér és a tojás ára 9,5, a vajé pedig 5,2 százalékkal nőtt. A megélhetési költségek — hivatalos adatok szerint — egy év alatt 5 százalékkal emelkedtek. SHEBOYGAN: A Wisconsin állambeli Sheboyganban ötös gyilkosság történt: kedden megtalálták két özvegyasszony és egyikük három fiának holttestét. A gyilkosságokat két különböző házban követték el, de nem túlságosan messze egymástól. „Védőőrizetbe” vették az egyik áldozat 19 éves fiát, aki egyelőre csak mint tanú szerepel az ügyben. MÜLLHEIM. Szerdán a kora délutáni órákban eddig ismeretlen körülmények között kisiklott a turistákkal zsúfolt „Svájc-Press” a nyugat-németországi Rheinweiler vasútállomása közelében, mintegy 20 kilométernyire svájci határtól. Az első jelentések szerint a szerencsétlenségnek legkevesebb 20 halálos áldozata van. A sebesültek száma meghaladja az ötvenet. MILÁNÓ: A rendőrségnek sikerült visszaszereznie hat, korábban ellopott festményt, amelyek közül az egyiket Tizianónak tulajdonítják. Az olasz rendőrség ügynökei képkereskedőnek adták ki magukat, így sikerült rábukkanniuk a tolvajra, a 28 éves Vito Messanára. resi »teeret K /Ctriap Várjuk a napot, amikor velünk LEVÉL ANGELA DAVISHEZ Henry Winston és Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának vezetői, a párt országos bizottsága nevében a Daily World című lapban nyílt levelet intéztek a kaliforniai börtönben fogva tartott Angela Davishez. A levélben hangsúlyozzák: az Egyesült Államok Kommunista Pártja megkettőzi erőfeszítését avégett, hogy kivívja Angela Davis és más politikai foglyok szabadon bocsátását. „Várjuk azt a napot, amikor ismét velünk leszel, Angela. Forrón kívánjuk, pártunk kongresszusán, hogy 1972 februárjában együtt legyél velünk” — olvasható a levélben.★ Angela Davis ügyvédei beadványban kérték: újabb bírósági tárgyaláson mérlegeljék bizonyítékaikat, amelyekből kiderül, hogy a forradalmár lányt vád néger alá helyező szövetségi vádemelő esküdtszék tagjait rosszul választották kii, és előítéletek vezették őket. Az esküdtszék egyik tagja például a személyes barátja volt annak a Haley bírónak, akinek meggyilkolásával kapcsolatba próbálják hozni Davist. BELGRÁD Nemzetközi jogásztalálkozó Belgrádban szerdán 79 ország kétezer jogászának részvételével nemzetközi jogásztalálkozó kezdődött. A konferencia a legnagyobb szabású nemzetközi rendezvény Jugoszláviában a második világháború befejezése óta. A tanácskozás résztvevői között van 50 igazságügyminiszter, illetve legfelsőbb bírósági elnök és Edward Hambro, az ENSZ-közgyűlés elnöke. A konferenciát az el nem kötelezett országok állam- és kormányfői első értekezletének 10. évfordulóján tartják. Külön konferenciát tartanak Belgrádban a bírák számára. A krakkói képzőművészeti főiskola növendékei a Flóriánkapu falára akasztották ki legújabb alkotásaikat. Az eredeti szabadtéri képkiállítás sok érdeklődőt vonz. 1971. JÚLIUS 22., CSÜTÖRTÖK Lengyelország nemzeti ünnepén A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a kormány elnöke, egész dolgozó népünk nevében üdvözletüket és jókívánságaikat fejezték ki a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a Lengyel Népköztársaság vezetőinek küldött táviratukban. Ma huszonhét esztendeje, 1944. július 22-én az ezeréves Lengyelország történetének legjelentősebb fordulópontjára került sor: a fasizmus elleni harcot vezető Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság manifesztumban hirdette meg az új, demokratikus, független állam létrehozását. Ekkor még javában dúlt a háború. A hitleristák megszállva tartották Lengyelország területét, még folyt az embermilliók megsemmisítése a haláltáborokban. De a szovjet hadsereg és a kötelékében harcoló hazafias lengyel alakulatok elérték a lengyel határt, és megkezdték az ország felszabadítását. Chelm a neve annak a városnak, amely elsőnek szabadult ki a fasiszta megszállásból, itt hirdették ki az új Lengyelország létrejöttét. A felszabadulás utáni első tennivaló a hitleristák szörnyű rombolásai, pusztításai után az ország újjáépítése volt. A feladat nagyságát érzékeltetik a rideg számok: a megszállás évei alatt a fasiszta népirtás és a harcok következtében hatmillió lengyel vesztette életét, és a nemzeti vagyon negyven százaléka semmisült meg. Amiként a szovjet hadsereg győzelmei