Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-03 / 79. szám

2 1­V-FIGYELŐ (Folytatás az l. oldalról) amelynek keretében nemcsak pocsék totómasinák, de min­den egyéb ipari és nem ipari vacakon is pusztulásra te­lnenek. Természetesen ítél­az illőképpen önkritikus kom­mentárok elhangzásának kö­zepette. (Ez lenne csak a nagy happening!) Ocean. h­eaves Dunánkról esett szó az imént, s ha már víz említődött , említőd­jön víz ezután is. Mégpedig sós víz, azaz az óceánok vize, amelyek habzását, csapdosását oly szépen fényképezve mu­tatta a szintén kedden közve­tített Az óceán című film. Persze nem csupán a szem­nek kedves látvány köthette le a nézők figyelmét, hanem a szovjet kutatók szájából el­hangzó magyarázó szöveg is. Egyrészt a környezetszennye­ződés megannyi gondját pa­naszolták fel — egyszerűen el­képesztő, hogy mennyi ömlik bele nap mint nap olaj a tengerekbe —, másrészt vi­szont arra hívták fel a figyel­met, hogy maga az óceánfe­nék még mindig terra incog­nita, azaz ismeretlen terület az ember számára. Egyelőre csupán a partok mentén mé­lyülnek fúrótornyok, ám az igazi mélységek megközelíté­se várat magára. Csupán sej­­díteni lehet, hogy micsoda, az emberiség továbblépését szol­gáló értékek rejtőzhetnek ott. A kozmosz meghódítása mel­lett tehát a rejtelmes vízi vi­lág is várja a kutatókat, akik — reméljük — képesek lesz­nek alámerülni, s a felszín­re hozni mindazt, ami hasz­nosítható anyagként, energia­­hordozóként odalent, az ezer­nyi méteres mélységekben la­pul. Akácz László Rádió A GÉPEK DZSUNGELJE Mag­yar Rádió Karinthy Színpada. Rádió, autó és egyéb prakti­kus találmányok. Karinthy Frigyes humoreszk­­jeiből, jeleneteiből, konferan­sziból, publicisztikai írásaiból és tréfáiból kiásta és bemutat­ta: Ungvári Tamás. Az írót Ma­lor Tamás személyesíti­ meg. Szerkesztette és rendezte: Ka­­posy Miklós. Adás: április 7., hétfő. Pető­fi: 15.58. Televízió EGY KIS ELŐKELŐSÉG Angol filmvígjáték (1972). (14 éven felülieknek!) Irta és rendez­te: Melvin Frank é­s Jack Rose. Két házasember szerelmi kaland­jai vígjátéki­­ formában — nem lát­szik túl eredeti ötletnek. Ez frissen pergő történet mégis em­­­lékezetes lehet, mert őszinte bele­éléssel szemléli a szerelmesek bi­zonytalankodásait, bujkálásait, ku­darcait, a házasságon kívüli kap­csolat humorát. Adás: áprliis 12. szombat,­­ műsor: 20.05. A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKELTE hétfő­ . 11.10: Játsszunk bábszínházat! 11.50: A mi sulink — diákvetélke­dő kultúrából, sportból és szakmá­ból. 14.15: Gyárfás Endre: Uraim, beszéljenek! Tévéjáték (ism.). 15.25: Suli-buli. Filmburleszk. 5. rész (ism.). 15.40: Reklám. 15.45: Húsvéti muzsika. 16.25: Abigél. Szabó Magda ifjúsági regényének tévéfilmváltozata. 4. rész (ism.). 17.45: Sok van, mi csodálatos. Vit­­ray Tamás műsora. 1. Tanyasi tör­ténet. 2. Városi történet (ism.). 18.25: Disco-tojás. 19.00: Parabola. 19.30: Reklám. 19.35: Tévétorna. 19.40: Esti mese. 20.00: Hírek. 20.05: Lady Hamilton — angol film. 22.05: Suli-buli. 6. rész: .. . amikor futva búcsúztunk az iskolától... 