Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
Jelentős segítséget adtak az állami gazdaságnak Eredmények a statisztikai lapokon ’ Sokszor felvetődik a kérdés, megéri-e az állami gazdaságnak az Absolon Sarolta KISZ önkéntes ifjúsági építőtábor fenntartása? Nem fizet-e rá? A válasz egyértelműen pozitív, ha a háromszor két hétig dolgozó lányok látják a statisztikai eredményét lapokon. A táborlakók által elvégzettek értékét még az is növeli, hogy a gyümölcsszedés javarészt kézi munkát igényel, s a létrán föl-lejárás akrobatikus ügyességet kíván, amivel, bizony, az idősebb korosztálybeliek már kevésbé rendelkeznek, nem is beszélve arról, hogy honnan teremthetne elő a gazdaság ilyen nagy létszámú gyümölcsszedő gárdát? A táborozók első csoportja búzaidegeneiéssel kezdte. 3 ezer 458 órát fordítottak erre a munkára, a cukorrépa gyomtalanítására pedig 1 ezer 766 órát. Az igazi hajrá ezután következett, a szőlőben. A lányok összesen 397 ezer 105 szőlőtőkét kötöztek a drótszálakhoz, s eltávolították a szőlőfürtök fejlődését hátráltató, fölösleges hajtásokat. Sok-sok csomót rögzítettek a venyigékhez, kilométerekben lehetne csak kifejezni az elhasznált rafiaszálak hosszúságát: meggyszezonban 6 ezer 87 kilogramm meggyet raktak a fákról a ládákba. A teljesítményért összesen 83 ezer 377 forint munkadíjat fizettek ki a lányoknak. Az egy személyre jutó átlagkereset elérte a 36 forintot, s ezzel beállították a „táborrekordot”. A második turnus lányai kizárólag kajszibarackot szedtek, összesen 121 ezer 836 kilogrammot. Gondosságuktól függött, hogy a konzervgyár befőttnek, vagy pulpnak veszi-e át a termést? Munkadíjuk 60 ezer 781 forintot tett ki, de figyelembe kell vennünk, hogy e második csoportban csak 180 lány dolgozott, míg az elsőben 220, így alakult ki a 33 forintos napi kereset, mindig elég magas,mely még A táborlakók harmadik csoportjában túlnyomórészt körösi diáklányok dolgoznak. Teljesítményükről hát nem tudunk, pontos adat,h hiszen még nem végeztek. Ha azonban megnézzük a napi jelentéseket, már sejthető, hogy eredményeikkel nem maradnak el a többiek mögött. A gimnázium tanulóiból álló 11-es brigád napi keresetei 81, 51, 65 forintra rúgnak, de a többi brigád sem marad el, 32 forintos teljesítménnyel nemigen találkozunk. Megérdemlik a Nagy Zsuzsa vezette 11-es brigád tagjai, megemlítsük, íme,hogy nevüket Bach Szilvia, Vágó Ilona, Locskai Mária, Bodzsár Erzsébet, Gáspár Zsuzsa, Kovács Erzsébet, Emese, Farkas Mária Nagy és Mihály Zsuzsa. Fehér József gazdasági vezető, aki most helyettes „összekötője” a tábornak, elismerően nyilatkozott a lányok munkájáról. Külön hangsúlyozta, hogy nem voltak sem reprezentatív, túl sokat, sem hátul kullogó, túl keveset kereső brigádok, kiegyensúlyozott volt a munkavégzés. Ezt azzal magyarázta, hogy a gyerekek többsége vidékről jött, már otthon megtanulták becsülni a munkát, nem kellett őket buzdítani. Szabó Mária VÁLASZ CIKKÜNKRE A fő ok: rossz a víz A lapjuk június 25-i számában megjelent, Mester a tanítványtól című cikkre az alábbiakban válaszolunk: Vállalatunk nagykőrösi üzeme, mely 1950-től látja el szikvízzel és üdítő itallal Nagykőrös lakosságát, régi, elavult