tették lehetővé Lengyelország felszabadulását, ugyanúgy a szovjet segítség döntően járult hozzá az újjáépítéshez, az elpusztult ország életének újraindításához. A következő években a lengyel nép kifejezte akaratát, hogy felszabadult hazáját nem a hajdani feudális-burzsoá uralkodó osztály javára, hanem saját boldogulására építi újjá. Az országban népi demokratikus fejlődés indult meg, és csakhamar szertefoszlottak a nyugati orientációjú tőkés restaurációs tervek. A lengyel nép nagy sikereket ért el a szocialista építés útján: az elmaradott agrárországból modern ipari-mezőgazdsági állam született. A fejlődés ütemét tekintve világviszonylatban is előkelő helyet foglal el, s ha csak a legutóbbi évek átlagát tekintjük is, az ipari termelés évenkénti több mint 8 százalékos emelkedése a legnagyobb elismerést váltja ki. ■ A társadalom vezető ereje, a Lengyel Egyesült Munkáspárt rendszeresen elemezte az ország fejlődését, és ráirányította a figyelmet az újabb és újabb tennivalóikra. Vezetésével a néptömegek a szocializmus anyagi-technikai bázisát, a modern nagyipart. A párt az utóbbi években felismerte, hogy a fejlesztés extenzív tartalékai kimerültek, ezért át kell térni a korszerűbb módszerekre, mindenekelőtt az ipar kulcságazatainak, a legfejlettebb technológiával működő vállalatoknak a gyorsabb fejlesztésére. Ugyanakkor — mint a legutóbbi kormányintézkedésekből is kitűnik — a LEMP úi vezetése nagy súlyt helyez a lakosság anyagi és kulturális színvonalának emelésére, s az igénybe vehető tartalékok mellett e célra használják fel a nemzeti jövedelem számottevő hányadát. A szocialista lengyel állam huszonhét év alatt nagy nemzetközi tekintélyre tett szert következetes békepolitikájával, az európai biztonság erősítése érdekében tett kezdeményezéseivel. A Varsói Szerződés és a KGST tagállamaként Lengyelország nagy megbecsülésnek örvend a szocialista táboron belül és azon kívül is. A Lengyel Egyesült Munkáspárt következetesen marxista—leninista politikájára nagy szolgálatokat tesz a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének fokozása érdekében. Nemzeti ünnepén igaz barátsággal, őszinte elvtársi és testvéri szeretettel köszöntjük a lengyel népet. Kívánjuk, hogy a következő időszakban is sikeresen építse szocialista hazáját, eredményesen küzdje le a nehézségeket, és gyümölcsözően formálja jövőjét, s járuljon hozzá továbbra is a világbéke biztosításához. A NIXON-MAO-KÉZSZORÍTÁS ELŐTT (1.) A „piros könyvecske" a tengerárról Genf és Varsó: a kézszorítás előzményei AKAD JÓ NÉHÁNY nyugati — elsősorban amerikai — újság, amely könnyedén leírta az elmúlt napokban: „radikális fordulat történt Kína és az USA viszonyában”. Már fogadásokat is kötnek arra vonatkozólag, mit is jelent a Pekingben és Washingtonban egyszerre közölt bejelentés, amely szerint „Nixon elnök, Csou En-laj miniszterelnök meghívását elfogadva, 1972 májusa előtt látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban.” A kérdések lényege így foglalható össze: mikor utazik Nixon Pekingbe; milyen témákról tárgyal majd Csou En-lajjal és egészen bizonyosan Mao Ce-tunggal is); milyen mélységű megállapodást kötött a további kapcsolatokra vonatkozóan rejtelmes pekingi repülőútján. Kína mai vezetőivel Henry Kissinger, Nixon elsőszámú külpolitikai tanácsadója? A Nixon-féle „nyitást” hosszú esztendők politikai előkészítő munkája előzte meg, egyáltalán nem csak a republikánus párt politikusainak oldaláról. Érdemes visszapillantani az USA Kína-politikájának néhány esztendejére. Volt persze az amerikai—kínai viszonyban igen sok látványos szitkozódás, átoközön, fenyegetőzés is. Ha Pekingből körülbelül ötszáz „utolsó és legutolsó figyelmeztetést” küldtek Washingtonnak amerikaiak légi vagy tengeri határsértései miatt, amerikai politikusok és sajtóemberek sem vottak restek nyugtalanítóan fenyegető hangú nyilatkozatok sorában „skrupulus nélküli agresszornak”, „véreskezű terrorista bandafőnök gyülekezetének” titulálni a pekingi vezetést, kormányt, politikai személyeket. NEMCSAK KÍNÁBAN ismerték jól Mao Ce-tung híres kis vörös könyvét, a „Maobibliát” — ennek hatodik fejezetében található az a kínai csoportok által oly sokszor hangosan felolvasott idézet: „Az amerikai imperializmus mindenütt garázdálkodik, ezáltal