2. MŰSOR 20.00: Hírek. 20.05: Sark­ad­i Im­re: Ház a város mellett. Színmű három felvonásban. A miskolci Nemzeti Színház előadása, felvétel­ről. POZSONYI TV 19.00: Híradó. 19.35: Varázskehely. Tv-játék. 20.40: Komolyzenei mű­sor. 21.45: Portréfilm. 22.25: Junior jégkorong EB. 2. MŰSOR 19.25: Junior jégkorong EB. 21.50: Juhásztréfák. Tv-opera. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A munkásmozgalom dalai­ból. 8.44: Bodza Klára, Tekeres Sándor, Madarász Katalin és Boj­­tor Imre énekel. Bige József furu­lyázik. 9.44: Zenés képeskönyv. 10.05: Iskolák — őrsök — barátok. 10.35: Szimfonikus zene. 11.39: Jó­kai Mór élete és kora. 12.35: Tör­vénykönyv. 12.50: A sóhajok hídja. Offenbach operettjének rádióvál­tozata. 14­11: Pere János nótákat énekel. 14.26: József Attila megze­nésített versei. 14.42: Két román költő: Tudor Arghezi és Lucia Blaga. 15.10: Kirsten Flagstad Grieg-dalokat énekel. 15.28: Nyit­­nikék. — Kisiskolások műsora. 16.05: Zenekari muzsika. 17.07: Fia­talok stúdiója. 17.30: Somorjai Paula népdalokat énekel, Szakály Ágnes cimbalikozik. 17.43: A Szabó család. 18.15: A­ Tolsztoj meséi. 19.15: Mindenki zeneiskolája. 20.07: Mégis megéri? Riport. 20.37: Jákó Vera és Mozsár Imre nótákat énekel. 20.59: Tudomány és gyakorlat. 21.29: Bach-művek. 22.30: Tíz perc kül­politika. 22.40: Régi híres éneke­sek műsorából. 23.04: Meditáció — az értelmiség társadalmi szere­péről. 23.14: A Beethoven-vonósné­­gyes játszik. 0.10: Schöck Ottó táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvósesztrád. 8.33: Társal­­gó. 10.33: Zenedélelőtt. 12.25: Látó­szög. 12.33: Melódiai koktél. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.03: Kettőtől ha­­tig . . . 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Máthé Jolán és Horváth István cigánydalokat énekel. 19.20: Történelem és szo­­ciológia. Könyvismertetés. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki könyvtára. 21.05: Közvetítés az asz­talitenisz EB-ről. 22.00: Zer­cközel­­ben a hallgató. 23.15: Közvetítés az asztalitenisz EB-ről. 3. MŰSOR 9.00: Haydn-művek. 9.49: A Bu­dapesti Madrigá­lkórus hangverse­nye. 10.30: Hindemith: Cardulac. háromfelvonásos opera. 12.10: Ka­marazene. 14.00: Magyar irodalmi arcképcsarnok. József Attila. 14­29: Ormándy Jenő vezényli a Phila­delphiai Szimfonikus Zenekart. 16 02: Gabi: Somogyi Tóth Sándor rádiójátéka. II. 17.00: Claudio Ab­­bado operafelvételeiből. 18.03: Új lemezeinkből. 18.43: Jim­ • Walker versei. 19.05: Énekeljenek a népek. 19.37: A Magyar Állami Hangver­senyzenekar hangversenye. Köz­ben: kb. 20.25: A miskolci körzeti stúdió mikrofonja előtt: Gulyás Mihály író. Kb. 20.45: A hangver­seny-közvetítés folytatása. Kb. 21.30: Újdonságainkból. Külföldi táncdalok. Kb. 22.00: Operaáriák. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna. 9.05: Táborozás a múzeumban. 5. Csináljunk állatker­tet. 6. Egyszer volt, hol nem volt. 9.35: Óvodások filmműsora. Kis­­fil­m-összeállítás. 9.55: Perpetuum mobile. ..A ruha teszi...” (ism.). 