épületben helyezkedik el, 80— 100 éves gépekkel dolgozik. A szikvizet 0,82 fillérért szállítjuk a vevőknek. Vállalatunk egy-egy felszerelt üvegre 35 forintot költ, a betéti ár 30 forint. Az elromlott üvegek megjavítása darabonként körülbelül 5 forint. Nem kívánjuk felsorolni összes gondunkat, de nem fogadhatjuk el a cikkben olvasható kitételeket, mert azok túlnyomórészt megalapozatlanok. Vállalatunkat a KÖJÁL például semmiféle büntető szankciókkal nem illette, így azokra fittyet sem hányhattunk. Emelt ugyan kifogásokat, de azok okait meg is szüntettük, illetve a több munkát igénylők megszüntetése folyamatban van. Igen gyér ismerete lehet a cikk írójának a szikvízgyártással kapcsolatban, mert külön kiemeli, hogy Józan Pál kisiparos szép, tiszta, új szódásüvegekben adja a gyártmányát. A „csodatevő” Józan Pál 1972 májusától tölti a szikvizet, természetesen új üvegbe, de 22 év után majd az ő üvegeibe is, ha csak el nem törnek, kerülhetnek lerakódások. A KÖJÁL orvosa szerint is Nagykőrös vize túl sok vasat tartalmaz, és bizony, üvegeinket szennyezi. Üvegeink mellesleg minden egységbe elkerülnek, még olyan helyekre is, ahol nem nagy gondossággal kezelik azokat. Visszaérkezésükkor tapasztaljuk, hogy hónapok óta használhatatlanok, szennyezettek, de az is megesik, hogy a csőben észlelhető szennyeződés, mely a töltésnél kerülhetett az üvegbe. Gondoljuk, hogy ilyesmi még a t,csodatevőnél” is előfordulhat. Az üzemből folyós, rossz üveg nem megy ki, a kocsi rázódása következtében azonban egyik másik elromolhat. A folyós, valamint az olyan üvegeket, amelyekből a szikvíz nem jön ki, mindenhol kicseréljük. Vállalatunk nem örül annak, hogy „lesz már, aki mossa a piszkos üvegeket”, de örülhet Józan Pál, mert a nála szennyezetté vált üvegekre ráis foghatja, hogy azok a szikvízüzemből kerültek hozzá, a lakosság közvetítésével. Jó lett volna, ha előzetes tájékozódás előzi meg a cikk megírását, mert talán figyelembe vették volna, hogy 22 évig, kisebb-nagyobb hibákkal, mégiscsak vállalatunk látta el Nagykőrös lakosságát, s dolgozói ünnepnapokon is feláldozták szabad idejüket a jobb ellátás érdekében. A megjelent cikket igen sértőnek találjuk, és főként azt sérelmezzük, hogy azt előzetes tájékozódás nem előzte meg. Amíg a nagykőrösi víz minősége nem változik, illetve sok vasat tartalmaz, addig az üvegek kifogástalan, átlátszó tisztaságát nem tudjuk biztosítani, de továbbra is mindent elkövetünk a lakosság jobb ellátása érdekében. Csömör Mária ★ (A válaszhoz csupán ennyit fűzünk hozzá: a városi tanács végrehajtó bizottsága a Pest megyei Tanács segítségét kérte, hogy mielőbb orvosolhassa a nagykőrösiek jogos panaszát, illetve biztosíthassa, hogy legyen jó, iható szikvize a vásárlóknak, akik a fenti magyarázattal aligha lehetnek elégedettek. — A szerk.) Javítják az utat Jó ütemben halad a Kossuth Lajos utca rekonstrukciója. Pál Ferenc brigádja a szegélyköveket rakja le. Kiss András felvétele Pártnapok Gépjavító Ktsz, augusztus 4., 13 óra: Kirchknopf László. Állami gazd. és építőtábor, augusztus 7., 16 óra: Gótzián Lászlóné. 