önmagát teszi a világ népeinek ellenségévé, és egyre jobban elszigetelődik... A világ népeinek az amerikai agresszorok ellen zúduló haragos tengerárja feltartóztathatatlan ...” Most azonban Pekingben már készülnek az „elszigetelt” Egyesült Államok elnökének fogadására és teljességgel valószínűtlen, hogy Nixont ,.a harag tengerárja”, sokkal inkább a kínai udvariassággal korszerűen párosuló diplomáciai etikett várja majd. A KISSINGER—CSOU ENLAJ beszélgetés ugyanis csak pont volt az i-betűn befejezése a régóta folyó kínai—amerikai megbeszéléseknek. A két ország, amely között 1949, a Kínai Népköztársaság megalakulása óta sohasem volt nemcsak diplomáciai, de tulajdonképpen semmiféle szabályos államközi kapcsolat sem, régóta készül erre a magas szintű találkozóra. De térjünk csak vissza egy kicsit az előzményekre. 1945. szeptember 2-án Japán kapitulál és az eddig Japán megszállás alatt levő Tajvan-szigetet ismét Kínához csatolják. 1945- től 1949-ig a kommunisták vezette népi demokratikus mozgalom forradalmi polgárháborúban megdönti a Csang Kajsek vezette Kuomintang-klikk uralmát és 1949. október elsején kikiáltják a Kínai Népköztársaságot. Csang Kaj-sek fegyveres erőinek maradványaival Tajvan szigetére menekül, ahol az amerikaiak segítségével bábkormányt alakít, s ezzel megakadályozza, hogy a Kínai Népköztársaság elfoglalja helyét az ENSZ-ben. 1950 júniusában Truman amerikai elnök, hogy megakadályozza Tajvan felszabadítását, elrendeli a sziget amerikai megszállását. Ezekben az éveikben semmiféle kapcsolat nem volt a két ország között. Az Egyesült Államok — kissé leegyszerűsítve a dolgot — egyszerűen nem akart tudomást venni a Kínai Népköztársaság létezéséről. Lassan azonban változni kezdett a helyzet. A TELJESSÉG IGÉNYE nélkül érdekes most felvillantani néhány epizódot a kínai— amerikai kapcsolatok előkészületi tevékenységéből. Az első, nem ritkán figyelmen kívül hagyott tény Csou En-laj 1955-ös kijelentése. A bandungi konferencián mondta: „A kínai kormány Egyesült Államok hajlandó az kormányával leülni és tárgyalásokat kezdeni, hogy a Távol-Keleten mutatkozó feszültségek enyhítésének kérdését és különösen a Tajvan területén tapasztalható feszültség enyhítésének kérdéseit megvitassa”. Ez a mondat 1955. április 23-án hangzott el: a diplomácia titkos archívumaiban őrzött papirosok tudnának csak felelni arra, hogy a válaszmondatot ki és mikor mondotta ki — a lényeg azonban az, hogy 1955. augusztus 1-én Svájcban, Genfben a két ország követinagyköveti szinten tárgyalásokat kezdett. Három esztendőn át a semleges országban, a Genfi-tó partjának csöndjében tárgyaltak a kínai és az amerikai diplomaták. 1958 óta egy szocialista főváros, Varsó a megbeszélések színhelye. Igaz, voltak hosszabb-rövidebb (néha egy évig tartó) szünetek — de a Peking—Washingtonpárbeszéd lényegében tizenhat éve tart. DE HÁT MIRŐL tárgyaltak? Hivatalosan soha nem mondották csak egyik fővárosban sem, (nagyon is szándékos!) amerikai elszólásokból tudjuk, mi is zajlott előbb Genfben, aztán a lengyel királyok egykori vadászkastélyában, a Myskwieczki-palotában. Még mielőtt a részleteket próbálnánk összeállítani, hallgassunk meg két olyan amerikait, aki nyilván egészen pontos értesülésekkel rendelkezik, vagy rendelkezett a kínai—amerikai tárgyalások hangulatáról, tárgyáról, kilátásairól. Az első Dean Rusk — kijelentése pillanatában az Egyesült Államok külügyminisztere 1965. augusztus 23-án egy sajtóértekezleten ezzel a mondattal képesítette el hallgatóit: „Azt hiszem, hogy az utóbbi tíz esztendőben Pekinggel több vitát folytattunk, fontosabb problémákról vitáztunk, mint minden más kormány, amely Pekinget elismeri...” A másik, nyilvánvalóan igen jól értesült férfiú, John Gronowski volt, varsói amerikai nagykövet, aki jó néhányszor ült a varsói tárgyalóasztalnál, szemben kínai kollégájával. „Ezek a varsói beszélgetések lehetővé teszik, hogy a két ország a problémák egész sorát vitassa meg, különösen a délkelet-ázsiai helyzetre vonatkozólag. A délkelet-ázsiai helyzet komolysága ezeket az összejöveteleket még fontosabbá teszi” — mondta Gronowski. 1966-ban, az amerikaiak vietnami agressziója kiterjesztésének egyik kritikus szakaszában, tanú azonban Egy harmadik még ennél is többet tud... Gárdos Miklós (Folytatjuk)