10.35: Mazuri találkozás. Lengyel kisfilm. 10.50: Mezei András: Svéd­csavar. Tévéfilm gyerekeknek. 1. rész (ism.). 11.35: Odalent New Or­­leansban. NSZK zenés film (ism.). 16.40: Hírek. 16.45: Spanyolország folyói. 17.10: Suli-buli. 6. rész. (ism.). 17.25: Reklám. 17.30: Min­denki iskolája. Fizika. 18.05: Kémia. Szénvegyületek. 18.30: Tudomány és gyakorlat. 19.09: Reklám. 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Napóleon és a sze­relem. Angol tévéfilmsorozat. 8. rész: Louise. 20.50: Enyhülés vagy feszültség? Nyugat-európai vélemé­nyek. 21.40: Asztalitenisz EB. 2. MŰSOR 20.01: Kertünk-ud­varunk (ism.). 20.20: Gálaest a gyermekévben. 21.05: Tv-híradó. 2. 21.25: Tűz van. Szovjet rövidfilm. 21.35: Reklám. 21.40: Pintér József: Jöjjön el a te országod. Tévéfilm (ism.), POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Le­nin, 1918. Szovjet film. 22.00: Hang­­versenyműsor. 2. MŰSOR 19.30: II.jósági tv-klub. 22.00: Kék fény. Bolgár film. 8.27: KOSSUTH RÁDIÓ Szociológiai figyelő. 8.57: Beszélni nehéz. 9.09: Barokk szer­zők művei. 9.44: Kis magyar nép­rajz. 9.49: Tarka mese, kis mese. 10.05: Látogatóban József Attilá­nál. Irta: Levendel Júlia. 10.35: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 10.50: Brahms: H-dúr trió. 11.30: A Buda­pesti Koncertfúvószenekar játszik. 12.35: Sporthíradó. 12.45: Házunk tája. 13.00: Operaslágerek. 13.30: Örökzöld dzsesszmelódiák. 14.15: Magyar zeneszerzők kamarazené­jéből. 15.10: Zentai Anna és Ta­kács Béla nótákat énekel. 15.28: MR 10—14. — Különkiadás: Grúz gyerekek között. 16.09: Kritikusok fóruma. 16.19: Amatőr zenei együt­tesek felvételeiből. 16.31: Zenekari muzsika. 17.07: S holnap újra, meg újra!... A segédmunkás. 17.37: Hangverseny a Mindenki zeneis­kolája hallgatóinak. 18.15: Az álla­tok téli szállása. A Tolsztoj mesé­je. 19.15: Könyv­ párbaj. Szocialista brigádok vetélkedője. 20.25: Új operalemezeinkből. Donizetti: Don Pasquale. Közben: 21.10: A Sátán műremekei. — Szab Lőrinc ver­sei. 21.21: Az operaközvetítés foly­tatása. Közben: 22.20—22.30: Az Egyesült Államok elnökválasztás előtt. I. rész. 23.14: József Attila két verse 23.19: Ránki György: Cirkusz — fantasztikus álomjele­netek. 0.10: XIV. századi katalán zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kórusművek magyar költők verseire. 8 20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Miljutyin operettjeiből. 10.00: Zenedélelőtt. 11­ 30: A Szabó csa­lád. 12 00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Az új főnök. Jegy­zet. 13.30: Népzeneműsor gyerme­keinek. 14.00: Ferenczi Anikó oboázik. 14.15: Szőnyi Olga és Rad­­nai György operettdalokat énekel. 14.35: Slágermúzeum. 15.31: Sudi Farkas Pál népi zenekara játszik, Andó Mihály nótákat énekel. 16.00: Az Ifjúsági Rádió műsora diákok­nak, tanároknak és szülőknek. 16.35: Néhány perc tudomány. 16.40: Deseő Csaba szerzeményei­ből. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Daltoló, muzsikáló tájak. 19.13: Ru­dy Hirigoyen Lopez operettjeiből énekel. 19.25: TaUózás. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: „A csillagot két kézzel szórhatod.” Színházról — játékkal. 21.55: Képtelen riport. 22.25: Babavásár. Részletek Nádor Mihály—Kulinyi Ernő operettjéből. 23.15: A dzsessz a 70-es években. 3. MŰSOR 9100: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából. 10.00: Kamara­muzsika. 10.45: Dalok és táncmu­zsika a Vietórisz- és a Kájoni-kó­­dexből. 11.05: Dzsesszfelvételeink­­ből 11.30: Mozart-művek. 13.07: Andrei Ágoston és Ferdinand Weiss hangversenye. 14.11: Gyöngyhalá­szok. Részletek Bizet operájából. 15.00: Századunk zenéjéből. 16.30: A Svájci Olasz Rádió énekkarának és kamaraegyüttesének Montever­­di-felvételeiből. 16.48: öt földrész zenéje — Argentína. 17.00: A Viga­dó története. 17.40: Magnóról — magnóra. 18.28: Farkas Ferenc mű­veiből. 19.05: Hangfelvételek felső­fokon. 20.35: Harminc év múltán . .. Dokumentumműsor-sorozat. — rész. 21.15: A kamarazene kedve­s­­lőinek. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna. 9.05: Táborozás a múzeumban. 7. Mozgó rajzok. 9.20: Tévé-ovi. 9.40: óvodások filmmű­­sora. Kisfilm-összeállítás. 10.20: Mezei András: Svédcsavar. Tévé­­film gyerekeknek. II—III. rész (ism.). 11.35: Delta (ism.). 11.55: Napóleon és a szerelem. Angol té­véfilmsorozat. 8. rész: Louise (isim.). 12.40: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 14.40: Kamov: Hurrá, nyaralunk. Szovjet film. 15.55: A film lexikája. 1S.30: Hírek. 16.35: Spanyolország folyói. 17.05: Ma­dame Curie. Angol tévéfilmsorozat. L rész (ism.). 18.00: Reklám. 18.05: Ennél a forgatásnál ki a brigádve­zető? 18.45: Staféta. Tíz perc ifjú­ság. 18.55: A közönségszolgálat tá­jékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 1. 29.00: Hat év törté­nelem. Szovjet—amerikai dokumen­tumfilm-sorozat. 7. rész: Sztálin­grád védelmében. 20.45: Jogi ese­tek. 21.25: Zene, zene, zene. 22.25: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR 19.05: Nas ekran. — A mi kép­ernyőnk. A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nemzetiségi műsora. 19.30: Tv-híra­dó. 1. 20.00: A ro­varok életéből. Csehszlovák film. 21.10: Tv-híradó. 2. 21.30: Tudós­­klub .80. POZSONYI TV 17.35: Szlovákiai magazin. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.55: Nótaszó. 20.35: A Szovjetunió új alkotmá­nyáról. Dokumentumfilm. 22.00: Az ötödik évszak. Szovjet film. 2. MŰSOR 18.30: Politikai dalfesztivál. 20.00: Sebezhető. NDK film. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Nótacsokor. 9.20: Irodalmi évfordulónaptár. Kosztolányi De­zső. 9.44: Zenevár. 10.05: Hobby. — Dominó. Dr. Fehér Dezsővel a szenttamási ménesnél. 10.35: A Berlini Filharmonikus Zenekar le­mezeiből. 11.39: Jókai Mór élete és kora. 12.35: Szolnok színházá­ban. 12.50—14.30: Zenemúzeum. 14.30: Népek költészete Nagy László fordításában. Bolgár népköltészet. — II. rész. 15.10: Pászthy Júlia ope­raáriákat énekelt 15.28: Katralóze­­ne. 16.05: Almási Miklós: Például a szirup. Könyvszemle. 