21-es Volán (ebédlő), augusztus 8., 14.30 óra: Takács Jenő, MÁV-TRAKISZ tejüzem, augusztus 16., 14.30 óra: Bodrogi István. Rendőrkapitányság, augusztus 18., 17 óra: Szűcs Zoltán. MOZIMŰSOR Az ügyvéd A második verzió ... Színes, szinkronizált amerikai Csak 16 éven felülieknek.film. Kísérőműsor: Portré. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Légy jó mindhalálig Magyar film: Előadás kezdete: délután 4 órakor. MATINÉ: Kölyök Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. HÉTFŐI MŰSOR: A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Tábla a kirakatban Miért cipekedünk? Tegyük szívünkre a kezünket, és valljuk be halkan: szeretjük a pénzbe nem kerülő dolgokat. Hosszú sor kígyózik ingyenes kávékóstolóra a boltokban, presszókban, a BNV-n egymást öljük a nylontasakokért, prospektusokért. Minden nagyobb bolt kirakatában reklámtábla hívja fel a figyelmünket: AZ ITT VÁSÁROLT 500 FORINTNÁL NAGYOBB ÖSSZEGŰ ÁRUT KÍVÁNSÁGRA HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK. A táblára pillantva lépünk a boltba, s a táblára nézünk akkor is, amikor lógó nyelvvel, majdnem megszakadva cipeljük haza az árut. A 66-os ABC-bolt vezetője, Király Csaba elmosolyodik: — Hogyne, kérem, mi rendszeresen szállítunk árut a vevőknek. Átlagosan naponta két-három alkalommal visszük haza a vevő kívánságára a vásároltakat. Raktári segédmunkásunk, Matulai László látja el a szállítással kapcsolatos teendőket. Ha csak 400 forintért vásárol valaki, áruját akkor is hazavisszük. Hogy mit szállítunk? Főleg iparcikkeket, hűtőgépet, tévét, de élelmiszert is. Most például 40 doboz ananászbefőttet visz el a segéd. — Mennyi a bolt forgalma egy hónapban? — 900—950 ezer forint. — Mennyi ebből az iparcikkek értéke? — A szögtől a hűtőgépig mindent beszámítva, 300 ezer forint körül alakul. — Havonta milyen értékű árut szállítanak haza? — 20 ezer forintnyitrül?— A hazavitel pénzbe keKirály Csaba, a konzervgyári ABC-bolt hozva néz rám:vezetője csodál— Miért kerülne? Teljesen ingyenes, egy fillérbe se kerül. ★ A KERAVILL, kívánságra, házhoz szállítja az árut. Erre a célra a tehertaxival kötött megállapodást. A bolt fizeti a szállítás költségét. A vevők általában igénybe veszik a szolgáltatást. ★ Természetesen nem mindenki vesz egyszerre 4—500 forint értékű élelmiszert. De bizonyosan úgy is lehetne, hogy a nem romlandó dolgokat, a konzerveket, a befőttet ki-ki havonta egyszer venné meg, így csak kevesebb áruért és ritkábban kellene a boltba mennie. A lehetőség adott, s mégsem használjuk ki, holott elég egy papír, amelyen ott a név, a lakcím, az óhajtott áru, s rögtön indul az összeállított csomaggal a kifutófiú. A bevásárlás sok időt, fáradságot igénylő munka. Könnyebbé lehet tenni. Teljesen ingyen. Ballai József Az áru elindul Gulyás Sándornéhoz, a Zsemberi utca 50-be. Gulyásné már ismeri, és ki is használja a lehetőséget. Kiss András felvétele Hetek helyett — tuírom nap Egyszerűsödött az adminisztráció Élénk ingatlanforgalom Hírt adtunk arról, hogy az Ingatlanforgalmi Irodát július elsejével a Városgazdálkodási Vállalat vette át. Az irodavezetőtől érdeklődtünk, hogyan alakult munkájuk?azóta a — Az ügyfelek érdekét szolgálva, egyszerűsödött és meggyorsult az adminisztráció. Tudvalevőleg