16.16: Kó­­ruspódiu­m. 16.43: Haydn: Esz-dúr trió. 17.07: Olvastam valahol... A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE3 CSÜTÖRTÖK Gömbös Gyula és grős Csáky Ist­ván „rejtélyes” haláláról. 17.27: Filmdalok. 17.36: Rádiószínház, Zsuzsi nélkül — Taar Ferenc do­kumentumjátéka. 18.15: Az ara­nyos-tarajos kiskakas. A. Tolsztoj meséje. 19.15: Közvetítés az aszta­litenisz EB-ről. 19.30: Vladimir Ho­rowitz Rahmaninov-műveket zon­gorázik. 19.40: Az MRT szimfoni­kus zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.15—kb. 20-35: A gyorsuló idő nyomában... 21.10: Közelkép — az ugratásról. Hernádi Gyulával beszélget Osgyáni Csaba. 21.25: Népdalok, néptáncok. 22.15: Közvetítés az asz­talitenisz EB-ről. 22.30: Az Egyesült Államok elnök­­választása előtt. — II. rész. 22.40: Goldmark Károly művészi pályá­ja. 23.20: Pablo Casals gordonkázik. 0.10: Dzsesszf­el­vételekből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Ifjúsági dalok. 8.20: Az Egyesült Államok elnökválasztás előtt. — I .rész. 8.33: Napközben. 10.33: Zene délelőtt. 12.33: A nép­művészet mestereinek felvételeiből. 12.45: Kapcsolás a szolnoki stúdió­ban. 13.15: Gyermekek könyves­polca. 13.20: Az MRT gyermekkó­rusa külföldi népdalokat énekel. 13.35: Közvetítés az asztalitenisz EB-ről. 14.00: Szórakoztató antik­várium. 16.00: Cigánydalok, csár­dások. 16.35: Idősebbek hullám­hosszán. 17.30: Zenei tükör. 18.00: Disputa — még mindig arról, hogy van-e József Attila-képünk. 18.33: Hétvégi panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikával. 19.55: Slágerlista. 20.33: Szórakoztató Európa. 21.30: Volt egyszer egy Hollywood. Judy Garland. 22.00: A tegnap slágerei­ből. 22.35: Énekszóval, muzsikával. 23.15: Suppé operettjeiből. 3. MŰSOR 9.00: Zenekari muzsika. 10.00: James MacCracken operaáriákat énekel. 10.30: Becses emlékek ze­nei múltunkból. 11.05: Angelo Eph­­rikian együttese Gesualdo-madri­­gálokat énekel. 11.25: Schumann­­művek. 13.07: Beethoven és Brahms műveiből. 15.00: Fúvósmuzsika — délutáni hangverseny. 16.00: Zenei lexikon. 16.20: Muzsikáló fiatalok. 16.50: Popzene sztereóban. 17.53: A BBC nemzetközi kórusversenye. 19.05: Rienzi. — Részletek Wagner operájából. 20.05: Kilátó. 30.50: A dzsessz történetéből. 21.30: Zene — korabeli hangszerekkel. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétérna. 8.05: Iskolatévé. 9.45: Francia nyelv (középisk. IV. oszt.). 10.00: A kéz öt ujja. 14. rész (ism.). 11.05: Táborozás a múzeum­ban. Rajz (1------4. oszt.). 14.15: Is­kolatévé. Törétnelem (ism.). 14.35: Rajz (ism.). 14.50: Napköziseknek , szakköröknek. Csutak és a szür­ke ló. Magyar film. 16.25: Hírek. 16.30: Pedagógusok fóruma. A fe­gyele­b­ől (ism.). 17.05: Maholnap. Dokument­um­film (ism.). 17.55: Té­vébörze. 18.05: Telesport. 18.30: Ipari kaleidoszkóp. 19.05: Reklám. 19.10: Tévétérna. 19.30: Tv-híradó. 1. 20.00: József Attila-emlékünnep­­ség. Helyszíni közvetítés a József Attila Színházból. Közben: Po­zsony. Pressburg, Csehszlovák rövidfilm. Bratislava. Kb. 22.00: Tv-híradó, 3. 22.10: Contváry Koszt­ka Tivadar: A libanoni cédrusok. Műelemzés. 2. MŰSOR 18.25: Nyelvtanárok, figyelem! I. 18.55: Fizika. 7. 19.30: Tv-híradó. 1. 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. A vadon világa. Finn ismeretterjesz­tő filmsorozat. Kanda tigrisei. 20.25: Szigetek az óceánban. Kana­dai rövidfilmsorozat. Király nél­küli birodalom. Közben: 20.50: Tv­­híradó. 2. 21.10: Az első tengeri nemzeti park. NSZK dokumentum­­film. 21.55: Mennyibe kerül a Do­rogi Erőmű? Dokumentumfilm. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 20.10: Fe­hér záróvonal. Tv-játék. 22.00: Labdarúgó-kupamérkőzések össze­foglalója. 2. MŰSOR 19.30: Tv-balett. 20.10: 140 nap bolygónk felett. Szovjet dokumen­tumfilm. 21.55: Kurtizánok tündök­lése és nyomorúsága. 9. rész. KOSSUTH­ RÁDIÓ Kb 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.37: Slágermúzeum. 9­33: Óvodások műsora. 10.05: Kagylózene. 10.35: Ritkás erdő alatt. József Attila versei. 10.40: László Margit dalokat énekel. 11.00: Az élete regény volt. Dokumentum­műsor Francois Villonról. 12.35: Hétvégi panoráma. 13.57: A Szov­jetunió népeinek zenéjéből. 14.12: Zenekari muzsika. 14.44: Magyarán Sióiván. 15.10: Szatirikus dalok. 15.28: Dr. Fehér Dezsővel a szent­tamási ménesnél (ism.). 16.05: Mun­­kásigazgatók. 16.35: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. 17.10: Melis György nótafelvételeiből. 17.30: Láttuk, hallottuk. 17.55: Mirella Freni operaáriákat énekel. 18.15: A róka meg a nyúl. A. Tolsztoj me­séje. 19.15: A költészet napja. 1980. 20.23: Bach: Hat francia szvit.­­2123: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 22.15: Közvetítés az asztali­­tenisz EB-ről. 22.30: Az Egyesült Államok az elnökválasztás előtt. — III. rész. 22 40: Girold Mihály nyo­mómester. Moldova György párbe­széde Girold Mihállyal. 23.20: Gou­nod operáiból. 0.10: Toronyzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.20: Az Egyesült Államok elnök­választás előtt. — II. rész (ism.). 8.33: Nicola Rossi-Lemeni opera­­áriákat énekel. 9.00: Ifj. Sánta Fe­renc népi zenekara játszik. 9.21: Nemzetközi magazin. 10.00: Zene­ délül ott. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvünk. 12.38: Népi muzsika. 13.05: Nőkről nőknek. 13.35: Közvetítés az aszta­­­litenisz EB-ről. 14.00: Kettőtől ötig... 17.09: Kötődésem a tájhoz. Dr. Keresztúri Dezső vallomása. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Egy szerelem három éjszakája. Részle­tek Ránki György—Hubay Miklós —Vas István zenés játékából. 19.12: Tánczenei újdonságok a Moszkvai Rádióból. 19.37: Fiatal felnőtteknek — önmagukról. 30.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: A bátor hitető. A Radnóti Miklós Színpad és a Ma­gyar Rádió Lengyel Menyhért-mű­­sora. 21.53: Nem mondhatom el senkinek.... folytatása. 22.23: Szórakoztatózene éjfélig. 3. MŰSOR 9.00: Operafinálék. 10.00: Sci-fi kedvelőknek. 11.05: Szimfonikus zene. 13.07: Romantikus kamaraze­ne. 14.00: Magyar irodalmi arckép­csarnok. József Attila. 14.20: XIX. századi operákból. 15.10: Almási Miklós: Például a szirup. Könyv­szemle. 15.20: Mahler: V. szimfó­nia. 16.30: Tip-top parádé. 