az adás-vételi szerződéseket irodánkban be kell mutatni, az ingatlan becslése céljából. A becslést rávezetjük a szerződésre, s csak ezután szabható ki a vételi illeték, illetve telekkönyvezhető az ingatlan. Eddig a becslés rávezetése a szerződésre hosszú heteket vett igénybe, mert Cegléden és Pesten intézték, most becslési 3 napon belül kész. A díj megállapítása is egyszerűsödött: a házaknak egységesen 600, a telkeknek 200 forint a becslési díja. Az iroda átvétele óta már 25 ügyet intéztünk el. — Az eladó ingatlanok közvetítését is tovább végzi az iroda? — Természetesen. Az eladásra bejelentett ingatlanokat ingyen hirdetjük. — Milyen az ingatlanforgalom jelenleg Nagykőrösön? — Főleg olcsóbb házakat és zárt kerteket keresnek megvételre, de telekkereslet is akad. — Milyenek az árak? — A házak 15 ezertől 300 ezer forintba, a belterületi telkek négyszögölenként 80—300 forintba kerülnek. (Kopa) Lesz-e gázcseretelep és fűtőolaj-tároló? Gyorsabb leltározást, választékosabb menüt Kocséron megkérdeztem Tatay István szövetkezeti vezetőtől, hogy mi újság az ÁFÉSZ- boltokban és vendéglátó helyeken? — Minden rendben — mondotta. Néhány helyen azután széttekintettem. A felvásárló telepen Szabó Ferencné telepvezető éppen naposcsibét osztott. Várakoztak rá vagy harmincan. Budai Józsefné 50 szép fehér kiscsibét vett, B. Tóth Józsefné harmincat. — Nincs semmi panasz — mondotta Szabóné —, amennyi jószágot kérek, annyit kapok. Táptakarmány is van elegendő. Szabó Ferencné férje még hozzátette, hogy a tyúktojás is minden héten szépen gyűlik a telepen. A libahízlalási szerződések kötése a termelőkkel most kezdődött, majd a karácsony előtti pulykákra szerződnek. Az érdeklődésből ítélve, jelentős forgalomra számíthatnak. Az üzletekben mindenütt sok a vásárló. Az iparcikk-boltban csak azt panaszolták a vevők, hogy a múltkoriban több mint egy hétig leltároztak, s nekik akkor minden apróságért Kőrösre kellett bejárniuk. Azt kérik, hogy máskor rövidebbre fogják a leltározást. A vendéglátó helyeken elégedettek a fogyasztók, többen azonban választékosabb menvételeket kívánnak. A kocséri lakosság nagyon várja a küldöttközgyűlésen megígért gázcseretelep felépítését, fűtési továbbá kérik, hogy a idényre készítsék el a fűtőolaj-tárolót is, melynek a községi tanács területet biztosít. Kopa László Hétfőn: PÁRTNAP Július 31-én, hétfőn, este 7 órai kezdettel a városi pártbizottság nagytermében, az ÁFÉSZ, a kiskereskedelmi vállalatok, valamint az I—II. körzet pártalapszervezetei pártnapot tartanak. Előadó: Bűz László. Mit kívánnak a vásárlók? Tanácskoztak A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a minap megbeszélésre hívta össze nagykőrösi boltjainak vezetőit. Bódi Józsefné, a magyar édesipari gyárak központjának szakelőadója tartott előadást, melyhez Szabó Endréné édességbolt-vezető és még néhány résztvevő több gyakorlati hozzászólást fűzött. Az őszre a boltvezetők vételeket Bódi Józsefné az illetékeseknek továbbítja. Az előadáson a városi tanácsot Karay Ambrus kereskedelmi osztályvezető képviselte, aki elismeréssel szólt a gyáraknak és a kereskedőknek a fogyasztóközönség érdekében végzett tevékenységéről. K. L.