17.00: A munk­adal. 17.21: Magyar szerzők zongoraműveiből. 17.55: Tallózás. 18.15: A lipcsei Gewandhaus zene­kar hangversenye. 19.48: Norma. Részletek Bellini operájából. 20.40: A progresszív beat híres előadói. 21.29: Schubert: A szép molnár­lány — dalciklus. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna. MO: Iskolatévé, Fizika. 6. 9.05: A kémia tudomá­nya és oktatása. 10.05: Élővilág. 8. 10.35: Költészet napja. A fiatal József Attila. 11.05: Földrajz. 6. 12.05: Világnézet (középisk. IV. oszt.). Háború vagy béke. 13.45: Fi­zika (ism.). 14.15: Élővilág (ism.). 15.15: Világnézet (ism.). 16.05: Hí­rek. 16.10: Pedagógusok fóruma. Fegyelmezés, büntetés (ism.). 16.45: Spanyolország folyói. 17.20: Játék a betűkkel. 17.45: Reklám. 17.50: Mindenki közlekedik. 18.05: Órán­kénti átlagsebesség; 125 méter. 18.25: öt perc meteorológia. 18.30: A Házi-dosszié. Dokumentumaim. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 1. 20.00: Delta. 20.20: A magyar dráma 30 éve. A két Bolyai. Tévé­játék Németh László drámájából. 21.55: Nagy pillanatok az Olympia Színpadán. Francia zenés film. 22.55: Tv-híradó. 3. 23.05: Reklám. 2. MŰSOR 17.10: Fabula. Mire való a fejünk? (ism.). 18.00: Közvetítés Moszkvá­ból. A magyar kultúra napjai a Szovjetunióban. Záróhangverseny. A szünetben: A vörös mocsár já­vorszarvasai. NDK rövidfilm. 20.00: Madame Curie. Angol tévéfilm. 2. rész. 20.55: Vastaps. Riportfilm. 21.30: Tv-híradó. 2. 21.50: Sakk­matt. Beszámoló világbajnoki pá­ros mérkőzésekről. 22.10: Reklám. 22.15: Mindenki közlekedik (ism.). 22.30: Öt perc meteorológia (ism.). POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Folk­lórfesztivál. 20.05: Felszabadítás. Szovjet film. 2. rész. 22.15: Női tornaverseny. 2. MŰSOR . 20.05: Tv-fórum. 20.45: Margareta kastélyból. Színházi előadás. 22.20: Operaáriák. Televízió MADAME CURIE Angol tévéfilmsorozat, V/2. rész: Robert Reid Marie Curie c. regé­nye nyomán a forgatókönyvet Elaine Morgan írta. Rendező: John Glenister. Az 1. rész tartalma: Az idegen elnyomás alatt síny­lődő Lengyelországban egy vidéki nemes házában nevelőnő Marya Sklodowska. A pénzt nővére tanít­tatására, tudását imádott hazája gyermekeinek javára használja fel, öt év telik el. Bronza elvégzi az egyetemet, most már Marván a sor, a párizsi Sorbonne hallgatója lesz. A túlzásba vitt tanulás kikez­di egészségét , de első vizsgáit sikerrel teszi le. Megismerkedik Pierre Curie-vel, aki az acélfajták mágneses tulajdonságainak kutatá­sával foglalkozik. Adás: április 1., péntek, 2. mű­sor: 20.00. Rádió Szigligeti LILIOMÉS Ede drámájának rádió változata. Rádióra alkal­mazta és rendezte: Berényi Gábor. Adás: április 7., hétfő. Kos­suth: 18.50. SZOM­BAT ;> V­­­­­ . KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: 4x4. Játék. 10.05: Epizódok a magyar­országi operajátszás történetéből. 11.00: Örömök kertjében. 12.20: Ze­nei anyanyelvünk. 12.30: Magya­rán szólva . .. 12.45: A párizsi Po­lifon együttes Jannequin-madrigá­­lokéit énekel. 13.05: Műszakiak­ kö­zött. Riport. 13.15: Közvetítés az asztalitenisz EB-ről. 13.00: Tipegő. A gyermekrádió műsora felnőttek­nek. 14.20: Liszt—Grabócz Miklós hangsz.: XIII. magyar rapszódia. 14.30: A kukorica, mint energia­­forrás. Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 15.05: Új zenei új­ság. 16.00: 168 óra. 17.30: Wilhelm Furtwängler vezényli a Bécsi Fil­harmonikus Zenekart. 18.15: Kry­lov meséi: A dolgos medve, a sza­már és a kertész. 18.45: Holnap kupaszerda: Lendvay György rá­diójátéka. 19.50: Cimbalomkettő­­sök. 20.02: Haldoklás habbal. Zenés komédia. 21.30: Asztalitenisz EB. 22.10: Jámbor László operaáriákat énekel. 22.30: Asztalitenisz EB. 23.03: Nemes Katalin zongorázik. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Király Györgyi népdalokat énekel, Mandel Róbert tekerőlan­ton játszik. 8.20: Az Egyesült Álla­mok elnökválasztás előtt HI. rész (Ism.). 8.33: Örökzöld dallamok. 9.30: Nyugdíjasok műsora. 10.33: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.48: Zenés játékokból. 11.40: Fiatalok­nak! 12 33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.00: Har­minc perc rock. 14.35: Orvosi taná­csok. 14.40: Aszinkron hangulatok. 14.58: Fúvószenei hangverseny a 6- os stúdióban. 15.22: Gulyás László: Kisbojtár-szvit. 15.38: Kristályszív. Lev Usztyinov mesejátéka. 16.33: Közkívánatra! 19.30: Magnó­ról a magnóra. 20.15: Asztalitenisz EB. 20.33: A Stúdió 11 játszik. 20.45: Asztalitenisz EB. 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Gépek dzsungel­je. 22.02: Barangolás régi hanglemezek között. 22.23: Nóták. 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 7.30: A miskolci stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.08: József Attila megzenésített versei. 8.46: Lehel György vezényel. 10.20: Maurice André trombitál. 11.05: Arthur Grumiaux hegedül. Robert Veyron- Lacroix csembalózik, Clara Haskil zongorázik. 12.13: Nicolae Herlea és Pilar Lorengar operaáriákat énekel. 13.07: Barokk muzsika. 15.00: Huszonöt perc bent. 15.25: Délutáni hangverseny. Közben: kb. 16.05— kb. 16.15: Kritikusok fóruma. 16­55: Janácek: A ravasz rókácska. Háromfelvonásos opera. Közben: 18.06— 18.24: Mai türkmén költők versei. 19.05: Kodály: Háry János — szvit. 19.30: Érik a fény. József Televízió A KÉT BOLYAI Tévéjáték Németh László drámá­jából. Televízióra alkalmazta és rendezte: Ádám Ottó. Bolyai Farkas és fia, János éle­tének tragédiája a megelőző szá­zadokban munkálkodott magyar tudós elmék so­­sát példázza. Az apa kiváló matematikus, tanár, tankönyvíró, feltaláló és irodalmár. Fia a 19. század legnagyobb ma­gyar matematikusa, akinek kor­szakalkotó felfedezései új csapá­sokat vágtak a tudományágnak, cáfolva és gyarapítva addigi ered­ményeit. Nehéz anyagi viszonyai, a munkásságát körülhatároló ki­csinyesség és értetlenség megnyil­vánulásai azonban életének min­den napját megkeserítették. Apa és fia olykor ellenségesen szikrázó párbeszédeiben, vitáiban a múlt századi honi körülmények egyéni tragédiákat robbantó viszonyai rajzolódnak ki. Adás: április 11., péntek. L mű­sor: 20.20.

Next